Andrade: újabb műtét
Andrade: újabb műtét

Rossz hír a Juventusnak és Jorge Andradénak: a portugál védő újabb komoly térdsérülést szenvedett. Andrade bal lába még a csütörtöki edzésen sérült meg, és a torinói ortopéd specialista által végzett részletesebb vizsgálatok után kiderült, hogy a tavaly kétszer is…

Mellberg és Grygera csatlakozott a csapathoz
Mellberg és Grygera csatlakozott a csapathoz

A Claudio Ranieri rendelkezésére álló csapat egyre nagyobb lesz. Az Európa Bajnokságon résztvevő első két játékos, Zdenek Gygera és Olof Mellberg a terveknek megfelelően megérkezett Pinzolóba. A szurkolók már nagyon kíváncsiak voltak a svéd játékosra, aki most először…

Ranieri: "Az új játékosok jók voltak"
Ranieri: "Az új játékosok jók voltak"

A Mezzocorona elleni mérkőzés legjobbja Amauri volt, de Ekdal is nagyon jól játszott, és végre Olof Mellberg is csatlakozott a csapathoz. "Azt mondhatom, hogy elégedett vagyok, főleg azért, mert nem történt sérülés. Amauri miatt megijedtem egy kicsit, de kiderült, hogy…

Orvosi jelentés
Orvosi jelentés

Az első pinzolói hét lassan véget ér, és a csapat tovább folytatja a felkészülést. Ám ahogyan az lenni szokott az edzőtábor elején, a hosszú pihenés után előfordulnak kisebb sérülések. A Mezzocorona elleni mérkőzés előtt a Juventus orvosi stábja értékelte a helyzetet. A…

Juventus - Mezzocorona: 7-1
Juventus - Mezzocorona: 7-1

Az első barátságos mérkőzés egyértelmű sztárja Amauri volt: egy félidő alatt öt gólt lőtt. A Juventus 7-1 arányban győzedelmeskedett a Mezzocorona felett, és a végeredmény kialakításában a két fiatal, Pasquato és Esposito is segített. A mérkőzést a helyszínen…

Poulsen a csapathoz igazolt
Poulsen a csapathoz igazolt

Hosszas mérlegelés után Alessio Secco, a Zebrák sportigazgatója végül leült tárgyalni a sevillai Ramon Rodrigez Verdejoval, hogy megegyezzenek a fizetési részletekről. Miután minden részletet megtárgyaltak, mindkét fél elégedetten távozott a tárgyalóasztaltól. Az elmúlt…

Változás a Birra Moretti Kupában
Változás a Birra Moretti Kupában

Kisebb változás történt a jövő hónapban megrendezésre kerülő Birra Moretti Kupa programjában. Az Inter ugyanis visszamondta a 12. alkalommal megrendezére kerülő tornán való szereplést. A rendezők még nem jelentették be, melyik csapat játszik az Inter helyett, ám a Juventus…

Salihamidžić és Zebina szórakoztat
Salihamidžić és Zebina szórakoztat

A két játékos egy éve találkozott először a másikkal, pont Pinzolóban. Azóta először csapattársak, majd barátok lettek, többször ugyanazon a poszton játszottak, és az utazások során egy szobában laktak. A két játékos kedvességéről ismert, és erről múlt este a…

Két középpályás érkezik?
Két középpályás érkezik?

Nem szeretnék ennek hosszabb bejegyzést szentelni, de egyre több helyen lehet olvasni, hogy nem is egy, hanem két középpályás érkezik a csapathoz. Ráadásul már jövő kedden. Állítólag. A Goal.com-on az olvasható - forrás a 'Tuttosport' ... muhaha! -, hogy Alessio Secco…

Pranjić a kiszemeltek között
Pranjić a kiszemeltek között

Danijel Pranjić neve az utóbbi napokban a Romával és a Palermóval kapcsolatban is felmerült, de a legújabb hírek szerint a Juventus is szívesen megszerezné. Sőt, arról is hallani lehet, hogy a 26 éves horvát játékos már nagyon közel áll ahhoz, hogy aláírja új szerződését a…

Az erős kaméleon
Az erős kaméleon

A futball szótára újabb kifejezéssel gazdagodott a mai napon: "Az én Juventusom? Olyan, mint egy erős kaméleon." - Ranieri így válaszolt, amikor arról kérdezték, milyen csapatra számít a 2008/09-es idényben. A tréner már alig várja, hogy igazi mérkőzésen is…

Az első felkészülési meccs előestéjén
Az első felkészülési meccs előestéjén

Hat nap edzés után itt az idő egy mérkőzésre. Holnap délután, a tervek szerint Ranieri csapata lejátssza a 2008/09-es idény első barátságos mérkőzését. Ahogyan tavaly, idén is a helyi, Claudio Rastelli irányította Mezzocorona lesz az ellenfél. Rastelli a Napoli…

A csapat bemutatása
A csapat bemutatása

Múlt este megtelt Pinzolo főtere, hogy a Juventus játékosait éltessék. A csapat a főtéren felállított emelvényen, kb. 3000 szurkoló előtt mutatkozott be. A hivatalos ceremónia 21 órakor kezdődött, amikor a 'Juventus Channel' élőben kezdte közvetíteni az…

Poulsen és a Juventus megegyezett
Poulsen és a Juventus megegyezett

Christian Poulsen egyre közelebb a Juventushoz. A keddi, torinói találkozás után Alessio Secco Sevillába repült, ahol a dán középpályással találkozott.   A hírek szerint sikerült megegyezniük évi 3 millió eurós fizetésben, 4 éven keresztül (Poulsen 3,8 milliót kért),…

A Juventus visszalépett Xabi Alonso leigazolásától
A Juventus visszalépett Xabi Alonso leigazolásától

A hírek szerint a Juventus letett Xabi Alonso megszerzéséről, de a döntés mindkét klubra hatással lehet. Az Európa Bajnokság előtt szinte már csak formaságnak tűnt Alonso szerződésének aláírása, ám a torna után nem sikerült eredményesen folytatni a tárgyalásokat. A hírek…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása