A Napoli csapatkapitánya legutóbbi nyilatkozatában felfedte, kapott ajánlatokat a Juventustól, az Intertől és a Milantól is, ő azonban inkább úgy döntött, hogy jelenlegi csapatánál marad.
A szlovák válogatott játékos elmondta azt is, reméli, ebben az idényben elhódítja a Napolival a Scudettót, ugyanakkor a Bajnokok Ligájában való célkitűzésekkel kapcsolatban realista maradt.
A szlovák futballista idényről idényre a legjobb teljesítményt nyújtja, így nem csoda, hogy több olasz csapat is szívesen soraiban tudná a játékost. Egyes hírek szerint a Juventus is megkörnyékezte.
"Igen, megerősíthetem, hogy voltak ajánlataim más Serie A csapatoktól." - kezdte a futballista a Corriere dello Sportnak adott nyilatkozatát.
"Azonban úgy gondolom, hogy teljesen világos, hogy számomra Olaszországban a Napolin kívül más csapat nem létezik, sőt megvan az esélye, hogy a pályafutásomat is itt fejezembe. Szinte biztos, hogy így lesz."
Vajon Hamšik mit választana, egy Serie A győzelmet, vagy egy európai diadalt?
"Képtelen vagyok választani, hiszen mindkét cím komoly értéket képvisel, ugyanakkor a Bajnokok Ligája győzelem azt jelenti, hogy a te csapatod a legerősebb a világon.
Egy ilyen győzelem a Napoli számára is komoly nemzetközi reflektorfényt jelente, amire az emberek felkapnák a fejüket. Jó erre gondolni, de nem hiszem, hogy reális lehetőség. Nem hiszem, hogy a Napoli olyan szinten van mint Európa legnagyobbjai.
Viszont szerintem a Napoli egy remek csapat, mely képes nagyszerű futballt játszani, amiért én speciel nagyon hálás vagyok Sarri mesternek. Képesek vagyunk versenyre kelni a Juventusszal, csupán néhány győzelemre van szükségünk sorozatban.
Három vagy négy zsinórban elért győzelem közelebb repít majd minket a tabella tetejéhez, ahol jelenlétünk már érezhető lesz.
Megvannak az eszközeink arra, hogy ezt kivitelezzük. Az utóbbi időben sajnos a sors sem fogta a kezünk és ha nem nyersz, hamar eluralkodik feletted a pesszimizmus.
Én azonban optimista vagyok, vagy talán inkább realista, hiszen tisztában vagyok az ellenfelek által képviselt értékekkel."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.