Elemzés: Roma elleni meccs
Elemzés: Roma elleni meccs

Továbbra sem lehet megállítani a Juventust, és még elég élvezetes meccset is láthattunk. Az történt, amit a Juve akart, végig kézben tartotta a mérkőzést, nem mellesleg szép, szemrevaló meccset láthattunk, amivel a szurkolók is bőven megelégedhetnek, és a három pont is magabiztosan meglett. Két…

Paratici: "Ronaldo a Juvéhoz akart jönni"
Paratici: "Ronaldo a Juvéhoz akart jönni"

Tegnapi nyilatkozatával a játékos ügynöke, Jorge Mendes engedett némi betekintést Cristiano Ronaldo klubváltásának történetébe, ezúttal pedig a Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici idézte fel az eseményeket. "Akkor kezdődött az egész, amikor találkoztunk Mendesszel, hogy Cancelo ügyében…

Marchisio: „Megható a köszöntés”
Marchisio: „Megható a köszöntés”

Claudio Marchisio szombaton elköszönhetett a szurkolóktól, illetve a szurkolók elköszönhettek tőle az AS Roma elleni hazai meccs első sípszava előtt. A középpályás a Zenit Szentpétervár csapatát erősíti nyár óta, azonban nem volt része búcsúmeccsben, illetve egyéb…

Allegri: „Mandžukić kiemelkedő futballista”
Allegri: „Mandžukić kiemelkedő futballista”

Massimiliano Allegri az AS Roma felett aratott 1-0 után Mario Mandžukić kiválóságát emelte ki. „Téli bajnokok vagyunk, ám tulajdonképpen még semmit sem nyertünk.” - mondta a mester a DAZN mikrofonja előtt. „Jó dolgokat látok a csapattól, eljutottunk a Bajnokok Ligájában a…

A Roma elleni keret
A Roma elleni keret

A Juventus rangadóval fog a karácsonyi készülődéshez, hiszen szombat este az AS Roma látogat majd az Allianz Stadiumba. A nyáron jelentős átalakuláson áteső fővárosi csapat a vártnál gyengébb bajnoki formát mutat, s csupán a tabella hetedik helyén áll, azonban a Juventus…

A Milan a Juve döntésére vár
A Milan a Juve döntésére vár

Olasz források szerint Gonzalo Higuaín és Álvaro Morata januári csereügylete kapcsán továbbra is kapcsolatban vannak a felek, és a két talán leginkább érintett klub, a milánói rossonero és a londoni kékek a Juventus vezetőségének az állásfoglalására vár. A csere révén…

Új szerződést kötött a Juventus és az Adidas
Új szerződést kötött a Juventus és az Adidas

A Juventus hivatalosan bejelentette, hogy meghosszabbította szerződését az Adidasszal, s a megállapodás legalább 408 millió eurót hoz majd a klubnak a 2019-20-as és a 2026-27-es szezonok közötti időszakban. A zebramezesek 2015-ben írtak alá hat esztendőre szóló szerződést a német…

Mendes: "Ronaldo kizárólag a Juventusnál akart játszani"
Mendes: "Ronaldo kizárólag a Juventusnál akart játszani"

A nyáron a Juventushoz gazoló Cristiano Ronaldo ügynöke, Jorge Mendes elárulta, hogy a portugál világklasszis szeretett volna mindenáron a torinóiak szolgálatába szegődni.  "2018 januárjában én és még néhány ember, aki tudta, hogy mi történik, azt gondoltuk, hogy nagyon nehéz…

Bentancur: „A Juve gondolata először megijesztett”
Bentancur: „A Juve gondolata először megijesztett”

Rodrigo Bentancur egy friss riportban arról beszélt, hogy milyen érzései voltak, amikor hallott a Juventus érdeklődéséről. A bianconero klub élt az opciós jogával, amelyre Carlos Tévez Boca Juniorshoz engedésével tett szert, így került 2017 júliusában a középpályás…

Beharangozó: Roma elleni meccs
Beharangozó: Roma elleni meccs

Nagy nap lesz az olasz futball szerelmeseinek a szombati, mivel egész nap olasz focit sugároznak a TV-ben, a teljes forduló ezen a napon lesz megtartva. Természetesen a nap fénypontja a Juventus-Roma összecsapás lesz, ami 20:30-kor kezdődik, és az Allianz Stadiumban rendezik meg. Az AS Roma…

Agnelli odaszúrt Marottának
Agnelli odaszúrt Marottának

Annak apropóján, hogy a Juventus karácsonyi ünnepségén jelen volt a klub összes alkalmazottja a játékosoktól a vezetőkig, Andrea Agnelli elnök üzenetet címzett a hallgatósághoz. "Akkor, amikor minden rendben ment, elég bátrak voltunk ahhoz, hogy megújítsuk a vállalat legfőbb…

Allegri: „A Roma több játékosa képes megbüntetni a hibákat”
Allegri: „A Roma több játékosa képes megbüntetni a hibákat”

A Juventus mestere az AS Roma elleni meccs előtt az ellenfél több játékosát kiemelte veszélyforrásként. „Technikailag nagyon jó csapattal nézünk szembe. A Juventusszal együtt ez a két csapat maradt versenyben a Bajnokok Ligájában. Mindenki arra számított, hogy a Roma a tabella magasabb fokát…

A Chelsea még nem mondott le Pipitáról
A Chelsea még nem mondott le Pipitáról

Maurizio Sarri továbbra is próbálkozik a Chelsea vezetőségénél Gonzalo Higuaín megszerzése ügyében, és a játékos akár januárban is mozdítható lenne a milánói csapat szorult helyzetének köszönhetően. A Sky Sport Italia csütörtök esti beszámolója szerint a Chelsea még nem mondott le teljesen a nyári…

Kiszemelt: Trincão
Kiszemelt: Trincão

Már a nyár folyamán is olvashattunk pár hírt vele kapcsolatban, hogy a Juventus komoly figyelemmel kíséri a karrierjét. A téli mercato közeledtével ismét előkerült a neve a sajtóban, és  egyre komolyabban boronálják össze az olasz rekordbajnokkal. Állítólag Paratici nagyon…

Alex Sandro: "Ez egy nagyon boldog nap"
Alex Sandro: "Ez egy nagyon boldog nap"

Egy végtelen hosszúságúra nyúlt szappanopera zárult ma le, mikor a Juventus brazil védőjátékosa, Alex Sandro új, 2023-ig érvényes szerződést írt alá a torinói klubbal. "A mai egy nagyon boldog nap számomra, valamint a családom és a csapattársaim számára is. A szurkolóknak…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása