Marchisio: "A Juve-Napoli mérkőzést el kellett volna halasztani"

marchisio_claudio_civilben.jpgA zebramezesek egykori közönségkedvence, Claudio Marchisio úgy véli, hogy a nagy vihart kavart Juventus-Napoli rangadót már jóval az eredetileg kiírt kezdési időpontot megelőzően el kellett volna halasztani. 

Marchisio úgy látja, hogy a játékosok egészsége kell az elsődleges szempont legyen, s amennyiben idejében megelőző lépéseket tesznek, a szürreális forgatókönyv is elkerülhető lett volna. Emlékezetes módon a Napoli nem jelent meg a mérkőzésen, így a Juventus hiába várta ellenfelét, s az ügyben előreláthatóan jövő hét folyamán születik döntés. 

"A Juve-Napoli ügyében már múlt vasárnap előtt fontos és komoly döntést kellett volna hozni. Azért, mert a Napoli a Genoa ellen játszott, amelynél a leginkább elszabadult a járvány a Serie A-ban.". - mondta az ügyről Marchisio a Rai 3 adón sugárzott Le Parole Della Settimana műsorban.

"A Napoli azt kockáztatta, hogy nem csupán a Juventus játékosait fertőzik meg, de másokat is, a közelgő válogatott meccsekre tekintettel. Szerencsére nem voltak további pozitív esetek, de a mérkőzést el kellett halasztani."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2216235320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DegerFaCan 2020.10.11. 16:47:48

És mi lesz akkor ha megfertőznek még hat embert? Semmi pár nap és lábon kihordják. Jó lenne ha nem folyamatosan erről lenne szó és használná fel politikailag mindenki (lásd Napoli). Jól van Claudio te vered otthon nincs munkád elvagy otthon. Más azonban még élne. Akkor mit javasolsz Claudio? Amíg van egy fertőzött Olaszországban addig mindenki haza. De mentő rendőr se legyen azok is pihenjenek otthon. Álljunk le jövő májusig igazad van...

senky 2020.10.11. 17:04:41

Ez NEM, egyaltalan NEM egy Juve jatekoshoz illo beszed . Ha volt is veszely ,a protokol megszegese elott legalabb a Genua mecs utan kellet volna mentegetozenek ,de tudva a protokol szabalyait ,sportszeruen es igazi ferfi modra ,VALALNIUK kellene a MEGSZEGESEVEL rajuk harulo szankciokat .Maskulombeny GYAVA FEREG modra probalnak nyereseghez jutni .

Tony. 2020.10.11. 17:48:33

A másik meg az, hogy persze halasztgassunk meccseket össze-vissza heti rendszerességgel, mikor így is szűkössebb idén minden, jövőre EB. Szétesne az egész bajnokság. Ha egyszer úgy döntöttek, hogy a corona alatt bajnokságokat rendeznek, akkor arra kell törekedni, hogy le is játsszák a meccseket. Vagy akkor ne legyen foci 2 évig...

Wizzurah 2020.10.11. 18:05:03

Marchisio, juventino vagy nekem, de most jobb lett volna, ha csendbe maradsz.

CsakÚjváros 2020.10.11. 19:55:05

Hülyeség Marcsello!! Ha a Genoa ki tudott állni ellenük akkor ők is megtehették volna.....a Milan is lejátszotta a meccsét!!!

venember83 2020.10.11. 20:37:00

Épp a válogatott szünet miatt kellett volna lejátszani, hisz utána volt szünet több játékosnak. Persze feltételezve, hogy a Juventus és a bajnokság az első. Szánalmas, hogy harmadik fordulóban már halasztásról beszélünk, miközben azelőtt a Milan és a Genoa is ki tudott állni (fertőzöttekkel a keretben), jelenleg pedig az Internél 6 fertőzött van, mégse merült fel, hogy halasztanának. Talán azért, mert le akarják játszani a bajnokságot, nem pedig tologatni, miközben jövő nyáron EB, ez a bajnokság pedig késve kezdődött.

Megértem, hogy a Napoli politikai célokra használja fel ezt a problémát (pl. bajnokság idő előtti leállítása és rájátszás alkalmazása), de ha ők nem voltak képesek kialakítani az UEFA és Seria A döntéshozók által meghatározott protokollban foglalt buborékot, amely protokollt amúgy a csapatok is elfogadtak, és emiatt az adott hatóság nem engedte őket utazni, az qrvára nem a Juventus sara. Ők nem tudtak megjelenni elégtelen intézkedések/előkészületek miatt. Nem is értem, miről beszélünk. Persze mindez csak akkor igaz, ha feltételezzük, hogy jogosan hozott meg egy ilyen döntést az adott hatóság, és nem politikai nyomásra.

Lanzafame 2020.10.11. 22:52:29

Marchisio szeret a nagy idealista szerepében tetszelegni a médiában, ő az, aki sír, ha háborút lát, aggódik, ha járvány van stb. :D

Ettől még imádom. De ebben az ügyben egyértelműen a Juventus cselekedett jól.

GGábr81 2020.10.11. 23:58:47

Egy szóval nem mondta, hogy a Juve bármit is rosszul csinált volna. Annyit mondott, hogy még a meccs előtt meg kellett volna hozni a döntést a halasztásról.
Nem böszmeség amit mond. Mivel nekem a kedvencem, akkor is védeném, ha a legnagyobb idiótaságot mindaná.
Amúgy mi lesz a vége? Szerintem lejátszuk később és akkor igaza van Marcinak. Minek a színjáték, vasárnap előtt meghozhatták volna a döntést. Ennyi.

gomorra21 2020.10.12. 00:50:43

@Tony.: +1
Halasszunk meccset, ha nagyon indokolt.
Ez most nem az a helyzet volt.
A végén még 3 év múlva is az idei szezon meccseit fogjuk pótolgatni.

rockitbaby 2020.10.12. 08:34:01

@venember83: Nyilván a válogatott szünet előtt csak azért lett volna jó lejátszani, mert nekünk amúgy is kellenek a meccsek, hogy jöjjön a rutin, mind játékos, mind edző szinten. És bármilyen eredmény is született volna, lett volna idő értékelni. Azonban ennél sokkal fontosabb tényező az, hogy mikor pótolnánk egy esetleges Napoli-nak kedvező ítélet esetén. Ami a BL és az Inter meccs között lenne talán. Így is három naponta lesz meccs, de két ilyen valóban létfontosságú közé nagyon nem kellene egy ilyen, amúgy minden valószínűség szerint paprikás, kiállítást sem nélkülöző meccs.

Én amúgy Benito szavaival értek egyet. Nem volt nekik gond, hogy a Genoa ugyanúgy két igazolt fertőzöttel utazott el? Persze, hogy nem, mert legyalulták őket. És az is sajnos igaz, hogy ha itt most gyenge kezű döntés születik, akkor ezzel precedenst teremtenek és ezt nem szégyenli más csapat sem kihasználni.

Az a baj, hogy mi ebből sehogy nem fogunk tudni jól kijönni. Ha nekünk kedvező ítélet születik, megint előjönnek - jogtalanul - a csaló, bundázó és egyéb, nyomdafestéket nem tűrő jelzők, Calciopoli 2 címmel az újságok részéről. Ha számunkra kedvezőtlen az eredmény, az az amúgy is zsúfolt versenynaptárat még jobban megborítja és bár a hírek szerint próbál trükközni Pirlo - Berna amolyan Zambrotta-féle jobb szélről bal védelembe húzása manőverrel -, de a keret hiába univerzális, egy valóban hosszú szerda- szombat ritmushoz kevés.

venember83 2020.10.12. 08:57:09

@rockitbaby: 66 nap, 17 meccs. Ez vár a Juventusra. Ide még tényleg bele kell majd zsúfolni a végére egy Juve-Napolit. De meglepő módon ismét felröppent a rájátszás ötlete... Nahát, meglepő!

rockitbaby 2020.10.12. 10:21:23

@venember83: Ez nagyjából három naponta pályára lépést jelent. Mesés lesz ez, főleg ha jön egy-két sérülés, netán fertőzött is...

Hát a rájátszás ötletét már az előző szezonra is ADL dobta be, nagyon nem lep meg, hogy megint előkerült. Ami sajnos annak a fényében, hogy marhára nem akar ez a mutatvány csillapodni, még az is lehet, hogy megtörténik. Az Inter is már 6 vírusosnál tart, és nekik sem lesz kevesebb meccsük, ráadásul náluk a védelmet sújtja leginkább. Lassan megint közeledünk egy leállás felé...

venember83 2020.10.12. 10:32:31

@rockitbaby: ha nem tartják tiszteletben a protokollt, minek fogadták el? Igaz, az elutasítás túl gerinces húzás lett volna, nem elég olaszos. Holnap egyeztetnek külföldi befektetőkről, rájátszás megvalósíthatóságáról stb. Szerdán pedig majd dönt a sportbíróság Juve-Napoli ügyében. Nem kell sok agysejt a szálak összekötéséhez.

rockitbaby 2020.10.12. 10:37:44

@venember83: A döntés már megvan, nyakamat teszem rá, csak kitolják a kihirdetést, hogy úgy tűnjön, mintha ez egy marhára de nehéz dolog lett volna. Abban is biztos vagyok, hogy új időpontban kerül lejátszásra a mérkőzés és a Napoli megússza -1 ponttal. Senki nem mer a mi javunkra dönteni, mert rögtön azzal jönnének a többiek, hogy bunda. Nem szeretem a régen minden jobb volt történetet, de volt idő, mikor ilyeneket nem mertek megcsinálni velünk szemben.

venember83 2020.10.12. 10:41:09

@rockitbaby: igen, kösz a megerősítést megkeseredettségemben.

rockitbaby 2020.10.12. 10:50:13

@venember83: Nézd, annak az eldöntése, hogy az ASL részéről ez csak ajánlás vagy, betartandó rendelet, nem tart ennyi ideig. Főleg, hogy a szankció része már eleve lefektetett szabályok alapján történne. Itt annyi történik, hogy próbálják addig húzni, míg annyi idő telik el, hogy a döntés miatt maximum morgás lesz, nem lázongás. És akkor egy újabb érdekes mellékzönge: csodálkozunk, hogy Agnelli minden áron a szuper liga megalapítása mellett kampányol?

GodPiero 2020.10.12. 11:32:51

Focistának is gyenge volt .... esze sincs több!

Andris Farkas 2020.10.12. 13:36:21

@GodPiero: Látam semmit se tudsz róla

GodPiero 2020.10.12. 19:21:23

@Andris Farkas:
Annyit tudok róla, hogy a bundabotrány előtti Juvéba nem fért be, kölcsön lett adva....
Amikor visszakerültünk a csúcsra akkor egy zenitjén túllévő Pirlo valamint akkor egy sehol nem jegyzett Pogba szorította ki a kezdőből Torino kishercegét....
Ha nincs Calciopoli akkor ez a srác az empoliban hervad el.....

GGábr81 2020.10.12. 21:16:39

@GodPiero: keresem a szavakat, de sajnos erre nem tudok béketűrően reagálni. Felteszem ez volt a szándékod. Sikerült. Csak gratulálni tudok. Nem folytatom, mert csak felhúzom magam.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása