A Sampdoria elleni keret

serie_a_2018-19_logo.jpgA csereként beálló Ronaldo fejesének köszönhetően a Juventus megmenekült a vereségtől a bergamói vendégszereplés alkalmával, azonban a naptári év utolsó mérkőzésén a zebramezes csapatnak most a kiváló formát mutató Sampdoriát fogadva kell majd méltó teljesítménnyel és eredménnyel búcsúztatnia az óévet.

Massimiliano Allegri keretéből sérülés miatt továbbra is hiányzik majd João Cancelo, Juan Cuadrado és Andrea Barzagli, míg az Atalanta elleni mérkőzésen a kiállítás sorsára jutó Rodrigo Bentancur eltiltás miatt nem léphet majd pályára. A hétközi fordulót megfázás miatt kihagyó Blaise Matuidi ezúttal ismét ott lehet a csapatban.

A Sampdoria legutóbb idén áprilisban vendégszerepelt az Allianz Stadiumban, s az olasz rekordbajnok akkor Mario Mandžukić, Benedikt Höwedes és Sami Khedira találataival aratott fölényes, 3:0-ás győzelmet.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: De Sciglio. Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Bonucci, Rugani, Spinazzola

Középpályások: Pjanić, Khedira, Matuidi, Emre Can

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Mandžukić, Kean, Bernardeschi

A 12:30-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr114519526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2018.12.29. 13:54:11

Gyerekek ez kabaré :) :) :)

Bianconero 2018.12.29. 13:54:16

@Juvetto: vagy a megfelelő ütemben felugrás. Fordítva is lesz még, kapunk mi is ilyenért. Ha most nem is.

DegerFaCan 2018.12.29. 13:54:17

@Il Principino: látom... Utálom ezt a kezezest

Il Principino 2018.12.29. 13:54:56

@Il Principino: de a teste mellett volt a keze..spori adakozó kedvében van

venember83 2018.12.29. 13:55:05

Videobíró nélkül lassan beadást sem fognak megítélni, eljutunk arra a szintre?

juve28adam 2018.12.29. 13:56:23

Szánalmas ez az egész.

DegerFaCan 2018.12.29. 13:56:37

@Il Principino: utálom. Semmi köze a focihoz.

danimester1 2018.12.29. 13:56:42

Tragikomédia ez a kezezés a mai napon és úgy általában!Kellene erre valami korrekt szabályt hozni!

Rocky80 2018.12.29. 13:56:46

Mi lehetett ez a Dybala szitu az ünneplésnél?

Il Principino 2018.12.29. 13:57:28

@Bianconero: inkább az ilyen sörmeccseken adjanak ellenünk..mi lesz tavasszal a bl-ben te jó ég..akkor már lesz VAR

Alex8610 2018.12.29. 13:57:29

@Il Principino: Nekem nincs bajom a szemleleteddel hogy ami kéz az 16oson belül az tizi de akkor legyen minden ilyen eset büntető Legalább több gól lesz a meccseken:)

Goku06 2018.12.29. 13:57:32

egy kabaré amit ezzel a VARral csinálnak... mindkét 11es oltári nagy f*szság volt, de ha a mi kezezésünket megadta akkor ez is adható volt..
Csóri Can majdnem öngólt fejelt, azt még Sandro kiszedte, de erre megtalálták hogy a kezét is érintette véletlenül.. itt meg full véletlen volt szerencsétlen gyereknél.. de ha ilyeneket befújnak akkor legalább a BL-ben minden sz*rra felkészítik a játékosainkat a kamu11esekre vonatkozóan :D

2018.12.29. 13:58:04

Nevetséges szar büntető volt ez is,mint az övék...egyébként hellyel-közzel jobban játszunk,mint szoktunk,de erre a bohózatra én már nem vagyok kíváncsi,futball csúfolása az egész!

Il Principino 2018.12.29. 14:00:16

Verjünk még egyet,zárjuk le a meccset!Mr.Dreamgol-ra meg figyelni!

danimester1 2018.12.29. 14:00:22

Allegri le a kalappal ez korrekt csere volt Forza Berna hozzd a lendületet találj be vagy adj gólpasszt!Szimpatikus a csóka!

Quentin_KR 2018.12.29. 14:03:59

Nem értem az egészet. Ha Benatia játszik, rendre jól teljesít. De megint Ruganit erőltetjük akiről már réges rég kiderült hogy az egyik leg túlértékeltebb olasz fiatal. Mire jó ez?

danimester1 2018.12.29. 14:06:27

@Quentin_KR: egyszerű!Meccshiánya van a srácnak.Ne felejtsük hogy Benatia jól teljesített de voltak neki is hajmeresztő megmozdulásai...

Alex8610 2018.12.29. 14:07:58

Ezt belovi Dybala vége a meccsnek közben Q meg majdnem egyenlített

Rikoo 2018.12.29. 14:11:03

@Quentin_KR: Remélem még télen elengedik Benatiat. De Ligtet mindenképpen meg kell szerezni nyáron.

Quentin_KR 2018.12.29. 14:13:05

@danimester1: ezt értem. De Ruganinak szinte csak az van :( Benatia ha játékban van majdhogynem jobb mint Bonucci.

Gyurva 2018.12.29. 14:16:22

@Quentin_KR: haha, jó vicc Benatia ha játszik akkor mindig kapunk róla egy gólt, tavaly a BL is rajta ment el.

Bianconero 2018.12.29. 14:17:30

Azt nem értem a VAR-nál, hogy miért nem hisz a spanjainak a főspori, minek nézi vissza azon a kis képernyőn, ahelyett, hogy befújná egyből? A partjelzőnek egyből hisz, ha lenget, a videózóknak meg nem?! Ez a röhej! Ezzel is csak az idő megy és ettől még komikusabb és egyben idegőrlőbb is az egész...

Quentin_KR 2018.12.29. 14:19:15

@Gyurva: nem tudom neked ebben mi volt vicces. Ráadásul, ha nézted tavaly, a bl. egy kamu tizeneggyesen ment el...

juve28adam 2018.12.29. 14:19:59

Hihetetlen ,hogy egy értelmes kontrát nem tudunk végigvinni.

Il Principino 2018.12.29. 14:22:53

Chiellini mi a szarért hagyta egyedül Saponarat???

venember83 2018.12.29. 14:23:04

Így kell! Megérdemli a Samp! Meg a Juve is.

Il Principino 2018.12.29. 14:23:35

@Quentin_KR: Napoli ellen is ő hibázott 0-1,

The king of alibis 2018.12.29. 14:24:00

Szánalmas.
1 kezemen meg tudom szàmolni, hogy az őszi 25 meccsből (19 bajnoki +6 Bl) mennyin volt nézhető teljesítmény

Apuleius 2018.12.29. 14:24:02

Nevetséges, ismét nevetséges.

Rivendell 2018.12.29. 14:24:04

:-DDD

komolyan mondom az ellenfeleknek szurkolok,mert akkora rakás szar ez a csapat,hiába vezetjük a bajnokságot

Mitya10 2018.12.29. 14:24:43

Elismerésem a brigádnak az elmúlt hetekért. Perinnek is most kell ilyen balfaszul belerúgnia a labdába...közben megint video... őrület...

Type-R 2018.12.29. 14:24:59

Perin lelkén szárad

Quentin_KR 2018.12.29. 14:25:11

Grat újra a csapatnak. Ha valami nem változik nem hogy bl. de még bajnokág sem lesz. Ez a különbség. Nlvtelen senkik felteszik a felsőbe nekünk, Dybala eltöri a labdát. Sokan nem örülnek, de Ronaldo a hétán viszi a csapatot..

Gabueroo 2018.12.29. 14:25:20

Na elvettek xD pedig kezdtem orulni h lesz meg 4 perc nezheto foci most de nem :(

2018.12.29. 14:25:22

@Rivendell: Esküszöm rossz nézni ezt a szenvedést!

Bianconero 2018.12.29. 14:25:22

Na tessék, nem kell szidni a VAR-t.

Il Principino 2018.12.29. 14:25:24

Ilyen nincs!Köszönjük VAR EZÚTTAL

Apuleius 2018.12.29. 14:25:47

Beszarás ez a videobíró...

Quentin_KR 2018.12.29. 14:26:41

Közben mégsem gól, de ez a lényegen nem változtat...

juve28adam 2018.12.29. 14:26:56

Meg sem érdemeljük.

Rivendell 2018.12.29. 14:27:49

@fire06: nem tudom mi lesz az ATM ellen,ha szerencsénk lesz nekik se lesz kedvük focizni,lehúzzuk őket a szintünkre,ha nem akkor oda vissza szivás

juve28adam 2018.12.29. 14:28:12

Lesz visszhangja ennek a meccsnek egy darabig, az tuti.

Alex8610 2018.12.29. 14:28:33

Örülök a győzelemnek meg papíron az őszi szezonnak de a szünetben lesz dolga a vezetőségnek Allegrivel együtt.

Rikoo 2018.12.29. 14:28:40

@Rivendell: Akkora rakás sz@r a csapat, hogy az 53 ponttal sikerült megdönteni mindenidők Serie A rekordját.

The king of alibis 2018.12.29. 14:28:56

Eljött az ideje nyâron egy nagy frissítésnek. Eredmények ide, eredmények oda, jöhetne Zidane a kispadra

Mitya10 2018.12.29. 14:29:28

Hogy fosunk 1 Samptól... a pofàm leszakad hazai pályán.. Allegri is jobb ha csöndben marad ne magyarázza meg azt amit nem lehet újra...

Fabio83 2018.12.29. 14:30:18

Aki így csalja a focit, nem érdemel győzelmet! Köszönjük meg ismét Fortunának!

Rivendell 2018.12.29. 14:30:36

@Rikoo: a játékot nézd...az 1 rakás szar

Goku06 2018.12.29. 14:30:37

ez a VAR nekem úgy tűnik mint egy online aukciós rendszer....
Rászólnak a bíró fülére ha valaki nagyobbat ajánl és aszerint húzza az időt...

"várjál, úgy tűnik hogy jött egy ajánlat a 11esre"
"jólvan, akkor megállítom a meccset"
"oké, de várjál, még nincs lefixálva minden"
"majd szólj ha van bizonyíték az utalásról"
"addig te csak nézd a videót"
"oké"
"küldték a screenshotot, elment az utalás"
"oké. 11es!"

Gabueroo 2018.12.29. 14:31:03

Azert hazai palyan focizni kene nem huzni az idot 1 Samp ellen xD

2018.12.29. 14:32:21

Már előre látom, mit fogunk kapni a különböző cikkek alatt/fórumokon az interes, nápolis, stb köcsögöktől. :D Lsd.: Nso és társai.

Rikoo 2018.12.29. 14:33:17

@Rivendell: Teljesen mindegy. A Real Madrid sem szemkápráztató játékkal nyerte sorra a Bajnokok Ligáját.

2018.12.29. 14:33:41

Ja és természetesen a bíró nekünk fújt.:D Ekkora szart, mint ez a var...

Del Pybala 2018.12.29. 14:33:44

3 pont. Ennyi. Siránkozzon aki akar feleslegesen.

Il Principino 2018.12.29. 14:34:10

@Rivendell: szép játékért még nem adnak kupákat,csak az eredményességért!Jól jön ez kb 3-4 hét szünet,lehet pihenni..bl-ben lefociztunk mindenkit kivéve a svájciakat egy téttel alig bíró meccsen..

danimester1 2018.12.29. 14:34:57

A VAR féle komédiától eltekintve ez nagyon sovány teljesítmény!!Javulnunk kell minden téren,mert ez elfogadhatatlan pláne ha BL álmokat szövögetünk.Nem kérdéses a kp.-t meg kell erősíteni már most januárban.Az meg hogy jönnek az eredmények ne legyen mentség,mert mindig hajszálon múlik és érik egy nagy pofon.Amit ha nem a bajnokságban,akkor a BL-ben fogjuk kapni.Kell a pihenés és a motivácíó a fiúknak,mert el fogják hinni,hogy ilyen hozzáállással is lehet!Forza Juve és remélem a Bologna mint nápolyi mumus meglepik este őket,pláne a hiányzok és eltiltottak miatt.

2018.12.29. 14:35:13

Perin nyugodtan maradhat is csere, padon lesz ideje gondolkozni h mekkorat kellene rugni a labdaba meccsek vegen. Ekkora hibak nem fernek bele. Mas teszta h az asszisztens higyan nem vett eszre ekkora lest.

Teljesitmenyunk szanalmas, bar ez tobbi olasz csapatot is minositi. Kozeppalyank egy kalap fos, Matuidi aki egyedul kuzd, folyton meteres hatranyban vagyunk es nem tudjuk lekovetni a dolgokat.

Am mindharom VAR dontes rendben volt.

Direct_01 2018.12.29. 14:35:34

Gusztustalan, nézhetetlen amit csinál a csapat. Az eredményekre nincs panasz, de az összkép valami förtelem. Ronaldo-Dybala páros elöbb adja el a labdát minthogy a másiknak passzolna.
Bennem egy mozzanat megmarad a mai nap után, Ronaldo megkapja a labdát a szélen, középen legalább 3 de inkább 4 csapattárs várja üresen a labdát, de a portugál inkább megvárta a 2 védőt elkezdett cselezgetni majd eladta.
Lehet tényleg kell ide valaki aki összerakja ezt a gárdát lélekben mert Allegri erre képtelen.

danimester1 2018.12.29. 14:36:21

@Il Principino: amnyi nem lesz mert Bolona ellen kupa majd Milan ellen szuperkupa
Azt hiszem 12 és 16.-án lesznek a meccsek,majd ismét a bajnokság.

Rivendell 2018.12.29. 14:36:32

@Il Principino: majd nézzük meg mire megyünk a BL-ben, én most fogadok 1 ATM elleni kiesésre,pedig én mindig 1 Real-Barca-City elleni sorsolásért szoritok... és továbbjutás miatt.

Il Principino 2018.12.29. 14:37:04

Perin hibázott,de egy eladott labdából még nem kell gólt kapni..meg voltak a párok,Chiellini Saponara elött volt,majd futott a labda után egyedül hagyta..a lengyelen pedig nagyobbat buktunk a Mu ellen a végén..

Del Pybala 2018.12.29. 14:38:58

Amúgy ha mezőnyben kezeznek bármilyen módon, azt lefújják. Ha 16-oson belül van miben más, mint kivűl?

2018.12.29. 14:40:17

Ez megint szégyenletesen gyenge meccs volt, de megvan a 3 pont. Perin nem érdemelte volna meg, ha miatta bukunk 2 pontot. Egyrészt mert jól védett a meccsen, másrészt pont a megelőző szituációban tarolta le (alátámasztott) az a vadbarom. Nem volt még teljesen tiszta szerintem a feje.
Lassan akkor elkezdhetjük várni a tippelgetéseink eredményét, hogy mennyivel leszünk jobbak játékban tavasszal. Ha csak kicsivel, akkor nem kell BL-ben reménykedni.

GGábr81 2018.12.29. 14:41:24

@Bianconero: Akkor mi nem lőhettünk volna tizit, ha a spanjaira hallgat. Befújta, kihívták, megnézte, de nem változtatott. A videós nem hoz ítéletet, maximum szól, hogy érdemes visszanézni valamit.

hurbiny3k 2018.12.29. 14:42:50

Perint hagyjuk, tulajdonképp a gólhelyzet nélküli Samp hozta kishijan Xre a meccset.. Mi a pinaért nem zártuk le?? Ma mire volt az óvatosság??

Juvegaspy 2018.12.29. 14:44:05

Na johet a szunet s utana a szebb foci is.
Ismet rengeteg negativ kommentelo van..ezek mar nem kritikak amit megfogalmaztok hanem a jol megszokott rinyalas. Rekordokat dontunk seria a-t veretlenul vezetjuk bl ben csoport elsok lettunk de lenyeg hogy picsoghattok.
Ime egy kozhely - akinek nem inge... - huzzal szurkolni mas csapatnak. De megsugom hogy az a csapat amelyet ti szeretnetek NEM letezik. Vagy sokat fifaztok amator modban vagy regebben sok volt a gombfocizas de vegyuk mar eszre h ez a csapat NEM ROSSZ. Sokkal jobban is menni fog a jatek ebben biztos vagyok de amig az eredmenyek jonnek en summa summarum elegedett s boldog vagyok a szeretett csapatom oszi teljesitmenyet latva
Peace

Rikoo 2018.12.29. 14:47:49

Borzasztó milyen negatív lett a blog. Ahogy változik Agnelli szemlélete, úgy a Juventus szurkolói is.

The king of alibis 2018.12.29. 14:49:48

Zidane gyere. Én már nem bírom nézni ezt a kínlódàst

Juventino86 2018.12.29. 14:50:39

Nem játszottunk alapvetően rosszul, de volt pár komoly hibánk. Sajnos egyik kapusunk sem életbiztosítás, az tisztán látszott. Rugani hatalmasat hibázott Quagriarella második félidei helyzeténél. Teljesen normális, hogy ő sem stabil kezdő. Dybala jobb volt valamivel, mint az eddigi meccseken, de tőle sokkal többet várnék.
A VAR által meghozott ítéletek mind jogosak voltak, a gond itt szerintem azzal van, hogy túl sok időt vesz igénybe a használata.
Emre Can játéka tetszett. A kezezést sajnos rosszul jött ki, de nagyon jól szűrt. A második féidőre Matuidi is feljavult. DS továbbra is stabilan látja el a feladatát, CR7 pedig azért van, hogy kihúzzon minket a kakiból a góljaival. Ha jól számolom, már 14 gólnál jár, ami azért decemberre elég jó. :)

Szili072 2018.12.29. 14:52:34

Nem volt jobb a Samp. A középpálya azért gyengébb mert Dybit is játszatja a két csatár mögött. Szerintem ha Cancelo felépül ez a Juve nagyon erős. Az Atletit ki fogjuk ejteni gondoljon mindenki a Mu elleni idegenbeli meccsre amelyen Barca szinten lefociztuk az ellenfelet. Ma is sokkal több helyzetünk volt.

DVTK.1910 2018.12.29. 14:53:50

Serie A rekord, és ennek ellenére megy a sírás, erről egy régi Showder Klub sztori jut eszembe. Tóth Edu mesélte, hogy 2002-ben volt egy brazil kollégája, a brazil - német VB döntő más napján ment Edu munkába, a brazil srác kedvetlenül ült. Tóth rászólt, hogy " Felipe, hát gratulálok, megnyertétek a világbajnokságot !" Mire a brazil szomorúan: " Igen, de milyen játékkal.. ? :( "

2018.12.29. 14:54:35

Aki Zidanet követeli a kispadra az látta játszani a Realt az elmúlt 3 évben? Ha szép játékot akarunk akkor sírjunk Guardioláért, Sarriért meg Wengerért de amikor Zidane nevét olvasom, akkor azért elgondolkozok egy kicsit.... A Real drukkerek 3 éven keresztül panaszkodtak, hogy szarul játszanak.

Juventino86 2018.12.29. 14:54:53

@Rikoo: Sajnos a blog mindig is negatív volt. :( Én azért igyekszem a dolgok jó oldalát is nézni. Pontrekorddal állunk az első helyen. A játékunk nem igazán szemet gyönyörködtető, de amíg jönnek az eredmények, én el tudom fogadni.

GGábr81 2018.12.29. 14:57:32

Sajnos elment a kutyám, ezért nem láttam az első félidő végét (meglett a kutya). De így is láttam a meccs 85%-át.Ahogyan én láttam:
Jó, izgalmas meccs volt. Helyzetekkel, látványos megoldásokkal, cselekkel, távoli bombák, kapufa, két kezezés a büntetőterületen belül (egyiknek sem szabadna büntetőt érnie), lesgól, szép tetszetős összjáték, kapusbravúrok, kemény párharcok, jó egyéni és csapat teljesítmény. Nem tudom mi volt a gond ezzel a meccsel.
Igen sajnos nagyon sok unalmas meccsünk volt eddig, de a Romákok ellen is kifejezetten nézhető meccset láttam és ez is tetszett. Az eredmény, az 53 pont pedig magáért beszél. Szóval akinek cirkusz kell, menjen cirkuszba, de most nagyon nem értem a fanyalgást.

m.martin91 2018.12.29. 14:58:54

@Juventino86: Nincs olyan kapus a világon, aki életbiztosítás. Az összes "sztár" sorozatosan hibázik, ettől sokkal nagyobbakat. Akkor sem kellett volna elővenni szerencsétlen Perin-t, ha megadják ezt a gólt. Ez a "hiba" lóf@sz kategória. Nem is kellett volna gólt kapni belőle. Nézd meg, milyen hibákat csinál a De Gea meg az Alisson. Olyanokat nem láttál még itt a Juventusban.

Én egyetértek azokkal, akik szerint a játék egy kalap szarral egyenlő. Tényleg kínszenvedés ezt a szart nézni. Allegri valószínűleg nem tud ettől többet, azér ilyen játék. Ugyanakkor eredményes. Végtelenül eredményes. Egyáltalán nem biztos, hogy más jobb lenne. Zidane egy különleges edző, senki sem tudhatja, mire lenne képes egy másik csapatnál, amit nem Real Madridnak hívnak. Még ő sem tudja. Nem véletlen, hogy még nem vállalt munkát.

78juve 2018.12.29. 14:59:45

Sok nyomi sirankozatok csak aztan meg ezek dicsekednek a végén a legjobban
Nézetek inkább NB1 ez.

Fabio83 2018.12.29. 15:01:15

@DVTK.1910: *csak egy kis érdekesség.Edu gyerekkori barátom es csapattársam és hatalmas AC Milan drukker volt régen. Nagyon szeretem, mert nagyon jó ember.

Bianconero 2018.12.29. 15:15:56

Ez nem a líg ön, hogy sziporkázva lehessen játszani, főleg top 10-es csapatok ellen. Voltak itt Ronaldonál nagyobb spílerek és Maxnál jobb edzők is, mégis tele volt nyögvenyelős játékkal minden szezon, pedig láttam már több mint 20-at. Ez a Serie A és ez a mostani a valaha volt legnagyszerűbb Juve, a B-ből indulva, aranylabdást elcsábító és lassan 8-szoros bajnok zsinórban. Örüljünk ennek MOST, ne majd 5-10 év múlva sírjuk vissza, ha jön a következő hullámvölgy!

hurbiny3k 2018.12.29. 15:22:28

@Bianconero: Hát nem tudom, nem emlékszem, hogy irigykedtem az Atalanta játékára..

Mitya10 2018.12.29. 15:23:26

@78juve: Sztem 1 kicsit vegyél vissza. Sokunknak nem tetszik vmi, sokunknak bármi jó de senki sem nyomi max aki írja. Cső

hurbiny3k 2018.12.29. 15:25:53

@Mitya10: Plusz ez a nézzél nb1et nálam anyázással egyenértékű..

Bianconero 2018.12.29. 15:33:40

@hurbiny3k: én se, de az olasz foci már csak ilyen. Brusztolós, taktikus, szoros és csak ritkán gálázós. Én ezért szeretem, ettől izgalmas és néha hajtépős, de annál nagyobb az eksztázis az ilyen Samp elleni 'varos' 2-1-ek után.

BÚÉK

hurbiny3k 2018.12.29. 15:36:12

@Bianconero: BUÉK Neked is Papi.. Értem, amit írsz, nem is gálákat várok.. Többször dobálóztam már ezzel a szóval: Koncepció.. Többet nem ismétlem, igérem.. :) Forza Juve!

nortu30 2018.12.29. 15:42:30

Hát, kellett egy zsák mák a mai győzelemhez. A tizit hagyjuk, adható volt, visszanézve a lufi fejes közben azért legyünk őszinték, mozdult a kéz a laszti felé. Ami valódi probléma (és nem csak ezen a meccsen), az a milliószám eladott labda, főleg a középpályán. Ott kellene nagyot változtatni/javulni, mert így a védelem leterheltebb, és nincsenek felépített támadások. Ezért ilyen esetleges a játékunk. Igaz, ez csak egy Samp volt, de a BL-ben a labdaeladást keményen büntetik, az AM is, az igazi topcsapatokról nem is beszélve.

szopkotibor 2018.12.29. 15:55:50

Sziasztok, én csak egy mezei Real drukker vagyok, de nem nagyon értem a fanyalgókat. El tudjátok képzelni, mennyire hiányzik tőlünk CR, meg a góljai?

Type-R 2018.12.29. 16:53:28

@szopkotibor: köszönjük, rendes tőled

2018.12.29. 18:34:36

@szopkotibor: Köszönjük. :-) Látjuk. :-P Bár én pl. csak a sporthírekben értesülök róla. Egyébként a fanyalgásos megjegyzéseddel kapcsolatban csak annyit tudok reagálni, hogy teli gyomorral sokkal könnyebb ám nyugodtan beszélgetni a fényűző ételekről. Főképp, ha valaki egymás után lakott jól többször is. Ha mi is nyertünk volna 1-2 BL-t az elmúlt öt évben, nekem sokkal megengedőbb és elnézőbb lenne a szemléletem a játékkal és a csapattal kapcsolatban, nem lennék olyan szigorú. Viszont ahogy hallottam, felétek ezekben az években is (a sok BL-cím ellenére) komoly tud lenni sok szurkolónál az elégedetlenségi szint, amikor nehezen indul az év, vagy kicsit gyengébb szereplés néz ki.

szopkotibor 2018.12.29. 19:50:21

@Dr. Grant: Jogos, jogos, így utólag én sem feltétlenül jól fogalmaztam a fanyalgással, mert mi aztán végképp sokat picsogunk... Ha van eredmény, a szebb játék hiánya miatt panaszkodunk, illetve fordítva. Pedig manapság nagyon ritka, hogy a konstans szép játék és a hatékonyság együtt járjon. Csak annyira hiányzik most CR tőlünk, azért nézek át hozzátok néha. Habár meggyőződésem, hogy ő veletek nagyon jól járt, valszeg sima rekordbajnokok lesztek és talán a nemzetközi szinten sem hiányzik már az a kis plusz a sikerhez. Nyilván ízlések és pofonok, de szerintem pont az olasz bajnoki cím, amivel tényleg a legnagyobb atlétává fog válni az örökbarcás Messivel szemben, mert ha tavasszal is így folytatja, akkor mindhárom nagy bajnokság aranyérméhez nem keveset fog hozzátenni, sztem.

2018.12.29. 22:02:25

@szopkotibor: Nem tesz semmit. :-) Egyébként az korrekt, ahogy Te csinálod, hogy inkább átnézel kicsit amellett, hogy megtartod a Real szurkolói mivoltodat. Inkább, mint amit csinálnak, hogy átmutogatnak, meg bosszankodnak. ;-)
Ronaldo egyébként már azzal feladta a leckét Messinek, amilyen bátor húzásra szánta rá magát nem is olyan fiatalon. Nem hiszem, hogy Messiben lesz ennyi bátorság. A poén az, hogy múltkor még húzta is a sajtóban pont ezzel, hogy jöjjön, mutassa meg.
Csak kis korrekció: már rekordbajnokok vagyunk. :-) De bajnoki pontrekorddal is lehetünk bajnokok még.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása