Ciro Ferrara, a Juve egykori futballistája a Corriere della Sera számára nyilatkozott az Öreg Hölgy helyzetéről, s túlzott elvárásokról is beszélt, amit nem segít a klub által propagált szemléletváltás sem.
„A Juve számára ez egy nehéz év, talán abban reménykedtek, hogy eltérően alakul az út az elődöntőben. Tapasztalatból tudom, hogy az AC Milan elleni elődöntőben való kiesés nem vehető félvállról, és ez teherként nehezedik a csapatra.
Thiago Mottának nagy hangsúlyt kell fektetnie a kommunikációra, adott üzeneteket kell közvetítsen, hogy az egész környezet megértse, hogy újra fontos szerepet akarnak betölteni. Meglepett az a kijelentés, hogy a győzelem nem lehet rögeszme. Az első napon, amikor megérkeztem a Juvéhoz, azt mondták, hogy nyernünk kell, és a klub történelme és génjei is ezt sugallják.
Az edző által közvetített játék? Tetszett, amit a Bolognánál láttam, most viszont nehézségei vannak. Egy győztes edzőt, aki győztes futballt gyakorolt, elküldtek, mert Allegri története egyértelmű. És azért történt, mert az emberek a szép játékot akarták. Sérgio Conceição megérkezett az AC Milanhoz, és az első dolog, amit mondott, hogy őt jobban érdekli a gólszerzés, mint az ellenfelek, ő határozta meg az utat.
A jó játék és a győzelem nem zárják ki egymást, de négy dolgot várnak el Thiago Mottától: be kell jutnia a BL-be, harcolnia kell a scudettóért, nyernie kell egy kupát, továbbá a csapatnak szépen kell játszania. A probléma az elvárásokban rejlik, amelyeket többek között az újságírók is teremtettek.
Miért nehéz nyerni? Bizonyos győzelmeket nagyon akarni kell, és az elöl lévő csapattól nem szabad leszakadni, ez öltözőn belüli ösztönzésként is szolgál. Viszont az is igaz, hogy vannak évek, amikor nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnéd, de a Juve sokat fektetett be a piacon, és az emberek többet várnak.
Minőség a csúcson maradáshoz? Szerintem ez adott.
A Juve aktuális vezető személyiségei? Általában azok a játékosok, akik a legjobban ismerik a Juve környezetét, több tapasztalattal rendelkeznek a klubon belül. Egyikük azonban úgy tűnik számomra, hogy távozik, miközben szerintem ezeket a vezetőket nem szabad elengedni.
A Napoli téli erősítése Antonio Conte számára? A Napoli fontos lépéseket tett a piacon Antonio Conte érkezésétől kezdve, de néhány elemet még mindig be lehetne vonni, és tudom, hogy Antonio meg fogja találni az érveket adott erősítések megszerzéséhez.
Dušan Vlahović? Ami a számokat illeti, ő egy olyan játékos, aki mindig tíz gól fölött fog zárni. Ha viszont a teljesítményét másképp nézzük, akkor a labdakezelésben, a csapattal való összjátékban még fejlődnie kell. Meg kell értenie, hogy az edző mit vár el a középcsatártól.
Támogatás Thiago Mottának játékosokkal? Januárban sosem könnyű igazolni, és mindig jobb olyan játékosokra tenni, akik már ismerik az olasz bajnokságot. Viszont mindenkinek van mit javítania egyes posztokon, nem csak a Juventusnak, az egyetlen kivétel talán az Inter.
Az Inter hasonlít-e a scudettókat szerző Juventusra? A Napoli és az Inter által uralt két bajnokság után úgy tűnik nekem, hogy nagyobb a verseny. Az Inter azonban szerintem jelenleg a pályán és a keret tekintetében is a legjobb erőforrásokkal rendelkezik, és képes garanciákat nyújtani az évek során. Azonban gyakorlatilag lehetetlen, hogy egy olyan hosszú ciklust lássunk újra, amilyet a Juve mutatott.
Kinek kellene a Juvénál felráznia a srácokat? A mi időnkben volt egy csapatnyi vezető, csapatkapitány és nagyszerű játékos, akik mögött tapasztalat és győzelmek álltak. Az újonnan érkezőkkel azonnal megértettük, hová érkeztek: elég volt megnézni, hogyan edzettek azok, akik már nyertek, és milyen szellemiséget sugároztak. Ez alapvető volt számunkra.
Gianluca Vialli halálának évfordulója? Nekem nagyon hiányzik Gianluca. És amikor nagyszerű kapitányokról beszéltem, akkor különösen a mi Gianlucánkra gondoltam.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
SpiritoJuve 2025.01.07. 15:09:20
Ha ez túl sok elvárás akkor nyugodtan maradhatott volna Bolognában. Szerintem.
"Kinek kellene a Juvénál felráznia a srácokat? A mi időnkben volt egy csapatnyi vezető, csapatkapitány és nagyszerű játékos, akik mögött tapasztalat és győzelmek álltak. Az újonnan érkezőkkel azonnal megértettük, hová érkeztek: elég volt megnézni, hogyan edzettek azok, akik már nyertek, és milyen szellemiséget sugároztak. Ez alapvető volt számunkra."
Ebben viszont igaza van. Ma ilyen nincs. Ezért van ólomból ez a mez. De lehetett volna ezt is orvosolni. Attól hogy egy generáció elmúlt még lehetne felszabadultan futbalozni. De ehhez a megfelelő személyek kellenek akik most nem állnak a Juventus alkalmazásában.(Azért szurkolok Mottának amíg itt van. Nagyon szeretne ő is sikeres lenni. Meglátjuk. De ez eddig nagyon kínos.)
*
Amúgy Ciro nem sokáig volt a vezetőedzői poszton a Juvénál ugye. Pedig ő aztán tudta mit jelent a Juventus. Csak hát még szakmailag volt egy duplanulla. Azt hiszem akkor volt az amikor ő edző volt hogy az Ultrák háttal álltak a lelátónak annyira fogalmatlan volt vele a csapat.
SpiritoJuve 2025.01.07. 15:16:47
www.origo.hu/sport/sport-futball/2025/01/a-juventus-legendaja-szaud-arabiaban-folytatja
52 éves...Azért akár hogy is nézem nagyon szalad az idő :( Még emlékszem a bombagóljaira meg hogy felszántotta a pályát.
Hát...öregszem...
Leram7 2025.01.07. 15:18:46
Tíz+ gól egy ilyen fizetésű játékostól nevetséges egy hatvan meccses szezonban.
7 gólt lőtt a bajnokságban, amiből 4 db 11-es.
Ilyen fizetéssel 20-25 akciógól az elvárás egy 60 meccses szezonban.
Mellesleg 4 ből 3 labdát nem tud átvenni vagy megtartani.
Shyr Kahn 2025.01.07. 15:40:28
@Leram7: Egyetertek. Vlaho fizetese tul magas ahhoz kepest, hogy 11 gol legyen az also hatar. Tole legalabb 20 koruli gol kell, hogy erkezzen ezert a penzert (azert nem mondanek tobbet, mert a Serie A-ban mindig is nehezebb volt a golszerzes, mint mas bajnoksagokban).
Ferrara: "Meglepett az a kijelentés, hogy a győzelem nem lehet rögeszme." - engem nem lepett meg. Ez mar nem az a generacio, mint ami 20-30 eve jatszott. Ez egy masik kor. Ezzel veszi le a sulyt a jatekosokrol es teszi a magas elvarasokat rendbe. Ha ugy mesz ki a palyara, hogy mindenaron nyerni akarsz, akkor elveszited a jatekhoz valo hozzaallasod egyes elemeit es ugy fogsz jatszani, mint a Napoli... azaz a jatekod olyan lesz, mint a Chockito, ronda, de finom, azaz ronda, de eredmenyes. En egy epulo csapat eseteben szavaznek egy koztes elvarasra. Nem kell, hogy mindent megnyerjunk, de a jatekunknak folyamatosan javulnia kell es egy ponton a gyozelmeket egyre inkabb szallitani kell annak erdekeben, hogy szepen felzarkozzunk az ellovasokra.
Leram7 2025.01.07. 16:04:56
Az elvárások egy nagyon érdekes kérdés. Én szerintem ennek a keretnek a bajnoki címért kell küzdenie és harcban kell lennie. Amiért ez megváltozott az Bremer sérülése valamint Koop és Luiz a két nagy igazolás jó játékának hiánya.
Ha Bremer ép lenne és Luiz, Koop a tavalyi szintet hozná, akkor versenyben lennénk.
Az, hogy Motta hibája Vlhao, Koop, Luiz, Fagioli, Danilo gyenge játéka, rossz posztok, taktika és egyebek miatt, azt nem tudom eldönteni.
Szerintem a jelenlegi minimum elvárás: Top 4, BL 24 vagy 16.
Motta valamit kell csináljon a támadásainkkal, mert most elmehet a szezon januárban. Eddig nem jött játékos, most ha igazolunk is már megint meccsek mire bevethető lesz.
Mark Szabo 2025.01.07. 16:16:15
Kives 2025.01.07. 16:54:10
Szerintem is reális és elvárt cél a top4 és BL 16-24.
Valamint tényleg nagyon sokat számít Bremer kiesése és az említett 2 középpályás gyenge szereplése.
Nagyon kíváncsi vagyok hogyan fog alakulni a második félszezon. Nagyon szorítok a csapatnak!
Shaky79 2025.01.07. 17:31:19
Shaky79 2025.01.07. 17:32:01
Shyr Kahn 2025.01.07. 17:38:32
"Az, hogy Motta hibája Vlhao, Koop, Luiz, Fagioli, Danilo gyenge játéka, rossz posztok, taktika és egyebek miatt, azt nem tudom eldönteni." - az tiszta, hogy Danilo kozepso vedokent gyenge volt, mig a szelen jo. Nem hiszem, hogy ez Motta hibaja tehat, hanem csupan arrol szol, hogy belso vedokent nem alkalmas arra a feladatra, amit pl. Gatti es Kalulu kepes megoldani elegseges mertekben, mig szelso vedokent eleg jo teljesitmenyt tud nyujtani.
Az is tiszta, hogy Koop sem hatul, sem elol nem kepes hozzaadni a tamadasokhoz olyan mertekben, mint ahogyan elvarnank. Lassitja a jatekot, amikor nem kellene. Ez megint csak nem edzoi hiba. Talan ido kell meg neki, hogy szokja a legkort, a nyomast es raerezzen arra, mint is kell csinalnia. Talan, de az is lehet, hogy O nem az a szint, amit remeltunk.
Vlaho sztem egyertelmuen nem edzoi hiba. Ha nem tudsz jol labdat atvenni felnott jatekoskent, az nem az edzo hibaja.
Fagioli esetet en sem ertem. En szivesen latnam Ot a jatekszervezo pozicioban, de eselyt mar nem igen kap. Luiz kiertekelesehez meg kell ido.
FJuve 2025.01.07. 17:42:06
Kicsit szét csaphatna a sorok között :D
2-3 ilyen kaliberű (hozzá állás és szellemiség szempontjából), mint ő.
Gabi 69. 2025.01.07. 17:54:19
Kives 2025.01.07. 18:52:54
Én nagyon drukkolok, hogy így legyen!
Egy kis szerencse is mellénk állhat azért ;) és akkor talán a reális célok fölé is lehet menni :)