Az Atalanta elleni keret
Az Atalanta elleni keret

A Juventus egyelőre nem túl meggyőző játékkal, de tartja a lépést a listavezető Napolival, azonban most egy másik fronton, az Olasz Kupa elődöntőjében kell helyt állnia, ahol az ellenfél a hazai pályán játszó Atalanta együttese lesz. A továbbjutásról ebben a szakaszban már két mérkőzés dönt, így a…

A Chievo elleni keret
A Chievo elleni keret

A Juventus továbbra is vérszemet kapott vadászebként üldözi a bajnoki tabellát mindössze egyetlen pont előnnyel vezető Napoli együttesét, s a hajsza soron következő állomásaként most Veronába látogat, hogy három ponttal távozhasson a Chievo otthonából. A zebramezesek…

A Genoa elleni keret
A Genoa elleni keret

A rövid téli pihenés után a Juventus folytatja a bajnoki címért zajló versenyfutást, s a Genoa együttesét fogadja majd az Allianz Stadiumban. A zebramezes csapat számára kötelező a győzelem és a három bajnoki pont begyűjtése, mivel a Napoli tegnap 1:0-ás győzelmet aratott Bergamóban, s így tartja az…

A Cagliari elleni keret
A Cagliari elleni keret

A Torino FC elleni Olasz Kupa-továbbjutást követően, s a szusszanásnyi téli pihenő előtt a Juventus a Cagliari otthonába látogat, hogy onnan három bajnoki ponttal térjen haza, s így tartsa a lépést az éllovas Napoli együttesével. A hiányzók listája eddig sem volt rövid, hiszen Gigi Buffon, Juan…

A Torino elleni keret
A Torino elleni keret

A Juventus az Olasz Kupa negyeddöntőjével, a városi rivális Torino FC elleni rangadóval kezdi az új esztendőt. A párosítás egyetlen mérkőzésen dől el, s a továbbjutó a legjobb négy között a tegnap a Napoli testén túllépő Atalanta együttesével találkozik majd. A másik ágon az AC Milan és a Lazio csap…

A Hellas Verona elleni keret
A Hellas Verona elleni keret

A 2017-es esztendő utolsó megmérettetésén a bajnoki címvédő az újonc Hellas Verona otthonába látogat, s nem lehet más a feladata, mint hogy győzelemmel és a három pont begyűjtésével búcsúztassa az óévet. Massimiliano Allegri keretéből továbbra is hiányozni fog Gigi Buffon, Mattia De Sciglio és…

A Roma elleni keret
A Roma elleni keret

A Juventus az AS Roma elleni hazai összecsapással közelít az új esztendő felé, hogy december 30-án majd a Hellas Verona otthonába látogatva búcsúztassa az óévet.  A Juventus keretéből bizonyosan hiányozni fog a veterán klasszis, Gigi Buffon, s korábbi sérülése miatt Mattia De…

A Genoa elleni keret
A Genoa elleni keret

A címvédő Juventus ma este a Genoa elleni hazai találkozóval csatlakozik be az Olasz Kupa küzdelmeibe, s a továbbjutásról egyetlen mérkőzés dönt majd. A Juventus keretéből továbbra is hiányozni fog a csapatkapitány, Gigi Buffon, de sérülés miatt Mario Mandžukić, Juan…

A Bologna elleni keret
A Bologna elleni keret

A feszített iramú decemberi menetelésben, a Napoli és az Inter után, most egy könnyebbnek ígérkező mérkőzés következik, hiszen a bajnoki címvédő a Bologna otthonába látogat, ahol nem lehet más a célja, mint a győzelem és a három bajnoki pont begyűjtése. Massimiliano Allegri…

Az Inter elleni keret
Az Inter elleni keret

A pokolian nehéz decemberi menetelés következő állomásaként a zebramezesek a múlt heti Napoli-Juventus rangadó nyomán átmenetileg a tabella első helyére lépő Intert fogadva próbálják majd begyűjteni a három bajnoki pontot. Massimiliano Allegri csapatából vádlisérülés miatt…

Az Olimpiakosz Pireusz elleni keret
Az Olimpiakosz Pireusz elleni keret

A szezon talán eddigi legfontosabb mérkőzését nem az európai labdarúgás valamelyik tekintélyes és patinás gigásza ellen vívja majd a Juventus a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában. Az ellenfél a hazai pályán játszó Olimpiakosz Pireusz lesz, amely már a…

A Napoli elleni keret
A Napoli elleni keret

Pokolian nehéz december vár a Juventusra, olyan hónap, amely során a zebramezes csapat nagyon sokat nyerhet vagy szerencsétlen forgatókönyv esetén akár nagyon sokat is veszíthet néhány hét leforgása alatt. A torinói csapat ma este az éllovas Napoli otthonában próbál faragni a…

A Crotone elleni keret
A Crotone elleni keret

Kevéssé látványos és emlékezetes, barátságos döntetlennel végződő hétközi Bajnokok Ligája-mérkőzést követően, a Juventus a Crotone elleni hazai mérkőzéssel hangolódhat a Napoli elleni, jövő pénteki rangadóra. A Juventus keretéből továbbra is hiányzik majd Marko…

Az FC Barcelona elleni keret
Az FC Barcelona elleni keret

Pocsék főpróbát követően, a Juventus elszántan készülődhet az FC Barcelona elleni hazai Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésre, amelyen az olasz rekordbajnok bebiztosíthatja a továbbjutást a sorozat egyenes kieséses szakaszába. A Juventus keretében, a régóta hiányzó Marko Pjaca mellett, nem kapott…

A Sampdoria elleni keret
A Sampdoria elleni keret

Az egész Olaszországot letaglózó, sikertelenül megvívott világbajnoki selejtezők után folytatódik a bajnoki küzdelem, s a Juventus a Sampdoria otthonába látogatva lép majd pályára a soron következő három pontért. A zebramezesek keretében ismét ott lehet Miralem Pjanić, a marokkói válogatottal a…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1870) bajnokság (3465) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (877) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1693) játékosokról (10174) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2492) meccsek (4248) mercato (4259) nyilatkozat (7596) Olasz Kupa (331) összefoglaló (425) pletyka (4274) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (299) video (215) Címkefelhő
süti beállítások módosítása