Massimiliano Allegri örült a srácok pályán bizonyított mentalitásának, továbbá arról beszélt, hogy a keddi BL-meccs fontosabb a Sevilla számára.
A bianconero csapat viszonylag könnyedén nyert otthon a tavaly feljutott Pescara ellen Sami Khedira, Mario Mandžukić és Hernanes góljával.
„Nem lehetünk gondatlanok labdakezelés tekintetében, mivel így ellentámadásoknak tehetjük ki saját kapunkat, valamint 3-0 arányú vezetés esetén jobban kontroll alatt kell tartanunk a helyzeteket, hogy takarékoskodhassunk az energiánkkal.” - nyilatkozta a mester a Sky Sport Italia számára a meccset követően.
A meccs előtti sajtótájékoztatón elhangzottakhoz képest a Juventus látszólag nem a legjobb csapattal állt ki a Pescara ellen, több fontos játékos pihenőt kapott, azonban Massimiliano Allegri igyekezett levenni a nyomást csapatáról.
„Továbbra is fenntartom, hogy a keddi meccs fontosabb a Sevilla számára, mint nekünk. Amennyiben mi nem vagyunk képesek otthon, a csoport utolsó találkozóján legyőzni a Dinamo Zagreb csapatát, nem érdemeljük meg a továbbjutást.
Gigi Buffon most tért vissza a válogatott keretből, Miralem Pjanić lábfeje zúzódást szenvedett, és ezért inkább a pihentetése mellett döntöttem. Mindig azt mondtam, hogy a bajnokságot ilyen meccsekkel lehet megnyerni, amelyek során fontos pontokat szerzünk meg. Mindenekelőtt elégedett vagyok, amiért nem kaptunk gólt.
Jó érzés volt Hernanesnek a gólszerzés, kiváló profi játékos, jó srác, és mindig korrekt teljesítményt nyújt. Viszont neki is szüksége van önbizalomra, ahogy az összes játékosnak.
A csapat alázatosan játszott, és egyértelműen tiszteletet mutatott a Pescara csapatával szemben. Nem volt ez egyszerű meccs számunkra, mivel mélyen letámadtak minket, és taktikailag jól szervezett csapattal néztünk szembe.
Véleményem szerint Gonzalo Higuaín nagyszerűen teljesített, feláldozta magát a csapatát, és nagyon keményen dolgozott. Ez a három pont ugyanannyit ér, mint a Napoli elleni három pont, vagy éppen a Milan elleni három pont, amit nem szereztünk meg…
Most azonban ne beszéljünk a többiek leszakításáról, mivel az AS Roma és az AC Milan vasárnap játszik.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Montero 2016.11.20. 11:48:13
JuventusFanatikus 2016.11.20. 12:14:22
scontent.fhen1-1.fna.fbcdn.net/t31.0-8/15110445_1379335782091249_7474134644023034533_o.jpg
Amúgy érdekesség, hogy Kean pont azon a napon debütált nálunk, mint Buffon a Parmában.
MdewC 2016.11.20. 12:21:15
Tegnapi meccs rendben volt sztem. Ennél tartalékosabban csak akkor tudtunk volna kiállni, ha Kean kezd Higu helyett.
Szépen lehoztuk 3 góllal, még Hernanes és Sami is gólt lőtt. Uraim, ennél nem kell több egy BL meccs előtt, hogy Asa fickándozik a kp-n...
Na majd kedden. (Kedden?) Ott már lehetnek nagyobbak az elvárásaink, hiszen a BL döntő a cél.
JuventusFanatikus 2016.11.20. 12:29:14
Remélem a Sevilla ellen összeszedik magukat a fiúk, mert a csoport elsőséggel csak jobb továbbjutni, igaz nem sok különbség van az között, hogy elsőként vagy másodikként jutunk tovább.
The flash 2016.11.20. 13:15:37
miért lenne más tavasszal mint most ?
TYUKI 2016.11.20. 13:20:55
Mindenki jó nyomta!
Lichtit sajnálom
pedronegroo 2016.11.20. 13:52:59
Rikoo 2016.11.20. 14:05:06
Ezt a mentalitást kellene elfelejteni, mert ebben lehet a legtöbbet fejlődni.
Most nem is pl. a tegnapi meccs, hanem általánosságban véve ez egy komoly probléma.
Leram7 2016.11.20. 14:07:13
Hernanaesnek én is örülök.
Lisandro 2016.11.20. 14:58:21
És ez azért gáz..