Nedvěd örömmel futballozott a másodosztályban
Nedvěd örömmel futballozott a másodosztályban

A Juventus jelenlegi alelenöke és egykori játékosa, Pavel Nedvěd örömmel emlékezett vissza azokra az időkre, amikor csapatával a Serie B-ben szerepelt. Az Öreg Hölgy a Calciopoli néven elhíresült botrány következtében a 2006/07-es idényt a másodosztályban kezdte meg, pontlevonással sújtva és több…

Sarri: „A Juve nem fog botlani”
Sarri: „A Juve nem fog botlani”

Maurizio Sarri véleménye szerint a Juventus nem fog elég pontot elhullajtani ahhoz, hogy a dél-olaszországi gárda harcban lehessen a scudettóért. A bianconero csapat így október elején már négypontos előnnyel rendelkezik a Serie A tabella tetején, mivel az Öreg Hölgy nyert az Empoli ellen, míg a…

Allegri: „Érett játékot mutattunk”
Allegri: „Érett játékot mutattunk”

Massimiliano Allegri érett hozzáállást látott csapata játékosainál az Empoli ellen végül simán, 3-0-ra megnyert vasárnapi találkozón. A Castellani gyepén a 65. percig szinte a Sevilla ellen mutatott játékot hozta a csapat, ami a befejezések hatékonyságát illeti, azonban Paulo Dybala gólja végül…

Az Empoli elleni keret
Az Empoli elleni keret

A Juventus sikerrel, fölényes 4:0-ás győzelemmel zárta a hétközi Bajnokok Ligája.csoportmérkőzést, s a bajnoki fordulóban most az Empoli vendégeként kell megszereznie a három pontot. A zebramezes keretből továbbra is hiányozni fog Claudio Marchisio és Medhi Benatia, míg a Palermo elleni bajnoki…

Allegri: „Jobb a csapatnak, ha nem rontja el a szünetem”
Allegri: „Jobb a csapatnak, ha nem rontja el a szünetem”

Massimiliano Allegri az Empoli elleni bajnoki előtt tartott sajtótájékoztatón meglepően viccesen fogalmazta meg, hogy miért nem hibázhat a válogatott szünet előtt az Öreg Hölgy csapata. A bajnokcsapat a Stadio Castellani gyepén küzd meg az Empoli együttesével vasárnap 12.30-tól. „Elégedett akkor…

Bonucci: "A Juventusnak több áldozatot kell hoznia"
Bonucci: "A Juventusnak több áldozatot kell hoznia"

A Juventus olasz válogatott védője szerint a csapatot érő kritikák némelyike jogos, ugyanakkor hozzátette azt is, hogy klubja büszkén helyezkedik el a Serie A és a Bajnokok Ligája csoportja élén is. A Nike Academy elnevezésű esemény kapcsán a tuttomercatoweb.comnak nyilatkozva Bonucci beszélt arról…

Allegri: "Nem lehet minden mérkőzést 3-0-ra megnyerni"
Allegri: "Nem lehet minden mérkőzést 3-0-ra megnyerni"

Massimiliano Allegri a Juventus soron következő Bajnokok Ligája mérkőzése előtt nyilatkozott a sajtó munkatársainak, melyben megemlítette, hogy Higuaín játszani fog kedden, s beszélt arról is, hogy csapata nem nyerhet meg minden meccset 3-0-ra. Az Öreg Hölgy a Dinamo Zagrebbel fog megmérkőzni…

Rossi: „A Juvéból hiányzik a csillogás”
Rossi: „A Juvéból hiányzik a csillogás”

A Juventus legendája, Paolo Rossi véleménye szerint a címvédő repertoárjából hiányzik a csillogás, és ezt bizonyítják egyes nem meggyőző eredmények. A Juventusnak nem sikerült feltörni a Sevilla védelmét az első BL mérkőzésükön, aztán következett az Inter elleni…

Mauro: "A Juve nagy bajban van"
Mauro: "A Juve nagy bajban van"

A Juventus korábbi játékosa, Massimo Mauro szerint nehéz a csapatot jelenlegi formája alapján igazán nagy csapatként elképzelni.  Igaz, hogy a címvédő jelenleg is első a Serie A tabelláján, ám Massimiliano Allegrit és csapatát sok kritika éri a sorozatos gyenge teljesítmények miatt.  Az első igazi…

Pjanić: "Bárhol boldogan játszom, ahol szükség van rám"
Pjanić: "Bárhol boldogan játszom, ahol szükség van rám"

A Juventus nyári igazolása, Miralem Pjanić egyelőre még keresi helyét és legjobb formáját a zebramezes csapatban, de egyértelművé tette, bárhol is szán neki szerepet Massimiliano Allegri, kész segíteni csapattársait. "Bárhol boldogan játszom, ahol az edzőnek szüksége van…

Sandro: "Csak az eredmény számít"
Sandro: "Csak az eredmény számít"

Alex Sandro is kommentálta a tegnap esti, Renzo Barbera stadionban kiszenvedett 1-0-ás győzelmet a Palermo ellen. A brazil védő szerint most csak az eredmény fontos, s azt is kiemelte, hogy ez a csapat második győzelme három napon belül. "A legfontosabb dolog az, hogy nyertünk. A mai egy…

Allegri: "Győzelemmel, kapott gól nélkül akartunk hazatérni"
Allegri: "Győzelemmel, kapott gól nélkül akartunk hazatérni"

A Juventus kínkeserves mérkőzésen, Dani Alves megpattanó lövésével szerezte meg a győzelmet a Palermo otthonában, s ezzel megtartotta helyét a tabella élén. "Azt mondtam a srácoknak, hogy két célunk van ma: megnyerni a mérkőzést és kapott gól nélkül zárni." - nyilatkozta Massimiliano Allegri a…

Bonucci: „Ez nem lehet az igazi Juve”
Bonucci: „Ez nem lehet az igazi Juve”

Leonardo Bonucci véleménye szerint a szombat este látott csapat nem lehet elégedett a Palermo elleni egygólos győzelmet követően, ugyanakkor a védő gratulált az ellenfélnek a jó védekezésért és játékért. „Ez arra tanít minket, hogy egyik meccsről a másikra fejlődnünk kell, mert az nem elég, hogy a…

A Palermo elleni keret
A Palermo elleni keret

A Cagliari elleni 4:0-ás győzelemmel a Juventus túllépett az előző hét csalódást keltő eredményein és játékán, s most a Palermo elleni bajnoki találkozón kell begyűjtenie a három pontot, hogy bizonyosan megőrizze első helyét a tabellán. A Juventus keretéből még hiányzik a…

De Zerbi: "Szeretnénk megnehezíteni a Juve dolgát"
De Zerbi: "Szeretnénk megnehezíteni a Juve dolgát"

Roberto De Zerbi szerint csapata a Juventus elleni ma esti mérkőzésen keményen védekezni fog, annak érdekében, hogy megvalósítsák álmukat. A sziciliai csapat győzelemmel hangolt az Öreg Hölgy elleni meccsre, hiszen az Atalanta 1-0-ás legyőzésével bezsebelték idénybeli első győzelmüket. Mindezek…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1689) játékosokról (10147) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2489) meccsek (4233) mercato (4251) nyilatkozat (7575) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása