Allegri: "Nem dominálhatunk kilencven percen keresztül"

allegri_massimiliano_magyaraz_4.jpgAz AS Roma elleni hazai mérkőzésen hiába játszott nagy fölényben, s hiába szerzett korai vezetést a Juventust, Massimiliano Allegri csapatának ezúttal is mindössze egyetlen ponttal kell beérnie.

"A szezon hosszú, de azt kockáztattuk, hogy a vége felé még egyet kapunk egy másik szögletből. A Juve jól játszott technikai téren, de még mindig fejlődnünk kell. A Roma védekezőbb volt a jobb oldalon a második félidőben, s több beadást kellett volna kidolgoznunk McKennievel a bal oldalon." - értékelte a csalódást keltő döntetlent Massimiliano Allegri a mérkőzés lefújását követően.

"Elégedett vagyok azzal, amit a srácok csináltak, jó mérkőzés volt. A Roma egy nagyszerű csapat, José pedig mindig jó abban, hogy fenntartsa a csapatai összpontosítását. Balszerencsés, hogy a Roma betalált az egyetlen szögletből, de ilyen a futball.

Mindig okos és éles abban, ahogyan a mérkőzést olvassa. Ha nem döntöd el a mérkőzést, mindig fenntartod az egyenlítés lehetőségét. Elkerülhetetlenül elfáradtunk egy ilyen erős első félidő után. Járatnunk kellett volna a labdát, s lelassítanunk a játékot, ez olyasvalami, amit meg kell tanulnunk. Nem várhatjuk, hogy egy csapat kilencven percen keresztül domináljon."

A mérkőzése egyik legpozitívabb meglepetését a mindössze 19 esztendős Fabio Miretti agilis és bátor játéka jelentette.

"Miretti úgy játszott, mint egy veterán, nagyon higgadt, tudja hogyan rázza le az emberfogást, s az első labdaérintésének mindig az a célja, hogy előretörjön. Nem sok hozzá hasonlót lehet látni.

Először is vissza kell kapnunk Federico Chiesát, Paul Pogbát és Ángel Di Maríát, mert mindannyian technikásak és megváltoztatják az iramot. Nagy különbséget jelent, ha vannak cserelehetőségek a kispadon."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7317917881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mark Szabo 2022.08.27. 22:38:08

Azért ha leírja/kiejti valaki ezt a három nevet (Chiesa,Di Maria, Pogba) durva lessz ha egyszer tudnak együtt játszani

GGábr81 2022.08.27. 23:15:42

@Mark Szabo: szerintem nem sokszor fog ez a 3-as együtt játszani.

JuveMI 2022.08.28. 00:20:20

Az első 30 percet láttam (Locatelli meg nem adott góljáig)... a végeredmény számomra lesújtó!

MdewC 2022.08.28. 00:21:12

Nem dominálni kell 90 percig, hanem belőni a gólokat! Ha meg belőjük, akkor adják már meg könyörgöm…

Szánalmas digó barmok.

Juve!

babo0410 2022.08.28. 00:38:01

Elfáradtunk, lassítani a játékot. Kapd be!

babo0410 2022.08.28. 00:40:20

Ja és nem dominálhatunk 90 percen át. Érdekes a Real, a Pool, a Bayern a Barca, Man City tud dominálni 90 percet? Allegri jó meccs volt, de ezek a nyilatkozatok siralmasak.

venember83 2022.08.28. 05:09:25

A Villarreal elleni meccsen is hasonló volt a szitu, korai gól, utána nem sikerül növelni az előnyt, aztán a hatvanixedik percben jött az egyenlítés. Talán nem kellene mindig ugyanabba a pocsolyába lépni.

Juventina7 2022.08.28. 06:06:55

Már rosszul vagyok ezektől a sablonos nyilatkozatoktól. Miért ne lehetne 90percen keresztül dominàlni? Elfáradtunk? Hát csesszék meg, milyen kondija van a csapatnak?
De ami leginkább felidegesít, hogy ő mindig elégedett a mutatott játékkal, formával, eredménnyel. Kapja be, hát mi nem!

venember83 2022.08.28. 06:29:42

@Juventina7: ez nem a Premier League, itt ennyi a kapacitás ezek szerint ezekkel a játékosokkal, ezzel a munkával, ezzel a bajnoksággal. Augusztus 27-én heti egy meccs mellett. Bár a következő 21 napra jut 6 meccs, szóval a fáradtság hatványozottabban fog megjelenni az edzői megnyilvánulásokban is.

Juventina7 2022.08.28. 07:08:54

@venember83: Arról bezzeg nem ejt szót, hogy hozzá nem értő emberek dolgoznak az erőnléti csapatban, de megkockáztatom, hogy a Mister sem megfelelő edzésmódszereket alkalmaztat. A BL-t még el sem kezdtük, de már most sem bírnak 60 percnél többet. Meg persze, hogy nincs érdemi bevethető ember a padon. Senki nem néz magába, nem vállalja a felelősséget azért, hogy mi ez a teherautónyi sérülés mindössze a 3.fordulóban.
De a másik gyakori témám: Rovella és Fagioli is megy kölcsönbe, mit mondhatnék erre, igazán remek!

