A Fiorentina igazgatója, Daniele Pradè nyilatkozott Federico Chiesa távozása kapcsán, s elmondta, hogy a játékos soha nem is akart maradni, csak lépcsőfoknak tekintette a Fiorentinát.
A kissé savanyú nyilatkozat a fiatal játékos utolsó napon való átigazolása után esett, miután a Juventus kétéves kölcsönszerződést kötött a Fiorentinával, amely 10 millió eurós kölcsönvételi díjat, és 40 millió eurós kivásárlási záradékot tartalmaz, illetve további 10 millió eurós díjat egyes feltételek teljesülése esetén.
„Nem lehet folytatni egy kapcsolatot, ha a szerelem viszonzatlan.” - mondta a vezető a mai sajtótájékoztatón.
„A dolgok már csak így mennek. Mindazonáltal gazdasági és sportszakmai tekintetben is jó üzletet kötöttünk, hiszen az aktuális piacon 60 millió euró komoly összeg.
Hosszú egyezkedési folyamat volt, mivel először meg kellett hosszabbítanunk a szerződését, és ezt ugyanazon feltételekkel tettük, amik előzőleg léteztek, vagyis évi 1,8 millió eurós fizetéssel, voltak gondok a kifizetés részleteivel kapcsolatban stb.
Rocco Commisso nagyon szerette a játékost, és örömmel megtartotta volna, de ez igazából nemigen volt lehetséges. Chiesa édesapja azt mondta, hogy soha nem merültünk fel opcióként, egyszerű lépcsőfok voltunk, hogy szintet lépjen Federico.
A végső szakaszban új szerződéssel is próbálkoztunk, hogy velünk maradjon, de az ő elképzelésében 5 százalék esély sem volt, hogy ez valaha is bekövetkezik.
Már ez volt a helyzet, amikor mi megérkeztünk Firenzébe, és tavaly vasököllel ragaszkodtunk hozzá, de most eljött az idő, hogy arra gondoljunk, mi a legjobb számunkra. Federico Chiesa eladásával súly esett le a vállunkról.
Kár ezért, szerintem Rocco Commisso és a családja kissé zaklatott volt emiatt, mivel több hálát vártak.”
Természetesen szóba került az is, hogy Federico Chiesa viselhette a csapatkapitányi karszalagot az utolsó meccsén, ami felháborította az ultrákat.
„Hibás döntés volt. Ezt belátjuk.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
cd1 2020.10.06. 20:26:27
Wizzurah 2020.10.06. 20:42:30
Apuleius 2020.10.06. 21:20:53
Tony. 2020.10.06. 21:30:41
Inkább venné vissza a Bernardeschi-t, ő örekre lehetne ott CSK.
GGábr81 2020.10.06. 21:59:56
JeetTrader 2020.10.06. 22:17:20
Ahelyett h sok sikert kívánt vna neki....Na nehogy már azt higyje h a Fior egy ugródeszkánál több lenne...sajna...
Ádám.84 2020.10.06. 22:18:43
Nathas 2020.10.06. 23:37:58
kidelpiero 2020.10.07. 00:57:20
Elmondta, hogy szerették volna megtartani, és mindent meg is tettek ezért. Bár rosszul esett nekik, hogy nem maradt, elfogadták, hogy ez van. Összességében pedig jó pénzt kaptak egy tehetséges, fiatal, saját nevelésért.
A Juvénak pedig erre az útra kell visszatérnie, függetlenül attól, hogy Chiesa beválik-e vagy sem.