Az Atalanta elleni keret

serie_a_2018-19_logo.jpgA Juventus az AS Roma elleni győzelemmel adta meg az alaphangot az ünnepi időszakhoz, majd az esztendő utolsó előtti erőpróbájaként a csapat Bergamóba, az Atalanta otthonába látogat, s nem lehet más a cél, mint a három pont megszerzése, s a nyolc pont előny megtartása az egyedüli kihívóként állva maradt Napolival szemben. 

Massimiliano Allegri keretéből sérülés miatt továbbra is hiányzik majd João Cancelo, Juan Cuadrado, Andrea Barzagli és Federico Bernardeschi, de ezúttal a klub ifjú támadója, Moise Kean is feliratkozott a listára, míg Blaise Matuidi megfázás miatt kényszerül majd kihagyni az Atalanta elleni mérkőzést.

A Juventus legutóbb tavaly októberben látogatott bajnoki összecsapásra az Atalanta otthonába, s a rekordbajnok Federico Bernardeschi és Gonzalo Higuaín találataival komoly előnyre tett szert, azonban a nyáron Torinóba szerződő, majd villámgyorsan Milánóba távozó Mattia Caldara szépített, majd a hazai együttes Bryan Cristante révén egalizált, ezzel pedig kialakult a 2:2-es végeredmény.

A Juventus 19 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: De Sciglio. Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Bonucci, Rugani, Spinazzola

Középpályások: Pjanić, Khedira, Emre Can, Bentancur, Kasztanosz

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Mandžukić

A 15:00-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4514514326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ForzaJ 2018.12.26. 15:42:52

@venember83: Nem azért, csak kèrdezem, hogy jól láttam-e.

Nathas 2018.12.26. 15:47:15

@Grinta: kiegyezni a döntetlennel?! :O

Patricco 2018.12.26. 15:49:06

Siralmas jatek......Khedira nagyon hianyzott. Nem szenved jatekhianyba, o mindig ilyen jol jatszik

Quentin_KR 2018.12.26. 15:49:55

6-7 meccs óra borzalmasan aggasztó a játékunk és Allegri képtelen változtatni. Most már őt érzem kevésnek a bl. győzelemhez...

Del Pybala 2018.12.26. 15:52:24

Bentancur borzalmas ma, lekell kapni

danimester1 2018.12.26. 15:53:48

Ez elég harmstos volt megint sok elszórt labdával,ötlettelen semmilyen játékkal.Nem akarok bírózni,de a játékvezetés megint kritikánaluli.Össze kell szedjék magukat,Allegrinek rendbe kell tenni a fejeket és kell CR7 és Pjanic is!Jelenleg egyik legjobb formában lévő csapat és kell a 3 pont!

Il Principino 2018.12.26. 15:54:03

Khedira a láthatatlan ember címmel...Eddig egy kupac kaki amit játszunk,pedig kellene a 3 pont,mert a riválisok egyike mindenképp pontokat fog veszíteni ma.

2018.12.26. 15:54:56

Szerencsére magasan vezetjük a bajnokságot,így belefér ez a bénázás...Bonucci és Allegri kevés lesz a BL-hez! Mandzukicnak támadásban semmi használhatót nem csinál,Douglas Costának semmi érzéke a passzjátékhoz,Dybala,Sandro,Can,Bentancur nem rosszak,a többiek fasorba sincsenek.

Roland Máté 2018.12.26. 15:54:58

@Quentin_KR:
Teljesen egyet értek! Eredmények vannak, de játék már kevésbé. :(
Valahogy Allegrinek tényleg nagyon nehezére esik a változtatás. Ez a felállás pl kimondottan nem jó Dybalának, Costának és úgy a középpályának sem.
De ez csak az én véleményem.

hurbiny3k 2018.12.26. 15:55:23

Szerintem kimondottan jól vezet Banti, nincs szetfújva a meccs, ami kemény, de nem durva.. Ráadásul a szezon egyik legnehezebb ellenfele a maga közegében.. Ma valahogy elnézőbb vagyok..

Juventino86 2018.12.26. 15:55:27

Elég gyengék vagyunk eddig sajnos. Bonucci hatalmasat hibázott a gólnál, nem szabad ilyen távolról fogni egy középcsatárt, és nem szabad ilyen gyámoltalanul odalépni. Dybala hozza a szokásos semmit. Jönnie kéne Ronaldónak minél hamarabb, és Pjanic is beszállhatna.

Juvegaspy 2018.12.26. 15:55:53

Ezert mem csipazom az ebed utani meccseket..sok volt a bejgli ott is de azert remelem kicsit osszekapjuk magunkat s behuzzuk

CamPIPIone 2018.12.26. 16:01:54

Rá lépett Zapata Júdás lábára. Igaz foghatta volna jobban, de ilyenkor hol a VAR?

Rikoo 2018.12.26. 16:02:03

@fire06: Hát ma pont Bentancur aki katasztrofálisan gyenge. Mondjuk már meccsek óta erős lejtmenetben van, mivel nem volt lehetőség a pihentetésére.
Sajnos kevés ez a középpálya nagyon. Támadás, védekezés, labdabirtoklás. Semmi nem megy ezek közül. A védekezésben van talán a legkisebb probléma ezek közül.

JuveWinC 2018.12.26. 16:03:03

Elég fos... de mentségükre legyen mondva, h ez a középpálya még sosem játszott ebben az összeállításban. Plusz Khedira most tért vissza másfél hónap után, Can műtét után van és amúgy se illeszkedett még be, Benta meg tehetséges, de idő kell neki. Ettől még persze énis örülnék egy kp-nak a télen...

danimester1 2018.12.26. 16:04:49

@Juventino86: Szerintem Dybala jól tartja meg a labdát csak nincs társa.Kevés a mozgás és akik ma a kp.n játszanak formánkivül vannak.Costa önzőzik rossz döntéseket hoz,mert mikor lőni kéne passzol és fordítva.Mandzut kiveszik a játékból.Szerintem ma ha x lesz se baj,mert "beleférhet",de jobb lenne a 3 pont.Remélem Maxi időben cserél és feltudta rázni.

2018.12.26. 16:08:38

@danimester1: Mandzukic mindenhol feltűnik a pályán,de sehol nincs jó megmozdulása...legalábbis támadásban semmi,de azért persze kurvára örülni kell,hogy a középcsatárunk jobbvédőbe labdát szerez...

Il Principino 2018.12.26. 16:10:59

Meglátni hogy nincs a "gyenge"Pjanic...még annyi kreativitás sincs a játékunkban mint eddig...ez a kp egy nagy nulla eddig..se támadni se védekezni nem tudnak

Il Principino 2018.12.26. 16:13:06

Köszönjük Benta te szerencsétlen

danimester1 2018.12.26. 16:14:22

Ma meg lesz a 2.zakó!Most kellene felállást váltani és cserélni!

Mitya10 2018.12.26. 16:14:50

Benta am normális hogy sárga lappal így lèp oda? Teljesen jogos. Mint ahogy az is ha kikapunk az is eddig megérdemelt.

Rikoo 2018.12.26. 16:16:22

Pletykák szerint 2 középpályást keres Paratici. Ide inkább egy komplett középpályás sor kellene...

Quentin_KR 2018.12.26. 16:17:51

Köööszönjük Allegrinek a csodaszép karácsonyi ajándékot! Nála gyengébben motiváló edzőt még nem láttam,,,,

Apuleius 2018.12.26. 16:19:21

Na jó, menjenek a p...ába.

danimester1 2018.12.26. 16:19:24

Kijár a pofon az elmúlt hetek alapján!Ideje lesz mostmár ha észbe kapnak a srácok!Allegri is elgondolkoghat a taktikáján!!!Most is mintha mi lennénk a kiscsapat vagdaljuk ki a labdákat egy értelmea megmozdulásunk nincs!

CamPIPIone 2018.12.26. 16:19:40

A lecke feladva, emberhátrányban vendégben pontot menteni.

Magyar Közöny 2018.12.26. 16:20:14

Mikor azt láttam,hogy lesz Karácsonykor is meccs, tudtam, hogy nem az lesz életem mérkőzése.

Il Principino 2018.12.26. 16:22:27

0-1-ről így elcseszni a dolgokat...

Alex8610 2018.12.26. 16:22:34

Ezért féltem a korai goltol de teljesen megérdemelt lesz a vereség.Vegtelensegig nem lehet így játszani nagyon gyorsan romba dőlhet a szezon ha tavaszra nem talál ki Allegri valamit.

danimester1 2018.12.26. 16:23:11

Ilyenkor hol a VAR!!!????NEM CSINÁLT SEMMIT MARIO!!!!!

2018.12.26. 16:23:27

Hitvány ez a vagdalkozás,amit mindkét!!! csapat csinál...

Rikoo 2018.12.26. 16:24:57

Khedira húzza a lábát.:D

Quentin_KR 2018.12.26. 16:25:08

Újabb bizonyíték hpgy Allegri "elfáradt". Erre a hangulatra beküldeni Ronaldot? Teljesen elvesztette a kontrollt a mester...

Il Principino 2018.12.26. 16:25:25

Most kiegyenlítődik a létszám..Cr be Kebab le

danimester1 2018.12.26. 16:25:32

BANTI TE HÜLYE FASZ NE EGYOLDALÚAN VEZESD A MECCSET!!!!!HOL VAN ALAP ELHAGYTAD!!!???

Joker61 2018.12.26. 16:25:37

banti ezt megette viszont

tapsoljuk meg a kamunémeteket, hogy összehozták a gólt
csányi maximum látványosabban/gyorsabban alibizik mint khedira, semmi szükségünk rá(sem)

Joseph Toser 2018.12.26. 16:28:22

Sziasztok!
Én,az első félidő vége előtt kapcsolódtam be.
kedira=zéro!
Benta=butaság
bonu=zéró
Dybala,jol tartja a labdát.
Costa,sajnos nem találja a helyét.
Madzsu,küzd,de eredmény nélkül.
Összeségében ez nálam=majdnem a nullával. Nincs összjáték,csak futkorásznak ,mint a mérgezett egér.
Jött Pjanic+CR7. Talán.....???!!!

James Zabiela 2018.12.26. 16:30:41

Hitvány egy mutatvány ez! Támadásban mintha ki lennénk herélve! A többi szót se érdemel! Megártott a sok bejgli!

danimester1 2018.12.26. 16:31:31

Szomorú a helyzet mert 2 értelmes passzunk nincs!

Quentin_KR 2018.12.26. 16:36:53

@ZED!: sajnos az nem opció. Az igazi egy Allegri-Conte klón lenne. De egy Conte-Lippi lenne a Nr.1

Il Principino 2018.12.26. 16:36:53

10 emberrel jobban játszunk,vagy csak hiányzott Pjanic és Cr!?

Joker61 2018.12.26. 16:39:02

ne álljunk meg könyörgöm! Roni ;)

danimester1 2018.12.26. 16:39:03

MI VAN!!!???GYERÜNK HÚZZUNK BELE!!!CR7 KELLETT NAGYON!!

Mitya10 2018.12.26. 16:39:23

Ezaz Ronci!!! Kell neki a kihívás! :P

James Zabiela 2018.12.26. 16:39:32

CR talán meg menti a seggünket!

pott70 2018.12.26. 16:40:40

Ronaldo,meg az Ő mentalitása,amikor a legjobban kell!

ZED! 2018.12.26. 16:41:15

@Il Principino: Allegri+kebab+decsiló vègleges out!!!

Quentin_KR 2018.12.26. 16:41:57

Visszavonom. Ronaldo jó hogy bejött.

Il Principino 2018.12.26. 16:42:59

@ZED!: nálam csak Kebab egyelőre..de ha tudunk igy játszani akkor miért kell ezt csimálni?Allegri is már ordít..Can is feljavult..szinte mindenki :)

hurbiny3k 2018.12.26. 16:44:03

Can box to boxban mekkora király.. Gyerünk, húzzuk be..

Il Principino 2018.12.26. 16:44:20

Felőlem le is fújhatná..idegenben jó az x:)

ForzaJ 2018.12.26. 16:45:53

@ZED!: De scigliot miért...?

Il Principino 2018.12.26. 16:52:43

@ForzaJ: DS meccsek óta jól játszik sztem..Bonu,de nagy lett volna így a vége...

danimester1 2018.12.26. 16:53:02

NEM VOLT LES A KURVA ANYÁTOKAT!AZ ELRÚGÁS PILLANATA SZÁMÍT!!!NÉZZÉTEK VISSZA!!!!!!!

CamPIPIone 2018.12.26. 16:54:33

@danimester1: Bele fejelt Sandro ergo utána már az számít mint labda "elrugás" pillanata..

Joseph Toser 2018.12.26. 16:56:21

Összeségében ez így NAGYON gyenge teljesítmény!
Bejött 2 kreatív es klasszis játékos és megváltozott a játék.
Személy szerint lehoztam volna Mandzsut is,mikor Pjanic beállt. Mandzsu elfáradt! Akkor, talán, meg is nyerhette volna a Juve a mérkőzést! Ez nagy mázli volt!...

Rikoo 2018.12.26. 16:57:51

Jó kis karácsonyi meccs volt ez, 4 góllal.

Patricco 2018.12.26. 16:57:55

Matuidi,Can,Pjanic a legjobb kp jelenleg.....Zidane johetne Allegri meg mehet a Realba

Nathas 2018.12.26. 16:58:34

Allegri hogy nekiment a bejáróban az egyik embernek! Ahelyett, hogy a saját és a stábja (különösen az erőnléti edző) fejét verné a falba! :-)

Nathas 2018.12.26. 17:00:07

@danimester1: les volt, ezen ne mérgeld fell magad!

danimester1 2018.12.26. 17:01:10

Igen a levegőbe lógott a pofon!!!Rendet kell tenni a fejekben és erősíteni kell a kp.ra,mert ez a játék kevés lesz!Ezt nem csak a mai meccs miatt mondom,de egy-egy játékos hiánya meglátszik és van vannak olyanok akik csak cserék lehetnének maximum!Allegri meg tűzben tarthatná a fiúkat mert az előny tudatában elkényelmesednek.Esetleg Allegri utasítja őket erre a játékra!?Mindenesetre változás kell!

DelPiero2 2018.12.26. 17:01:14

@Mitya10: Minek volt bent egyáltalán? Látta valaki, hogy csinált bármit is?

danimester1 2018.12.26. 17:02:55

@ForzaJ: @Nathas: Felesleges igazatok van!Sőt ma a tasli is kijárt!CRnek köszönhetjük hogy nem pofon lett!
A Samp ellen hasonló lesz hiába mi leszünk otthon!

danimester1 2018.12.26. 17:06:12

Bentancur pedig szuszanhat egyet!Nem is értem miért ilyen buta!Kíváncsi leszek Khedira szuper játékára a helyén!

hurbiny3k 2018.12.26. 17:10:55

Ha Sami ma nem játszotta ki magát a keretből,akkor soha.. Ilyen küzdelmes meccsen igazán látványos az alibisták élete..

Del Pybala 2018.12.26. 17:22:23

@hurbiny3k: Remélem inkább Benta játszotta ki magát végleg a cserepadra.

Rikoo 2018.12.26. 17:29:56

@Del Pybala: Khedira inkább még oda se.

juve28adam 2018.12.26. 17:43:09

@danimester1: Az a baj ,hogy nem is olyan rég volt eltiltva mert összeszedte 5. sárgáját, erre tessék, megint összejön az eltiltás. Nem lennék meglepődve ha nála landolt volna eddig a legtöbb lap az idényben. Nincs meccs ahol ne kapna sárgát lassan.

Rivendell 2018.12.26. 17:47:22

Szép zakó lesz az ATM ellen,télen ha nem erősitunk kp-n és nem épül fel Cancelo akkor ennyi volt ebben a szezonban

Quentin_KR 2018.12.26. 18:10:36

@danimester1: les volt. Az elrúgás pillanata itt Sandro csúsztatása, és akkor már méteres lesen volt sajnos...

Quentin_KR 2018.12.26. 18:13:27

Nem volt buta, csupán elfáradt. Ilyen fiatalon ennyi meccs ősszel... már a Roma meccsen is dekoncentrált volt, nála teljesen érthető a rosszabb forma. Most pihen és meglátod, megint Isteníteni fogjuk... jogosan mert hatalmas benne a potenciál.

ZED! 2018.12.26. 18:22:20

@Rivendell: szvsz, közel sem a keretre kellene már ezt fogni!!! Ahol Dc és Cuad pl. Padozik????

Del Pybala 2018.12.26. 18:22:24

@Quentin_KR: Hatalmas? Egy átlagos csere. Semmi több nincs benne. Ha a bl a cél a kezdő közelébe se kéne kerülnie.

Quentin_KR 2018.12.26. 18:24:58

@Del Pybala: nem pontosan érzem... Te most mire is válaszoltál :)

Mitya10 2018.12.26. 18:27:08

@ZED!: Hát speciel ma DC sem ért 1 favatkát se... :/ Bár ő is kezdhetne többszőr ez tény.

2018.12.26. 18:38:41

Bentancur kiállításához annyit tudok hozzáfűzni,hogy őt legalább vitte a hév...

Juventino86 2018.12.26. 19:23:51

Bentancur már több meccsen is a kiállítás határon játszott. Nem nyomja rosszul, de sok esetben későn passzol, és túl nagy hévvel megy bele bizonyos szitukba. Ez még szerintem a rutintalanság számlájára írható. Khedira borzalmas, mintha nem is lenne. Matuidi ma nem játszott, de ő meg nagyon ügyetlen a labdával. Emre Can és Pjanics rendben vannak, de mindenképpen kellene igazolni a középpályára.
Nem tudom, ti hogy láttátok, de Dybala már megint semmit nem csinált. Rendben, hogy más most a posztja, nem a gólokat kell várni tőle, de a csapatot sem mozgatja jól. Isco talán pont ezért kellen már most télen...

CamPIPIone 2018.12.26. 20:04:22

@Juventino86: Nem lehetett tőle elvenni alabdát szabályosan.

Juventino86 2018.12.26. 20:10:51

@CamPIPIone: Szerintem ez kevés már ide.

2018.12.26. 20:39:44

Lehet csak én vagyok ennyire elfogult szeretett csapatommal szemben,de véleményem szerint játékban nagyon gyengék vagyunk.Nincsenek kapcsok a csapatrészek között...
Kp egyenlő a nullával, szélsőinknek nem sok veszélyes beadása van...
Nem tudjuk a kis csapatokat sem állandó nyomás alá helyezni,mert a csatárok legfőképpen Mandzukic a védekezésben veszti az erejét a harmatos kp miatt.
Nem látok fantáziát.tűzet... akaratot is csak időnként az eredményorientáció miatt.
Tudom vezetjük a bajnokságot,viszont a csapatért szorítóknak ez kevés és szenvedés nézni hétről hétre...

karesssz 2018.12.26. 21:07:59

Pjanics nėlkül valahogy sosem megy.

Balage39 2018.12.26. 21:32:11

@fire06: Jézusom ember, nagyon messze vagy a valóságtól. Ha ez megnyugtat, csak a Te kedvedért regisztráltam(nem bírtam tovább) ;-)

János Aradi 2018.12.26. 21:49:29

Észere kellene már venni , hogy nem életképes a játékunk. Allegri képességeinek itt a vége. Váltani kell . Nem azért mert most nem játszottunk jól és nem nyertünk hanem azért mert általában nem játszunk jól . Ezt csak egy vak nem látja. Szarul játszva folyton nem lehet nyerni valamit mutatni kell. 0 szenvedély , 0 elképzelés , 0 nagy csapat benyomás.

Zombijuve 2018.12.26. 23:29:30

Vesztettünk 2 pontot, erre kikap a Napoli a sintérektől. Még szerencsések is vagyunk. Nem hogy csökkent a különbség, nőtt 1-gyel.

Balage39 2018.12.27. 10:24:01

@GGábr81: Lehet igazad van. Dehát, mindenkinél máshogy jön el a pillanat ;-)

nortu30 2018.12.27. 19:56:02

Én csak most néztem meg a meccset. Sajnos amit nyújtunk CR7, Pjanics és Cancelo nélkül, az tripla nulla, és nem csak most! Costa is igencsak beleszürkült ebbe a semmitmondó játékunkba, igaz ő legalább néha megindul. Ha a játék képe alapján is volna tabella, biztos kiesőhelyen lennénk. Úgy tűnik tényleg kevés lesz ide már Allegri. Egy ilyen keret hogy ennyit tudjon produkálni, az kész röhej. Akárhogy is, egy Atalantát min. 2-3 góllal verni kéne még tartalékosan is.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása