A Juventus a vártnál némileg nehezebben gyűjtötte be a három bajnoki pontot a Cagliari elleni mérkőzésen, hét közben pedig a Manchester United együttesét fogadva dönthet az első helyről a Bajnokok Ligája csoportkörében. A két mérkőzés között a csapat bosnyák játékmestere, Miralem Pjanić beszélt a hazai pontvadászatról és a legrangosabb kupasorozatról.
"Tegnap fontos győzelmet arattunk, de kaptunk egy gólt. Allegri mindig elmagyarázza nekünk, milyen nagy figyelmet kell fordítanunk a védekezésre, s egyértelmű, hogy ez olyan terület, amiben javulnunk kell. Ahogyan abban is, hogy még hatékonyabban le tudjuk zárni a mérkőzéseket. Az egyik szezonban túl sok döntetlen csúszik be, s nem lehet mindig kétszáz kilométer per órás sebességet tartani. Amikor képesek vagyunk erre, irányítanunk kell a mérkőzéseket." - mondta Pjanić.
"Nem kovácsoltunk elég hasznot a rögzített helyzetekből, de kiváló lövőink és jól fejelő játékosaink is vannak, így a gólok érkezni fognak. A Napoli és az Inter ugyanolyan jól szerepel, mint mi. A Napoli megszilárdította helyét a bajnoki cím állandó esélyeseként, évek óta jól játszanak, s ebben az évben ott van az Inter is, amely kezdi learatni az elmúlt években elvégzett munka eredményeit. Mi azonban kizárólag saját magunkkal foglalkozhatunk, s még jobbá kell válnunk."
Hét közben a Manchester United látogat az Allianz Stadiumba, s amennyiben a zebramezes csapat folytatja az eddigi hibátlan sorozatot, gyakorlatilag biztosítja magának a csoport első pozícióját.
"Fontos este lesz, amely során továbbjuthatunk a következő körbe. Manchesterben kiváló mérkőzést játszottunk, de akkor sem zártuk le a mérkőzést, amit meg kellett volna tennünk. Csodálatos estét akarunk szerezni a szurkolóinknak. A United számos bajnokkal rendelkezik, az én csapatrészemben is, s ez jelentheti a különbséget, így érdekes mérkőzés áll előttünk.
Számos olyan csapat van, amelynek esélye van a Bajnokok Ligája megnyerésére, s ahogyan azt az edző is mondja, a Barcelona az esélyesek egyike. Nekünk azonban olyan csapatunk van, amely igazán nagyon messzire juthat."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
venember83 2018.11.04. 19:18:58
Il Principino 2018.11.04. 20:27:41
Jamal Jamal 2018.11.04. 21:23:28
Egy-egy fáradt izom és elég egy rossz mozdulat...nyekkk.
A válogatott szünet nagyon jól fog jönni. Ja nem!
Ilyenkor mindegyik mint egy hadirokkant állít be a Juve öltözőbe és kezd el szarul játszani.
De aki meg nem szerepel a válogatottban annak meg nem jut sokszor szerep.
Róka fogta csuka....
Il Principino 2018.11.04. 22:38:38
Nem hittem volna hogy ezt írom,de jól jönne most egy Khedira vagy Sturaro,Can meg pláne...Januárban kellene még egy kp.,ha minden alkalommal 4-3-3 a felállás!
Esetleg Cuadradot,Bernardeschit bedobni néha ott,hogy vki pihenhessen..
juve28adam 2018.11.04. 22:42:33
Il Principino 2018.11.04. 22:46:29
2018.11.05. 08:10:02
@venember83: +1 Még Sturarot is előbb játszatta akkor is, amikor itt volt és nem volt sérült.