Fabrizio 2022.08.28. 07:57:25

@venember83: abszolút igaz. A kérdés az, hogy ez taktikai, fizikális vagy mentális okokból történnek. Én úgy látom fizikàlisan esünk vissza kb a 60 perctől. Ráadásként a sok sérülés. Valami az erőnléti felkészülésben, módszertanban hibádzik.

alexGicamo 2022.08.28. 08:09:11

Sajnálom, hogy nem nyertünk ! Megérdemeltük volna ezúttal, mert végre jól játszottunk ! Ha így is tud játszani a csapatunk, akkor mi volt az a produkció a Samp ellen ?!
Szép volt Vlaho gólja ! Locáé is, kár , hogy visszavonták !
Örülök, hogy kiemelte Mirettit, mert öröm volt nézni a srácot ! Kicsit felrázta a halott középpályánkat . Üdítő volt !
Remélem, sokat fog játszani, bár ha a sérültek visszatérnek , erre nem sok esélyt látok ! Nem mintha nem lenne kit kiszorítani a kezdőből ... :-b
Csak így tovább , srácok !

Attilio79 2022.08.28. 08:14:40

@venember83: Nem a PL, de van 5 csere lehetőség! A fél csapat, kompletten cserélhető lenne. A 67-ik perc környékén írtam, hogy Miretti elfáradt, volt két-három pontos passza ezután, de nem kereste ezután a labdával történő indulás lehetőségét. Ezt észre kellene vennie, legalább Landuccinak...
Az, hogy Rovellát beteszi 10 percre, 1-1-nél szánalmas. Allegri régóta rosszul nyúl bele a meccsekbe.
Akik meg nem kellenek, azoktól szabaduljunk Arthur, McK és Rabiot egyelőre csak nyűgnek tűnik a keretben.
Rövid a pad, sok a sérült és a 3.-ik fordulóban vagyunk még csak. Ez óriási hátrány, még akkor is, ha ingyen igazolhattunk.

2022.08.28. 08:15:20

Ha szerinted nem dominálhatunk 90 percig, akkor menj és keress magadnak egy középcsapatot!

Barza 2022.08.28. 08:57:22

Számomra az volt a legfeltűnőbb, hogy Loca játéka is mekkorát javult attól, hogy egy mozgékony, a labdát kereső és bátran megjátszó játékos (Miretti) volt mellette a pályán. Viszont már a Samp elleni meccsen is látszott, de most még jobban, hogy mekkora minőségbeli különbség van a fiatalok és a Rabió, Mekenni és Zak között a fiatalok javára. Furcsa paradoxon, de azt kell mondanom nem tudnak felnőni Miretti és Rovella szintjére. Loca azért megmutatta most, hogy mit kéne játszania.
Kostic talány még nekem, jól mozog, határozottan erős a jelenléte a balon, de a labdái még nem találják a kapu előtt lévőket, remélem ez változni fog.

Shaky79 2022.08.28. 09:49:21

De lehet 90 percig dominálni, de azt nemed kell megtanítani a csapatnak! A labda nálunk kell legyen ahhoz, hogy pihenni tudjunk! Ha nincs nálunk és kergetjük a labdát akkor fizikálisan és mentálisan is elfáradunk! A helyes megfogalmazás az lenne, hogy nem lehet 90 percig támadni, de nem is kell, csak sokkal okosabban játszani, ez viszont az edző felelőssége!
Az első félidő nagyon tetszett, de a másodikban elfáradtunk, a fentebb említett ok miatt!!! Nem játszottunk okosan! Az, hogy Rabiot és Mirettit megcserélte jó húzás volt, határozottan jobban játszott mind a két játékos! Mc-nek nem találja a helyét, össze-vissza játszatja, így nem lehet jó egyenletes formába lendülni, ha fogalmad sincs következő meccsen mennyit és hol játszol!

rob1 2022.08.28. 10:20:18

Lassítani a játékot? Előbb fel kéne gyorsulni mert baszott lassúak vagyunk a nemzetközi szinthez!

babo0410 2022.08.28. 11:07:45

@venember83: Na igen. A szezon most indult, de már nem lehet dominálni 90 percet, elfáradtunk, a többiek előttünk járnak stb. Allegri csupa olyan dolgot említ, amin el kéne gondolkoznia, és magától lemondania. A többi csapatnak több ideje volt felkészülni? Ők hogy hogy nem panaszkodnak fáradtságra? Allegrit ezen nyilatkozatai után én kérdőre vonnám, és jelezném neki, hogy ezt sürgősen oldja meg, mert repül. A csapatnak nincsen kondíciója. Szerintem Allegri azt se tudja mi az az erőnlét. Nagyon elhaladt mellette a futball. Sokkal modernebb felfogású edző kéne.

bianconero78 2022.08.28. 11:35:23

Ezt a meccset simán hozni kellett volna.Kivételesen Rabiot kényszerű cseréje rosszat tett,most jól játszott,Zakaria semmilyen volt,McKennie-t fájdalom volt nézni,Kostic is mintha bowlingozott volna,minél több bábút találjon el De Sciglio,Miretti,első félidőben Locatelli kellemes meglepetés voltak.De ezt hozni kellett volna.

Csak Csucsu 2022.08.28. 12:55:26

Nem láttam nem tudok érdemben nyilatkozni …. De azért na majdnem megvolt győzelem sajnos kaptunk egy gólt… legközelebb nyerünk 1-0 ra… kicsit jobban kell olvasnunk a játékot és még nem a megfelelő pillanatban váltunk védekezésből támadásba . Jelenleg nincsenek meg azok a játékosok akik ezt ösztönösen érzik(Pogba,Chiesa,Di Maria) valószínűleg majd ha felépülnek lesz más sérült is. A fiatalok nagyon jól épülnek be de Rabiot kitölti szerződését és Locatellivel is registát játszok bárhogy is játszanak edzésen így sajnos Arthur és Paredes miatt nincs Rovellanak meg fagiolinak hely amit mondtam az elmúlt… ha valahogy Moratat még visszatudnánk valahogy hozni akkor Soule még Akey is mehet az u23 ba
Najó abbahagytam de ha nem is a bajnoki cím de a BL 4 a cél akkor hazai pályán ezt a Romát lekellett volna győzni a Sampról nem is beszélve.
Kicsit le vagyunk még maradva felkészülésben és jönnek a meccsek a VB meg a sérültek. Másnak egyik sincs :D

Lanzafame 2022.08.28. 13:06:29

Azért voltak itt pozitívumok:
- Danilo kb. először játszott klasszikus középhátvédként, és biztató volt, jó esetben ő lesz oda az új igazolás
- Danilo és Bremer együtt jók voltak
- Miretti
- Ha Rabiot így játszik, a kezdőben a helye

Negatívumok:
- Sandro miért játszik egy percet is? Miért küldtük el a balhátvéd igazolásunkat, ha így csak ez a darab szar és DS lehet opció?
- Cuadradón először látni a leépülés jeleit, sosem volt nálunk ilyen gyenge
- Kosztics egyelőre egydimenziósnak tűnik, meglátjuk
- Locatelli nem regista, Rovella igen, minden mozdulatán látszik, hogy neki való Loca posztja, mégis el fogjuk küldeni valami szarfészekbe "fejlődni"
- Fagiolit soha nem fogjuk látni Juve-mezben. Lehet, hogy ennyire gyenge edzéseken.

Csak Csucsu 2022.08.28. 13:16:09

@Lanzafame: az jól hangzik ha vannak jelek én azon vagyok lesokkolva hogy nem a csatárunk hanem a Juventus maga nem lőtt akciógólt 220 perce

venember83 2022.08.28. 13:28:42

@Lanzafame: "Cuadradón először látni a leépülés jeleit, sosem volt nálunk ilyen gyenge"

Gondolom, nem tett neki jót, hogy a bérét meg akarták felezni, s közben plusz egy évvel akarták meghosszabbítani a szerződését. Ő már bizonyította Angliában, mennyire hangulatember, szerintem szerződése lejártával nyáron távozik.

Lanzafame 2022.08.28. 13:50:59

@venember83: szerintem az elmúlt meccseken nem a hangulata miatt volt gyenge, hanem kezd megkopni a sebessége, gyorsasága. Ez persze teljesen természetes 34 évesen, varhato volt, hogy valamikor szembe kell nézni azzal, hogy ő sem örök.

@Csak Csucsu: Pogba és Di María ezért jöttek. Remélem néha azért látjuk majd őket, ha együtt nem is, legalább külön. Az sem lenne rossz, ha Chiesa magához térne a szezon 2. felére. Koszticcsal és Cuadradóval, na meg ezekkel a szélsővédőnek nevezett valakikkel nem leszünk beljebb.

Csak Csucsu 2022.08.28. 14:04:51

@Lanzafame: evvel az a gond, hogy Di Maria sose volt 20-30 gólos játékos még a Realban sem. Pogba is már régen volt pogboom. De természetesen más lesz a játékképe ha egézségesen játszanak de akkor se dominálhatunk 90 percen keresztül xD. Nézd meg a Liverpoolt májusban akkor is jobbak lesznek hiába nyertek 9-0 ra :D

So5ika 2022.08.28. 15:44:12

Idén sem leszünk sehol sem. Addig meg pláne nem, amíg ezt a “mindset issue-t” meg nem oldjuk.

Szabiba 2022.08.28. 20:00:06

Állandò magyarákodás Allegritől mögöttes tartalom nélkül..ezek az elhùllajtott pontok itt a bajnokság elején nagyon fognak hiányozni a végelszámolásnál..
Állitòlag a scudetto a cél akkor ùgy is kellene játszani..a Bl-ben ez a teljesítmény édes kevés lesz..

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása