Catania - Juventus 1-1
Catania - Juventus 1-1

A Serie A-ban ezt a párosítást már 1983 novembere óta nem játszották, akkor a vendégek 2-0-ra nyertek, Catania győzelem pedig 1964-ben született utoljára, így a Juventus bizakodóan vághatott neki a mérkőzésnek. Mindkét oldalon voltak hiányzók: a Bianconeri részéről sérült…

Ranieri: "Készen kell állnunk"
Ranieri: "Készen kell állnunk"

A Juventus trénere a Catania elleni mérkőzésről beszélt, mely a csapat első hivatalos mérkőzése lesz 2008-ban. "Jól éreztük magunkat Máltán, most azonban teljes sebességgel kell kezdenünk, és ott folytatnunk mindent, ahol a szünet előtt abbahagytuk." Három hét…

A Juventus is bejelentkezett Manciniért
A Juventus is bejelentkezett Manciniért

A 'Corriere dello Sport' információi szerint a Real Madrid, az Inter és a Juventus is szívesen leigazolná a Roma brazil középpályását, Amantino Mancinit, aki mindenképp távozni akar a fővárosból. Az Olympique Lyon és a Manchester City már korábban is érdeklődött a…

Ranieri: "Van Der Vaart nem igazol hozzánk"
Ranieri: "Van Der Vaart nem igazol hozzánk"

Claudio Ranieri nem hiszi, hogy Van Der Vaart a nyáron csatlakozna a Bianconerihez. A Juventus jelenleg nagyon közel áll ahhoz, hogy megszerezze a Liverpool védekező középpályását, Momo Sissokót. A nyáron azonban mindenképp szeretnének egy támadóbb szellemű középpályást is…

Mi lesz Tiago sorsa?
Mi lesz Tiago sorsa?

A csütörtöki olasz sajtóban igen ellentmondó cikkek jelentek meg a Juventus portugál középpályásáról, Tiagóról. A 'Corriere dello Sport' szerint a Juventus már télen elkezd vásárolni, mégpedig a Tiago, Almirón, és Boumsong által befolyt pénzekből érkezik majd…

Ranieri: "A felkészülés jól sikerült"
Ranieri: "A felkészülés jól sikerült"

"Jó volt ez a felkészülés, de ha mi barátságos mérkőzést játszunk, akkor az döntetlen lesz." Claudio Ranieri a La Valletta elleni mérkőzés után a pozitívumokról beszélt: "Örülök, mert senki nem szenvedett sérülést, és sok gólszerzési lehetőséget…

2008. első mérkőzése vereséggel zárult
2008. első mérkőzése vereséggel zárult

A 2008-as év első (nem hivatalos) mérkőzése büntetőkkel ért véget. A Juventus képtelen volt felülkerekedni a Valletta kemény védelmén, és végül a büntetőrúgások után vereséget szenvedett. 90 perc után az eredmény 1-1 volt, ezután a máltai játékosok nem hibáztak…

Camoranesi: "Mindent bele fogok adni"
Camoranesi: "Mindent bele fogok adni"

Az utóbbi sajtótájékoztatókon egyetlen kérdés volt csak, melyekre Claudio Ranieri mindig ugyanazt a választ adta: "Lehet a Juventus még jobb? - Persze, hiszen eddig végig Camoranesi kellett boldogulnunk." Ez azonban úgy tűnik, néhány héten belül végre…

Sissoko hamarosan aláírhat a Bianconerihez
Sissoko hamarosan aláírhat a Bianconerihez

A Juventus nagyon közel került ahhoz, hogy megszerezze a Liverpool középpályását, Mohamed Sissokót. Nem titok, hogy a Bianconeri fő célpontja a januári átigazolási szezonban egy center középpályás, és most már nagyon valószínűnek tűnik, hogy Sissoko lesz a…

A Juventus fiatalokat ajánl Zapatáért
A Juventus fiatalokat ajánl Zapatáért

A 'Corriere dello Sport' információi szerint az idény végén a Juventus megkísérli megszerezni az Udinese védőjét, Christian Zapatát. A Bianconeri a nyár során mindenképp meg akarja erősíteni védelmét, és már számos játékossal kapcsolatba hozták. A 21 éves…

Trezeguet még mindig hisz a Scudettóban
Trezeguet még mindig hisz a Scudettóban

David Trezeguet, a Serie A góllövőlistájának jelenlegi vezetője szerint csapatában minden megvan, ami a Scudetto elhódításához kell. A francia csatár is Máltán tartózkodik a kerettel, és hangulata nem is lehetne jobb. Bár az Inter nyolc ponttal áll a Juventus előtt, ez nem elég…

Chiellini: "A célunk mindig a győzelem"
Chiellini: "A célunk mindig a győzelem"

Tavaszi napsütés; barátságos és lelkes máltai szurkolók: minden adott, hogy lassan megkezdődjön az idény második fele. A Juventus játékosai keményen edzenek, és mindannyian készen állnak a kezdésre. Az idény első felének egyik legjobb játékosa vitathatatlanul Giorgio…

Máltán a Juventus
Máltán a Juventus

Melegség: ez a szó jellemzi legjobban a csapat edzőtáborát Máltán. Egyrészt az időjárás is sokkal jobb, mint Olaszországban, de ami a legfontosabb, hogy a helyiek hatalmas szeretettel fogadták a Bianconerit, és a játékosokat szinte mindenhova ezrek követik. Amikor a csapat…

Boumsong a Fulham játékosa lehet
Boumsong a Fulham játékosa lehet

A Fulham együttese szerezheti meg a Juventus francia védőjét, Jean-Alain Boumsongot. Az angolok menedzsere, Roy Hodgson éveket töltött el az Internél, így erős olasz kapcsolatai vannak, és a hírek szerint most a 28 éves védő leigazolásán fáradozik. Boumsong tavaly 33…

Palladino elégedett
Palladino elégedett

Raffaele Palladino elégedett a csapat jelenlegi helyzetével, és a fiatal játékos nem fél a kihívásoktól. Palladinónak tavaly fontos szerepe volt a csapat Serie B-s menetelésében, ám idén többnyire csak a kispadon kap helyet. "A szezon elején arra lehetett számítani, hogy…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása