Már a nyár folyamán is olvashattunk pár hírt vele kapcsolatban, hogy a Juventus komoly figyelemmel kíséri a karrierjét. A téli mercato közeledtével ismét előkerült a neve a sajtóban, és egyre komolyabban boronálják össze az olasz rekordbajnokkal. Állítólag Paratici nagyon szeretné leigazolni, és a Juve segítségére lenne Jorge Mendes is. Lássuk, ki is ez a fiú:
Teljes neve: Francisco António Machado Mota Castro Trincão, egyszerűbben csak Trincão.
A portugál ifjú a Porto akadémiáján kezdte meg a karrierjét, és a 2009-2010-es szezonig a Sárkányokat erősítette. Majd elhagyta Porto városát, és egy szezon erejéig csapat nélkül maradt az akkor még 11 éves fiú.
2011 nyarán a Bragához került, amely klubot a mai napig szolgálja. Szépen lépkedte a lépcsőfokokat, egészen a Braga B csapatáig jutott, ahol jelenleg is futballozik, a felnőtteknél még nem mutatkozott be. Volt egy kis kitérője még 2014-ben, amikor Brazíliába, a Palmeriashoz került egy fél évig, de csak kölcsön keretein belül. A Braga színeiben eddig negyvenöt meccsen lépett pályára, összesen hat gólt lőtt és hat gólpasszt osztott ki.
Nemzeti színekben az U17-től kezdve az U20-ig minden válogatottban megfordult, de az U19-es nemzeti csapatnál érte el a legnagyobb sikereket. A portugál csapattal EB-t nyert, és a torna gólkirálya lett öt góllal. Sőt, az egész tavalyi szezonban ő szerezte a legtöbb gólt a válogatottban, összesen tizenegyet, méghozzá úgy, hogy tizenhatszor lépett pályára címeres mezben.
- Kor: 18 év
- Nemzetiség: Portugál
- Magasság: 184 centiméter
- Poszt: Támadó
- Erősebbik láb: Bal
- Értéke: 8 millió euró (a Transfermarkt szerint)
Játékstílusa: Rendkívül sokoldalú támadó, tud játszani jobb szélsőt, bal szélsőt és secunda puntát is. Az EB-győztes csapatban például jobb szélső pozícióban játszott, és lőtt gólt az olaszoknak a döntőben. Elképesztően gyors játékos, dinamikus és kiváló sprinter. Ahogy a portugál támadók nagy része, ő is kivételes technikával rendelkezik, ügyes cseleket képes megvalósítani. A góllövésben is jeleskedik, de a jobb szélső pozícióban sokszor befelé cselezve átível a túlsó oldalra. Nagyon jól passzol, különösképpen a keresztlabdái kiválóak.
De ugyan mennyiben fájna a torinóiaknak egy ilyen tehetség megszerzése? A szerződésében szerepel egy 15 millió eurós kivásárlási záradék, szóval még talán nem is kerülne olyan eget rengetően nagy összegbe. Pláne, ha figyelembe vesszük, hogy a Transfermarkt 8 millió euróra taksálja.
Mennyi esély van a leigazolására? Egyre több forrás beszámolt róla, hogy a Juventus szeretné megszerezni, Gianluca Di Marzio is megerősítette hírt, ő pedig igencsak hiteles forrásnak számít. A Juventusnak iparkodnia kell, mivel Giuseppe Marotta is rajta tartja a szemét, és szeretné leigazolni a portugált egykori klubja orra elől.
Felmerül a kérdés, hogy egyáltalán szükség van-e erre a fiúra. Látszik, hogy nagyon tehetséges, és ami főleg mellette szól, hogy nem csak hazájában bizonyított, hanem a nemzetközi színtéren is, nem is akárhogyan. Kockázatos igazolásnak tűnik, de aki mer, az nyer. Mindenesetre ellene szól, hogy egy idegen bajnokságból érkezik, nem mellesleg olyanból, amelyben nincsenek olyan erős védelmek, mint Olaszországban. Nehéz választ adni arra kérdésre, hogy jöjjön-e, vagy ne. Erre a kérdésre pontosabb választ tud adni a Juventus újdonsült sportigazgatója, Fabio Paratici.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
m.martin91 2018.12.21. 10:00:45
JuventusFanatikus 2018.12.21. 12:52:14
Rocky80 2018.12.21. 14:07:30
Grinta 2018.12.21. 16:39:24
Grinta 2018.12.21. 18:16:05
www.google.hu/url?sa=i&source=images&cd=&cad=rja&uact=8&ved=2ahUKEwj9lIKTtrHfAhVCYlAKHVumB8IQjRx6BAgBEAU&url=http%3A%2F%2Fwww.zimbio.com%2Fpictures%2FSihj2hlbTxA%2FTorino%2Bv%2BRoma%2BSerie%2BA%2F4s_QYu5tuHA%2FAlexandre%2BPato&psig=AOvVaw21izuTlUPNNJPByzU22mp2&ust=1545498828108495
Két évvel később pedig:
www.google.hu/url?sa=i&source=images&cd=&cad=rja&uact=8&ved=2ahUKEwi9xeWutrHfAhXHbVAKHXy9AekQjRx6BAgBEAU&url=http%3A%2F%2Fwww.zimbio.com%2Fphotos%2FPato%2FAC%2BMilan%2Bv%2BLecce%2BSerie%2BA%2FDVKjmQ_5T75&psig=AOvVaw1LV5FRGmRsSVUZTtC-obMZ&ust=1545498848256886
JuventusFanatikus 2018.12.21. 18:34:39
Grinta 2018.12.21. 18:40:14
Drotkoszoru 2018.12.21. 18:45:43
Szerintem gyorsabb volt Palermóban, sőt: az első Juvés szezonjában is gyorsabbnak, robbanékonyabbnak tűnt. Nem kizárt, hogy a felpakolt izom miatt lassult valamelyest.
Grinta 2018.12.21. 18:50:15
Bernardeschi felépítése például Nekem egyáltalán nem tetszik.Hajlékonyságát elveszítette.Jobban nem tudom megfogalmazni.Fürgébb játékát most a vállával helyettesíti.Csak az a baj,meglátásom szerint,hogy ezt egy az egyben elcserélte.Nem fifty-fifty-re
JuventusFanatikus 2018.12.21. 19:04:35
@Grinta: Így igaz Ő volt a kilences, Vázquez pedig aki kiszolgálta. A kontráknál látszik, hogy lassú, még labda nélkül is. Mintha valamit húzna maga után, úgy szalad.