Matuidi: "Kivennék egy hét szabadságot a tengerparton"

matuidi_blaise_levegoben.jpgA Juventus középső csapategységének német részlegét sújtó sérüléshullám miatt nagy teher hárul a zebramezesek egészséges középpályásaira, köztük Blaise Matuidire is, akinek friss világbajnoki címmel a zsebében kell tartania a feszített tempót.

Pihenésre azonban most sincsen lehetősége, mert a francia válogatottal szerepel majd a Nemzetek Ligájában.

"Ha lehetőségem volna rá, szívesen kivennék egy hét szabadságot a tengerparton." - mondta Matuidi a La Repubblica munkatársának nyilatkozva.

"Ez azonban nem lehetséges, mert pénteken mérkőzésem lesz a francia válogatottal. Mi vagyunk a világbajnokok, s komolyan kell vennünk a Nemzetek Ligáját.

Próbálok mindent beleadni, még a jelenlegi körülmények között is, s az, hogy a kispadon lehettem a Manchester United ellen, sokat segített.

Szerencsére egy olyan csapat, amelynek kihagyásai vannak, soha sem nyer semmit, s kétségem sem volt afelől, hogy feledtetni fogjuk a United ellen elszenvedett vereséget."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3414369007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.11.13. 09:34:30

:-DDD Oké, vegyél ki szabit + tengerpart. De előtte spórold össze mondjuk havi max. 2-300 ezer Ft keresetből. Úgy az igazi a feeling. :-DDD

Pavel1988 2018.11.13. 12:24:28

@Dr. Grant: Nem mindig ismerem fel a trollkodást, de az ilyen mondatok akkor is idegesítőek ha annak szánják.

del pipi 2018.11.13. 13:18:10

@Dr. Grant: miért? otthon keresnek az emberek 2-300 ezer forintot?

2018.11.13. 14:03:05

@Pavel1988: Örülök, hogy most felismerted. Maradtam volna egy "olcsó" poénnál, de egy-egy ilyen okvetetlenkedés sajnos rákényszerít, hogy megjegyezzem: semmilyen ok nem létezhet egy értelmes világban, ami indokolná, hogy egy focista sokkal több, mint 100-szorosát keresse egy tanárnak, mérnöknek, vagy akár orvosnak.

Rivendell 2018.11.13. 14:17:32

Belegondolva,mekkora dolog lehet 1 Monaco-Nice párosban focizni,amikor 1-2 perc és ott vagy a parton tavaszól-őszig jó idővel és jó környezettel,nem mocskos-nem lepukkant,de ennek ellenére pl Nice olyan természetes,semmi giccs és társai,bár én Monaco esetén se éreztem,tök jó a sok áthaladó egyszerű emberke miatt.

del pipi 2018.11.13. 14:26:03

@Dr. Grant: vagy egy építész mérnöknek vagy egy sárkányrepülősnek

Pavel1988 2018.11.13. 15:20:04

@Dr. Grant: Pedig elég egyszerű oka van. Olyan tudást birtokolnak ami hiánycikk és végtelen kereslet van rá. A piacból élnek, ez fekete-fehér dolog.

2018.11.13. 15:29:48

@Pavel1988: Tudást, azt biztos nem. Esetleg tehetséget. De még ezzel együtt is elég beteg dolog. Mint ahogy az is, hogy egy "selfie-bot feltalálásából" meg lehet gazdagodni, de akkor az már előbb tudás. :-(

Pavel1988 2018.11.13. 16:04:00

@Dr. Grant: Szerinted egy világbajnok játékos csak tehetséget birtokol és tudást nem?
Láthatjuk mekkora különbség van az elit klubok/válogatottak és a középszerű társaik között, szerinted ez csak tehetség kérdése?

Ez a játék elég sokrétű és nüanszok sokasága dönt arról, hogy amatőr, középszerű vagy klasszis játékos leszel.
Tegyük félre az összehasonlításokat és láthatjuk, hogy egyszerűen jó áron értékesítik a márkájukat amit ők és az általuk választott szakemberek építettek fel.

Én egy centet sem sajnálok Chiellinitől, Ramostól vagy Matuiditől.

Knob 2018.11.13. 16:17:34

Ne egy hetet. Legyen 5 év!!!! Vedd ki...menj az Isten szerelmére...menj már innen!!!!
Könyörgöm!!!!

dobor norbert 2018.11.13. 17:41:21

Nagyon hasznos és alázatos játékos,maradjon!
A pénzkereséshez,tehetségkiaknázásához csak annyit fűznék hozzá,h gyermek korában mindenki körül ott pattogott a pettyeslabda...volt aki kihasználta és van akinek most savanyú a szőlő...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9896) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7422) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása