Marchisio: "A Juve-Napoli mérkőzést el kellett volna halasztani"
Marchisio: "A Juve-Napoli mérkőzést el kellett volna halasztani"

A zebramezesek egykori közönségkedvence, Claudio Marchisio úgy véli, hogy a nagy vihart kavart Juventus-Napoli rangadót már jóval az eredetileg kiírt kezdési időpontot megelőzően el kellett volna halasztani.  Marchisio úgy látja, hogy a játékosok egészsége kell az elsődleges szempont legyen, s…

A Juventus figyeli Alaba helyzetét
A Juventus figyeli Alaba helyzetét

A Juventus az elmúlt évek során számos esetben élt a lejáró szerződésű játékosok leigazolásának a lehetőségével, és a pletykák szerint most is egy ilyen opció merült fel. Miközben a csapat a sorozatban tizedik bajnoki cím begyűjtését célozza, közben komoly átalakulások tapasztalhatók a keretben, és…

A csökkentések után is a Juventus költi a legtöbbet bérekre
A csökkentések után is a Juventus költi a legtöbbet bérekre

A La Gazzetta dello Sport a Serie A-ban folyósított bérekről közölt összesítést, s ebből látható, hogy a Juventus ugyan nyáron 58 millió euróval tudta csökkenteni játékoskeretének fizetését, így is a legmagasabb összeget, 236 millió eurót költ erre a célra. Aligha jelent meglepetést, hogy évi 31…

Seedorf: „Ronaldo beállíthatja a rekordomat”
Seedorf: „Ronaldo beállíthatja a rekordomat”

Clarence Seedorf szerint Cristiano Ronaldónak megvan az esélye arra, hogy a holland után az első futballista legyen, aki három klubbal is BL-győzelmet arat. A surinamei származású holland labdarúgó az Ajax, a Madrid és az AC Milan mezében is magasba emelte a nagyfülű trófeát. A Juve 1996 óta üldözi…

Lucescu: "Pirlo nagy edzővé válhat"
Lucescu: "Pirlo nagy edzővé válhat"

A Dinamo Kijev román mestere, Mircea Lucescu, aki annak idején először adott lehetőséget a középpályásnak a felnőtt csapatnál, biztos abban, hogy a Juventus élére kinevezett Andrea Pirlo hasonlóan eredményes edzői pályafutást jár majd be, mint Pep Guardiola vagy éppen Zinédine Zidane. "Tudtam, hogy…

Lippi: „Ragaszkodnunk kell a protokollhoz”
Lippi: „Ragaszkodnunk kell a protokollhoz”

Marcello Lippi kíváncsian várja, hogy milyen döntés születik az elmaradt Juventus-Napoli kapcsán, főleg mivel rengeteg koronapozitív eset merült fel mostanában, ám a mester szerint a bíróság nem teremthet precedenst. A Napoli a helyi egészségügyi hatóság intelmére nem utazott el Torinóba, miután a…

Dembélé a Juventusszal tárgyal?
Dembélé a Juventusszal tárgyal?

A Catalunya Ràdio Tot Costa műsorában felmerült, hogy Ousmane Dembélé már egyeztet a Juventus képviselőivel egy kölcsön vagy szerződése lejárta után ingyenes átigazolás ügyében. A pletykák szerint ez volt a fő indok, amiért a játékos elutasította a Manchester United ajánlatát az átigazolási időszak…

A Juventus BL-listájáról lemaradt Sami Khedira
A Juventus BL-listájáról lemaradt Sami Khedira

A Juventus október 20-án kezdi a BL-csoportbeli küzdelmeket, az első ellenfél a Dinamo Kijev idegenben, majd október 28-án a Barcelonával ütközik meg Torinóban, november 4-én pedig Budapestre látogat a Ferencváros elleni pontgyűjtés reményében. A következő három csoportmeccs első ellenfeleként…

Miliknek januárig várnia kell az Öreg Hölgyre
Miliknek januárig várnia kell az Öreg Hölgyre

A Napoli csatára, Arkadiusz Milik januárig várhatóan egyedül fog edzeni, mivel elutasította a mercato utolsó napján úgy a Fiorentina, mint a Valencia ajánlatát. Az Il Corriere dello Sport beszámolója szerint az átigazolási időszakban elutasította a Fiorentina ajálatát, mivel a Juventushoz kívánt…

Spadafora: „A protokoll továbbra is érvényes”
Spadafora: „A protokoll továbbra is érvényes”

Az olasz sportminiszter, Vincenzo Spadafora a minap egyeztetett az Olasz Labdarúgó-szövetség elnökével, Gabriele Gravinával, majd megerősítette, hogy az elfogadott protokoll továbbra is hatályos, a helyi egészségügyi hatóságok azonban felülírhatják a protokollt, de csak adott és indokolt…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása