Chiesa: „Emelnünk kell a szintet”
Chiesa: „Emelnünk kell a szintet”

Federico Chiesa az Udinese elleni meccs egyik legjobbja volt, gólpasszának sokat köszönhet az Öreg Hölgy, hiszen a mérkőzésen egyetlen gól döntött a három pont sorsáról. „Első gondolataink Gianluca Vialli emlékét idézik meg. Csodálatos ember volt, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy…

Juventus - Udinese 1:0
Juventus - Udinese 1:0

A Cremonese elleni szerencsés győzelmet követően a Juventus hazai pályán fogadta az Udinese együttesét, s a zebramezesek lényegében lemásolták a hét közben mutatott forgatókönyvet és teljesítményt. Massimiliano Allegri csapata alig veszélyeztette a vendégcsapat kapuját, s egészen az utolsó percekig…

Az Udinese elleni meccs
Az Udinese elleni meccs

A Juventus a januárt győzelemmel kezdte, hisz sikerült Cremonában a meccs utolsó perceiben gólt lőni, és így az Öreg Hölgy továbbra is a bajnoki tabella élmezőnyében tanyázik, sőt, a Napoli veresége nyomán a déliekkel szemben sikerült a hátrányát is csökkenteni. A következő ellenfél az Udinese…

Allegri: "Vialli egy követendő példa mindannyiunk számára"
Allegri: "Vialli egy követendő példa mindannyiunk számára"

A Cremonese elleni küzdelmes győzelmet követően a Juventus hazai pályán fogadja az Udinese csapatát a szombat kora este megrendezésre kerülő bajnoki mérkőzésen. A találkozót megelőzően a zebramezesek mestere, Massimiliano Allegri tartott sajtótájékoztatót, s az első gondolatok természetesen a klub…

Juventus - Udinese: a várható kezdőcsapatok
Juventus - Udinese: a várható kezdőcsapatok

A Juventus meggyőzőnek és tetszetősnek aligha nevezhető teljesítménnyel, de annál fontosabb győzelemmel fordult rá az új esztendőre. A zebramezesek egy váratlanul küzdelmesnek bizonyuló mérkőzésen, Arkadiusz Milik kései találatának köszönhetően szerezték meg a három pontot a kiesés elől menekülő…

Cremonese - Juventus 0:1
Cremonese - Juventus 0:1

A Juventus a Cremonese otthonába látogatva kezdte az új esztendőt, s Massimiliano Allegri jóslatának megfelelően, a mérkőzés roppant nehéznek bizonyult a torinóiak számára. A házigazda közelebb állt a győzelemhez az igen visszafogott teljesítményt nyújtó zebramezesek ellen, akik Arkadiusz Milik…

Allegri: "Ez a győzelem egy lépés előrefelé"
Allegri: "Ez a győzelem egy lépés előrefelé"

A Juventus a Cremonese elleni idegenbeli mérkőzéssel kezdte a naptári évet, s nehezen kiharcolt győzelemmel, három ponttal térhet haza Torinóba. "Tudtunk a nehézségekről, a Cremonese olyan csapat, amely nyomást gyakorol, sokat fut, mi pedig rengeteg technikai hibát vétettünk. Ez egy szép…

A Cremonese elleni mérkőzés
A Cremonese elleni mérkőzés

A téli időszakban megrendezésre kerülő katari világbajnokság után folytatódik az olasz bajnokság, s a Juventus a Cremonese otthonába látogatva kezdi a 2023-as esztendőt. Massimiliano Allegri keretébe, Ángel Di María kivételével, bekerültek a világbajnokságról visszatérő játékosok, s a hosszú…

Allegri: "A szünet utáni mérkőzések mindig nehezebbek"
Allegri: "A szünet utáni mérkőzések mindig nehezebbek"

A Juventus a Cremonese otthonába látogatva kezdi az új esztendőt, s folytatja a katari világbajnokság által megszakított szezont. "Holnap 52 nap szünet után kezdjük újra, s nagyon kemény mérkőzés vár ránk egy olyan csapat ellen, amely nem kapott gólt az utolsó két hazai mérkőzésén. A Napolinak is…

Cremonese - Juventus: a várható kezdőcsapatok
Cremonese - Juventus: a várható kezdőcsapatok

A katari világbajnokság szünetét és az ünnepeket követően a Juventus a Cremonese otthonába látogatva folytatja a szezont, bízva abban, hogy a pihenő nem törte meg a zebramezes csapat lendületét. A Sky Sport Italia szerint Massimiliano Allegri kezdőcsapatában nem kapnak helyett a világbajnoki…

Soulé: „Remélem, hamarosan a bajnokságban is gólt szerezhetek”
Soulé: „Remélem, hamarosan a bajnokságban is gólt szerezhetek”

A Standard de Liège elleni mérkőzésen a Juventus találatát Matías Soulé jegyezte, és a mérkőzés után a Sky Sport munkatársának nyilatkozott. „Elégedett vagyok az első gólommal a felnőtt csapatban, még ha csak egy barátságos mérkőzés is volt, számomra ez fontos esemény. Remélem, hogy pár nap múlva…

Allegri: "A Juventusnak sikerült elindítania fiatal játékosokat"
Allegri: "A Juventusnak sikerült elindítania fiatal játékosokat"

A Juventus a Standard Liège elleni felkészülési mérkőzéssel zárta az óévet, hogy január elején a Cremonese elleni bajnoki mérkőzéssel nyissa a szezon második felét. A találkozót követő nyilatkozat során a zebramezesek mestere, Massimiliano Allegri természetesen megemlékezett a labdarúgás…

Juventus - Standard Liège 1:1
Juventus - Standard Liège 1:1

A Juventus harmadik, s egyben utolsó felkészülési mérkőzésével zárta az esztendőt, a zebramezesek a Torinóba látogató  Standard Liège csapatát fogadták a bajnoki rajt előtt. A Juventus előbb Arek Milik révén tesztelte a belga kapust, majd Kean előbb közel került a gólszerzéshez, majd a 8. percben be…

A Standard de Liège elleni meccs
A Standard de Liège elleni meccs

A Juventus a 2022-es évet a Standard de Liège elleni barátságos mérkőzéssel zárja, melynek célja a lehető legjobb felkészülés a jövő év elején folytatódó bajnoki küzdelmekre. A belga csapat elleni mérkőzést az Allianz Stadium gyepén rendezik ma, közép-európai idő szerint 14:30-as kezdéssel, és az…

Allegri: "A minimális cél, hogy az első négy között végezzünk"
Allegri: "A minimális cél, hogy az első négy között végezzünk"

A Juventus ma Torinóban fogadta a horvát Rijeka csapatát, s a felkészülési mérkőzésen már több olyan játékos is lehetőséget kapott, aki hazája válogatottjában szerepelt a katari világbajnokságon. "Azok, akik a világbajnokságról érkeznek, jó állapotban vannak, csak szükségük van még egy kis időre…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3657) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1048) elemzés (40) előzetes (920) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1728) játékosokról (10526) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2557) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4512) mercato (4394) nyilatkozat (7888) Olasz Kupa (338) összefoglaló (467) pletyka (4419) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (345) video (257) Címkefelhő
süti beállítások módosítása