Allegri: „Továbbra is nyugalomra van szükség”

allegri_massimiliano_mutogat_2.jpgMassimiliano Allegri a válogatott szünet alatt a Juventus téli szünet előtti kilenc meccsének és a csapat megfelelő márciusi állapotának a fontosságáról beszélt.

„A csapat jó állapotot mutat, elsők vagyunk a tabellán, de kilenc meccs választ el a téli szünettől. Lesz hét bajnokink, illetve két BL-meccsünk nehéz ellenfelek ellen.” - mondta a mester a JTV munkatársának.

„A lehető legjobban kell felkészülnünk azzal a nyugalommal, amit eddig mutattunk.

Komoly szezon az idei számunkra, és úgy kell előkészítenünk a talajt, hogy márciusban az összes kiírás tekintetében versenyképesek legyünk.”

A mester munkáját ezen a héten a szakma már sorozatban negyedjére ismerte el Panchina d'Oro díjjal, a bajnokság legjobb edzőjének választva Massimiliano Allegrit.

„Ennek a díjnak az elnyerése mindig kellemes érzés, mivel azoknak köszönhető, akik naponta velem együtt dolgoznak. Szimbolikus módon nekem ítéli meg a zsűri, de lényegében ez a díj mindenkinek szól, és felemelő érzés, hogy az edzőtársak rám szavaztak.

Az évek során számos játékos megfordult nálunk, és ez folyamatosan fenntartja a motivációmat. A keret minősége évről évre emelkedett, ami létfontosságú ahhoz, hogy a klub a legmagasabb szintet képviselhessen Olaszországban és Európában. A klub jó terveket készít a jövő vonatkozásában.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8414375447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2018.11.16. 12:51:13

Már csak az a fránya BL serleg hiányzik hogy mennybe menjen na nem mintha szégyenkeznie kell a két döntő miatt. Megerdemelten nyert ismét évről évre képes megujulni úgy hogy azért szépen forog alatta a keret.En már azért hálás vagyok neki hogy hosszú idő után behuzta nekünk az olasz kupát így elsőként nyertük el az ezüst csillagot.Magasra tette a lécet idén is várom tőle a varázslatot tavaszra.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása