A Napoli elleni, csalódást keltő teljesítményt és eredményt hozó mérkőzést követően a Juventus versenybe száll az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében is, s hazai pályán fogadja a Monza együttesét. A továbbjutásról egyetlen találkozó dönt majd, a győztes a Lazio-Bologna párharc továbbjutójával mérkőzik majd…
A Juventus nyolc mérkőzés óta tartó győzelmi sorozat után érkezett Nápolyba, ráadásul úgy, hogy ezeken a találkozókon egyetlen gólt sem kapott. Ugyan nem a torinóiak számítottak a rangadó esélyesének, egy esetleges győzelemmel Allegri csapata mindössze négy pontra csökkenthette volna a távolságot az…
A rettenetesre sikerült nyitányt követően hatalmasat fordult a világ, az Udinese elleni győzelemmel immár nyolc mérkőzéses győzelmi sorozatának köszönhetően a Juventus úgy várhatja a Napoli elleni rangadót, hogy egy esetleges győzelemmel a lemaradása négy pontra olvadhat a listavezetővel szemben, s…
Luciano Spalletti is tartott természetesen sajtótájékoztatót, és ezen azzal kezdte, hogy válaszolt Massimiliano Allegri kijelentésére, mely szerint a Napoli a bajnoki cím esélyese, a Juventusnak pedig a BL-helyezés a célja.
„Megértem, hogy Massimiliano Allegrinek kényelmes háttérszereplőnek kiadnia…
A Juventus nyolcmeccses bajnoki győzelmi sorozat után utazik a Napoli otthonába.
Az elmúlt fordulók után igencsak fontos mérkőzés vár a csapatra, hiszen most már dobogós helyre kúszott fel a bianconero csapat a borzasztó szezonkezdet után, és egy győzelemmel a Juventus egyértelműsítheti a scudettót…