Rampulla: „A Juventusnak meggyőző erővé kell válnia”
Rampulla: „A Juventusnak meggyőző erővé kell válnia”

Michelangelo Rampulla a TvPlay műsorában beszélt a Juventusról, amely az egykori kapus véleménye szerint igen messze áll attól a szinttől, amit képviselnie kellene. „Ha a Juventus megnyerné az Olasz Kupát, illetve bejutna a BL-be, az fontos eredmény lenne a klub számára, ugyanakkor ez minimális…

Alex Sandro rekordot dönthet a Juventusnál
Alex Sandro rekordot dönthet a Juventusnál

Annak ellenére, hogy minden bizonnyal utolsó szezonját tölti a Juventusnál, Alex Sandro hamarosan a klub történetének legtöbb alkalommal pályára lépő külföldi játékosa lehet. A brazil védő pályafutása 324. mérkőzését játszotta a Juventus mezében, amikor csereként pályára lépett a Lazio ellen az…

Calafiori az első számú kiszemelt?
Calafiori az első számú kiszemelt?

A La Gazzetta dello Sport mai számában arról ír, hogy a Juventusnál a védősor megerősítése tekintetében az első számú kiszemelt Riccardo Calafiori, ugyanakkor a Bologna 21 éves játékosa mellett felmerült az AC Milan listáján is megtalálható Maxence Lacroix neve is. A 23 éves francia középhátvéd…

Chiesa: „Jogos a szurkolók kritikája”
Chiesa: „Jogos a szurkolók kritikája”

A bianconero csapat hazai pályán játszott a Lazio ellen, ugyanakkor a szurkolók nyomása alatt is, hiszen a lelátóról számos füttyszó hallatszott az első félidő után, amikor az Öreg Hölgynek nem sikerült megtörnie a gólcsendet, és helyzetek tömkelegével sem győzte meg a szurkolókat. A második félidő…

Allegri: „A negatív időszakért mindenki felelős, először is én”
Allegri: „A negatív időszakért mindenki felelős, először is én”

A Juventus kedd este végre győzelmet ünnepelhetett, kétgólos előnnyel várja így a csapat a római visszavágót, de a meccset követően Massimiliano Allegrit még az első félidőben visszavont büntetőről kérdezték. „A bírók és a VAR döntéseit tisztelni kell, szóval nem látom semmi értelmét ezen döntések…

A Juventus jövőre is komoly szerepet szán egyes fiataloknak
A Juventus jövőre is komoly szerepet szán egyes fiataloknak

A Juventus rég nem látott hullámvölgyben találja magát az elmúlt időszakban, és Antonio Barillà véleménye szerint a klub így fizet meg a fiatalokra támaszkodásért, számol be a Tuttojuve. „Amikor a Juventus még a bajnoki címről álmodott, aláhúztam, hogy ez a csapat nem mérhető az Interhez minőség…

Szczęsny: „Ez a sorozat méltatlan a Juventushoz”
Szczęsny: „Ez a sorozat méltatlan a Juventushoz”

A Juventus kapusa, Wojciech Szczęsny a DAZN kamerája elé állt a Lazio elleni vereség után, és a csapat által átélt nehéz helyzetről beszélt. „Igen, a szurkolók azt kérték, hogy menjünk minél közelebb a szektorukhoz. Egy ilyen pillanat tudatosítja az emberben, hogy mindenkinek többet kell tennie,…

A Lazio elleni mérkőzés
A Lazio elleni mérkőzés

A Juventus a válogatott szünetben nehéz menetelésre készülhetett, hiszen a hátralévő kilenc bajnoki számos kihívást tartogat nívós olasz csapatok ellen, s ezen kívül Massimiliano Allegri csapatának még az Olasz Kupa kétmeccses elődöntőjében is bizonyítania kell. Szombaton a Lazio az ellenfél…

Chiellini: „Még nem tudom, mikor térek vissza Olaszországba”
Chiellini: „Még nem tudom, mikor térek vissza Olaszországba”

Giorgio Chiellini a FIFA munkatársára nyilatkozott jövőbeli terveiről, és természetesen az Olaszországba való visszatérés egyértelmű opció a Juventus egykori meghatározó játékosa számár. „Hogy mikor és milyen módon kerül sor a visszatérésre, azt még nem tudom. Hosszú még az élet. Még csak most…

Allegri: „Eljátszottuk az előnyünket”
Allegri: „Eljátszottuk az előnyünket”

A Juventus szombaton a Lazio ellen lép pályára, s ez a találkozó lesz az 500. meccse Massimiliano Allegrinek az olasz első osztályban, így a szokásos sajtótájékoztatón a futballal való kapcsolatáról és terveiről kérdezték a mestert. „Imádom ezt a sportot, szenvedélyesen szeretem a futballt, aminek…

Bonini: „Hiányzik az olasz mag és a szervezettség”
Bonini: „Hiányzik az olasz mag és a szervezettség”

Massimo Bonini, a Juventus egykori középpályása a Tuttosportnak nyilatkozott az Öreg Hölgyről, és a csapat által átélt hullámvölgy okán természetesen leginkább a problémák merültek témaként. „Mi hiányzik a Juventusból? Ebből a Juventusból hiányzik az olasz játékosokból álló tömb, ami mindig alapját…

Pletykakörkép az átigazolási piacról
Pletykakörkép az átigazolási piacról

Komoly átalakulás előtt áll a Juventus, s nem csupán a csapat kispadján következhet változás, de komoly mozgás várható a keretben is. A torinói klub szeretne azonnali minőséget képviselő játékosokat igazolni, ám ehhez alighanem be kell majd áldoznia néhány fiatal tehetséget. A Juventus egyik…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása