Az FC Porto elleni mérkőzés

bajnokok_ligaja_logo_2.jpgA Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Juventus már a középkezdés után hátrányba került Rodrigo Bentancur durva hibája után, s gyakorlatilag mindvégig gyenge teljesítményt nyújtott Portugáliában.

Federico Chiesa kései idegenben szerzett találatának köszönhetően azonban a torinóiak 2:1-es vereséggel tértek haza, s így jó esélyekkel várhatják a ma esti visszavágót, hiszen egy szűk 1:0-ás győzelem is elegendő a továbbjutáshoz.

A Juventus bizonyosan nem számíthat majd a sérüléssel bajlódó Paulo Dybalára, míg Rodrogo Bentancur koronavírus-fertőzés miatt lesz távol, Danilo pedig sárga lapos eltiltását tölti, azonban bekerült a keretbe Giorgio Chiellini és Matthijs de Ligt is.

A mérkőzés játékvezetője a holland Björn Kuipers lesz.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: Chiellini, de Ligt, Alex Sandro, Cuadrado, Bonucci, Demiral, Di Pardo, Drăgușin, Frabotta

Középpályások: Arthur, Ramsey, McKennie, Chiesa, Rabiot, Bernardeschi, Fagioli, Kuluševski

Támadók: Ronaldo, Morata

A 21:00-kor kezdődő mérkőzést a M4 Sport közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3816454518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2021.03.09. 19:40:58

Tovább jutni!!!!! Forza!

Apuleius 2021.03.09. 19:54:29

Juventus: Szczesny; Cuadrado, Demiral, Bonucci, Alex Sandro; Ramsey, Arthur, Rabiot, Chiesa; Morata, Ronaldo

steven.h 2021.03.09. 20:03:46

@Apuleius: Egy jó 4-3-3 remélhetőleg, kíváncsi leszek Ronaldoval hogy fog működni

Juventino86 2021.03.09. 20:09:54

Nem rossz a kezdő. Chiesa és Demiral kivételével mindenki rutinos játékos már a BL-ben. Chiesa fantasztikus formában van, remélem, ez kitart a mai meccsre. Demiralnak nem szabad túlpörögnie a meccset, és akkor nem lesz gond. Forza!

pott70 2021.03.09. 20:10:13

Na gyerekek,ezt ma muszáj lesz behúzni.A kezdő jónak tűnik,reméljük jól is fog működni!Hajrá Juve!

venember83 2021.03.09. 20:15:34

@pott70: jó bizony, Bonu kiugratja Aaront, aki mesterien passzol CR-nek, s ezzel meg is lesz az első gól.

Gabueroo 2021.03.09. 20:16:35

Nagyon varom mar forzzaaaaa!
Ma Gyozni kell

juve92 2021.03.09. 20:31:52

@steven.h: Sztem ez inkább 3-4-1-2 lesz

pott70 2021.03.09. 20:36:03

@venember83: Majdnem biztosan így lesz,mert Bonu az egy ilyen kiugratós,Áron meg passzmester,CR meg amúgy is maga az Isten...De azért reménykedjünk!

Zombijuve 2021.03.09. 20:55:55

Egy kérdőjel van: a Séf.

danimester1 2021.03.09. 21:12:14

Forza!Tovább kell jutni!!!

danimester1 2021.03.09. 21:14:49

Egyelőre a Porto az eredményt akarja tartani,nekünk meg nem jön össze.A hozzáállás tetszik,így tovább!A gól,gólok jönni fognak!Forza!Forza!Forza!!!

danimester1 2021.03.09. 21:18:22

Ez büntető!!???Hol a VAR !!??

James Zabiela 2021.03.09. 21:19:53

Nem szabad feladni! Ez hatalmas kamu volt!

Attilio79 2021.03.09. 21:19:56

Elég sokat fog számítani, hogy nem adták meg Portoban nekunk, ezt meg most befujta Kuipers...

DegerFaCan 2021.03.09. 21:20:07

Tartom továbbra is. Játszunk mi bárhogy, ha kiesünk Pirlonak repülnie kell. Ennyi

juve28adam 2021.03.09. 21:20:10

kicseszett jól indul...

danimester1 2021.03.09. 21:20:21

Itt a vége!?Nem hiszem el hogy ilyen faszságot csinált Demiral!Videózatk egyáltalán?

Apuleius 2021.03.09. 21:20:25

Igen erős volt erre büntetőt ítélni... Innentől borzasztóan nehéz lesz sajnos.

Garsza 2021.03.09. 21:21:40

@Attilio79:
Portóban az egyértelműb volt. Nem értem ezt hogy lehet szabálytalannak itélni. A támadó belép a védő elé mit csináljon szerencsétlen.

bianconeri83 2021.03.09. 21:21:42

Attól félek, hogy ha lövünk is 2-3 gólt, még kapni is fogunk...

danimester1 2021.03.09. 21:22:33

Kemény lesz még a hosszabbítást is kiharcolni!Nem hiszem hogy rúgunk hármat...Ne legyen igazam...

DegerFaCan 2021.03.09. 21:22:54

Ez miért nem sárga? Mindegy persze hagyd csak úgyse számít bzi holland

Attilio79 2021.03.09. 21:22:57

@Garsza: Na ez az, Portoban nem adtak meg egy ennél 100szor egyértelműbbet... Ez nagyon sok előny így a Porto javára

Plata de Mer 2021.03.09. 21:23:17

@DegerFaCan: ez szerintem realizálódni is fog, csak év végén. Pirlo elvégezte a teremtő rombolást..... csak a bl hely legyen meg valahogy

Attilio79 2021.03.09. 21:24:03

Ez most Agnelli ellen megy az UEFAtól?

James Zabiela 2021.03.09. 21:25:49

Sajnos megint úgy mennek át rajtunk, ahogy nem akarnak! Nem néz ki jól a szénánk!

BigChris 2021.03.09. 21:26:05

Most probalgatjuk, hogy hanyszor kell lőjön a Porto távolról míg beakad megegy

Apuleius 2021.03.09. 21:26:33

Meg kellene nyugodni kicsit, mert életveszélyesek a Porto támadásai.

Lanzafame 2021.03.09. 21:26:40

Ez nem volt tizi, ennyi erővel bármit be lehet fújni, nem sáros Demiral.

Kár, mert jól kezdtünk.

Juventino86 2021.03.09. 21:27:12

Ezt írtam a meccs előtt is, hogy félő, hogy Demiral túlpörög. Nem lett volna szabad a kezdőbe rakni egy ilyen fontos meccsen. Sajnos adható volt a tizi, bár az elég botrányos, hogy mi egy hasonlóért nem kaptunk büntetőt az első meccsen. Agnellinek nem szabadna ennyire nyíltan a Szuperligáról beszélni állandóan. Mert ezzel árthat a klub érdekeinek egy ilyen meccs előtt.
Benne van, hogy a hosszabbítást kiharcoljuk, de ez nagyon nehéz lesz.

BigChris 2021.03.09. 21:27:14

@Attilio79: kb. 2 éve igy érzem... sőt mióta megvolt a calciopoli....

James Zabiela 2021.03.09. 21:28:10

Porto kapus persze élete védéseit mutatja be!

Gabueroo 2021.03.09. 21:28:23

Ettol az ajandekgoltol ossze is estunk a kurva eleltbe

Juventino86 2021.03.09. 21:28:28

Tizenhatosan belül nem szabad így odalépni.

BigChris 2021.03.09. 21:29:12

@Juventino86: 1x volt Budán kutyavasar. Ilyenkor jön ki az, ha elkurjuk a kinti meccset. Igy estünk ki az Ajax ellen és a Lyon ellen is. Ott is volt egy kamu tizi.

Bianka Néró 2021.03.09. 21:29:16

Amikor Pepe lőtt felszabaditó passza is saját embernek megy:(

Attilio79 2021.03.09. 21:31:09

@BigChris: Értem én, csak 2 gól mínuszról elég nehéz meccset hozni.
Annyi technika segít már, hogy ez másképpen magyarázhatatlan.

bartender 2021.03.09. 21:31:09

Beszelhetunk itt kamutizirol, adhato, nem adhato, eltelt fel ora a meccsbol, hazai palyan vagyunk, elso meccses hatranybol kellett volna forditani, erre a “kis” Porto rohogve ledominalt minket.

Rikster 2021.03.09. 21:33:12

Ilyen játékkal ne várjunk nagyon gólt se. Borzalmas ez a játék és az erre épülő taktika...

BigChris 2021.03.09. 21:34:26

@Attilio79: ezért egy kalap szar a Var. Én ugy csinálnám, ahogy a teniszben van. 3 sansz, ha igazad van marad a 3 lehetőség, ha nem buktad. A csk. dönti el kikeri-e vagy sem. Így szubjektív megnezik-e vagy sem.

Bianka Néró 2021.03.09. 21:37:28

Cuad-ot feltolnám, mögé Danilo Ramszesz helyett..na de nem én vagyok szerencsére a mister

BigChris 2021.03.09. 21:39:00

Gondolom Egri Vitya most már a második pezsgőn is túl van.....

bartender 2021.03.09. 21:39:29

Minden tamadasunk visszamegy a felpalyahoz.. egeszen hihetetlen latni ezt a mely tanacstalansagot, otlettelenseget.

danimester1 2021.03.09. 21:39:54

Ha nem lesz gól az első félidőben,akkor nekünk reszeltek,mert egy félidő alatt nem rúgunk 3 gólt az biztos.Kár érte!Marad a bajnokság meg a kupa döntő...Kevés ez ettől a kerettől bárhogy is nézem!

James Zabiela 2021.03.09. 21:40:45

@Bianka Néró: Danilo el tiltott, úgyhogy aligha!

Attilio79 2021.03.09. 21:41:12

@BigChris: Nem tudom, hogy az mennyire lenne realisabb, pl. Morata és Pepe -nél is volt kontakt, felhördült a kispad, de sztem se ért 11est, persze Demiralé sem, főleg, hogy a csatár nem a labda felé mozgott, hanem Demiralt akarta kizárni a labda elöl, szóval a VAR rohadtul nem ér semmit. Ahogyan a Fio ellen is ez volt a bajnokságba. Szégyen ez a játékvezetés...

BigChris 2021.03.09. 21:46:19

@Attilio79: én már régóta mondom kollégák között, hogy vannak top játékosok kb egy 25-30. De jo játékvezető 2-3. Ezeken simán el tud menni egy-egy meccs, miközben mar van 5 jatekvezeto es 15x vissza lehet nézni a necces szitukat. De ez sem elég. Van egy érzésem, hogy direkt utaznak a Juve-ra. Serie A belül mindenképp.

Gabueroo 2021.03.09. 21:46:21

Ajax Lyon Porto?
Szegyen ez mar lassan noname nevekbol allo csapatoktol.

danimester1 2021.03.09. 21:47:20

Rengeteg hiba,pontatlanság,labdakezelési hibák,ívelgetések a semmibe és a nagy tanácstalanság.Röviden ennyi a mai teljesítményünk.Nem akarok károgni,de nekünk a Bl idei kiírása ennyi volt,pláne ha kapunk még egyet.

The king of alibis 2021.03.09. 21:48:44

Pirloval sem vagyunk előrébb, mint lettünk volna a bagóssal. Újabb kidobott, elvesztegett 1 év. Ronaldo sem lesz már fiatalabb, szerintem rég megbánta, hogy eljött ide

Nyáron takarodó van a bukott Paratici-Nedved duónak is, ha akarunk változ

The king of alibis 2021.03.09. 21:49:52

@The king of alibis: változást akarunk. Máskülönben csak a vizet gereblyézzük

Leram7 2021.03.09. 21:50:12

Azt kell, hogy mondjam a bíró rossz döntést hozott. Szégenletes, főleg az első meccsen elmaradt 11-es fejében.

DE előtte a 3. percben volt egy 100% Morata helyzet, amit be kellett volna fejelni!!! Egy igazi klasszis csatár egy ilyen meccsen az első 100% helyzetével él! Jó játékos Morata, de ezt be kellett volna fejelni.

A porto pedig favágó csapat, nekünk pedig pont az ilyenek ellen nem megy.

El kell felejteni ezt a sok kisszögletet és el kell kezdeni ívelgetni.

Sajnos a középpálya és a támadósor nem valami hatékony eddig.
Remélem 3-1re nyerünk!

Apuleius 2021.03.09. 21:50:23

CR7 a pályán van egyáltalán?

Tony. 2021.03.09. 21:50:36

Évtizedes mélységben a csapat játéka

Juventino86 2021.03.09. 21:50:36

Nem is nagyon vehető ki a felállás. Össze-vissza rohangál mindenki, sok játékos egyáltalán nem tartja a pozíciót. Ez dupla nulla sajnos. El vagyok nagyon keseredve. Bele kell nyúlni a második félidőben a meccsbe. Csak szerintem Pirlo erre nem képes.

Szili 72 2021.03.09. 21:50:52

Ez eddig kevés. Nincs szerencsénk a bírókkal sem, de el kell ismerni nincs helyünk a 8 között.

James Zabiela 2021.03.09. 21:51:02

Most legalább voltak ziccerek, amiket sikerült Moratának kihagyni! De sajnos ezek ilyen meccsen nem férnek bele!

BigChris 2021.03.09. 21:52:35

@danimester1: nem lep meg a dolog. Idén 1x sem játszottunk jól, csak azon csapatok ellen voltak felvillanasaink, ahol hagytak minket játszani. Nem lepne meg, ha C lelépne és nem is bánnám. A fizetésébol 3 játékost lehet igazolni.

Gabueroo 2021.03.09. 21:54:32

Ha az elso 10 percbe nem talalunk egyet akkor gatya

Attilio79 2021.03.09. 21:54:33

@James Zabiela: Ilyeneket ne írj Moratáról, mert leharapják a fejed! :D
Chiesa és Ronci is keresi önmagát és a legjobb formáját. Vannak helyzetek, egy-két gólra jók lehetnénk, de megint felállt védelem ellen fogunk menni a második félidőre. :(

Jancsi 87 2021.03.09. 21:55:35

@Leram7: 2 ziccere volt kapussal szemben, amiket ha nem versz be ez lesz a vége. Ez nem fér bele ilyen szinten

danimester1 2021.03.09. 21:56:26

@BigChris: ez már egy más kérdés.Azt viszont látni ha CR a pályán van mindenki őt akarja megjátszani,ezért is vagyunk kiszámíthatóak.
Nem jó ezt mondani,de lehet hogy jobb lesz ha kiesünk,mint pl. a következő körben egy erős ellenfél megszórjon minket és égnénk egy 5-6 kapott góllal...

Juventino86 2021.03.09. 21:56:47

@Attilio79: Sajnos most joggal kritizálta a kolléga Moratát. Két hatalmas helyzete volt, egyet be kellett volna ebből lőni. Mondjuk legalább ő helyzetbe tudott kerülni, másban egyáltalán nincs benne sajnos a gól. Borzalmas a meccs.

Magyar Közöny 2021.03.09. 21:58:13

Nincs meg ebben a csapatban az a tűz, mint pár éve, hogy bárki jöhet ellenfélnek. A bajnokság elúszott, a bl is. A szezon megkoronázása lenne, ha még a bl indulást jelentő helyek egyike sem lenne meg. A csapat jelentős részét el kéne zavarni a nyáron, de nyilván drasztikus változásokat nem várok semmilyen fronton. /mindezek mellett nem volt tizi/

Attilio79 2021.03.09. 21:58:33

@Juventino86: Nem a meccs borzalmas, hanem a játékvezetés, ha nem lenne 11es, most más első félidőről beszélünk minannyian!

danimester1 2021.03.09. 21:59:31

A tv-ben is azt mondják hogy nem volt tizi,de amit mi nem kaptunk meg az az volt...

Juventino86 2021.03.09. 22:00:24

@Attilio79: A tizi nagyon véleményes volt, de Demiral is komoly hibát követett el. Így nem szabad odalépni a tizenhatoson belül. Sajnos a török rendszeres túlpörög, ezt láttuk most is. :(

BigChris 2021.03.09. 22:00:43

@Jancsi 87: Főleg az első....ajto ablak, oda fejeli ahova akarja.....ez meg pont a kezébe.

GodPiero 2021.03.09. 22:02:51

Tizi ide vagy oda.... Ennek a Portonak már 3-at kellett volna lőnünk ....

Attilio79 2021.03.09. 22:03:17

@Juventino86: Ha nem veszed a 11est, a Portonak egyetlen ziccere volt, amit a lengyel kópénk lábbal mentett, nekünk volt kb. 2-3, kidolgozások, ívelésekből pedig vagy 7-8, sztem nem lenne ez olyan kritikán aluli, egyébként széllel szemben nehéz...

Gabueroo 2021.03.09. 22:04:05

Eszmeletlen mennyire szamitanak a nezok ilyen ures stadionban szinte lehetetlen plane ilyen lelketlen jatekkal. 42 ezer ember tombolna mas lenne sokkal...

BigChris 2021.03.09. 22:04:36

@Magyar Közöny: én alapvetően azt várom, hogy Cr OUT, 1 jó csatár +1 jo irányító (aki tud szabadrúgást lőni) IN. Plusz egy olyan edző aki tud több taktikát játszatni. Allegri, ha mar az olaszoknal vagyunk, mert gondolom nem olasz szóba sem jöhet.

Attilio79 2021.03.09. 22:04:48

Tényleg volt a Portonak 9 gólszerzési lehetősége. Ne már... :D
Most látom az m4en.

Peruzzi 2021.03.09. 22:06:23

Nyugalom! Van még 45 perc.
Ha letelt utána temessétek a csapatot.

BigChris 2021.03.09. 22:06:29

@danimester1: ez elég hiba. Bár ha Moratahoz kerül a laszti sem lett jobb...

Attilio79 2021.03.09. 22:06:31

Na, húzzuk meg! Kell 3 gól!

Lanzafame 2021.03.09. 22:06:47

@Attilio79: nem volt tizi szerintem sem, de nem a játékvezetés miatt játszunk kritikán alul ma. Tényleg nem tudunk jól játszani, ha nem hagyják nekünk.

Remélem rúgunk valahogy 2-3 gólt, de ezt a mostani csapatot nem engedem oda jó szívvel mondjuk a Bayern elé.

BigChris 2021.03.09. 22:07:44

@Lanzafame: az nagy mészárlás lenne.

Attilio79 2021.03.09. 22:08:26

@Lanzafame: D. Costa pedig segítene nekünk! :)

steven.h 2021.03.09. 22:09:31

Tökéletesen sikerült elintézni h se Ronaldonak se Chiesának ne legyen semmi haszna. Francnak kell a balon játszatni ahova mindig odamegy Ronaldo zavarni őt... nagyjából 20 percig volt esélyünk továbbjutni, kár volt azért a Morata fejesért...másodiknál jól jött a kapus sajnos

danimester1 2021.03.09. 22:10:27

Ez szép volt!Most persze jön a VAR az tuti!

Leram7 2021.03.09. 22:10:43

Ez a Chiesa gyerek egy sztár lesz!

Juventino86 2021.03.09. 22:11:02

GYönyörúű góóóól, Chiesára lehet számítani. HAmar lőttük, így van még remény. MEg kell csinálni!!!!

BigChris 2021.03.09. 22:11:07

@danimester1: csengett a telefon.... megérkezett az utalás

James Zabiela 2021.03.09. 22:11:29

Gyönyörű gól! Na most már lehet pörögni!

Gabueroo 2021.03.09. 22:11:32

Mekkora gooool g**eccci

steven.h 2021.03.09. 22:11:44

Előbb kellett volna leírnom

juve28adam 2021.03.09. 22:11:53

Komolyan mondom ez a gyerek egy arany.

DegerFaCan 2021.03.09. 22:13:43

Bravo kicsi :))))) haj rá Juve!!!

Attilio79 2021.03.09. 22:14:58

Ezaaaazzzzz! Kuipers megkapta a fizuját az uefatól?

BigChris 2021.03.09. 22:15:10

Tartok tőle, hogy Chiesa-ert érkezik hamarosan egy nagyobb ajánlat. Real-MU-Barca vonalat vizionalok

Rivendell 2021.03.09. 22:15:19

Ha innen nem lesz meg...

Juventino86 2021.03.09. 22:15:19

Piros!!!! Igen, meg kell csinálni ezt már innen!!!!!!

danimester1 2021.03.09. 22:15:46

Ennél nagyobb sansz már nem lehet!Gyerünk fiúk A bekapott gól megzavarta őket!

Leram7 2021.03.09. 22:15:57

A híres muslim IQ és hidegvér! Megérdemelte a pirost!

Attilio79 2021.03.09. 22:16:31

@BigChris: Esélytelen, hogy eladjuk, nálunk is csak kölcsönben van! :D

Rivendell 2021.03.09. 22:18:03

Ezt hogy nem lőtte be?

bartender 2021.03.09. 22:18:08

Irgalmatlan nagy szivesseget tett nekunk ez a balfasz. Pirlo icipici edzoi venaja talaljon most ki valamit, mert ennel nagyobb lehetosegunk nem lesz.

BigChris 2021.03.09. 22:18:18

@Attilio79: akkor most kell kifizetni.

Gabueroo 2021.03.09. 22:20:44

Ramsey helyett kulu meg mckennie

Bianka Néró 2021.03.09. 22:21:54

Alex Sándort nem értem. Elmúlt meccseken a nem igazi posztján nálam MOM volt, most meg az igazin nem találja a helyét.

bartender 2021.03.09. 22:22:02

F@szomert nem tudunk vegre egy kontrat vegigvinni!!! Mindig van valaki aki inkabb kifele fordul a labdaval, nem a gyors lehetoseget keresi!

Juventino86 2021.03.09. 22:22:30

Kezezés!!! Ez nem tizi?

danimester1 2021.03.09. 22:22:31

Megint elmaradt a tizi!!!A kurva anyját most máá!!!

bartender 2021.03.09. 22:23:16

@Bianka Néró: Sandro megoregedett es megfaradt. Belso vedonek az elmult ket alkalommal hiba nelkul jo volt. Jo vedo nagyon, csak mar lassu, es konnyen beforgatjak. A szel mar nem az o terulete.

Attilio79 2021.03.09. 22:23:46

Chieeeeesssssaaaaa! :D

danimester1 2021.03.09. 22:24:01

Chiesa a LEGNAGYOBB KIRÁLY A LEGNAGYOBB KIRÁLY!!!!GO GO GO!!!!

Peruzzi 2021.03.09. 22:24:09

Látjátok! 45 perc sem kellett!

Juventino86 2021.03.09. 22:24:10

Ott vaaaaaaaaaaaaaaaan, Chiesaaa!!!!!!! Hihetetlen ez a gyerek!!!!

DegerFaCan 2021.03.09. 22:24:28

FIAM VAGY INNENTŐL!!! EZAZ

James Zabiela 2021.03.09. 22:24:59

Kész ez a pali! Imádom

Apuleius 2021.03.09. 22:25:03

Innen meg kell csinálni!!!! Kibebaszottnagy igazolás ez a srác!!!!

Juventino86 2021.03.09. 22:25:19

Meg kell csinálni!!!!!

danimester1 2021.03.09. 22:25:27

@BigChris: :-)
Nem kellene a továbbjutáson gondolkodni!

Attilio79 2021.03.09. 22:25:31

10 ember ellen ezt jó lenne hozni a rendesben.

bartender 2021.03.09. 22:25:55

Sandro helyett Berna, Ronaldo helyett az amcsi, Chiesa megy centernek, es mienk a mecccs.

Szili 72 2021.03.09. 22:26:17

Meg van az új Ronaldo!

Attilio79 2021.03.09. 22:26:56

@bartender: Most nem kellene változtatni, talán mindenki megtalálta a helyét, én most nem nyúlnék bele!

Lanzafame 2021.03.09. 22:29:44

Ez meglesz gyerekek :)

bartender 2021.03.09. 22:29:52

Most nem szabadna oket hagyni levegohoz jutni, mert ha rendezik a sorokat, 10 vedekezo ember ellen marha nehez lesz, ha nem lehetetlen.

James Zabiela 2021.03.09. 22:30:01

Be kell darálni őket!

MdewC 2021.03.09. 22:30:10

Chiesa Istenem!!!!!!!!

Menjünk tovább!!!!!!!!

BellaDona 2021.03.09. 22:30:24

Innentől kezdve nincs visszaút csak a győzelem! Bizom, hogy CR berúg egyet a rendes félidőben! Ez a komentátor szőrnyű ezzel a közömbös hangjával.

bartender 2021.03.09. 22:32:55

Azert hatul is illik majd figyelni, ha kapunk egyet meg, kettot kell mar rugnunk.

BigChris 2021.03.09. 22:33:20

Látjátok? Nem mindenki szar, aki Federico

Attilio79 2021.03.09. 22:35:32

@BigChris: Federico és a Fioból érkezett hozzánk? :D

BellaDona 2021.03.09. 22:38:46

Rúgjnak már be még egy gólt sűrgősen, könyörgök!

Attilio79 2021.03.09. 22:39:27

@BigChris: Bernardeschi jobb, mint Ramsey.
CR most eltehetné egy kicsit az egoját.

bianconeri83 2021.03.09. 22:41:15

Miért nem lehet néha átlövésből próbálkozni?!

BigChris 2021.03.09. 22:42:32

@Attilio79: ramsey eddig nagyon nagy mellefogas igy nem tette magasra a lécet

Rivendell 2021.03.09. 22:43:24

Morata bammeg... El sem talalta

peti78 2021.03.09. 22:44:40

Ez a morata gyerek idegileg szétkarmol

Bianka Néró 2021.03.09. 22:44:51

Szerintetek nem kellene szólni a fiúknak, hogy még nem jutottunk tovább?

BigChris 2021.03.09. 22:45:27

Gusztustalan csapat ez a Porto

steven.h 2021.03.09. 22:46:08

Azért az egészen elképesztő hogy amit Ronaldonak egy Realnál szó nélkül befújnak, azt egy Juventusnál nem

Jack Bauer 24 2021.03.09. 22:50:10

Azért Arthur a kereszt passzaival a sírba tesz.
Senki nem képes elereszteni egy lövést 25 méterről???

Matteo89 2021.03.09. 22:51:56

@steven.h: Sajnos rá kellett jönnöm nekem is, hogy ebből a szempontból nem Ronaldo számít, és a múltban sem ő számított, hanem a csapat, amiben játszott.

BigChris 2021.03.09. 22:52:48

Porto a tizenegyesekre játszik?

bartender 2021.03.09. 22:54:58

2-1 utan teljesen szetesett a porto, ott kellett volna nagyon megnyomni oket. Azota rendeztek a sorokat, es nalunk is elfogyott a kraft. Ez a kivaros foci nagyon a mienk, es megis nagyon nagyon rosszul jatszuk. A hosszabbitasban mar barmi megtortenhet, az esetleges 11-wlesekrol mar nem is beszelve.

Rivendell 2021.03.09. 22:55:27

Bammeg... Mekkora gól lett volna

Juventino86 2021.03.09. 22:59:16

Éveket öregedtem. Hatalmas szerencséje van a Portónak. Be lehetett volna húzni rendes játékidőben, de most jön 30 perc hosszabbítás. Be kell őket darálni, 10 emberrel vannak. Nagyon küzd a csapat, a második félidő nagyon jó volt. Meg kell csinálni. Forza!!!!!

Attilio79 2021.03.09. 23:01:00

Kivárós, Pirlo nem akart/mert kockáztatni, kérdés, hogy az állása vagy önmaga miatt nem áldozott be egy védőt még. Szerintem jól döntött, de innentől bármi lehet még. A Portonak fel kellett volna jönnie az utolsó 10 percre, mindent egy lapra téve.
Na, mindegy, majd meglátjuk. Morata jó lenne, ha eldöntötte volna (többször is).

Leram7 2021.03.09. 23:01:37

Cuadrado szenzációs! Jobbhátvéd, jobbszélső, balszélső, mindenhol van.
Chiesa egy igazi sztárként játszik!

Sajnos McKennie nagyon rosszul és ütemtelenül szállt be. CR nem érzni a meccset.

Arthurnak és Rabionak is jár a dícséret!

DegerFaCan 2021.03.09. 23:01:45

Istenem ezek a szakértői elemzések szörnyű hallgatni. Hát a digi az fényévekkel jobb (mínusz Egri)

danimester1 2021.03.09. 23:02:36

Nem hiányzott ez a túlóra!Ma ha a Porto kapott volna 4-5 gólt szavuk se lehetne.A spori elkúrta azzal a könnyen befújt és nekünk meg nem adott büntetővel.Remélem tovább tudunk jutni,megérdemelnénk a párharc alapján és a be nem fújt büntetők miatt.Forza csak okosan!!Csináljuk meg!

BigChris 2021.03.09. 23:05:30

Cuadrado sem lesz MTA tag

Szili 72 2021.03.09. 23:15:06

Ebből baj lehet.Ne legyen tizi .

Apuleius 2021.03.09. 23:15:13

Kulusevski továbblövi a Juvét.

Attilio79 2021.03.09. 23:15:43

Chiesa, Cuadrado, Arthur ma szuperek voltak, de ezt kiegészítő emberekkel nehéz lesz hozni... Berna már kapott is egy sárgát?

