HIVATALOS: Danilo 2025-ig hosszabbított a Juventusszal
HIVATALOS: Danilo 2025-ig hosszabbított a Juventusszal

danilo_2025.jpgAhogyan az a brazil védőjátékos múltkori nyilatkozata, valamint az olasz sajtó várakozásai alapján borítékolható volt, Danilo ma meghosszabbította szerződését, így bizonyossá vált, hogy 2025-ig az Öreg Hölgy szolgálatában marad.

"Szellem. Harcos. Vezér. Ez a három egyszerű szó jellemzi Danilót, a játékost, s még inkább az embert. Mióta 2019 augusztusában megérkezett a Juventushoz, a kötődése a színeinkhez azonnali volt. A pályán kívül is. ...

A Juve négy indokra alapozta fellebbezését
A Juve négy indokra alapozta fellebbezését

figc_logo_uvegajton.jpgTegnap több forrás is beszámolt arról, hogy a Juventus beadta fellebbezését a CONI illetékes szervéhez, s a Tuttosport a mai napon már több részlettel is szolgált a 90 oldalas dokumentum kapcsán.

A Juventus pontlevonása ügyében a FIGC döntött, s a CONI számára két lehetőség adott lényegében, egyik a pontlevonás jóváhagyása, a másik pedig az eltörlése, bár a múltban felmerült az is, hogy a CONI garanciabizottsága visszaküldheti az ügyet további ...

Barrenechea: "Próbáltam kihozni a legtöbbet a lehetőségből"
Barrenechea: "Próbáltam kihozni a legtöbbet a lehetőségből"

barrenechea_enzo_torino_ellen.jpgA Torino elleni 4:2-es győzelem során, az eltiltott Manuel Locatelli helyett kezdőként kapott lehetőséget a Juventus 21 esztendős argentin tehetsége, Enzo Barrenechea, aki nem vallott szégyent, így érthető örömmel és elégedettséggel nyilatkozott a városi rangadó után.

"Már bemutatkoztam a Bajnokok Ligájában, de a Serie A-ban játszani is nagy dolog. Ez egy városi rangadó volt, mindenki tudja, hogy ez mit jelent a városban, s hogyan élik meg." - mondta Barrenechea ...

Bremer: „A győzelem a legfontosabb”
Bremer: „A győzelem a legfontosabb”

bremer_gleison_golorom_hagyomanyos_mezben.jpgA városi derbi szokatlanul gólgazdagra sikerült, és ezúttal a védők és a középpályások villogtak az ellenfél kapuja előtt, hiszen Juan Cuadrado, Danilo, Gleison Bremer és Adrien Rabiot találataival nyerte meg a Juve a meccset.

„Jó meccs volt, és brá rosszul kezdtünk, végül megnyertük a mérkőzést, és csak ez számít. A városi derbi mindig különleges.” - értékelt a sérülése és a világbajnokság óta többet hibázó Gleison Bremer a DAZN számára.

...

Juventus - Torino 4:2
Juventus - Torino 4:2

Az EL-továbbjutás után az Öreg Hölgy városi derbire készült, s bár a Torino nem tudott a legjobb felállásában pályára lépni, korántsem számíthattak a szurkolók könnyű mérkőzésre.

A mérkőzés nem is kezdődött a Juventus számára ideálisan, Yann Karamoh góljával hamar hátrányba került a Juventus, de Juan Cuadrado egyenlíteni tudott, majd a vendégek ismét elléptek egy góllal, de a félidő Danilo találata után döntetlennel zárult.

A második ...

Allegri: „Ebben a szellemiségben kell folytatnunk”
Allegri: „Ebben a szellemiségben kell folytatnunk”

allegri_massimiliano_aggodva_nezelodik_partvonalrol.jpgA Juventus szokatlanul gólgazdag mérkőzésen megnyerte a városi derbit, a 4-2-re zárult mérkőzés után pedig Massimiliano Allegri elismerően beszélt csapatáról.

„A srácok nagyszerű teljesítményt nyújtottak egy nehezen feltörhető csapat ellen. Megérdemelt győzelmet arattunk.” - értékelt a mester a DAZN és a Sky Sport Italia számára.

„Erős reakciót láthattunk két további góllal a második félidőben, bár vállaltunk némi kockázatot a kapufával, ...

A Torino elleni mérkőzés
A Torino elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgEgy esetleges győzelemmel a Juventus beérheti a bajnoki tabellán az Inter csapatát legyőző Bolognát, s ezzel felkapaszkodhat a hetedik pozícióba, ehhez azonban az Allianz Stadiumba látogató Torino FC ellen kellene begyűjteni a három pontot.

Massimiliano Allegri keretében már helyet kapott Paul Pogba és Federico Chiesa is, azonban Arkadiusz Milik, Fabio Miretti és Kaio Jorge továbbra is hiányoznak, míg Manuel Locatelli sárga lapos eltöltését tölti majd.

A két ...

A Juve már Højlund képviselőivel tárgyal?
A Juve már Højlund képviselőivel tárgyal?

vlahovic_dusan_fagiolival_golorom.jpgHétfőn számos pletyka látott napvilágot a Juventus csatára, Dušan Vlahović kapcsán, és több forrás szerint a játékos nyári távozása is egy lehetőség. Ekrem Konur érteslései szerint a Juventus komolyan fontolgatja Dušan Vlahović eladását. A Bayern München is érdeklődik Dušan Vlahović iránt, aki nyáron válthat.

