A Manchester City Alex Sandrót akarja
A Manchester City Alex Sandrót akarja

Nem először hallani olyan híreket, hogy a Manchester City szívesen erősítené meg a védelmét Juventus játékosokkal, ám úgy tűnik, Bonucci után most egy másik alapembert is kiszemelt Guardiola. Alex Sandrót jelenleg 2020-ig köti szerződése a Juventushoz, viszont szigetországi információk szerint a…

Marotta: „Hernanes kapcsán csak pletykákról van szó”
Marotta: „Hernanes kapcsán csak pletykákról van szó”

Közvetlenül a szombati bajnoki előtt Beppe Marotta nyilatkozott a Mediaset Premium stábjának, és beszélt több játékos helyzetéről, így szóba került Paulo Dybala szerződéshosszabbítása, Hernanes esetleges távozása, illetve Moise Kean ügye is. „Hernanes a mi játékosunk, és egyelőre csak a hírlapok…

Allegri: „Tiszteletet tanúsítottunk a Pescarával szemben”
Allegri: „Tiszteletet tanúsítottunk a Pescarával szemben”

Massimiliano Allegri örült a srácok pályán bizonyított mentalitásának, továbbá arról beszélt, hogy a keddi BL-meccs fontosabb a Sevilla számára. A bianconero csapat viszonylag könnyedén nyert otthon a tavaly feljutott Pescara ellen Sami Khedira, Mario Mandžukić és Hernanes góljával. „Nem lehetünk…

A Pescara elleni keret
A Pescara elleni keret

A Juventus továbbjutása és csoportelsősége szempontjából kiemelt fontosságú keddi BL-találkozó előtt az Öreg Hölgy az eddig mindössze hét pontot gyűjtő Pescara csapatát fogadja. A vendégek eddig tizenkét meccs alatt hét vereséget szenvedtek el, illetve sikerült négy meccset döntetlennel zárni,…

Higuaín a babérjain ücsörög?
Higuaín a babérjain ücsörög?

Nápolyban még mindig Gonzalo Higuaín a sláger, s most éppen a déliek egykori erőnléti edzője, Corrado Saccone beszélt a nyáron a Juventushoz igazoló argentin támadóról. "Higuaín a világ legjobbja lenne, ha a megfelelő mentalitás is párosulna a lábában rejlő tehetséggel." - nyilatkozta Saccone a…

Nainggolan: "A Roma képes utolérni a Juventust"
Nainggolan: "A Roma képes utolérni a Juventust"

A Juventus vezeti az olasz bajnokságot és a torinói csapat trénere reméli, hogy ez egyelőre karácsonyig így is marad. A legfőbb üldözőnek jelenleg az AS Roma csapata tűnik, melynek középpályása Radja Nainggolan úgy véli, csapata képes lehet utolérni a Bianconerit. Az olasz…

Verratti közel volt a Juventushoz
Verratti közel volt a Juventushoz

A Pescara elnöke, Daniele Sebastiani felfedte, hogy a jelenleg Párizsban futballozó Marco Verratti nagyon közel került ahhoz, hogy 2012-ben a Juventushoz csatlakozzon, most pedig szerinte a játékos Olaszországba való visszatérésén töri a fejét. Ami azt illeti Verratti sosem játszott az olasz első…

Allegri: „Karácsonykor vezetnünk kell a bajnokságot”
Allegri: „Karácsonykor vezetnünk kell a bajnokságot”

A Juventus mestere a bajnoki tabellán betöltött elsőség fontosságáról beszélt a holnapi, Pescara elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón, illetve elmondta, hogy Gonzalo Higuaín kezdeni fog a hazai mérkőzésen. „Gonzalo Higuaín holnap játszani fog, nem látok okot arra, miért ne játszhatna. Hacsak…

Hamšik a Napoli esélyeiről
Hamšik a Napoli esélyeiről

A Napoli csapatkapitánya legutóbbi nyilatkozatában felfedte, kapott ajánlatokat a Juventustól, az Intertől és a Milantól is, ő azonban inkább úgy döntött, hogy jelenlegi csapatánál marad. A szlovák válogatott játékos elmondta azt is, reméli, ebben az idényben elhódítja a Napolival a Scudettót,…

Rugani: „Még sokat kell tanulnom”
Rugani: „Még sokat kell tanulnom”

A Juventus fiatal védője, Daniele Rugani tisztában van azzal, hogy az elmúlt öt bajnoki cím után komoly nyomás nehezedik a csapatra, ám véleménye szerint ezekkel a kintről érkező hatásokkal nem szabad foglalkozniuk. A bianconero csapat az elmúlt két szezonban duplázott, illetve…

Pepe: "Pályafutásom legcsodálatosabb éveit töltöttem a Juvénál"
Pepe: "Pályafutásom legcsodálatosabb éveit töltöttem a Juvénál"

Szombat este egy régi ismerős tér majd vissza a Juventus Stadiumba, hiszen a zebramezesek korábbi játékosa, Simone Pepe most a Pescara alkalmazásában áll, s a Torinóban máig rendkívül népszerű szélső a Juventushoz kötődő érzéseiről beszélt. "Ez soha sem lesz csak egy a mérkőzések közül számomra." -…

Hernanes: "Nem zavarnak a kritikák"
Hernanes: "Nem zavarnak a kritikák"

A Juventus brazil középályása vállat von az őt és csapatát ért kritikák hallatán, ugyanis szerinte a számok magukért beszélnek. A dél-amerikai játékos érkezése óta heves szurkolói kritikák célpontja. Azonban nem csak Hernanes, hanem az utóbbi időben maga a csapat is számos negítv visszhangot kapott…

Lichtsteiner vissza akar kerülni a BL-listára
Lichtsteiner vissza akar kerülni a BL-listára

Stephan Lichtsteiner reméli, hogy februárban már ismét rajta lesz a Juventus BL-nevezési listáján. A svájci futballista fontos része volt a Juventus újjászületésének az elmúlt öt év során, azonban Daniel Alves és Juan Cuadrado nyári érkezését követően a klub szakmai vezetői úgy döntöttek, hogy az…

Pirlo: "A Juve tökéletes volt számomra"
Pirlo: "A Juve tökéletes volt számomra"

Andrea Pirlo friss nyilatkozatában elmagyarázta, annak idéjen miért döntött úgy, hogy a Milant elhagyva a Juventushoz szerződik. A veterán olasz középpályás egyúttal azt is elárulta, hogy van egy kis tüske benne, amiért sosem próbálta ki magát a Barcelona vagy a Real Madrid színeiben. A…

A Genoától érkezne erősítés a középpályára?
A Genoától érkezne erősítés a középpályára?

Friss értesülések szerint a Juventus igazgatója, Beppe Marotta érdeklődik a Genoa középpályáját erősítő Tomás Rincón iránt. A venezuelai futballista 2014 óta tagja a griffmadarak névvel is illetett klubnak, és a La Repubblica szerint készen áll arra, hogy hamarosan Torinóba költözzön. A bianconero…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása