Piątek: „Remélem, elérhetem Lewandowski szintjét”
Piątek: „Remélem, elérhetem Lewandowski szintjét”

Krzysztof Piątek idén már a szezon elején berobbant a köztudatba, és jelenleg is vezeti a góllövők listáját kilenc találattal, ezzel egy góllal megelőzi Ciro Immobilét és Cristiano Ronaldót. A játékos nem titkolja, hogy nem kíván örökre a Genoa mezében játszani, nagyobb színpadra vágyik, és…

A Juventus gyorsan lecsapna Tonalira
A Juventus gyorsan lecsapna Tonalira

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus akcióba lendült az olasz labdarúgás talán legnagyobb ígéreteként jegyzett Sandro Tonali ügyében, azonban a Brescia egyelőre szeretné kölcsönben a saját kötelékében tartani a középpályást. A Tuttosport arról számol be, hogy a…

Allegri: „Továbbra is nyugalomra van szükség”
Allegri: „Továbbra is nyugalomra van szükség”

Massimiliano Allegri a válogatott szünet alatt a Juventus téli szünet előtti kilenc meccsének és a csapat megfelelő márciusi állapotának a fontosságáról beszélt. „A csapat jó állapotot mutat, elsők vagyunk a tabellán, de kilenc meccs választ el a téli szünettől. Lesz hét…

Marino: „Pogba visszatérésére komoly esély mutatkozik”
Marino: „Pogba visszatérésére komoly esély mutatkozik”

A Napoli és az Atalanta egykori igazgatója, Pierpaolo Marino szerint egyértelműen nagy esély mutatkozik Paul Pogba visszatérésére a Juventushoz. Az elmúlt hetekben és hónapokban folyamatosan lehet olvasni a José Mourinho és Paul Pogba közötti ellentétről, amelyhez hozzáadva a…

Bellanova bocsánatot kért Chiellinitől
Bellanova bocsánatot kért Chiellinitől

Az AC Milan ifjú reménysége, Raoul Bellanova számos oldal címlapjára felkerült, miután Cristiano Ronaldóval készített képet az AC Milan-Juventus mérkőzést követően. Az olasz fiatal az Öreg Hölgy öltözőjébe látogatott, miután a Juventus magabiztosan győzedelmeskedett a San Siro gyepén, és képet…

Negyedszer is Allegrit választották a szezon legjobb edzőjévé
Negyedszer is Allegrit választották a szezon legjobb edzőjévé

Tegnap ismét rangos elismerésben részesült a Juventus mestere, Massimiliano Allegri, hiszen negyedik alkalommal is neki ítélték a szezon legjobb edzőjének járó Panchina d'Oro ("Arany kispad") díjat. Miután májusban zsinórban negyedszer is duplázni tudott a zebramezes csapattal, a 2017-2018-as…

Matuidi: "Kivennék egy hét szabadságot a tengerparton"
Matuidi: "Kivennék egy hét szabadságot a tengerparton"

A Juventus középső csapategységének német részlegét sújtó sérüléshullám miatt nagy teher hárul a zebramezesek egészséges középpályásaira, köztük Blaise Matuidire is, akinek friss világbajnoki címmel a zsebében kell tartania a feszített tempót. Pihenésre azonban most…

Higuaín: "Nem vagyunk robotok"
Higuaín: "Nem vagyunk robotok"

A Juventus győzelmével végződő milánói rangadó egyik emlékezetes jelenete volt, amikor a tavaly még a zebracsíkos mezt viselő Gonzalo Higuaín őrjöngve állíttatta ki magát a Medhi Benatia ellen elkövetett szabálytalanságot követően. A reakciójában alighanem komoly szerepe…

Szczęsny: "Jól ismerjük egymást Higuaínnal"
Szczęsny: "Jól ismerjük egymást Higuaínnal"

Az AC Milan elleni győzelem egyik hőse a zebramezesek lengyel kapusa, Wojciech Szczęsny volt, akinek ugyan sokáig nem akadt túl sok dolga, azonban kulcsfontosságú védéssel mattolta Gonzalo Higuaín büntetőjét. "Jól ismerjük egymást. Tudom, hogy Higuaín erősen és alacsonyan…

Ronaldo: "Nem kis fegyvertény 2:0-ra győzni a San Siróban"
Ronaldo: "Nem kis fegyvertény 2:0-ra győzni a San Siróban"

Az AC Milan elleni győzelem második találatát szerző Cristiano Ronaldo újabb mérföldkőhöz ért, hiszen ez volt az első alkalom, hogy sikerült bevennie a házigazda kapuját a San Siróban. "Nagyon boldog vagyok, különösképpen a csapat miatt, mert az AC Milan otthonában mindig…

Allegri: "A Manchester United elleni vereség jót tett nekünk"
Allegri: "A Manchester United elleni vereség jót tett nekünk"

A Juventus magabiztos milánói győzelemmel feledtette a hétközi Bajnokok Ligája-vereséget, s a csapat mestere, Massimiliano Allegri úgy látja, csapata kiváló választ adott. "Azonnal visszatértünk a kerékvágásba a Manchester United elleni vereség után, amely felrázott bennünket. Nagyszerű volt, hogy…

Allegri: "A Juve elszokott a vereségektől"
Allegri: "A Juve elszokott a vereségektől"

A Juventusnak túl kell lépnie a Manchester Unitedtől elszenvedett vereségen, vagy legalábbis következő ellenfelére, az AC Milanra kell zúdítania minden dühét és csalódottságát. A szurkolók millióihoz hasonlóan, Massimiliano Allegri is a rengeteg kihagyott helyzetben látja csapata…

Lippi: "A Manchester United győzelme vakszerencse volt"
Lippi: "A Manchester United győzelme vakszerencse volt"

A Juventus egykori mestere. Marcello Lippi úgy gondolja, a Manchester United torinói győzelme egyszerű vakszerencse volt, azonban a zebramezes csapatra nehéz mérkőzés vár az AC Milan elleni rangadón. "Bármi megtörténhet egyetlen mérkőzésen. A Milan fejlődik, de nagy szükségünk…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1953) bajnokság (3727) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1082) elemzés (40) előzetes (934) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1742) játékosokról (10653) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2588) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4614) mercato (4422) nyilatkozat (8001) Olasz Kupa (342) összefoglaló (481) pletyka (4454) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (364) video (271) Címkefelhő
süti beállítások módosítása