Massimo Carrerát, a Juventus segédedzőjét lenyűgözte az új szerzemény, Paul Pogba tehetsége.
A 19 éves játékos a nyár folyamán érkezett a Manchester Unitedtől, miután lejárt a szerződése a Vörös Ördögöknél.
"Remek játékos és fiatal tehetség" - nyilatkozta Carrera, aki Conte eltiltása miatt már a partvonalról is megfigyelhette az ifjú francia középpályást. - "'93-as születésű, még rengeteget fejlődhet a Juventus bajnokai mellett."
Carrera a Primavera elleni 5-1-re végződő felkészülési meccsről is szót ejtett.
"Jó edzési lehetőség volt számunkra. Körülbelül 70-80%-on van a csapat, és ez a Napoli ellen is kiderült, amikor egészen a mérkőzés végéig küzdöttünk."
Vasárnap a Juventus a Milan ellen csap össze, hogy elhódítsák az évente megrendezendő Trofeo Berlusconit.
"Következő próbatétel a vasárnapi Trofeo Berlusconi. Megvizsgáljuk a játékosok erőnlétét, és az alapján döntünk, ki fog játszani. Chiellini elővigyázatosságból nem játszott a Primavera ellen. Bemelegített, de aztán nem akartunk kockáztatni."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Cannavaro 2012.08.18. 08:49:31
adams24 2012.08.18. 12:53:53
Pogba nem mélységi irányító ,vele nincs megoldva a Pirlo kérdés.Verratival lett volna...
Frenk88 2012.08.18. 13:37:02
Nem szabad veszni hagyni az ilyen fiatal tehetségeket, és itt most nem csak ő rá hanem a primavra fiataljaira is gondolok, nomeg Marronera is akit Conte még védő pozícióban is kipróbált, és ha jól emlékszem nem nyújtott rosszabb teljesítményt a mostani Lucionál, illetve Bonuccinál...
Forza Juventus!!!