A Corriere dello Sport arról cikkezett, hogy a Juventus vezetősége tisztában van vele, hogy nem lesz egyszerű megtartani Dušan Vlahovićot, ha a ...

Danilo és Alex Sandro is hosszabbíthat a Juventusszal
Danilo és Alex Sandro is hosszabbíthat a Juventusszal

danilo_nantes_ellen.jpgA Sky Sport Italia értesülései szerint a Juventus közel áll ahhoz, hogy meghosszabbítsa két brazil válogatott védőjátékosa, Danilo és Alex Sandro szerződését.

A nehéz anyagi helyzetbe kerülő torinói klub a jelenlegi szezon során több fiatal tehetségnek is lehetőséget adott keretében, s a pletykák szerint nyártól hasonló elvek mentén alakítaná tovább a csapatot, azonban az ifjú titánok mellett szerepet szán több rutinos játékosnak is.

A ...

Allegri: "A városi rangadó mindig egy fontos mérkőzés"
Allegri: "A városi rangadó mindig egy fontos mérkőzés"

allegri_massimiliano_sajto_13.jpgA Juventus 3:0-ás győzelemmel tért haza Nantesból, s ezzel bebiztosította helyét az Európa-liga nyolcaddöntőjében. A zebramezes csapatra a bajnokságban egy hagyományosan nehéz összecsapás vár, a városi rivális bikákat fogadják majd hazai pályán.

"A városi rangadó mindig egy fontos mérkőzés. Folytatnunk kell a felkapaszkodást a tabellán azzal, hogy a pontjaink számát gyarapítjuk, megpróbálva beérni a Bolognát, ha a Torino ezt megengedi. Az erősségünknek ...

Juventus - Torino: a várható kezdőcsapatok
Juventus - Torino: a várható kezdőcsapatok

serie_a_juventus-torino.jpgA Nantes otthonában aratott szép győzelmet követően a Juventus városi rangadóval folytathatja, hiszen kedd este a Torino FC csapata látogat majd az Allianz Stadiumba.

A   La Gazzetta dello Sport   várakozásai szerint a Juventus kapuját ezúttal is Wojciech Szczęsny őrzi, előtte a háromtagú védelemben  Alex Sandro, Gleison Bremer és Danilo szerepelnek majd.

A középpályán Juam Cuadrado, Nicolò Fagioli, Leandro Paredes, Adrien Rabiot és Filip Kostić kapnak ...

Hétfő reggeli pletykacsokor
Hétfő reggeli pletykacsokor

milinkovic-savic_sergej_lazio_csk-szalaggal_bajnokin.jpgA Juventus kapcsán folyamatosan a várható változásokról írnak a pletykalapok, és a Calciomercato értesülései szerint az Öreg Hölgy egyik legújabb kiszemeltje az Udinese futballistája, Sandi Lovrić. A szlovén középpályás kiváló mutatókkal rendelkezik idén, és ezzel felkeltette a Juve és számos jelentős klub érdeklődését, a bianconero klub pedig kész a színfalak mögött puhatolózni a játékos megszerzése ügyében.

A TuttoJuve értesülései szerint ...

Az Atalanta dán tehetségét figyeli a Juventus
Az Atalanta dán tehetségét figyeli a Juventus

hojlund_rasmus_atalanta.jpgAz  Il Corriere dello Sport beszámolója szerint a Juventus az Atalanta ifjú támadóját, Rasmus Højlundot teheti meg legfőbb célpontjává, amennyiben Dušan Vlahović esetleg nyáron elhagyná Torinót, azonban a dán tehetség iránt az Arsenal és a Real Madrid is élénken érdeklődik.

A 20 esztendős támadó a jelenlegi szezon során 19 alkalommal lépett pályára az Atalanta színeiben, s ezalatt 6 találatot szerzett. Højlund ezzel a komoly teljesítménnyel, Adriano, ...

A Torino ellen Pogba és Chiesa is játszhat?
A Torino ellen Pogba és Chiesa is játszhat?

pogba_paul_edzesen_labdaval_dekazgat.jpgA La Gazzetta dello Sport szerint a Juventus edzései bizakodásra adnak okot, hiszen Paul Pogba most már rendszeresen a kerettel dolgozik, s ha nem tér vissza a fájdalom a következő pár edzésen, akkor a keddi derbin már a keretben lehet a francia középpályás. Massimiliano Allegri nem sietteti a játékost, várja a végső jóváhagyást a játékos részéről. Federico Chiesa a tegnapi edzést a srácokkal kezdte, majd személyre szabott munkát végzett egy másik ...

Pessotto: „Mindent meg kell tegyünk, hogy EL-döntőig meneteljünk”
Pessotto: „Mindent meg kell tegyünk, hogy EL-döntőig meneteljünk”

pessotto_gianluca_el_mikrofonnal.jpgGianluca Pessotto, a Juventus utánpótlás csapatának a sportigazgatója nyilatkozott a Sky Sport munkatársának az EL-sorsolás után, amelyen kiderült, hogy a Freiburg ellen harcolhatja ki a továbbjutást a Juve.

„Jó meccsre számítunk, egy példa nélküli meccs egy erős csapat ellen, amelyik jól teljesít a bajnokságban. Veretlenül érkeztek ebbe a szakaszba, kétszer megverték a Nantes csapatát. Érdemes kellő komolysággal kezelni ezt az összecsapást, de készen ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10148) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4233) mercato (4251) nyilatkozat (7575) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása