Továbbra is Zirkzee az első számú opció?

zirkzee_joshua_kabatban_kezfogas_mottaval.JPGNicolò Schira értesülései szerint a Juventus továbbra is érdeklődik Ronald Araujo ügyében, és a klub megkezdte a tárgyalásokat a játékos ügynökeivel. A katalán klub nem sürgeti az átigazolást, a vezetők a spanyol Szuperkupa után fogják eldönteni, hogy figyelembe veszik vagy sem a középhátvéd kapcsán érkező ajánlatokat.

Gianluca Di Marzio arról számolt be, hogy a Juventus kölcsönt ajánlott fel Kevin Danso kapcsán, de a védő klubja, a Lens nem kíván kölcsönbe adni a játékost. A védősor kapcsán szóba kerülő nevek listáján Ronald Araujo, Dávid Hancko és Antonio Silva szerepel. A csatársor ügyében felmerült Niclas Füllkrug neve, aki januárban távozhat a West Ham Unitedtől, a Juventus pedig felvette őt a célpontok listájára. A hamarosan 32. születésnapját ünneplő csatár idén mindössze kilenc alkalommal lépett pályára a Premier League-ben, nevéhez két gól és egy gólpassz fűződik.

Marco Conterio, a TuttoMercatoWeb munkatársa is támadókról írt, és Arkadiusz Milik legutóbbi izomsérülése után három opcióról számolt be. A várakozásoknak megfelelően a listán szerepel Niclas Füllkrug, az ő ügyében folyamatos a kapcsolat, és a PSG-vel is folyamatos az egyeztetés Randall Kolo Muani kapcsán, a játékos képviselőivel is egyeztet a bianconero klub, és a támadó kapcsán a Tottenham és az Aston Villa érdeklődéséről is lehet hallani. A párizsi klub nem kölcsönben gondolkodik, míg a Juve elsősorban kölcsönre hajlik. Az újságíró szerint a bianconero klub kölcsönt ajánlott a Manchester Unitednek is Joshua Zirkzee ügyében.

David Ornstein, a The Athletic megbízható újságírója szerint jelenleg a Juventus vezeti a versenyt Kolo Muani aláírásáért, és Fabrizio Romano is megerősítette az érdeklődést Kolo Muani ügyében, ám az újságíró szerint az első számú opció Joshua Zirkzee. A Juventus a holland támadót akarja szerződtetni, míg a PSG támadója a távozást sürgeti. Gianluca Di Marzio is arról írt, hogy a Juventus Joshua Zirkzee kölcsönvételén dolgozik, de a United várhatóan elutasítja majd a kölcsönszerződést.

A brit Sky Sports Douglas Luiz Premier League-be való visszatéréséről cikkezett, és a Juventus kötelező kivásárlást tartalmazó kölcsönszerződéseket értékel ki jelenleg, a brazil futballistáért a Premier League két klubja is érdeklődést mutat.

A Tuttosport is egy esetleges távozóról írt, a torinói pletykalap cikke szerint Cristiano Giuntoli abban bízik, hogy sikerül értékesíteni Nicolò Fagiolit, ami tőkét jelentene a januári játékosmozgásokhoz. Az első számú opció az olasz középpályás ügyében a West Ham, a Juventus pedig 20-25 millió eurós átigazolási díjban reménykedik.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5518767748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Del Butus 2025.01.07. 07:54:52

Ilyen kozépszer 1 szezonos játékosnak semmi értelme. Nézzük meg mennyiért ment a nyáron.
Ugyanugy 1 szezonos edzőnek sem. Sokan annyira belemagyarázták a semmit 1 jobb szezon után (tobbi meg kifejezett bukta volt), hogy nem ismerik be maguknak sem, hogy mennyire nem ide illik. Ez a demagóg jajj csak idő kell neki meg jövöre. Ezek alapján soha sehol nem lenne edző váltás. Biztos mindenki jó csak idő kell aha. Azért mert van 1-2 példa akit fellehet hozni, attól még ott van több 10 meg 100 , aki nem lesz attól ,hogy idő meg stb.

Shyr Kahn 2025.01.07. 08:36:08

Ronald Araujo egy szimpatikus opcio. Egy het mulva, a Spanyol Szuperkupa utan okosabbak leszunk. Sajnalom, hogy ennyit kell varni ra. Izgalmas kolcsonveteli lehetoseg. A vegleges leigazolasara persze nem sok esely van.
A csatarsorba Kolo Muani kolcson se lenne rossz... de a fizuja a Vlaho-eval egyutt mar kicsit izmosabb tetel.

SuperTrezi 2025.01.07. 09:31:33

Hát píz nélkül ez a kínlódás van... Gyakorlatilag egy fillérünk sincs, hogy megvegyünk valakit ebben a mercatóban. Kalulu meg Kőműves ereje a végét járja, ez napnál világosabb, szóval a helyzet kétségbeejtő.

MaxAllegri 2025.01.07. 09:52:25

Micsoda világklasszis nevek merültek fel. Ja bocs, nem ide…

venember83 2025.01.07. 11:14:04

@Del Butus: Carlo kellene, ő folyamatosan bizonyít. Kivéve, ha nincs kellően bitang keret alatta.

Zamboni nem egy tészta 2025.01.07. 11:37:15

A helyzet az, hogy a multban élünk. El kell fogadni, hogy 2-3 évig szarból építünk várat. Azt gondoltuk, Giuntoli ugyesebb lesz és szerencsésen alakul majd minden... hát nem.. kukában kellene gyémántot találni, de nem megy.... csak és kizárólag a BL hely legyen a cél... semmi más nem számit...Minden másra ott a tarcsi

Pavel1988 2025.01.07. 11:58:56

Zirkzee és Hancko jelentene erősítést, ha Vlahovicért valaki adna 45-50M-t én azonnal eladnám.
Fagiolit pedig még kölcsönbe is elengedném egy kisebb Serie A csapathoz, semmi értelme itt tartani.
Kolo Muanit meg hagyjuk, egy egész jó szezonja volt a Frankfurtban és ennyi. A PSG felverte az árát, amúgy Ő semmi extra.

Marci04 2025.01.07. 12:23:36

@MaxAllegri: "Micsoda világklasszis nevek merültek fel. Ja bocs, nem ide…"
Úristen srácok ez az igazi Allegri???? Mister, elmondaná kik azok a világklasszis játékosok akiket egy téli átigazolási szezon alatt jelenlegi pénzügyi kerettel eltudnánk hozni, mindezt úgy hogy a jelenlegi csapatuk szezon közben vígan dalolva elengedi? (Ha világklasszis, akkor gondolom alapember a jeleng

Marci04 2025.01.07. 12:24:10

@Marci04: (Ha világklasszis, akkor gondolom alapember a jelenlegi csapatában)

Leram7 2025.01.07. 12:34:58

A felmerült nevek mind kockázatosak, drágák és rosszak.

Araujo 1 meccset játszott idén, teljesen sérült volt. Nem alkalmas terhelésre.
Danso-t nem ismerem, 1-2x láttam.

Hancko jó, de ő drága és már nem is fiatal.

Füllkrug és Kolo Muani nincsenek nagy formában.

Zirkzee pedig semmit sem fog megoldani, egy szezononként 5-10 gólos csatár nem kell.
Yildizt kell Vlaho mögé tenni.

Szerintem nem szabad felelőtlenül költeni most pénzt és óriási hiba volt Danilo kirakása.
Nyáron pótolni kell Vlahot is, aki apróért fog távozni. Sok kötelező kölcsön miatt nem lesz pénzünk.

Marci04 2025.01.07. 12:46:03

@Leram7: "A felmerült nevek mind kockázatosak, drágák és rosszak"
Érthetetlen miért nem csapatunk le Ádám Martinra amíg még lehetett :)

Joachim21 2025.01.07. 14:11:36

Sokan írták itt már nekem, nehogy eladják a klubot. Nem a pénzen múlik. Nehogy elveszítsük az olasz identitást!

Más: Fél évre lenne értelme pl. idehozni Zirkzee-t? Vlahovic ha minden igaz rábolintott a cserére, szóval eltakarodna a MUba, de ezzel mi még mindig nem lennénk előrébb úgy érzem. (Vlahovic is csak pénzügyileg)

Rodri13 2025.01.07. 14:16:41

Szerintem kolo muani felesleges nem gól erős,de gyors
Én megnezném nálunk jhon durant az aston villabol, na ő vérbeli center
Araujo tavaly kb a világ legjobb belső védője volt, de a sérülései miatt nem kéne akkor inkább már a silva, hancko kettős
Ami luizt illeti szerintem ő nem fog távozni fél év után pláne nem, nekem nincs vele bajom egyébként jól fedezi a labdát, cselei is extrák csak a szezon elején pár hiba be csúszott nála

MaxAllegri 2025.01.07. 14:34:47

@Marci04: Értem, hogy nincs lehetőségünk jobbra, csak azért ez valahol kib@szott szomorú. Olaszország legjobb klubjáról beszélünk, nem lehet a cél bukott futballisták szerződtetése. Múltkori meccsen Zirkzee-t fél óra után leszedték a pályáról, mert konkrétan nulla volt a srác. Majd akkor ezek az igazolások fogják megváltani a világot?

A Sintérnél sem dől a pénz, sőt! Mégis évek óta szenzációs játékosokat képesek magukhoz csábítani, és a Milannál sem sokkal rosszabb a helyzet. Akkor mi miért nem vagyunk ugyanerre képesek? De ide hozhatnám példának a Napoli-t, vagy az Atalantát is, mert lassan náluk is jobb a játékospolitika.

Leram7 2025.01.07. 14:45:49

@Marci04:

Mivel vagyunk előrébb ha hozunk egy olyan védőt, aki eddig 90 percet játszott a szezonban, mert egész végig sérült volt?

Mivel vagyunk előrébb, ha hozunk olyan támadót, akinek 2-3 gólja van a szezonban eddig?

Miért igazoljunk 40M körül olyan védőt, aki a benficában elvesztette a kezdő helyét?

Füllkrug 1 hónap múlva 32 éve, nem illik a jelenlegi képbe.

Előbb utóbb ki kell fiezetni a kölcsönöket. Lásd Locatelli és Kean 2023 nyarán. 66M volt együtt.

Nagyon komoly gondban vagyunk, pláne ha még BL hely sem lesz.

Bunci88 2025.01.07. 15:13:31

Ronald Araujo egy nagyon jó kis CB, nem mellesleg a Barca csapatkapitánya, tavaly a legjobb védőjük volt. Igen, kicsit sok az izomsérülése... de megnéztem sok a 1 esetleg 2 hetes sérülések száma. Szóval mégsem 3-4-5 hónapok. Ez talán 2szer fordult vele elő. Szerintem ki kellene próbálni.

Rikoo 2025.01.07. 15:15:37

@Shyr Kahn: 2026-ban lejár a szerződése és folyamatosan szenved az izomsérülésektől. Nem lepődnék meg, ha a Barcelona inkább Cubarsí-ra építene és mellé igazolna egy másik spanyol védőt.

Rikoo 2025.01.07. 15:22:26

Ornstein szerint Zirkzee marad Manchesterben, viszont a Juventus ajánlatot tehet Rashfordért nyárig.

Füllkrug ügynöke szerint a Juventus nem érdeklődött a játékos iránt.

xXPeiperXx 2025.01.07. 15:43:54

@Rikoo: A Zirkzee hírt èn is olvastam több helyen, helyette Rashford jöhet, valamint Mbangula bekerülhet a Hancko ügyletbe. Plusz egyes források szerint Araujo szóban megegyezett velünk.

Ami mèg èlő szál az a Kolo Muani - Vlahovic csere, ehhez kapcsolódik, hogy a sztár csatárunk megsèrült, hètvègèn valószínűleg nem játszik.

Shyr Kahn 2025.01.07. 17:44:18

@Rikoo: Ha a kolcsonvennenk es itt jol teljesitene, akkor orulnek, ha ebben az esetben (azaz, ahogyan utaltal ra a Barca se zarkozna el tole) elgondolkoznank a leigazolasan. Rashford... brrr... na nem.

@xXPeiperXx: A Kolo Muani - Vlahovic cseret adnam, de ez a fizeteseken kivul nem igen jelentene elorelepest, hiszen pontosan az a bajunk, hogy egy csatarunk van.

Mbangula-t nem szabad eladni. Az elozo merkozeseken nagyon jol jatszott es sztem ezzel Motta is tisztaban van es O sem engedne el.

venember83 2025.01.07. 19:07:27

@Rikoo: Rashford? Miközben Danilót elzavarják a magas bére miatt, pedig nagyon vékony a felhozatal a védősorban? Nem, ez nem lehet.

Marci04 2025.01.07. 20:48:48

@MaxAllegri: @Leram7: Közel sem mondtam hogy nekem ezek a felhozott nevek szimpatikusak. Viszont hiába ábrándozunk itt világszínvonalú játékosokról, ha holnaptól olajat hányna a csapat sem tudnánk Osimhen vagy Saliba féle neveket hozni.

kidelpiero 2025.01.08. 00:22:37

Szuper lenne Motta bukott szerelmet idehozni. Igy ha ne adj Isten bukas lesz Motta Juves probalkozasa, akkor a nyakunkba veszunk meg egy eladhatatlan jatekost.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3532) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (976) elemzés (40) előzetes (892) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10280) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2505) meccsek (4343) mercato (4286) nyilatkozat (7695) Olasz Kupa (335) összefoglaló (438) pletyka (4301) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (181) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (307) video (229) Címkefelhő
süti beállítások módosítása