Rovella a Monzához, Paredes a Juventushoz kerülhet
Rovella a Monzához, Paredes a Juventushoz kerülhet

Az olasz sajtó szerint a Juventusnak megvan a terve arra, hogyan biztosítson helyet keretében Leandro Paredes számára, aki a nyári átigazolási időszak utolsó napjaiban csatlakozhat a zebramezesekhez. A Paris Saint-Germain játékosa már hosszú hónapok óta téma Torinóban, s a legnagyobb gondot az…

Arrivabene: „A távozók ügye élvez elsőbbséget”
Arrivabene: „A távozók ügye élvez elsőbbséget”

A Roma elleni meccset megelőzően a DAZN stábja Maurizio Arrivabenét kapta mikrofonvégre, s először a telt ház kapcsán a szurkolóknak mondott köszönetet a vezérigazgató, majd szóba került a Sampdoria elleni meccs, illetve a mercato. „Először is úgy helyes, ha köszönetet mondok a szurkolóknak, akik…

Mourinho: „Az első félidő után szégyelltem magam”
Mourinho: „Az első félidő után szégyelltem magam”

A Roma a Juventus otthonában 1-1-re hozta a meccset, s a mérkőzést követően José Mourinho elbeszélgetett Massimiliano Allegrivel. „Azt mondtam neki, hogy hihetetlenül szerencsések voltunk az első félidőben, és hogy a másodikban már valamivel többet tettünk.” - mondta a portugál mester a DAZN…

Allegri: "Nem dominálhatunk kilencven percen keresztül"
Allegri: "Nem dominálhatunk kilencven percen keresztül"

Az AS Roma elleni hazai mérkőzésen hiába játszott nagy fölényben, s hiába szerzett korai vezetést a Juventust, Massimiliano Allegri csapatának ezúttal is mindössze egyetlen ponttal kell beérnie. "A szezon hosszú, de azt kockáztattuk, hogy a vége felé még egyet kapunk egy másik szögletből. A Juve…

Juventus - AS Roma 1:1
Juventus - AS Roma 1:1

A Juventus egész más felfogásban lépett pályára az AS Roma elleni hazai mérkőzésen, mint hétfőn a Sampdoria ellen tette, s ennek nyomán már a második percben megszerezte a vezetést Dušan Vlahović gyönyörű góljával, amely szabadrúgásból született. A zebramezesek megduplázták előnyüket, mikor Manuel…

Az AS Roma elleni mérkőzés
Az AS Roma elleni mérkőzés

A Juventus nem tudta megismételni a nyitó fordulóban a Sassuolo ellen nyújtott remek teljesítményt, s kilátástalan játékkal ért el gól nélküli döntetlent a Sampdoria otthonában, így bőven van min javítani a bajnokság harmadik fordulójában, amikor az AS Roma csapata látogat az Allianz…

Allegri: „Locatelli jól teljesít, jobb oldalon is játszhat”
Allegri: „Locatelli jól teljesít, jobb oldalon is játszhat”

A Sampdoria elleni mérkőzést követően a sajtóban számos helyen felmerült egy kép, amelyen a Juventus nyolcszögű formációja látható, mintha a csapat edzésen lenne és körbejáratná a labdát, s a képen mintha teljességgel hiányoznának a középpályások. A mester a szombati meccset megelőző…

Allegri: "Jól kell játszanunk és nyernünk kell"
Allegri: "Jól kell játszanunk és nyernünk kell"

A Sampdoria otthonában elért döntetlen során nyújtott rendkívül gyenge teljesítményt követően a Juventus egy nehéz mérkőzésnek néz elébe, hiszen szombat kora este az AS Roma csapata látogat az Allianz Stadiumba. "A holnapi lesz az első egymás elleni mérkőzés egy jó teljesítményt nyújtó Roma ellen.…

Milik: „Örülök, hogy visszatérhettem”
Milik: „Örülök, hogy visszatérhettem”

Arkadiusz Milik a Juventushoz igazolt kölcsönben a mai napon hivatalosan, miután másfél szezont a Marseille keretében töltött, ahol 30 gólt jegyzett 55 mérkőzése. „Örülök, hogy itt lehetek, ez nagyszerű nap számomra.” - mondta az egykor a Napolinál futballozó játékos a Juventus hivatalos közösségi…

HIVATALOS: Milik csatlakozott a Juventushoz
HIVATALOS: Milik csatlakozott a Juventushoz

A Juventus egy újabb támadóval erősíti meg keretét, az Olympique Marseille csapatától érkező Arkadiusz Milik tegnap megérkezett Torinóba, s sikerrel teljesítette a klubváltást megelőző orvosi vizsgálatokat, ma pedig hivatalosan is az Öreg Hölgy szolgálatába szegődött. "A Juventus Football Club…

Juventus - AS Roma: a várható kezdőcsapatok
Juventus - AS Roma: a várható kezdőcsapatok

A Juventus a Sassuolo elleni 3:0-ás győzelemmel nagyszerűen kezdte, majd a Sampdoria otthonában nyújtott kilátástalan teljesítménnyel rettenetesen folytatta a bajnoki szezont. A harmadik fordulóban egy könnyűnek aligha ígérkező mérkőzés vár a zebramezesekre, mivel a nyáron komoly erősítéseket…

Besaggióval és Mancinivel erősített a Juve
Besaggióval és Mancinivel erősített a Juve

Az elmúlt napokban a reflektorfényt a Juventus első számú csapatának a keretét illető változások kapták, így Arkadiusz Milik tegnapi érkezése, valamint Leandro Paredes várható szerződtetése, ám a torinói klub vezetősége az utánpótláscsapatokba is fontos játékosokat igazolt, ahogy arról a La Gazzetta…

Boniek: „Soha nem beszéltem csúnyán a Juventusról”
Boniek: „Soha nem beszéltem csúnyán a Juventusról”

A szombati Juventus-Roma találkozó előtt az Il Messaggero megszólaltatta az egykor mindkét csapatban futballozó Zbigniew Bonieket, aki sokszor kritikus hangot ütött meg a Juventusszal szemben, s ezúttal sem maradtak el a szurkálódások, bár a 66 éves egykori futballista azt mondta, nem táplál negatív…

Rovella és Fagioli is távozhat
Rovella és Fagioli is távozhat

A Juventushoz orvosira érkezett tegnap délután Arkadiusz Milik, várhatóan a mai napon az ügylet hivatalossá válik, s Romeo Agresti szerint a játékos már ki is választotta mezszámát, a lengyelt a pályán a 14-es mezben láthatjuk majd. A napokban felmerült egy balhátvéd igazolása, illetve Sergio…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása