Marotta: „Hernanes kapcsán csak pletykákról van szó”

marotta_beppe_teliesitve.jpgKözvetlenül a szombati bajnoki előtt Beppe Marotta nyilatkozott a Mediaset Premium stábjának, és beszélt több játékos helyzetéről, így szóba került Paulo Dybala szerződéshosszabbítása, Hernanes esetleges távozása, illetve Moise Kean ügye is.

„Hernanes a mi játékosunk, és egyelőre csak a hírlapok által kitalált pletykák terjengenek, mivel nem kezdtünk semmilyen tárgyalásba a Genoa vezetőségével.

Érdeklődtünk İlkay Gündoğan iránt, de aztán egy másik klubnak értékesítették a játékost, mi pedig elégedettek vagyunk a rendelkezésünkre álló futballistákkal. Nem lehet sikeres az összes tárgyalás, azonban a jó vezetőségnek késznek kell lennie több úton való végighaladásra.”

A Juventus természetesen szeretné magához láncolni kulcsjátékosait, így például Paulo Dybalát is.

„Már találkoztunk Paulo Dybalával az ügyben, beszéltünk a jelenről és a jövőről. Több olyan játékos van, akik bizonyították, hogy megérdemlik a jobb szerződést, és úgy tisztességes, ha ezt elismerjük. Közel állunk a szerződés megújításához.”

Gonzalo Higuaínt Argentínában kifütyülték, aztán a padon találta magát, de ez vajon hatással volt az önbizalmára?

„Gonzalo Higuaín rendkívül tapasztalt futballista, aki jól tudja, hogy most a Juventus mezét viseli, ezért elfelejtheti az Argentínában elszenvedett fütyülést.

A csapatot rotálja az edző, de fontos figyelembe venni, hogy ezek a játékosok évente akár hatvan meccsen is részt vesznek, ezért olykor indokolt a pihentetésük. Neto rendkívüli nyugodtságot biztosít a csapat számára.”

Az igazgatót a Juventus tizenhat éves reménységéről is kérdezték, Moise Keanről, aki végül pár perc erejéig pályára léphetett, és ezzel történelmet írt.

„Mindig nyílt és őszinte kapcsolat volt a Juventus és Mino Raiola között. Moise Kean előtt még számos év áll, és a Juventus csapatában való futballozás rendkívüli büszkeségre kell, hogy okot adjon. Milyen jobb helyre kerülhetne?

Véleményem szerint egy jó ügynöknek tudatosítania kell játékosában, hogy a pénz csak másodlagos tényező, és nem tekinthető kulcsfontosságú elemnek.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3811977060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ToTTy-Juve 2016.11.20. 19:51:13

Az uccsó mondat netán egy fricska Pogbinhoért?! :DDD
Higanyt miért fütyülték ki? Tudja valaki?

Grinta 2016.11.20. 20:33:00

@ToTTy-Juve: Eléggé esélyes a dolog.Mikor,és kik fütyülték ki Gonzalót?Én nem emlékszem ilyenre

Shankin 2016.11.20. 21:31:11

@ToTTy-Juve: @Grinta: Kolumbia ellen fütyülték, amikor pályára lépett. Nagyon gyengén muzsikál a VB selejtezőkön, a brazilok ellen meg katasztrófa volt, gondolom ezért fütyülték.

Grinta 2016.11.20. 21:45:23

@Shankin: Azt vágom,azt hittem @ToTTy-Juve: a mostani meccsről beszélt.

babo0410 2016.11.21. 01:13:20

@ToTTy-Juve: Nekem is ez jutott eszembe, de valószínűleg annak is szól, hogy Keant ne vigye el. :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása