Buffon 50. alkalommal lépett pályára a San Siróban

buffon_gigi_inter_ellen_parma_csk.jpgTegnap a Parma Milánóban játszott az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében, a vendégek csapatát pedig Gigi Buffon vezette a Giuseppe Meazza/San Siro pályájára.

A pár nap múlva 45. születésnapját ünneplő kapuslegendának ez volt az 50. alkalom, hogy az olasz válogatott vagy egy klubcsapat mezében a milánói stadionban játszik.

A Juventust és a Paris Saint-Germaint is megjárt kapus 25 éve és 129 napja mutatkozott be az Olasz Kupában a Venezia és a Parma közötti találkozón 1997. szeptember 3-án.

A Juventus után Gigi Buffon visszatért egykori klubjához, a jelenleg a Serie B-ben versenyző Parmába, bemelegítéskor pedig üdvözölte a lelátón lévő szurkolókat, s bár sokan örömmel fogadták őt, az Inter egyes szurkolói füttyszóval üdvözölték őt, ami bizonyosan nem volt új élmény a bianconero legenda számára.

A mérkőzésen egyébként kiválóan teljesített a Parma csapatkapitányi karszalagját viselő kapus, a Mediaset 9-esre értékelte a teljesítményét, amihez nagyban hozzájárult a 90. percben bemutatott nagy védése, így hosszabbítással folytatódott a mérkőzés, amit végül az Inter nyert meg Francesco Acerbi 110. percben szerzett góljával.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7718023656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NCSMCS628 2023.01.11. 08:43:09

....hey,pedig de bíztam a Parma-ban...

venember83 2023.01.11. 11:16:04

@NCSMCS628: minél tovább menetelnek, annál jobb, annál jobban kifacsarja őket (is) az idei év, legyen szó sérülésekről vagy sima fáradtságról.

Wizzurah 2023.01.11. 11:18:57

Ebből nekünk annyi lehet a hasznunk, hogy mivel még igen sok helyen talpon áll a sintér, nem hiszem, hogy jól jött nekik egy 120 perces meccs egy serie b-s csapat ellen, mikor már amúgy is a seggükön veszik a levegőt ott. Van egy viszonylag jó kezdőjük, de a padjuk egy Parma-val épp hogy fel tudja venni a versenyt, ez sokat elárul, hogy bár mi is szarok vagyunk, nincs különbség. Remélem ez elővetíti, hogy további pontokat fognak hullajtani, ami morálisan kihathat rájuk, bár a bl hely már úgy fest akkor is meglesz, ha netán előttünk végeznének. A juventus 19-én játszik a kupában ha jól tudom, a Monza ellen.

NagyonJuve 2023.01.11. 12:03:40

Cikkhez még annyit, nincs köze a juvehoz de a sofa scoron balog lett a parma legjobbja.

Juvebest 2023.01.11. 13:49:45

Nálam mindig is egy ikon marad. DEL Piero, Trezeguet, Nedved, Camoranesi Zalayeta mellett ő maradt, és vállalta a Seria B-t. 44 évesen még mindig bírja erővel le a kalappal előtte

NCSMCS628 2023.01.11. 15:00:15

@venember83: Persze,tökéletesen igazad van!

Hudakdomi 2023.01.11. 18:50:13

De jó lett volna ha buffonek kiutik az intert. Dzeko lövését amikor védte akkor mondtam hogy ő még mindig a legjobb és még mindig a toppon van hiába 45 lesz lassan. LEGENDA!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása