Allegri: "Nem rendelkeztünk olyan energiával, mint a Napoli"

allegri_massimiliano_napoli_ellen.jpgA nyolc mérkőzés óta tartó győzelmi sorozatnak köszönhetően a Juventus felzárkózott a tabella második helyére, de így is hét pont hátránnyal érkezett a listavezető Napoli otthonába. A találkozó azonban a zebramezesek legrosszabb rémálmai szerint alakult, s a csapat 5:1-es vereséggel, megsemmisülve térhet haza Torinóba.

"Először is gratulálnunk kell a Napolinak a teljesítményükért. Egy kissé kevés energiánk volt az összes gólnál, túl mélyen játszottunk az első húsz percben, majd megkaptuk a második gólt is, amikor támadtunk." - értékelte a nehezen értékelhetőt Massimiliano Allegri a mérkőzés lefújását követően.

"Voltak helyzeteink, és úgy éreztük, hogy gólt tudunk szerezni, de ilyen a futball, s valahányszor a Napoli kapura lőtt, abból gól születhetett volna. Meg kell csak nézni a harmadik gólt, ami egy szögletnél született, amit nem vágtunk ki. Hosszú út áll előttünk, s sok pont vár még kiosztásra, ezért dolgoznunk kell, és előre kell tekintenünk.

Ez egy megérdemelt vereség volt, mert kevesebb energiával fogtunk hozzá a mérkőzéshez. A helyzetek, amelyekből a gólokat kaptuk, meglehetősen könnyen észrevehetőek és kiszámíthatóak voltak, de a szerencse néha a te oldaladon áll, máskor pedig nem. A félidő környékén próbáltunk fordítani, de a Napoli teljességgel megérdemelte.

Ez nem azt jelenti, hogy le kellene hajtanunk a fejünket, mert büszkék lehetünk a nyolc győzelemre zsinórban, s vissza kell kerülnünk a kerékvágásba a Serie A-ban és az Olasz Kupában. Amikor ilyen hibákat vét valaki egy olyan ellenfél ellen, mint a Napoli, megbűnhődik érte. Ők vezetik a bajnokságot, s rászolgáltak a jelenlegi pozíciójukra.

Folytatnunk kell a munkát, fejlődnünk kell, s meg kell próbálnunk visszakapni a sérült játékosokat. Minden negatív helyzetben vannak pozitívumok is, mert jól reagáltunk az első félidőben, még ha ma este a labda nem is volt kedves hozzánk.

Nem kell lehangoltnak lennünk, ahogyan a nyolcmeccses győzelmi sorozat után is korai volt örülni. Ez egy vereség, haladunk tovább.

Túl mélyen játszottunk Chiesával és Kostićcsal, s néhány perc után megértettem, hogy fel kell cserélnünk Chiesa és McKennie pozícióit, hogy előrébb kerüljön. Amikor a dolgok rosszul alakulnak, ahogyan a kapott góloknál történt, a labda sem kedvez nekünk, s az is a mi hibánk, hogy nem rendelkeztünk olyan energiával, amilyennel a Napoli rendelkezett."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6418025782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2023.01.14. 00:48:20

Túl mélyen játszottunk? Hát akkor változtass a taktikádon! Állandeóan a kapu előtt védekezünk, magunkra húzva az ellenfeleket. Már rég változtatni kellett volna ezen.
Azt mondja nem kell lehajtani a fejünket, meg büszkének kell lenni? Szép a 8 meccses kapott gól nélküli győzelmi széria, de pont ma nincs mire büszkélkedni. Egy Juve nem kaphat ki így SOHA! Most be kellett volna nyújtanod a felmondásodat. Egyébként, amikor Spalletti felvázolta Allegri taktikáját, neki azonnal reset gombot kellett volna nyomnia, és egy támadóbb, magasabban védekezős taktikával kiállnia. Egy Napoli ellen így játszani, maga az öngyilkosság. A Napoli ellen ennyire a kapu előtt védekezni nem lett volna szabad. Pedig amikor elkezdődött a meccs, azt hittem ez jobb lesz valamivel, mert az első kb. 10 perc az egész jó volt. Csak utána nagyon visszazártunk, ebből lett a gól is.
Én azt hittem Allegri végre visszatalált a helyes útra, erre jön egy ilyen megalázó meccs. Most nem büszkeségről kéne dumálni, csak annyit kellett volna mondania, hogy viszlát, lemondok. Nem tette. Ha nyáron elküldik, nem fogom sajnálni. Pedig reméltem, hogy végre kitalált valamit. Még ha a játék képe rossz is, de legalább a győzelmek jöttek. Ez után a 8 győzelem után nem hittem, hogy ilyen pofonba szaladunk bele. Ez egy nagyon nagy szégyen volt. Ezek után Allegrinek illett volna lemondania.

west30 2023.01.14. 01:11:18

Annyi mindent lehet elmondani az egesz csapatrol,sot mar az idiota sajtotajekoztatos nyilatkozatokrol is,de egyszeruen csak felesleg.Szenvedjuk ki valahogy nyarig,aztan remenykedjunk hogy hat ha jon valami pozitiv valtozas nyaron.Sok mas lehetosegunk nincs nekunk szurkoloknak.

2023.01.14. 01:46:30

4-3-3-ban kellett volna kezdeni eleve. McKenni csak abban működik egyedül. Viszont akkor egy Napoli, vagy Inter ellen Kosticot nem küldheted fel szélsővédőnek, Sandrot meg belsőnek. Van Gattid bazdmeg, hát Kostic le, Gatti vagy Rugo be, Sandro ki szélre. A 433 Chiesanak is jó, meg Marisnak is, de az ég szerelmére, Kean csak előretolt csatárként tud érvényesülni, tehát mögé kelllenek emberek, persze Vlaho tökéletes lessz, de ne hozd be Keant. Meg a középről ki kellett venni Locat, aki védekezésben sokkal többet ért ma, és egy ilyen középpálya ellen ő jobb lett volna a 433-ra átállás után, de akkor már lejött. Egyébként Maris elég jó 10-esnek is, ez ma látszott. Balon is jobbon is. Kár, hogy nem építhetünk rá.
Ennyire egyszerű az 5-1 eredmény. Ahogy "támadóbbra" vették a figurát, egyből jöttek a gólok. Csak nem nekünk, hanem a Napolinak.
Szóval Maxi ezt elkúrtad. Nem kicsit. Nagyon. 433 kezdés, aztán 352 a cserék után

delpi0823 2023.01.14. 01:53:27

@babo0410: Ezt te se gondoltad komolyan.Az a baj itt sokan nagyon elvannak tevedve,ettol a kerettol scudettot varnak..........Mire fel?Az a baj sajnos hogy Allegri latja tisztan a dolgokat,ettol a kerettol a legjobb 4ben valo vegzes a max,semmi tobb.Meg ugy eleve elvarni valamit is egy edzotol hogy a csapat fele serult altalaban eleve egy vicc.

nortu30 2023.01.14. 03:12:32

@delpi0823: Hát, én mondjuk nem tudom ilyen könnyen elengedni ezt a meccset, és felmenteni a "mestert". Ki lehet kapni, de egy Juventusnak így SOHA! Sérültek? Energia? Szerencse? Fejlődnünk kell? Ugyanaz a bullshit hétről hétre, amiből nekem már qrvára elegem van! A játékunk a nullával egyenlő vállalhatatlan fos. Kiscsapatok ténylegesen gyengébb kerettel simán lefociznak minket. Hahó! Nálunk válogatott játékosokról beszélünk! Akkor most hogy is van ez? Gyenge keret? A Napolié erősebb? Kötve hiszem. Viszont van egy jó edzőjük, mentálisan rendben vannak, van koncepció, vagyis úgy mennek bele pl. egy rangadóba, ahogy kell Mi meg... inkább hagyjuk is. A szomorú igazság az, hogy Allegri semmit nem tud kezdeni semmilyen kerettel.

2023.01.14. 03:20:54

Ezt már olvastuk Max egy párszor.

Egy PL-ben amúgy mi lenne a cél az első 4 helyett? A bennmaradás? XD

Vlahoval se lett volna előrébb a Juve meg a Juve medical sztárral. Nem kell itt sérültezni.

Azzal kéne foglalkozni b****átok meg h az ember 90percen keresztül miért a tanácstalanságot látja a játékosok képén. Kostic nulla, Loca vicc, Bremer minimum 2gólt adott a Nápolynak.

Ennyire szarok lennének ezek a játékosok? Nem hiszem. Inkább a fejekben lehet baj.

Meccsen is Chiesa ordibál a többiekkel ami sokat elárul arról h teljes a zavar a fejekben.

Allegrit továbbra sem hibáztatom. Ahogy elnézem szarnak bele a játékosok. Egy Leccevel szorosabb meccset játszik a Napoli.

2023.01.14. 03:23:10

@nortu30: 2 BL döntőt lenyomott a Juvéval.

Sztem inkább a keret felét kéne szélnek ereszteni.

venember83 2023.01.14. 05:11:44

"Túl mélyen játszottunk Chiesával és Kostićcsal, s néhány perc után megértettem, hogy fel kell cserélnünk Chiesa és McKennie pozícióit, hogy előrébb kerüljön. Amikor a dolgok rosszul alakulnak, ahogyan a kapott góloknál történt, a labda sem kedvez nekünk, s az is a mi hibánk, hogy nem rendelkeztünk olyan energiával, amilyennel a Napoli rendelkezett."

Örömteli, hogy a mester mindent megtett a sikerért, csak ugye a játékosok, Chiesa, Kostić... A tavalyi EL gólpasszkirálya elveszett, ha nincs kidolgozott támadójáték, amibe beleillene, ha nincsenek társak, akik segítenek neki gólpasszokat adni. Na mindegy, van még 2,5 éve építkezni a mesternek. A nyolcmeccses győzelmi sorozat is mutatja, hogy a Juve előre megy, nem hátra.

Ui. Még keresem Bonu nyilatkozatát, amely szerint ez a vereség jó lecke volt a csapatnak.

west30 2023.01.14. 06:34:00

@venember83: Tenyleg ezt mondta Bonucci?

venember83 2023.01.14. 06:40:05

@west30: mondta már a múltban pár kellemetlen meccs után párszor, de ezúttal még nem sütötte el.

Cannavaro 2023.01.14. 08:29:39

Europai modern foci VS Allegri Catenaccio sz.r 5-1
Ez egy teljesen reális eredmény!
A régmulttal nem lehet Scudetto-t nyerni, BL-t meg egyenesen LEHETETLEN ... lenne ha egyáltalán ott lennénk még...
Az sem véletlen!
Amíg Allegri itt van NINCS FOCI!!! Én a nézhetetlen 1-0 tól is ugyanúgy hányok, mint ettől az 5-1 től, egyik sem nagyobb szégyen, egy ilyen múlttal rendelkező, magasztos célokra törő(szóban) Csapattól! A fejétől bűzlik a hal, lehet ide BÁRKIT igazolni, ugyanolyan játékos temető lettünk, mint a United, csak az elvakult fanok még nem látják be, de majd ha jön végre egy értelmes mester belátják Ők is!
Idénre meg marad az összefoglaló, nem vagyok önkínzó, hogy 70 perc sakkvizilabdát nézzek focinak csúfolva...

rob1 2023.01.14. 09:34:06

@Pilsnerurquell: Mióta itt van a kókler ezt meg is tették.Ki lett cserélve a fél csapat mégis ott tartunk ahol előtte.Vagy talán még rosszabb, őt kéne már innen kivágni

rob1 2023.01.14. 09:38:05

@Cannavaro: Teljesen egyetértek.Én sem tudom már végignézni egyetlen meccsünket sem.

babo0410 2023.01.14. 09:58:34

@delpi0823: Mert azt mondod ez a keret ennyivel rosszabb, mint a Napolié? Szerintem nem, csak nem a jó hozzáállással játszunk.

ASCE 2023.01.14. 10:21:20

Egy igazi gèniusz a pali , a mellèbeszèlès mestere.. komolyan .. sokadszor ezzer a bullshit semmitmondò dumával szerinte ki lehet mèg magyarázni azt a szartengert, amit hònapok òta látunk??? Küldjèk már el a bùs halálba oda ahonnan visszakaparták ...

Gaben Smith 2023.01.14. 10:54:33

@delpi0823: szerintem nem varnak scudettot ahogy en sem. Azt viszont igen , hogy egy azonos szezonban ne dontson meg legalabb ket olyan vaskos negativ rekordot a csapat minthogy kozel 20 eve nem kapott ki 5-1-re es az hogy a bl korszakban meg sohasem volt 6/5 es kieses. Ahogy a Napoli ugy a Milan is leoktatott minket (ok ketten jatszanak europaibb mintsem tradicionalisabb olasz focit) aztan a Benfica egy neveloegyesulet megis befuzte az oktato/szoptato filmet a Psg meg egyenesen mas dimenzio . Persze mindent meg lehet magyarazni de ez igy edeskeves sot ha mar magyarazkodni kell minden meccs utan ott valami nagyon nincs rendben. Most szemelyes velemeny kovetkezik…nekem 22 ev alatt nem volt megalazobb,szegyenteljesebb szezonom a csapattal. (A 7.helyek oke)
Kb rajtunk nevet a futbalvilag azon resze aki tudja milyen trendek uralkodnak mostanaban a topcsapatoknal es akkor itt van egy allegri akit most nem akarok reszletezni de mar nem tud es akar egy olyan jatekot osszerakni ami bl es olasz szinten is jo.

Gaben Smith 2023.01.14. 10:55:53

@babo0410: igazad van ez a keret semmivel sem gyengebb mint a napoli kerete persze a serultek hianyoznak emiatt nem lehet varni azt h megelozzuk oket de azt sem hogy ilyen megalazo idenyunk legyen.

2023.01.14. 11:16:40

Após este messengeren kérdezte, hogy nézem-e a meccset? Akkor még csak 1-0 volt. Írtam neki, hogy nem. Semmi kedvem nézni a vergődést, szenvedést. Látom, igazam volt. Csak összefoglalókat néztem meg.
Azért ízlelgessük. Ezen az egy meccsen közel annyi gólt kaptunk, mint előtte 16-on. Mondhat bárki, bármit, ez szégyen volt! A sok szerencse most sehol sem volt. Allegri semmit sem változott. Neki év végén meg kell köszönni az eddigi munkáját és más, alkalmasabb edző után nézni. Eddig is csak Juve meccset néztem, de már odáig jutottam, hogy egyszerűen nem érdekel, nem tud lekötni ez a foshalmaz. Inkább nem teszem ki magam 200-as vérnyomásnak.
Szerintem (is) Allegrinek sokkal nagyobb szerepe van ebben a "teljesítményben", mint a játékosoknak. Ez a keret, főleg, ha egészséges lenne mindenki, sokkal többre hivatott. Spalletti ezen a meccsen lenyomta Allegrit, mint a rajzszöget és megmutatta, miért vannak ők a bl-ben (és a tabella élén), mi meg miért az el-ben.
Ezt a bajnokságot simán be fogják húzni a kukások, ha nem lesz összeomlás náluk.

2023.01.14. 11:18:17

Még csak annyit, hogy Allegrit nem engedném nyilatkozni, mert csak nevetségessé teszi mind magát, mind pedig a Juventust.
Allegri kutyus Pjanic most mit fog mondani?

DelPiero2 2023.01.14. 11:57:00

@Pilsnerurquell: energia = fizikum, edzettség.

DelPiero2 2023.01.14. 11:59:25

@Pilsnerurquell: Túl jó szerződésük van a játékosoknak.

delpi0823 2023.01.14. 12:00:14

@Gaben Smith: Hany hianyzo jatekosa volt a Napolinak?egyse.Azert ugy kicsit konnyebb csapatot osszerakni hogy a keret 100%a a rendelkezesedre all es nem mondjuk a 60 vagy 50% ezt a vak is latja.Nem vagyok egy Allegri fan ezt mar leirtam ezelott,de ha eszrevettetek volna mar evek ota szar a jatekunk.Az volt Pirloval meg Sarrival is.Mi a garancia arra hogy hozol egy masik edzot majd hirtelen minden megvaltozik?biztos majd elkezdunk hirtelen csodalatosan footbalozni(ketlem),az a baj sok embernek bilibe log itt a keze.........A folyamatos edzovaltasokkal eddig semmire nem mentunk.Meg plane amilyen helyzetben van anyagilag a klub ezt plane nem tehetjuk meg,meg jelenleg sztem vannak sokkal fontosabb dolgok a klub haza tajan mintsem edzovaltason gondolkozni.Eloszor ebbol a szarbol kecmeregjunk ki amiben vagyunk es usszuk meg komolyabb buntetes nelkul.

DelPiero2 2023.01.14. 12:01:29

@ASCE: mondta Ő hogy véletlenül lett edző. Politikusként nagyobb sikereket ért volna el.

DelPiero2 2023.01.14. 12:02:43

Lehet hogy ez volt a csapat ajándéka a leköszönő igazgatóknak.

Gaben Smith 2023.01.14. 12:24:12

@delpi0823: ismetlem nem bajnoki cimet vartam ,sot ha kikapunk emelt fovel az se erdekelt volna mert tisztaban vagyok a formakulonbseggel. Az viszonyitast nem Pirlo es Sarri munkajaval kell kezdeni hiszen Agnelliek ahogy mondtak is nem sportszakmaztak hanem hajszoltak a tokenyereseget. Eppen ezert nem ehhez kell viszonyitani. Azt meg vegkepp nem ertem ha szar valaki miert nem kell elkuldeni es mibol gondolod hogy massal rosszabb lenne. Ez picit olyan magyar politika szagu van egy szar kormanypart de legalabb tudnak kormanyozni ugye? Miert is valtsuk le oket…
Az meg hogy mennyibe kerul allegri es egy masik edzo az meg legyen a klub dolga ok teremtettek ezt a helyzetet.

Fabrizio 2023.01.14. 12:49:03

"Nem rendelkeztünk kellő energiával"
Ezért ki a t@köm a felelős Max? Kérlek inkább ne folytasd ezt a munkát. Egyébként már nem is érdekel hogy ki jönne a helyére.
Egy Juventus így nem kaphat ki. Zsoldos team lettünk. Hit, elszántság és alázat nélkül.

Szabiba 2023.01.14. 13:28:26

Nekem ùgy tűnik hogy most következmények nélkūl lehet csinálni a játékosoknak és a mesternek egyaránt...aki nézte a meccset láthatta közünk se volt semmihez...a kèt nápolyi csatár hülyét csinált belőlünk,a hátsò alakzat meg összevissza rohangászott..ez az edző felelősége..minden játékost megkapott akit szeretett volna,6szor annyi türelmet mint az elődei..én azt gondolom hogy mindenki vonja le a következtetéseket,ne értékeljūk tùl az utolsò perces 1:0-ás győzelmeket gyenge csapatok ellen mert ettől torzul a kép..el kell fogadnunk nekūnk szurkolòknak hogy jelenleg a bl hely a bajnokságba a realítás és talán egy tisztességes EL eredmény...

nortu30 2023.01.14. 13:44:29

@Pilsnerurquell: Igen, BL döntősök voltunk 5 és fél évvel ezelőtt. És? Ez már a múlt, része a klub történelmének, de a múltból nem lehet megélni, nem adnak érte gólt, pontot, semmit. Akkor egy évekkel ezelőtti dologért a jelenben húnyjunk szemet a szavakkal már leírhatatlan fostalicska játékunk felett? Húnyjunk szemet afelett is, hogy porrá aláz minket egy hasonló kerettel rendelkező rivális csapat? Kösz, de nem.

Lanzafame 2023.01.14. 14:16:13

Ez van, ha nincs egy edzőnek nincs elképzelése a futballról és egy csapatnak nincs játéka, és minden a megúszásról szól.

Semmi meglepő nem történt. Remélem az Allegrit védők is lassan felébrednek és kihúzzák a fejüket a földből.

Dzsákkeríni 2023.01.14. 14:21:20

Tegnap, életemben először szégyelltem magam amiért ennek a csapatnak szurkolok. És ez legfőképpen ennek a bohócnak köszönhető. Teljesen mindegy kik és mennyien sérültek, vagy eddig mi történt a szezonban. Egy valamire való edző csapata ilyen teljesítményt nem tehet ki a pályára egy rangadón! Ezt az eredményt a WC-s nénivel a kispadon is hoztuk volna. És ezek után van pofája odaállni a kamerák elé a kutyájával és beszélik még mindig a hülyeségeiket. Ez egészen felháborító, katasztrófa ez az egész... A keret 80%-a mehetne már januárban a picsába, de ezzel a sztáredzővel együtt!

Juvegaspy 2023.01.14. 14:29:06

"Remélem az Allegrit védők is lassan felébrednek és kihúzzák a fejüket a földből."
Az neked mire lenne jo? Itt mar evek ota szornyu negativum uralkodik tok mind1 nyerunk vesztunk vagy barmi tortenik.
A tegnap utan vilagos hogy ilyen hangulat uralkodik mindenhol de ez itt átlagos..

Lanzafame 2023.01.14. 14:31:53

@Juvegaspy: gondolom ezt nekem próbáltad címezni.

Kérlek érvelj Allegri mellett.

venember83 2023.01.14. 15:07:17

@Juvegaspy: " Itt mar evek ota szornyu negativum uralkodik tok mind1 nyerunk vesztunk vagy barmi tortenik."

A Juve évek óta egyre rosszabbul mutat, legyen szó csapatról, vezetőségről, megálmodott projektről stb. Persze az elmúlt pár évben sikerült a lefelé mutató tendenciát zuhanórepüléssé változtatni. Nyilván sokan nem elégedettek azzal, amit az elmúlt években látnak, és jó lenne több pozitívumot észlelni a klub vonatkozásában. Sajnos sokszor tényleg negatív itt a hangulat, de ezt nehezen tudom elkülöníteni a Juve által mutatott dolgoktól. Nagyobb öröm lenne igazi pozitív hozzászólásokat olvasni, lásd Rocky80 megnyilvánulásait, de a hangulatot a tagok határozzák meg, erre kevés ráhatással lehet az ember kívülről.

Gaben Smith 2023.01.14. 15:30:02

@Dzsákkeríni: en mar osszel eljutottam arraa pontra h szegyenkezzek. Ami a Juventust jelentette anno az mara teljesen eltunt. Ez mar irmagjaban sem hasonlit az oreg holgyre. Botrany minden szinten es minden mennyisegben.

Lanzafame 2023.01.14. 17:00:18

@venember83: plusz kit érdekel a "fórum hangulata"? Sokan írogatnak erről.

Azt hittem, azért járunk ide, hogy a Juventusról vitázzunk, nem a lelki egészségünk ápolása miatt.

FAF 2023.01.14. 18:07:05

@venember83: Na aztán sokra megyünk Rocky80 pozitív hozzászólásaival aki nem lát a rózsaszín ködtől mert szerelmes Allegribe. Képes elhinni hogy milyen jók vagyunk a szaros, mákos 1:0-ás győzelmek után kis csapatok ellen meg győzelmi sorozat így meg úgy meg legkevesebb gólt kaptuk na hát a valóság meg a tegnapi meccs, nesze nekünk legkevesebb gól....
Nála már csak napraforgó babo jobb aki a szünet előtt még kikérte magának, hogy miért szidják itt Allegrit amikor micsoda győzelmi sorozatban vagyunk, most meg megint ő az első aki elzavarná.

Nincs mitől pozitívnak lenni ha a valóságot nézzük. Lehet itt maszatolni hogy szar a keret meg sok a sérült de lássuk be a Napoli kerete se jobb a kis csaptokéról, akiket alig bírunk megverni ne is beszéljünk.
Nincs játék, tudatosság és ennek az az oka hogy szar az edző vagyis nem is tudom mi hiszen már maga is bevallotta hogy semmi köze hozzá és engem nem érdekel mi mindent nyert vagy nem mert már akkor is borzasztó focit játszottunk és ahogy ment előre az idő csak egyre rosszabb lett.
Felőlem EL-t is nyerhet, ez amit foci címén műveltet az egy hányadék.

Gaben Smith 2023.01.14. 18:17:38

@FAF: baratom le a kalappal ! osztom a gondolataid. tenyleg Rocky 80 tegnap egy darabot se kommentelt a meccsfolyam alatt

xXPeiperXx 2023.01.14. 18:53:46

Akik szerint a kerettel van a gond, ajánlnám figyelmetekbe a Brigthon - Liverpool meccset és az Arsenal összes meccsét. Lehet gyengébb játékosokkal is jó focit játszani.

Allegri egy rakat sz.r és ez a nyolc meccs szimplán szerencse volt, okádék focival.

Dzsákkeríni 2023.01.14. 20:32:56

@Gaben Smith: Elolvasom mindenkinek a hozzászólásait, így tisztában vagyok vele, hogy ugyanúgy látjuk a helyzetet. Mostanában kevesebbet is írok, mert mire elolvasok egy cikket már leírtad a gondolataim, én meg ilyenkor már csak egy kávét kérek :)

Shaky79 2023.01.14. 21:07:58

A nápoly kerete erősebb mint a mienk? Aki ezt állítja az hasonlítsa össze posztonként a játékosokat és rájön, hogy ez nem igaz! Nem gyenge a keretünk, olasz szakértők szerint is a mienk és a sintér kerete a legerősebb! Lehet ezt csűrni csavarni, 1,5 éve maxikával folyamatosan épülnek le a jàtékosaink! Amikor ideigazoljuk őket, jó játékosok, jó formában érkeznek, aztán 1-2 hónap után szerintetek ők a legszarabb játékosok a világon! Azért mert nincs játékrendszer, nincsenek állandó posztokon állandó játékosok, rakosgatja őket balról jobbra jobbról balra, fogalmuk sincs sokszor merre kell mozogniuk amikor támadunk! De ha még a keretünk szar is, ő neki igazoltak, akkor ki a kókler!? Ez ilyen szinten elképzelhetetlen, de remélem a másik kerékkötő (agnelli) távozása után ezt a kóklert is hamarosan elküldik és olyat hoznak aki azt akarja, hogy focizzon a Juve, és nem azt, hogy rombolja az ellenfél játékát és kontrázzon! A Juve nem alacsonyodhat le erre a szintre!

JuveMI 2023.01.14. 23:40:01

Allegri: "Nem rendelkeztünk olyan energiával mint a Napoli"...
Néhány hevenyészett példa azokról, akik rendelkeznek"olyan energiával" mint a Napoli:
1) Erik Ten Hag - Manchester United... shitty f@szra húzva hátrányból!
2) Roberto De Zerbi - Brighton & Hove Albion (áruló Trossard nélkül)... pool rommá verve!
Számít az edző személye, nem kicsit... kedves sorstársak!

babo0410 2023.01.15. 02:07:50

@FAF: Igen, kikértem Allegri kritizálását, mert a győzelmi sorozatunk alatt csak hiszti ment. Ne mondja már nekem senki, hogy a játékosok maguktól egyszer csak megtáltosodtak. Az edzőnek igen is köze van, ahhoz, ha hírtelen futunk egy jó sorozatot. És ugyanúgy ahhoz is köze van, ha nagyon súlyos vereséget szenvedünk. És igen, tegnap nagyon elrontotta Allegri. Ilyen alázát egy Juve nem kaphat senkitől! Allegrinek le kellett volna mondania. És ez független attól, hogy a Napoli elleni meccs előtt mit gondoltam. A szezon elejét nagyon elnézte. Mi mindig a szezon elején voltunk gyengébbek Allegrivel, csak most azt nem vette figyelembe, hogy a téli VB miatt sűrűbb volt a naptárunk. Akkor én is azt gondoltam, hogy Allegri a két év pihenő alatt valamit nagyon elfelejtett. Aztán jött a győzelmi széria, és azt mondtam, hogy végre rátalált a helyes útra. És azt gondoltam, ha így megy, akár maradhat is, nekem a régi Allegrivel nem volt gondom. De tegnap vállalhatatlan teljesítményt nyújtottunk, amiért le kellett volna mondania. De ettől függetlenül azt mondom, hogy maradjon a szezon végéig, és javítsa ki azt a nagyon nagy blamát, amit tegnap neki is köszönhetően a csapat összehozott.
De az nem megy, hogy mikor nem megy, akkor az edző a hülye mindenért, de ha végre elkezdődnek a győzelmek, akkor ahhoz meg semmi köze az edzőnek.
Sajnos nagy vereséget szenvedtünk, mert Allegri nagyon nagyott hibázott. De bízom benne, hogy ebből is okul, és már a következő meccsen kijavítjuk.

Gaben Smith 2023.01.15. 11:39:17

@babo0410: nem akarok koteledni ,de allegri mit tanul ? O pont az a vaskalapos aki nem kepes onrefleksziora. Ugyanazt csinalja mint a tavalyi szezonban annyi kulonbseggel hogy teljesen feladta az elore jatekot es meg hatrebb vonta a csapatot.

2023.01.16. 01:04:13

@FAF: napraforgó, nagyon jó:):)
Egyetértek sokmindennel, de Rocky80-t ne bántsd

2023.01.16. 01:09:33

@FAF: Annyi, hogy én nagyon boldog lennék egy Di Lorenzo és "öreg már meg agresszív is" Mario Rui széllel, meg egy Lobotkával. Zielenski és Kvara és Osimhen is jobbak a posztjukon, mint a mieink. És még elvitték Raspadorit is és Simeonét, nekünk nincs két ilyen jó támadó cserénk
Szóval nem olyan rossz keret a Napolié

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása