A Juventus nyári igazolása, Miralem Pjanić egyelőre még keresi helyét és legjobb formáját a zebramezes csapatban, de egyértelművé tette, bárhol is szán neki szerepet Massimiliano Allegri, kész segíteni csapattársait.
"Bárhol boldogan játszom, ahol az edzőnek szüksége van rám." - nyilatkozta a bosnyák középpályás a Sky Sport Italia munkatársának.
"Tudok játszani a védelmünk előtt, a középpálya közepén vagy támadó középpályásként is. Még csak most érkeztem a Juventushoz, s biztos vagyok benne, hogy a dolgok lassanként javulni fognak."
A csapat egyelőre nem nyújtott igazán meggyőző teljesítményt, s erősödtek a kritikus hangok a Sevilla elleni döntetlent és az Intertől elszenvedett vereséget követően.
"A Juventus nem engedheti meg magának, hogy akárcsak egy félidő erejéig gyenge teljesítményt nyújtson, máskülönben megjelennek a kritikák. Allegri beszélt velünk az Inter elleni vereség után, elmagyarázta, hogy mi az, amiben hibáztunk, s mi azonnal megnyertük a következő két meccset."
A Juventusnak kedden a Dinamo Zagreb otthonában kell feledtetnie a Bajnokok Ligája-csoportkör első játéknapjának botlását, de a zebramezesekre aligha vár könnyed mérkőzés a Maksimir Stadionban.
"Felfokozott hangulat lesz a Dinamo ellen. Ezek a mérkőzések soha sem egyszerűek, de mi nyilvánvalóan jó teljesítményt akarunk nyújtani és győzni akarunk.
Jól akarunk játszani, uralni akarjuk a mérkőzést és a saját játékunkat kívánjuk nyújtani. Az elvárások magasak, de soha sem egyszerű a Bajnokok Ligájában. A legfontosabb dolog, hogy megszerezzük a három pontot, és végül továbbjussunk a csoportból."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Quentin_KR 2016.09.26. 09:42:39
vizi8 2016.09.26. 09:46:35
Hiribi27 2016.09.26. 11:34:09
Barolo4 2016.09.26. 12:11:26
Nathas 2016.09.26. 12:35:09
The king of alibis 2016.09.26. 15:34:17
De legjobban a 4-3-1-2 feküdne neki, a 2 csatár mögötti pozíció. Úgyhogy kedves Allegri, ideje lenne formációt váltani.
GabrieleGrande 2016.09.26. 16:25:38
bulldeo 2016.09.26. 16:32:23
Nathas 2016.09.26. 16:48:14
Nathas 2016.09.26. 16:49:36
Watakuki 2016.09.26. 19:15:16
Rocky80 2016.09.26. 19:38:10
Khedirából kiszerettem most hétvégén. :-/
ToTTy-Juve 2016.09.26. 20:47:30
Watakuki 2016.09.26. 21:36:51
Persze, ez csak vicc, Juvéból kiszeretni soha.
Nathas 2016.09.27. 07:57:04
Watakuki 2016.09.27. 12:09:17
Nathas 2016.09.27. 12:57:49
Egyébként 3-5-2-ben az általad felvázolt gárda nekem is bejönne (talán Barza tanár úr helyett most inkább Benatia-val, valahogy az öreg mester nem nyújt kiegyensúlyozott teljesítményt.)
4-4-2-ben viszont rengeteg lehetőség van. Valami kisebb csapat ellen szívesen kipróbálnék gyémánt alakzatban egy elég támadó felfogású
Alves-Benatia-Bonucci-Sandro
Cuadrado-Pjanic-Lemina-Pjaca
Dybala-Higuain
összeállítást.