Attilio79 2021.03.09. 23:17:01

@Apuleius: Az a véleményem, ha 11esek lesznek nem jutunk tovább. :(

Apuleius 2021.03.09. 23:18:56

@Attilio79: Még a 11-esek előtt gondoltam. Amúgy én is tartok a büntetőpárbajtól.

DegerFaCan 2021.03.09. 23:20:57

Be kell húzni. Nem szabad tiziig jutni. Roni ez kva gyenge ma pls valamit

Rivendell 2021.03.09. 23:21:12

2 kapufa... Nem úgy néz ki, hogy ebből továbbjutas lesz, na mind1

nortu30 2021.03.09. 23:21:14

Sajnos úgy tűnik nincs bennünk a harmadik gól, de ne legyen igazam.

BigChris 2021.03.09. 23:22:26

@Attilio79: egy bolhafingon múlik az egész...egy lecsorgó labda es nyertünk...C kijjebb jöhetne, hogy 25 ről rálője

Attilio79 2021.03.09. 23:22:28

@Apuleius: Remélem, hogy a köv 15 percben lerendezzük, a 11eseknél már mindegy lesz a meg nem adott 11es, a megadott 11es és az emberelőny is.
Fejben pedig most gyengébbek leszünk, vagyunk. :( (ne legyen igazam)

Apuleius 2021.03.09. 23:22:46

A Juve fáradtabbnak tűnik, mint az emberhátrányban játszó Porto.

Attilio79 2021.03.09. 23:24:56

@Apuleius: Persze, hát többet is dolgozunk, ők "egy helyben állnak"...

James Zabiela 2021.03.09. 23:28:07

Nagyon szervezett ez a Porto! Kellene az a nyamvadt gól! Tizik azok nagyon lutrik!

BigChris 2021.03.09. 23:30:00

Úgy érzem, mintha Kulu lenne 36 éves

Del Pybala 2021.03.09. 23:30:19

Mekkora igazolas volt ez a Kulu :D:D:D

Magyar Közöny 2021.03.09. 23:30:51

@James Zabiela: pláne,h a Porto kapusa jó formában van. Ráadásul ők szinte vesztenivaló nélkül állnak majd a tizikhez

DegerFaCan 2021.03.09. 23:31:16

Tiszta szerelés. Sárga oké

Attilio79 2021.03.09. 23:31:18

Moratanak hány forintos helyzet kell, hogy egyet gólra váltson?

Apuleius 2021.03.09. 23:32:04

Morata már rég továbbjuttathatta volna a Juvét.

Magyar Közöny 2021.03.09. 23:33:04

Annyira éreztem, h úgy járunk, mint a Roma.

Gabueroo 2021.03.09. 23:33:05

Nemhsizem el gyerekek

steven.h 2021.03.09. 23:33:12

Az azt sorfal volt a javából

Geri1897 2021.03.09. 23:33:12

Legrosszabb kapusunk van a világon

James Zabiela 2021.03.09. 23:33:24

Legalább a tiziken aggódni!

BigP86 2021.03.09. 23:33:50

A lengyel egy igazi flegma zsoldos fax!!

Attilio79 2021.03.09. 23:34:24

Bazz, jussunk már tovább, menne ez!

BigChris 2021.03.09. 23:34:25

Eldugjak majd a labdat es tordelik a játékot

James Zabiela 2021.03.09. 23:34:29

Kicsit előbb kellett volna

niccolo 2021.03.09. 23:34:37

@Geri1897: az inkább McKennie hibája

Apuleius 2021.03.09. 23:35:17

Rég tovább kellett volna már jutni.

DegerFaCan 2021.03.09. 23:35:22

És mikor nyomnam ki a tévét gólt fejelunk hogy végignézzem mindenképp. Nem hiszem el komolyan

Szili 72 2021.03.09. 23:35:26

Megint úgy esünk ki mint tavaly.

Gabueroo 2021.03.09. 23:36:11

Miafaszom tortenik itt

steven.h 2021.03.09. 23:36:21

Az UEFA egyébként nem akarná ezt a hülyeséget elfelejteni hogy a hosszabbításban lőtt gól már ne számítson mint idegenben lőtt? Pont azért van hosszabbítás...

Jack Bauer 24 2021.03.09. 23:36:45

na fiúk meg kell tolni ...

Direct_01 2021.03.09. 23:37:01

Jobb is így,minthogy egy City vagy BM elleni kínos 8-1 oda!

Magyar Közöny 2021.03.09. 23:37:18

Emberelőnyben darálni kellett volna. Morata, Cr haloványak voltak. Csecsnyinek a sokadik flegma bekapott gólja.

bartender 2021.03.09. 23:37:50

Hanyingert kapok a portotol, de valszeg ha forditott lenne a szitu, mi ugyan ezt csinalnank. Nekik legalabb van miert fetrengeni es szimulalni.

MdewC 2021.03.09. 23:37:55

Megbaszok mindent!!!!!!!!!!!!!!!!

Andris Farkas 2021.03.09. 23:39:51

Gyerünk bazmeg hajtani kell

Magyar Közöny 2021.03.09. 23:40:33

Ezért kár volt megint felmaradni.

James Zabiela 2021.03.09. 23:40:36

Sajnálatos, de ezt má régen le kellett volna zárniEgy ilyen kapott gól benne volt!

BigChris 2021.03.09. 23:40:59

Imádom ezeket luzitanokat....ha vegeva futtballkarriernek, mehetnek színésznek

DegerFaCan 2021.03.09. 23:42:14

Roni full felesleges. Lengyel kutyauto. Pirloout ez csúfos szezon minden tekintetben. Kezdjük újra mondjuk olaszokkal az évet tele a csapat légióssal nincs lelkünk.

steven.h 2021.03.09. 23:43:14

Várom a lemondásokat, fentebbi szinteken is

BigChris 2021.03.09. 23:43:14

15 helyzetet hagytunk ki... ők kettőt belőttek...nem érdemeltünk továbbjutást. En lapatra tenném a lengyelt is

juve28adam 2021.03.09. 23:43:35

Szóval max az olasz kupa....

Gabueroo 2021.03.09. 23:43:54

Ronaldo Pirlo Paratici Nedved huzzon a picsaba

Apuleius 2021.03.09. 23:43:59

Saját magát lőtte tökön a Juve. Morata és CR értékelhetetlenek viltak, a Porto második gólja vicc kategória. Réges régen el kellett volna dönteni ezt a meccset. Mindegy, a Szuperkupa megvan.

Geri1897 2021.03.09. 23:44:15

Uefa a legkorruptabb szervezet, mi vagyunk a legpechesebb csapat, a cserék katasztróafálisan rosszak voltak, ez a kapus maga a szánalom!
Bas.za meg a koranavírus is!

Andras74 2021.03.09. 23:44:41

Semmi baj!

Legalább nyugodtan koncentrálhatunk a scudettóra.

Hiszen versenyben vagyunk! Vagy nem????

Jack Bauer 24 2021.03.09. 23:44:41

@Magyar Közöny: azért azt ne felejtsük el, hogy mit csinált a sorfal. azok álltak flegmán hozzá, s ugrottak szét mintha gránátot dobtak volna közéjük.
90 perc alatt szét kellett volna szedni ezt a Portot. Kér hogy csak egy Chiesank volt.

Rikoo 2021.03.09. 23:44:50

Elküldték Marrottát és Allegrit, hogy eurószázmillióval és sportszakmai lejtmenettel károsítsák meg a klubot.

Attilio79 2021.03.09. 23:44:51

A 2 gól mínuszt is le tudtuk volna dolgozni, sajnálatos, több lenne a kezdő csapatunkban, a kiegészítő emberek sajnos nagyon-nagyon kevesek.
Morata nem tudom mennyit hagyott ki...

Juventino86 2021.03.09. 23:45:39

60 percig játszottunk emberelőnyben, és nem tudtuk behúzni. Nagy szerencséje volt a Portónak, de nem érdemeltünk továbbjutást. Ezt el kellett volna dönteni a rendes játékidőben. Azt hiszem Pirlónak itt reszeltek. A mai meccs nem Pirlo hibája, de hát a szezon sajnos így már kuka. Sarrit pedig bajnoki cím után küldték el. Reméljük, hogy a vezetőség következetes lesz.

László Jakus 2021.03.09. 23:45:48

Ezért kár volt meg volt nem egyszer a lehetőség hogy tobabeugjuk magunkat. Ronaldo mehet amerre lát Dybala együtt a pénzből meg lehet újragondolni a csapatott.

peti78 2021.03.09. 23:46:07

Megérdemeltük
Nekem ennyi volt majd szeptemberben folytatom addig áldás békesség

Del Pybala 2021.03.09. 23:46:28

Szczesnynek semmi koze nem volt a golhoz..itt paran be vannak rugva

BigChris 2021.03.09. 23:46:29

@Attilio79: kb. 2 meccsre valót...nekem az első fejese fáj nagyon

szauerb 2021.03.09. 23:47:20

Ez szégyen.
Szczesny ismét bizonyította, hogy nem elit kapus.
Jó de nem elég jó.

bartender 2021.03.09. 23:47:28

Ha Pirlo egy picit is rendelkezik onkritikaval, reggelre lemond. En a magam reszerol Ronaldot sem szeretnem jovore a csapatban latni, tudom, hogy szent tehen es atyaisten mennyi golt rug, joesetben majd megrugja mas. Amig palyan van, a csapat gorcsosen keresi ot. Ez nem az o hibaja, iszonyat nagy egot es tiszteletet cipel a pali, a tobbiek meg szaros kislanyok. Birom Ronaldot, egesz egyszeruen ez a csapat nem tudja elviselni ot. Nelkule legalabb probalkoznak masok is, nem kernek 16szor elnezest ha nem neki passzoltak pedig a szogletzaszlonal allt. Kulu, Ramsey, Rabiot pedig viheto egy marek szotyiert. Kapusunk kepessegei alapjan jo, karizmaja nulla. Irto csalodott vagyok most, gondolom Ti is. Ez 25 eves Juve szirkolo palyafutasom egyik melypontja..

Juventino86 2021.03.09. 23:47:34

@Del Pybala: Szerintem sem hibáztatható feltétlenül a lengyel, mert a sorfal valóban szétugrott. A gond vele az, hogy nem tud ilyen helyzetekben bravúrokat hozni. Hoz egy jó átlagot, vannak szép védései, de semmi extra.

Andras74 2021.03.09. 23:47:58

@Gabueroo: rég el kellett volna addigra dönteni a meccset

Attilio79 2021.03.09. 23:48:19

@BigChris: Megint sokan nem tárgyilagosan értékelnek!
Ez egy jó meccs volt, 3at lőttünk, ha az nem elég otthon a továbbjutáshoz, az elég komoly probléma!

BigChris 2021.03.09. 23:48:20

@Del Pybala: nem is arrol van szó. Nem látni benne a dühöt és a megbánást

Juventino86 2021.03.09. 23:48:45

@bartender: Igazad van amúgy. Remélem, hogy Pirlóban lesz annyi, hogy lemond. Ronaldo is sokszor már inkább görcsösséget okoz, hiszen a többi csapattárs próbálja őt keresni. A mai meccs mondjuk nem ezen ment el, de igazad van abban, amit leírtál.

Del Pybala 2021.03.09. 23:49:01

Nem a csapattal van a baj, hanem a vezetoseggel.

delpi0823 2021.03.09. 23:49:06

@Direct_01: Sztem is jobban jartunk igy.Az a vicc olyan tavol vagyunk az elittol mint mako jeruzsalemtol kb.A bayern rohogve guritott volna ezeknek 8at 2meccsen,de lehet meg keveset is mondtam.Koncentraljunk csak a 4ben vegzeshez,ez a csapat masra nem jo sajnos.

DelPiero2 2021.03.09. 23:49:10

@Apuleius: érdekes hogy Juve ellen ilyen könnyen adnak büntetőt, de Portóban fukarkodtak vele a javunkra.

BigChris 2021.03.09. 23:49:57

@Attilio79: nem volt rossz meccs részünkről..mondtam már ezt kint basztuk el. Ott kellett volna tokosebbnek lenni. Mellesleg C még egy ilyen szabadrúgást sem tud lőni

Vergilius1897 2021.03.09. 23:50:12

@Rikoo: Bizony és ki tudja, hogy hol a lejtmenet vége... Meg, hogy hol állunk gazdaságilag, valószínűleg totálisan padlón a klub.

nortu30 2021.03.09. 23:51:04

Legalább győzelemmel estünk ki, ez is valami. Talán jobb így, mert innentől már nem Porto szintű csapatok következtek volna. Inkább őket küldje haza egy sima 5-0-al pl. a Bayern, vagy a City mint minket. Ez a realitás, jelenleg nem is tartozunk a legjobb nyolc közé. Nyilván a Porto sem, a következő körben nekik is annyi.

Apuleius 2021.03.09. 23:51:14

@DelPiero2: Igen, abszolúte elfogadhatatlan a játékvezető(k) ténykedése, de az a baj, hogy a továbbjutást ezzel együtt is illett volna ma kiharcolni.

Leram7 2021.03.09. 23:51:15

Szerintem szépen küzdöttünk, talán az róható fel Pirlonak, hogy a rendes játékidőben erőltetni kellett volna a támadást!
Sajnos nem volt friss normális ember a padon.

McKennie szerintem sérült, mert nagyon gyenge volt.

Morata, CR rosszak voltak.
Chiesa, Rabiot, Cuadrado, Arthur nagyon jól játszottak.

Azt gondolom, hogy az odavágón nem kaptunk meg egy jogos 11-est.
A porto kapott egy kamu 11-est és Rabio szerelése tiszta volt, amiből a szabadrúgás gólt kaptuk.

A mi kezünkben volt, egy pici hiányzott volna, de ez ma bírói hibákkal együtt nem volt meg.

A porto szépen küzdött, de nem érdemeltek továbbjutást, mert 3 jelentős bírói segítséget kaptak a 2 meccsen!

Pavel1988 2021.03.09. 23:51:27

Régen voltam ennyire frusztrált egy meccs után.
A mérkőzés alakulása 2-1 után mindent elmond az elmúlt 1.5 évünkről. Megnyert meccseket engedünk ki a kezünkből, minimumra törekedő játékosok hemzsegnek ebben a csapatban.
A kiesés egy jóval gyengébb erőkből álló ellenfél ellen önmagában gyötrelem egy vérbeli szurkolónak, ehhez hozzáadódnak még a bírói hibák, az ellenfél bicskanyitogató stílusa és az ahogyan alakult ez a párharc.

"Ronaldot ezek a meccsek éltetik". Láthattuk mennyire, sétálgatott és helyzetbe sem tudott kerülni. Rossz labdaátvételek, felesleges reklamációk és amatőr teljesítmény.
A röhögcsélő lengyel kutyát Moggi kettesben elvitte volna az öltözőbe és úgy belegázolt volna a lelkébe, hogy azonnal visszaadta volna a kesztyűit vagy felkötötte volna magát.
Nedved, Ronaldo, Pirlo és 3-4 játékosunk távozását követelem, mint szurkoló. Szégyenteljes amit ezek a játékosok mutatnak hétről hétre.
Tisztelet a kivételnek: De Ligt, Chiesa, Chiellini, Morata, Mckennie, Danilo, Demiral és pár fiatal játékos.

Peruzzi 2021.03.09. 23:52:29

Ez a Porto jobb volt most, ennyi.
Bajnokság meglesz!
Hajrá Juve!!

Juventino86 2021.03.09. 23:54:03

@Pavel1988: Én is ezt követelem már régóta. Ahogy mondani szoktam, fejeknek kell hullani. Neved, Paratici, Pirlo, nekik már holnap takarodó.

Lanzafame 2021.03.09. 23:54:14

@Attilio79: most akkor ez egy jó meccs volt csak túl sok gólt kaptunk? :D

Szili 72 2021.03.09. 23:54:31

Ronaldo mehet Isten hírével. A gól a sorfal hibája. Agnelli nemigen nyeli le a -17,5 millió eurót. Kíváncsian várom kik mennek a nyáron.

Leram7 2021.03.09. 23:54:57

Én inkább a sorfalat hibáztatom a gólért, mint a kapust, de talán védhető is volt.
Vicc, hogy Kulu 35M-ért jött. Ennyit nem ért a Porto összes cseréje együtt. Nagyon ksizámítható és lassú.

peti78 2021.03.09. 23:55:25

@Juventino86: nem pirloval van a gond hanem a paratici agnelli duoval

Juventino86 2021.03.09. 23:56:24

@peti78: Velük is, így van, csak ugye Agnelli nem tudja kirúgni saját magát.

DelPiero2 2021.03.09. 23:57:06

@BigChris: Nemzetközileg még inkább. Pl. Madrid meccs, amit Allegri is véleményezett, hogy legalább az oda vissza vágón egyenlítődjenek ki a helytelen ítéletek, de Juvénál nem. Lyon meccs is simán ide tartozik, de korábbról a Bayern meccsben is voltak érdekességek. A Bayern visszakapta ezt a Real ellen, ami sovány vigasz. Viszont Real ellen max 1-szer hallottam botrányt.

peti78 2021.03.09. 23:57:59

@peti78: hívom is elkannt hogy csináljon valamit

delpi0823 2021.03.09. 23:58:36

@Attilio79: 3at lottunk hogy?120percig jatszottuk a meccset,es az ellenfel abbol kb 60percet emberhatranyba,es raadasul emberhatranyba szereztek golt.

Attilio79 2021.03.09. 23:59:08

@Lanzafame: Ezt nem taktikázta el Pirlo, ha lehozta volna kapott gól nélkül az első félidőt, a második elejét meg jól rakta össze, hozható lett volna.
Bonuccit kár volt lecserélni, mert vezére lehetett volna a védelemnek, de Isten tudja, hogy mennyi erő van benne most.
Arról meg aztán végképp nem tehet, hogy az egy szem egészséges csatárunk 3-4 ziccer után is maradhatott a pályán.
Igen, ez egy jó meccs volt a csapat részéről.

peti78 2021.03.09. 23:59:16

@Juventino86: de ha van egy csepp önérzete lemond

James Zabiela 2021.03.10. 00:01:30

@Peruzzi: Az meg van hogy tíz pont a hátrányunk?

BigChris 2021.03.10. 00:01:43

@Attilio79: bocs, de Morata helyere kit raktál volna? Nincs épkézláb ember a padon

Attilio79 2021.03.10. 00:02:30

@delpi0823: Ez igaz, de akkor nézzük másképp:
Egy gól mínuszról indultunk, hiszen idegenben nem adtak meg egy 11est nekünk.
Itthon kapunk egy vitathatót az első félidőben, majd visszaülünk a nyeregbe a második félidőben, kiállítással visszakaptunk valamit, sorra dolgoztuk ki a ziccereket, nem éltünk vele. Kulu féle csatárok a kispadon, mit lehet még tenni?

GodPiero 2021.03.10. 00:03:06

Nagyon komoly változásokra van szükség.....

Lanzafame 2021.03.10. 00:03:33

@Attilio79: tehát ha Pirlo nem taktikázta volna el, jól cserélt volna, 2-vel kevesebb gólt kaptunk volna, mert rendben lett volna a védelem, és a csatárok nem fogtak volna ki szörnyű napot, akkor tovább is juthattunk volna, de nem baj, mert az előzőekkel együtt még mindig jók voltunk.

BigChris 2021.03.10. 00:03:45

@Attilio79: valószínűleg rosszul ertelmeztem a soraidat.. bocsánat

Attilio79 2021.03.10. 00:04:00

@BigChris: Na ezaz! Ezért van komoly probléma a kerettel.

Juventino86 2021.03.10. 00:04:30

@Attilio79: Értem, hogy mit akarsz mondani, de sajnos itt csak az eredmény számít. Semmi más nem lényeg. Kiestünk, így sajnos teljesen lényegtelen, hogy voltak amúgy jó periódusaink is a meccsen.

Attilio79 2021.03.10. 00:05:14

@Lanzafame: Ha nincs eszközöd, mit tudsz használni?

Lanzafame 2021.03.10. 00:07:18

@Attilio79: azt, hogy 60 perc alatt hazai pályán bekotortatok valahogy egy gólt az emberhátrányban játszó, haldokló ellenfélnek.

RuidaRobert 2021.03.10. 00:08:37

Nyilván utólag nagyon könnyű okosnak lenni, de a hétvégi és a mai meccs fényében megkockáztatom, hogy ha Ronaldo nem játszik, továbbjutunk. És ez nem az ő tulajdonságainak, hanem a többi játékosra tett hatásának betudható.

Apuleius 2021.03.10. 00:08:47

Érdekes egy mérkőzés. A csapatban voltak egészen kimagasló, s voltak Serie C szintű teljesítmények is.

bartender 2021.03.10. 00:09:25

@Attilio79: neha a furo aljaval is be lehet verni egy szoget.. ha nincs sok opciom, es nem megy a melo, akkor szenvedek azzal amim van, de legalabb megprobalom.

Juventino86 2021.03.10. 00:10:18

@RuidaRobert: Sajnos igaz. Én nagyon kedvelem Roncit, de amióta itt van, azóta csak távolodunk a BL-címtől, és most már a scudetto sem lesz. Így három év után kijelenthető, hogy nem volt érdemes ennyi pénzt rááldozni, abból a pénzből inkább a középpályát lehetett volna megerősíteni.

Rikster 2021.03.10. 00:11:09

Pontosan beáraztuk magunkat. Nem is ér többet ez a jelenlegi csapat sajnos. Elképesztő milyen mélyen vagyunk és hol van a gödör alja ahol megállunk. Idén nagyon szurkoljunk ennek az olasz kupának, Ronaldo ezzel nyerje meg az ösazes olasz honban nyerhető trófeát, aztán nyáron köszönjünk el többek között tőle is. Ez a csapat alkalmatlan jelenleg a trófeák elhódítására.

bartender 2021.03.10. 00:11:53

@bartender: ha Ronaldo szenved, Morata taszitja a labdat, es golt kell lonom, akkor ha kell Chiellinit teszem elore, mert legalabb magas. Persze nem, de szerintem atmegy mit akarok ezzel mondani.

BigChris 2021.03.10. 00:12:05

@bartender: a legérdekesebb az, hogy a korábban sokat kritizált középpálya ugy-ahogy jól muzsikált. Persze a fazonszabász még hiányzik, meg köcsög celfutballt játszott a Porto, de azért nem volt rossz.

Plata de Mer 2021.03.10. 00:12:26

A legfőbb kérdés most, hogy érdemes e kivárni az év véget Pirlo elmozdítása tekintetében. Meglesz-e vele a bl hely?! .... a mostani meccs kapcsán kar mentségeket keresni ez el lett b@szva, mint az egész elmúlt 2 év is

Attilio79 2021.03.10. 00:12:56

@Lanzafame: Nono, a Porto akaratos, hajtós csapat és általában az ilyen csapatok 10 emberrel még keményebbek.
Meg lehetett volna próbálni, ahogyan írtam is a meccs közben, hogy leveszünk egy védőt és felrakunk egy csatárt vagy középpályást, de ez a meccsből nem következett, volt időnk, volt helyzetünk és nem volt a padon ember hozzá. Bernardeschi segítség lett volna? Nem gondolom.

Juventino86 2021.03.10. 00:13:07

@Plata de Mer: Dehogy kell várni! Holnap reggel úgy szeretnék ébredni, hogy azt látom, hogy már nem Pirlo a Juventus edzője.

Bruce57 2021.03.10. 00:15:03

A Porto 60 percet játszott emberhátrányban, mi viszont 120 percet mert Ronaldo -1 ember

FeriGjuve 2021.03.10. 00:16:58

Az,hogy hamarabb eljöttem melóból és a hetvenedik percre hazaértem,az arra volt jó,hogy letèpkedtem a lábujjaimról a körmöt ès most meg nem tudok aludni az idegessègtől.
Hát köszi Juventus!!!
Kíváncsi vagyok,hogyan,merre tovább ezek után.

BigChris 2021.03.10. 00:17:15

@Juventino86: és akkor ki? Tudor? És nyáron majd keresünk vkit? Del Neri? Zaccheroni?

Lanzafame 2021.03.10. 00:17:37

@Attilio79: egyikünk sem a Juventus edzője. Pirlo az, a mi lett volna ha helyett ismét leírok egy tényt: 60 perc emberelőnyben, a fáradt, teljesen beszoruló Porto (nem Bayern, nem Madrid, nem City) ellen egykapuzva nem sikerült egy nyomorult gólt bekotorni. Annyira nem gyenge a keret, hogy ne lehessen legalább ötlete az edzőnek egy ilyen szituációban. Ez elfogadhatatlan, mentegethetetlen.

niccolo 2021.03.10. 00:18:25

@Juventino86: mert a játékosaink nagyon jók,csak Pirlo a hibás!

Lori0202 2021.03.10. 00:18:47

Nyáron felszabadul Klopp és nem akar szövetségi kapitány lenni! Minden áron meg kellene szerezni! Nem azért mert ez a csapat észveszejtően szar, hanem azért, hogy valaki kitaláljon arra valamit, hogy mit kell játszani védekező csapatok ellen! Ezt már Allegri, Sarri és Pirlo is bebizonyította, hogy képtelenek rá! Otthon is és Európában is bárki megfog minket egy 7 emberes védekezéssel! Azt, hogy a világ szerenxsétlenjei vagyunk és kis szerencsénk sincsen és ilyen jogtalan ítéletekkel kapunk ki évről évre azt hagyjuk is! Ez a hosszabbítás a idegenbeli gól meg a viccek netovábbja! A kezelés miért nem volt büntető? Azt miért nem nézik vissza? Serie A bán biztos az lett volna!

Gabueroo 2021.03.10. 00:19:38

Megneztem itt a dortmund meccset. Kovetkezo.
5perc utan visszafujt bunteto, kihagyjak, 2 perc utan visszafujja, belovik. Nem csodalkozom mar semmin.
BL= Bohoc Liga
Komolyan mar semmi presztizse nincsen lassan.

Wizzurah 2021.03.10. 00:20:00

Most a KP jó volt. Ilyen, hogy rendes játékidőbe csak Chiesa lő gólt, az vicc. Roncit én nagyon tisztelem, de akaratán kívül is nagyon nagy fékje a csapatnak. Szerintem itt nincs gond se Agnellivel, se Paraticivel se Pirlo-val, senkivel. Láttam a küzdeni akarást, a szívet, ez apróságon ment el, a szabadrúgáson, egy nagyon bután felállított flegma sorfalon.
A kapufát szétrúgtuk, nem volt szerencsénk, ez jellemző az idei szezonra, nem mellesleg a kezdő csapat fele rendszeresen hiányzott. Fáj, persze fáj, de szerintem haladunk előre, az igazi áttöréshez nem kell itt senkinek lemondania, se igazolni valakit, Roncinak kell majd elmennie szegénynek. Nagyon vissza fele sült el. Morata-t se bántanám, egyszerűen olyan szinten megbénítja CR jelenléte is, hogy eszméletlen. Ezt a kiesést nem lehet összehasonlítani a tavalyival. Koncentráljunk a bajnokságra, egy második hely legyen meg legalább, próbáljuk meg az olasz kupát presztízsből megnyerni és szerintem mondhatjuk azt, hogy kisebb csalódás az év, de még tűrhető. A jelenlegi kb. legjobb játékosainkat Paraticinek köszönhetjük.
Ez van fiúk, a javulás látszik, az akarás is már szerencsére, sajnos itt az egyetlen baj akaratán kívül CR. Én semmi másba nem látom azt, amiért ekkora nyomás van a csapaton, egyszerűen megfolytja a többieket. Azt azért nem vitathatjuk, ez egy hatalmas meccs volt, Porto is kb. élete legjobb védekezését mutatta be, Pepe szerintem életében nem védekezett még így, mint ahogy most, stb.

Plata de Mer 2021.03.10. 00:20:40

@Juventino86: és mi lenne az alternatíva?! A bl helynek meg kell lennie! Ki az a piacon aki erre képes? Ok, pl Allegri, de ugye ot meg hosszutavon akarjuk? Imádtam amit a Juventusert tett, de Lippi után ő nevével fémjelezett korszak az egyik legdicsobb, de sajna vele megint csak további két vesztes bl döntőt jönne .... szóval akkor ki más?! .... nyáron szerintem már könnyebb lenne a helyzet

Attilio79 2021.03.10. 00:21:43

@Lanzafame: Nem mentem, csak itt az értékelések csúsznak, egy dolog a 60 perc emberelőny és egy másik, hogy két ajándékgólt adtak a Portonak.
Egy dolog, hogy volt labdatartás, voltak helyzetek, meccsfölény, viszont nem volt elegendő gól a továbbjutáshoz.
Én csak az érem két oldalára mutatnék rá, nem akarok senkit védeni!

peti78 2021.03.10. 00:23:09

@Lori0202: mióta sírok egy nem olasz edzőért

DelPiero2 2021.03.10. 00:24:08

Ahogy írtátok minimumra törekvő zsoldosok, (tisztelet néhány kivételnek) Ronci hatása a többiekre: kiismerhető játék, mindenki neki passzol, hiába az eredménytelensége akkor is lövi a szabadot, mindenki hozzá hasonlítja magát a béralkuban (tul. képp teljesítmény alapján joggal követelnek sokat) aki valamennyire jó az majd 6 millát minimum keres. Higu meg Mandzu itt tartása kb +2-3 millát jelentett volna (hiszen akár jogosan nem mondtak le a teljes fizetésükről) Igaz hogy nem tudtak volna lejátszani teljes mérkőzést de a bajnokságban tehermentesítésre jók lettek volna. Szerintem Pirlónak a keret átalakításban minimális szava volt, olcsón megszerezhetőt hoztak ide csak kifejezetten az ő kérésére, drágán nem engedtek senkit.

delpi0823 2021.03.10. 00:24:14

@Juventino86: szted mivel lesz jobb ha Pirlot elzavarjak?ki fog erkezni a helyere?evrol evre ugyanazt a szart toljuk.Sarrinak tavaly meg szerencseje volt mert volt egy jo Dybalaja aki kihuzta a szarbol es a bajnoksagot meg betudtuk huzni.De ez a csapat akarki akarmit mond miota Ronaldo megerkezett egy nagy budos lejtmenetbe van.Varhato volt hogy a scudettokat se fogjuk tudni mar behuzni a vegtelensegig.A legnagyobb problema a keret minosegevel es motivalatlansagaval van.Cserelgethetjuk az edzoket evente vagy lassan mar felevente,attol meg sajnos a keret minosege nem fog megvaltozni...........

Lanzafame 2021.03.10. 00:25:02

@Attilio79: egy 10 emberrel védekező csapat ellen mezőnyfölényben lenni azért nem nagy kunszt.

Nem volt elegendő gól - ezt Tornyi Barnabás is mondhatta volna egy-egy vereség után :D

Mindegy, lapozzunk, én tényleg örülök, hogy nem találkozunk komoly csapattal, halálos gázolás lenne a vége most.

Juventino86 2021.03.10. 00:25:04

@niccolo: Neeem, sajnos az az igazság, hogy több játékosunktól is meg kellene szabadulni. Ma sajnos a cserék se hoztak pluszt, sőt, gyengült a csapat.

@Plata de Mer:@BigChris: Allegri lenne szerintem a kézenfekvő megoldás. Ő azért még minden keretből bajnokcsapatot csinált.

Juventino86 2021.03.10. 00:26:12

@delpi0823: A keret minőségével is komoly bajok vannak. Itt elég mély sajnos a probléma. Rengeteg dolgon kellene változtatni.

FeriGjuve 2021.03.10. 00:26:39

@Attilio79: Hogy Rabiot szerelésén,mitnlátott szabálytalannak(ráadásul sárgalaposnak),az számomra teljes relytél.
Tudom nem lehet ilyenekre fogni,de ilyenkor duplán b*ssza fel az embert az ilyen teljesen dilettáns ítélet.

Attilio79 2021.03.10. 00:28:32

@Lanzafame: Azért a történelemben volt már precedens, hogy egy kiállítástól a 10 emberrel játszó csapat agresszívabb lett és kőkeményen játszott utána.

A Tornyi biutosan mondhat ilyet, de egy csatártól mit várunk, arra nem mond semmit a Tornyi?

FeriGjuve 2021.03.10. 00:29:12

@Lanzafame: Èppen azon gondolkodtam,hogy ha továbbmentünk volna ès jöttek volna az igazán kemèny ellenfelek,annak valószínűleg csúnya vège lett volna.
Így legalább emelt fővel estünk ki.

BigChris 2021.03.10. 00:30:00

@Juventino86: és nem mellesleg Lippi óta egyetlen edző, aki BL döntőbe vezette a keretet. Contét imádtam, szép játékot játszott a csapat, de a BL-ben be volt oltva tovabbjutas ellen. És azóta is igy van.

FeriGjuve 2021.03.10. 00:32:13

@Juventino86: Ezért várom,hogy hogyan tovább.

Type-R 2021.03.10. 00:32:23

Mikor már azt hisszük nem érhet meglepetés, akkor jön egy ilyen pofon és a világ legerősebb csaoata helyrerak minket, a kis feltörekvő, vidéki, elvárások nélküli csapatot. Ja bocs srácok, nem ide...
Amúgy legalább megtudtuk, hogy nem kell izgulni a BL sorsolásokon, mert teljesen mindegy kit kapunk.

Lanzafame 2021.03.10. 00:34:57

@Attilio79: a Porto jól játszott a körülményekhez képest, egyetértek. De az nem lehet kifogás, hogy a portugál bajnok jól küzdött 10 emberrel. Egy legjobb 8-ba igyekvő csapatnak ez ne jelentsen már ekkora problémát.

Leram7 2021.03.10. 00:37:14

@Juventino86: Az biztos, hogy nem voltak a padon megfelelő emberek, ráadásul McKennie is sérült volt. Bonucci, Ligt, Arthur, Cudarado össze lettek drótozva.

Én ezt nem Pirlo nyakába varnám. Szerintem Pirlo megtette a maximumot. CR szar volt ma sajnos, Morata már a 3. percben ha gólt szerez más lett volna a meccs képe, de 100% ziccer volt, amit hibázott.

A probléma az, hogy a Porto tudott cserélni, mi nem nagyon.

3 rossz bírói ítélet volt a 2 meccsen.

Amivel senki sem számolt idén az Dybala szörnyű formája és sérülései.

Valamint Kulusevski, Ramsey, Bentacur sajnos ebben a szezonban csődöt mondott.

Lori0202 2021.03.10. 00:37:57

Hagyjuk már Allegrit , elmúlt! Nekünk Juve szurkolóknak nem jár, hogy 20 évente legyen egy rendszeresen szép játékot játszó, eredményes csapatuk???

BigChris 2021.03.10. 00:39:59

@Lori0202: de igen csak kivel? Sarrival sem volt az, Pirloval sem az. Akkor?

Attilio79 2021.03.10. 00:40:54

@Lanzafame: Értem, hogy a Juventus hírnevéhez méltatlan az eredmény, de a tárgyilagosságot hiányolom. A mérleg két oldalára felpakolt információkat.
Kevés a keretünk, nincs elég csatárunk, a BBC óta a védelmünk is kevesebb, összeszokatlan, a régi emberek padra kerültek és az építkezést elhanyagoltuk évek óta.
Mázlink van Chiesával, és De Ligtel, aki óriási igazolás, de a többiek nem találják a formájukat/sérültek stb.
Arthur jó lesz, de ő sem volt elérhető jó ideig.

Lori0202 2021.03.10. 00:41:19

Évek óta a középpálya a szar! Én csak az amerikait, Cuadot, Rabiot és Chiesát tartanám meg! Kár, hogy Benta is csak visszafelé fejlődik!

Type-R 2021.03.10. 00:42:49

Ha már fifázunk, két opciót látok.
A) CR, Dybala, Ramsey, Rabiot, Berna, Chiellini out és hozzanak helyette elszánt fiatalokat. Pirlo marad, Paratici out.
B) Dybala, Ramsey, Berna, Kulu out, Pirlo és Paratici is, és Agnelli sűrű bocsánatkérések közepette visszakönyörgi Allegrit és lesi minden kívánságát.
Nedvedről még nem döntöttem, ő kérdőjel,Agnelli egyelőre maradhat.

Lori0202 2021.03.10. 00:43:07

Fentebb írtam, Klopp! Bármelyik csapatával csodát tett! Pl;Dortmund nagy nevek nélkül

Bruce57 2021.03.10. 00:49:57

Pirlo jó lesz majd ha nem kell Ronaldo egóját fényeznie, nem kell úgy játszania a csapatot hogy gólkirály legyen és csak ő rúgja a szabadot.

JeetTrader 2021.03.10. 00:51:15

Szomorú vagyok de kétszer két centin múlt h rendes jatekidoben a két les gólunk ne legyen les és akkor most nem panaszkodna itt sok ember. Vagy Cuadrado kapufája...Pont rúgásokkal kaptunk ki. Még nem adott 11es stb stb.

Az egyértelműen látszik h nincs irányító a csapatban. Nem mernek beadni vágy lehet nem is tudnak. De nem mondható h ne hajtott vna mindenki.

A vezetés is latja és tudja mit kell tenni. Nem Allegri a megoldás! Folytatni kell az építkezést és kijavítani a hibákat a középpályán. Lesz nagy jövés ménés azaz érzésem...

Még a kupát behuzhatjuk, be is kell!
Forza Juve!

histodil 2021.03.10. 01:04:17

Van egy világklasszis kapusunk, de nem őt védettjük, igaz idősebb, de nézzük meg azokat a meccseket, ahol ő védett. És van egy középszerű, aki rendszeresen véd. Alapvonalról alig jön ki, és ilyen gólokat kap. A sorfal felállítása a kapus dolga...
Csak annak a csapatnak van szerencséje, amelyik tesz is érte...

DelPiero2 2021.03.10. 01:30:02

@Type-R: Tanácsadói díjat kitől fogsz kapni?

DelPiero2 2021.03.10. 01:34:48

@Lori0202: Ez azért is van, mert elherdáltunk embereket: Allegri, Kean, Higu, Mandzu (utóbbi kettőnél fontos hangsúlyozni, hogy az itt tartásukról lenne szó, nem sok plusz pénzbe került volna, és a bajnokságban fontos tehermentesítést jelentettek volna)
Aki jobb az átlagnál (de sajnos átlag alatti is) vastag szerződéssel van. A vezetőség meg csodálkozik hogy nem akarnak lemondani róla.

DelPiero2 2021.03.10. 01:37:53

@Attilio79: és a bíró elnézőbben kezelte, mert hirtelen úgy érezte hogy a kiállításnál túl szigorú volt. Az Inter volt ilyen Mancini edzősége idején, állandóan 10 emberrel fejezték be, még parasztabbak lettek a kiállítás után, a bíró még egyet nem mert kiállítani.

babo0410 2021.03.10. 01:39:34

@JeetTrader: Teljesen egyetértek. Sajnos fájó vereség, de ez az év ilyen. Ha nem lett volna februárban annyi sérült, most biztosra veszem, hogy közel lennénk az interhez is, és ma továbbjutottunk volna. Szerintem ezt a meccset az előzön buktuk el. Sajnos ott nem így játszottunk. Nyáron frissítjük a keretet, és jó lesz ez. Az itt is említett Kloppnak mennyi idő is kellett mire a Pool mindenhol meghatározó, és félelmet keltő lett? Gondoljuk idejönne Klopp, azonnal verhetetlenek lennénk? Szerintem Pirlo hosszú távon remek edző lesz. Biztosra veszem, hogy jövőre sokkal jobban szerepelünk majd.
Én is csalódott vagyok, de lehiggadtam, és nem kezdek el mindenkit hülyézni. Agnellinek köszönhetjük, hogy minimum 9 bajnokságot nyertünk zsinórban. Agnelli nélkül sehol nem lennénk. És én bizok benne, annak ellenére is, hogy voltak furcsa döntései. De én hiszek benne, és támogatom. Ahogy én Pirloban is hiszek, és bízok. Jövőre sokkal jobbak leszünk. Mindig hasonlóan kéne játszani, mint ma, és akkor nem lenne semmi gond. És szerintem ahogy a sérültek visszatérnek, sokat fog javulni a játékunk. Sajnos a legrosszabbkor dőlt ki a fél csapat.

Rikoo 2021.03.10. 02:55:50

Del Piero azonnali változásokat követel a klubnál a mai este után.

DegerFaCan 2021.03.10. 05:41:41

@JeetTrader: egyetertenék ha lenne bárminemű teljesítmény az edzoben. Bármi. Minden meccsre szorongva ülök le legyen ez a spezia vagy egy csicska Porto. Nevetséges hogy a bajnokságot is elkurta idén a blnel a csoport továbbjutás megvolt egy fradi ellen (azt a meccset is hagyjuk nem akarok rá visszaemlékezni). Szuperkupa szörnyű volt de behuztuk vhogy. Neki bármi megvan engedve ILYEN KERETTEL? Fszom tele van jobb emberekkel mint tavaly vagy tavalyelőtt. Költjük zsákszámra a pénzt és egy minimumot nem tud hozni hogy KÉT MECCSEN továbbmenjunk egy emberhatranyos Porto ellen. Ez szégyen óriási szégyen. Most komolyan ti mit vártok 7 ponttal megy az Inter (10). Elbszta az evunket ez a nagyszerű ember.

DegerFaCan 2021.03.10. 05:59:20

Egyébként továbbgondolva ne fogjuk már bakker a szerencsére. Emberhátrányban lévő Porto ellen sem ment, ha nincs emberhatrany itt nincsenek kapufak sem meg helyzetek. Ennyi erővel az ő helyzeteik is simán bemehettek volna azért nem elfelejteni marega fejesét stb. Gyalázat. Teljes joggal cukkol a világ minket, fel kell ismerni a helyünket a világban nem vagyunk a top tíz tagja kész. Lejjebb vagyunk örülünk a csoport tivabbjutasnak aztán egy emberhátrányos Porto kiejt bdzmeg. És mi meg a szerencsén lovagolunk hát agyam eldobom...

Szili 72 2021.03.10. 06:44:22

@Wizzurah: A középpálya Artúrral valóban jobb volt, de Ramsey azért kilógott. A hsz többi részével teljesen egyetértek.

JeetTrader 2021.03.10. 08:23:02

@DegerFaCan: igen igen, ha kiállítanak vkit a csapatból hajlamos vagyunk azt gondolni h , húúú ez akkor kötelező győzelem. Kiállítottak az egyik csatarjukat. Ez olyan mintha nálunk Ronci soha nem jönne vissza védekezni. A többi csapatresz érintetlen. Szóval max a kontráik válnak kevésbé veszélyessé.

68%os volt a labdabirtoklasunk. 31 lövésünk volt amiből 13 ment kapura, 7 kerülte el azt és 11et blokkoltak! Cuadrado 33 keresztlabdat nyomott és 10 hosszú paszt kb 50%os pontosság mellett. Hallatottunk, tepertünk. Az ellenfél egy szerintem vitatható 11bol szerzett vezetést ami után mégis visszajöttünk a játékba!
Igen volt egy nesszé formán kívüli frusztrált Ronaldonk és egy simán formán kívüli Moratank.
Látszott h más játékot játszunk. Rengeteg védelem mögé ívelés volt. Próbálkoztunk kiugratásokkal. Csak tobben tömörültek középen oda meg nem tudtunk bekenyszeritozni.
Sajna ilyen a foci...a szabadrúgás gól fegyelmezetlensegnek is mondható a sorfalban, de 100bol hányszor ugrik fel vki És lehet alatta gólt rúgni?

Igen én azt mondom balszerencsénk volt. Volt tartás a csapatban. Látszott mit akarunk (Csak irányító hijjan nagyon nehéz lásd Cuadrado). Lehet ha pár labda Roncira jön ki és nem Moratara akkor más a helyzet.
Méltósággal és tartással estünk ki egy nagy meccsen ahol az első meccs eredményeinek árnyéka vetült ránk.

DegerFaCan 2021.03.10. 09:04:02

@JeetTrader: két meccsen kell a lehető leggyengébben továbbmenni. Ez sem ment emberelőnyben 70x percen át sem. Kifogaskeres mehet, én is könnyen tudnék négy indokot találni. De azt mondd meg hogy ilyen kerettel bajnokságban messze lemaradva vagyunk blben meg a leggxengebbtol két meccsen kiesünk. Csak mondom a továbbjutás bárhogyan lett volna a minimum bakker. Bárki mást kapunk csúfosan esünk ki? Mire képes a juve meggyőző csapat ellen láttuk a bajnokságban az Inter ellen. Egyszerűen szarabbak vagyunk mint gondoltuk. Ott járunk mint egy Milan tavaly. Sarri behúzta a bajnokságot a keret erősödött a kifogás meg Pirlo arca meg csak több lett. Köszönöm elég volt.

JeetTrader 2021.03.10. 10:19:30

@DegerFaCan: nem mondom, két meccsen PAPÍRON, illet volna továbbjutni. Viszont ez a BL. Itt ha hibázol, tök mindegy h azt Ajaxnak, Lyonnak, vagy épp Portónak, Barcának, Juventusnak hívják kiesel. Mondjon akárki akármit, bármely csapat megszenvedi ha több ember cserélődik a csapatban. sokan hiányoztak már az első meccsen is....ezek nem kifogások, tények. Az is tény h az első meccsen bűn szarok voltunk, de az is tény h a végén egy jogos tizit nem kaptunk meg...játék képében megnyertük a párharcot! Értem ez alatt, hogy ebben volt valami amire lehet építeni! És ez már látszik pármeccs óta. Sarrival, nem volt semmi amire lehetett volna építeni és sajna már Allegrivel sem...Pirloval, kiderül...

Az szezon kezdet szar volt, ez is tény és pontokat hullajtottunk, amelyek elvihetik a bajnokságot. Én azt gondolom h a kupát még behúzzuk a de a bajnokságot ezúttal már nem. Két kulcs irányító kéne a kp-ra aki távoli lövésekkel is tud operálni, meg tudja forgatni a csapatot. Ha az megvan és mégsem sikerülnek a dolgok, na akkor tényleg baj van....de azért ne gondoljuk, hogy idejön bárki is, és pikk-pakk bajnokesélyes-és BL esélyes csapatot farag. Volt 9 elképesztő évünk, sajnos ez törvényszerű volt, hogy jöhet pár év ami nehéz lesz...:/ akár mi vagyunk a Juventus és csak a győzelem számít, akár nem...

Attilio79 2021.03.10. 10:26:23

@JeetTrader: +1
Még annyit tennék hozzá, hogy mind az Inter, mind a Milan fejlődött, az Internél évek óta együtt játszik az ő védősoruk, náluk ez most érett be, van lehetőségük a középpályán és vannak csatárjaik, jól igazoltak az elmúlt 1-2 szezonban.

Milo92 2021.03.10. 11:00:12

Nyilván Ronaldo a hibás, igaz kb 3 ertekelheto labdát kapott, abból 1 gólpassz. Igen, szar volt magához képest, jobb lett volna ha fél évig sérült/hasztalan, mint Dybala, akkor kevesebben követelnék a távozását.

steven.h 2021.03.10. 11:49:05

@Milo92: Nem tudom van-e bármi értelme belemenni itt, mert gondolom te inkább Ronaldo miatt vagy itt sem mint a Juventus miatt.

Ronaldo nem hibás, az hibás aki kitalálta hogy ide kell hozni. 30 millió EUR-t keres évente ami nagyjából 3 másik játékos bére lehetne mondjuk a középpályán és a csatársorban, amikre sokkal nagyobb szüksége lett volna 3 évvel ezelőtt a csapatnak sem mint Ronaldora.

A Juventus semmit nem lépett előre Ronaldoval, Ronaldo meg maximum arra lehet büszke, hogy egyéni csúcsokat megdöntögetett, másra nem. Mióta itt van a Juventus nem hogy BL döntőt, de legjobb 4-be kerülést sem tud felmutatni, pedig előtte az még Ronaldo nélkül is ment, sőt ment a mostaninál semmivel sem jobb nevekből álló csapattal is.

Egyébként 1 valamiban Ronaldo is hibás, 35 éves és még mindig azt hiszi hogy neki a pálya szélén kell trükközgetnie, meg hogy mindent neki kell egyedül megoldania, ha tenné a dolgát, ami az hogy érkezik a kapu elé, leköti a védők figyelmét akkor senkinek semmi gondja nem lenne és valószínűleg a csapat is jobb lenne, csak ő nem fogja saját maga fölé helyezni azt, hogy mi lenne a jobb a csapatnak. Első évében az Atletico elleni visszavágó tökéletesen megmutatta, mit kellene neki játszania, de nem hajlandó rá, azóta sem.

Hoods. 2021.03.10. 14:38:27

Hat kifejezetten szomoru volt vegignezni ezt a meccset.
Szegyen, mas szo nem igazan jut az eszembe..

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása