A Juventus számára az idei év a hullámzásról szól, év elején borzasztó formát mutatott a csapat, majd szárnyalt egy nyolcmeccses győzelmi sorozattal, aminek a Napoli elleni komoly, 5-1-es vereség zárt le, a mérkőzés után pedig a Juventus kapitánya, Danilo értékelte a helyzetet.
„Ma este előtt sem voltunk káprázatosak, most sem vagyunk semmirekellők.” - zárkózott el a csapat teljesítményének végleges megítélésétől a brazil védő a DAZN műsorában.
„Fontos, hogy most már ismerjük a csapat valós értékét, és tudjuk, mit is képviselünk csapatként. Amit az emberek az öltözőn kívül mondanak, az nem kellene, hogy befolyásoljon minket.”
A brazil játékost a Juventus pszichológiai jellegű gondjairól kérdezték, mivel a Milan elleni fontos meccsen is egy kétgólos vereségbe szaladt bele a csapat.
„Nem akarok erről hallani többet, mi bizonyítottuk, hogy ez nem jelent problémát számunkra. Egyszerűen ma túl sokat hibáztunk, és holnaptól ki kell elemeznünk mindezt a futball szempontjai szerint.
A Napoli játékosai gyorsabbak voltak nálunk, ez igaz. A Napoli nagyon erős csapat, amikor van területük, amit befuthatnak, és intelligensebben kellett volna kezeljük azokat a helyzeteket.
Nem gondolhatunk jelenleg a scudettóra, mivel erről nem születik döntés júniusig. A Juventusnak mindig a scudettót kell megcéloznia, de jelenleg az aktuális pillanatra és a helyes útra való visszatalálásra kell koncentrálnunk.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
west30 2023.01.14. 06:44:04
venember83 2023.01.14. 06:58:02
Talán ez volt az utolsó ilyen csúfos alkalom, az is Allegrihez kapcsolódik valamelyest.
Il Nostro Calcio: "Ne felejtkezzünk el róla, hogy amikor a Juventus 30 éve utoljára öt gólt kapott, ki szerezte az 5-1-re nyerő Pescara első gólját"
rockitbaby 2023.01.14. 07:55:08
NCSMCS628 2023.01.14. 08:50:00
2023.01.14. 10:19:23
Megye2 XD
Allegri kereshetne most már csapatot magának mert láthatóan beletört a bicskája ebbe az edzhetetlen, lélektelen alibihuszárokból álló bagázsba.
venember83 2023.01.14. 10:21:07
Ne viccelj, kérlek. A bajnokság legjobban fizetett mestere, még 2,5 évig érvényes a szerződése. Ő nem megy sehova, maximum elküldik fizetett szabadságra, de nem mostanában.
Gaben Smith 2023.01.14. 12:40:07
Gaben Smith 2023.01.14. 12:41:11
Dzsákkeríni 2023.01.14. 14:03:45
Leram7 2023.01.14. 14:09:03
Locatelli egy nulla volt, de a helyére beálló Paredes még őt is alulmúlta.
McKennie a 2. félidőben mutatott valamit, de az is nagyon kevés volt.
Rabiotól várhatuk az utóbbi idők jó formája után a jó játékot, de neki se ment.
A remek védelem pedig egy rémes napot fogott ki. Alex Sandrot és Bremert még nem láttam ilyen rosszul játszani soha. Danilo elment.
A másik gyenge pont pedig Kostic volt, az ég világon semmit sem tudott csinálni.
Számomra nagy csalódás, hogy középpályán nem futunk, nem harcolunk. Nagyon hiányzott a dinamika és az erő.
Kukszi 2023.01.14. 18:46:44
A játékosok meg nem kutyaütők egyáltalán, sőt…
Játékfelfogást kellene változtatni de ezt Allegri nem fogja tudni hozzátenni.
Év végén edzőcserére számítok.
2023.01.14. 20:02:25
szabo2323 2023.01.14. 20:25:38
Juvebest 2023.01.14. 20:39:23
1. Nincs a csapaton belül egy falkavezér. Korábban Del Piero aki szerintem a pályán és pályán kívül példaértékű ember. Utánna ezt a posztot valahol megörökölte Buffon tisztelhették a csapattársai hisz ő is átélt sok mindent s klubnál. Őt szerintem Chiellini követte egész nyárig. A jelenlegi keretben nincs ilyen játékos aki összefognà a bandát.
2. Nincs egyénisége a csapatnak nálam ebbe a kategóriába Di Maria, Pogba tartozna de az argentinen azt látom neki tök mindegy mi megy ennél a csapatnál, csak egy példa Piero, Camoranesi Buffon 2006 ban vb győztesként szerintem tudták tüzelni a többieket, szerintem Di Maria pomt leszarja ezt.Pogba meg gyakorlatilag ugyanazt nyomja mint az MU nál sérült. Én ezt is sajnálom hogy elment Dybala benne mindig azt láttam tud színt vinni a játékba.
3. 2 év alatt bebizonysodott Allegri 2 korszaka nem lesz sikeres. Semmi játék, 0 spirito, 0 motiválás 0 taktikai húzások 0 csapatépités. De évi 9 mila a zsebben. Kb azt érzem mint Venturánál akit mindenki lemondásra szólitott fel a a 2018 as égés miatt de ö még is ragaszkodott a lóvéjához . Allegri detto.
4. A keret nagy része szégyent hoz erre a klubra.
Shaky79 2023.01.14. 21:17:35
alexGicamo 2023.01.16. 04:02:56
Szégyen , ami az utóbbi időben a csapatnál megy ! Minden szinten ! Nagyon elszomorító !