Osvaldo: "Jól ismerjük egymást Giovincóval"

Osvaldo Pablo_gólöröm.jpgA Southamptontól kölcsönben érkezett támadó, Pablo Daniel Osvaldo könnyen beilleszkedett a Juventusnál, s ezt azzal is bizonyította, hogy Torinóban és Törökországban is betalált a Trabzonspor kapujába.

"A legelejétől fogva nyomást gyakoroltunk rájuk, de szerencsére hamar szereztünk két találatot, s így eldöntöttük a továbbjutás kérdését." - nyilatkozta Osvaldo a Sky Sport Italianak az Európa Liga mérkőzés lefújását követően.

A mindeddig kevés játéklehetőséghez jutó, a szurkolók által is megtalált Sebastian Giovinco ezúttal remek teljesítményt nyújtott, s ő volt az előkészítő Osvaldo találatánál is.

"Remek teljesítmény volt. Ezek az első mérkőzéseim a Juvénál, de sokat játszottam már Sebával az U21-es csapatban, így elég jól ismerjük egymást." - értékelt a Juventus újonc támadója.

Az Európa Liga következő fordulójában lényegesen nehezebb ellenfél vár az Öreg Hölgyre, hiszen a Fiorentina testén keresztül vezethet majd az út a kiírás legjobb nyolc csapata közé. 

"Természetesen inkább elkerültem volna a Fiorentinát, amely egy kiváló csapat, s igazán jó focit játszik."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr815837161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

keshudioo 2014.02.28. 16:12:22

Nem venném meg annyi pénzért, amennyi a kölcsönszerződésben áll, de a góltermelést folytathatja. :-)

mpite 2014.02.28. 16:18:00

@keshudioo: Igen, sajnos túl sok pénz érte. Pedig elég jól beilleszkedett, szimpatikus játékos számomra, pedig épp az ellenkezőjére számítottam, bevallom.

Apuleius 2014.02.28. 16:21:34

@keshudioo: Nem annyiért, amennyi a kölcsönszerződésben van, de szerintem nyáron meg fogjuk venni némi alku után.

sleepy8 2014.02.28. 16:23:09

Oszi az EL megnyeresenek a kulcsa lehet.. Ha Conte csak itt szamit ra igazan, akkor majd itt megmutatja.
A tobb frontos kuzdelemhez ilyen, es hasonlo szintu csere emberek kellenenek. (Marcit is ezert nem kell eladni, kezdi megszokni hogy nem mindig jatszik)

Ha minden fontos posztra lenne ilyen szintu cserenk, akkor jok lehetnenk tobb fronton is. (szelso mondjuk a kezdobe is johetne)

Trieszt120506 2014.02.28. 16:23:18

Összjátékban jól használható, de ő sem az az igazi gyilkos ösztönű csatár, akire még mindig szükség lenne. Tegnap egy Trezeguet mesternyolcast lőtt volna. Ennek ellenére -ha így folytatja- én reális esélyt látok arra, hogy elhozzuk. (pedig ennyit biztosan nem ér)

keshudioo 2014.02.28. 16:32:40

@sleepy8: "Marcit is ezert nem kell eladni, kezdi megszokni hogy nem mindig jatszik"

Mi meg lassan azt kezdjük megszokni, hogy nem mindig játszik JÓL. :D

Ha akarjuk Osvaldót, egyértelműen alkudnunk kell belőle, meg azért mindig benne van a srácban, hogy letépi valakinek a nemi szervét az öltözőben hirtelen felindulásból. Vucsi-Q-Gio szevasz, Osvaldo-Ménez-Berardi heló, én meg befektetek Iturbébe, és megvan a 6 pléjö' a három frontra, 3-5-2-re meg 4-3-3-ra is, és jöhet a rotációs kapa.

Apuleius 2014.02.28. 16:41:27

@keshudioo: Ménez, Berardi és Iturbe lényegében ugyanazon a poszton játszanak, nem tudom elképzelni, hogy mind a hármukat leigazoljuk.

keshudioo 2014.02.28. 16:49:33

@Apuleius: Szerintem Ménez vagy Iturbe nem jönne zavarba a bal oldalon, másrészről én Berardiban sokkal inkább egy befejező csatárt látok még mindig, mint szélsőt, de persze ez csak az én véleményem. Csak nekem furcsa, ha egy ennyire gólérzékeny, 185 centis játékos szaladgál a bal oldalon, mert azért még mindig nem egy Ronaldóról vagy Bale-ről beszélünk, én nem látom az olaszt sem annyira technikásnak, sem annyira gyorsnak.

keshudioo 2014.02.28. 16:51:03

@keshudioo: Még azt hozzátenném, hogy azért mind Iturbének, mind Berardinak lehetne még egy évet adni a Serie A-ban tapasztalatszerzés céljából.

Apuleius 2014.02.28. 16:52:49

@keshudioo: Nem tudom, én eleve nem látom igazán magam előtt, hogy Berardi melyik jelenlegi csatárunkkal tudna jó párost alkotni támadóként (se Tévezzel, se Llorentével nem tudom elképzelni), de szerintem hosszabb távon nem lenne jó befejező csatárként. Aztán persze meglátjuk, bár csak ott tartanánk, hogy a fejünket kellene vakarásznunk a bőség zavarában.

Tony. 2014.02.28. 16:58:02

Remélem a magas ára miatt eszükbe sem jut leigazolni. Jóformán csak 30 körüli támadókkal van tele a csapat, jó lenne végre egy fiatalabb játékost hozni.

Goku06 2014.02.28. 19:46:13

Iturbe egyébként mennyibe kerülne?
Mert őt 15-20 körül tudnánk csak elhozni, szóval 99% hogy nem jön. Nem?
Jorginho volt az olcsó veronai, Iturbéért már fizetni is kell.

Menezt a nyáron ingyen el kéne hozni, Berardival együtt.
Osvaldot meg visszaküldeni. Ennyi pénzért egy fiatalt is kapunk, remélem nem vesszük meg, még 10M-ért se.

venember83 2014.02.28. 19:49:54

@Tony.: feltehetőleg nyáron meg fog szabadulni a csapat Vucsitól meg Quagliarellától, helyükre tökéletes lenne Osvaldo, ha így folytatja a játékot.

MDaniel98 2014.02.28. 20:35:31

@Goku06: Azért ha egy kerek 10-esért megkapnánk(kizárt),akkor én bólogatnék.

Goku06 2014.02.28. 21:31:58

@Juventus FC 15: igaz a 10 nem sok érte, és a Vuci-Q duó távozásával kevés emberünk lesz a csatársorban, de azért én még 10et se adnék egy 28 éves játékosért...
Llorente-Tevez-Berardi mellé kell Menez ingyen, lehet fél év esélyt kaphat Gio a szélső poszt cseréjeként, és melléjük kell még valaki.. ha nincs fiatal sztárpalánta elérhető közelségben, akkor még Osvaldo is maradhat 10-ért, de azért egy fiatalabb jobb lenne..

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása