Danilo és Alex Sandro is hosszabbíthat a Juventusszal

danilo_nantes_ellen.jpgA Sky Sport Italia értesülései szerint a Juventus közel áll ahhoz, hogy meghosszabbítsa két brazil válogatott védőjátékosa, Danilo és Alex Sandro szerződését.

A nehéz anyagi helyzetbe kerülő torinói klub a jelenlegi szezon során több fiatal tehetségnek is lehetőséget adott keretében, s a pletykák szerint nyártól hasonló elvek mentén alakítaná tovább a csapatot, azonban az ifjú titánok mellett szerepet szán több rutinos játékosnak is.

A közelmúltban Danilo gyakorlatilag bejelentette, hogy hamarosan új szerződéssel kötelezheti el magát a Juventusnál, s úgy tűnik, hogy hasonló forgatókönyv valósulhat meg Alex Sandro esetében is.

A 32 esztendős brazil védő igen mérsékelt teljesítményt nyújt a jelenlegi szezon során, s ugyan szerződése idén nyáron lejár, az abban megtalálható záradék szerint a kontraktus automatikusan meghosszabbodhat bizonyos körülmények megvalósulása esetén.

A megegyezés szerint a Juventus ugyan 1.5 millió euro fejében érvénytelenítheti a szerződésben rögzített záradékot, azonban úgy tűnik, hogy a klub marasztalni tervezi a veterán védőt.

Alex Sandro 2015-ben 28 millió euro átigazolási díj kifizetése mellett érkezett az FC Porto együttesétől, s a jelenlegi szezon során 7 alkalommal lépett pályára, ezalatt két gólpassz fűződik nevéhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3218059826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GGábr81 2023.02.27. 19:39:35

De miért? M'ééér?

venember83 2023.02.27. 19:56:47

@GGábr81: mert egyszerű. Mint a futball. S ami egyszerű, az egyben jó is. Másrészt meg a pletykák szerint kb. elkerülhetetlen is a dolog a pályára lépések száma miatt.

Lanzafame 2023.02.27. 20:39:27

Itt lenne az alkalom egy kiadós nagytakarításra, erre a tovább kenegetjük a napon megolvadt kutyaszart.

@venember83: mi van a szerződésében, te tudsz infót erről? Mondanám, hogy ha legalább csökkenne a fizetése, akkor OK, de Sandróval hosszabbítani akkor is elfogadhatatlan lenne, ha még ő fizetne azért, hogy maradhasson.

rockitbaby 2023.02.27. 21:03:29

@Lanzafame: Tán olyan automatikus hosszabbítás van benne, mint Cuad szerződésében, bizonyos számú pályára lépéshez kötve. A pletykák szerint 40 pályára lépés.

Rocky80 2023.02.27. 21:03:52

Már 8 éve hogy itt van? Jézusom...

west30 2023.02.27. 21:08:23

@Lanzafame: Marad a jelenlegi fizetese,de Bonuccival is ez a helyzet jovore,szerencsere o nem fog 40 meccsen lejatszani valoszinuleg.

Zsltrk977 2023.02.27. 21:14:28

Elment a józan eszük.

Leram7 2023.02.27. 21:27:00

Nem jó ötlet itt tartani, max akkor lenne érdemes vele hosszabbítani, ha kb felezik a fizetését és akkor is kiegészítő embernek lenne jó.

A régi Sandro kiváló volt, de 2-3 éve már alig van jó meccse.

Nagyon jó idén, hogy nyertünk egy Fagiolit, jó lenne még mellé 3-4 értelmes játékos. Sandro megtartása pedig nem ebbe az irányba visz.

Rodri13 2023.02.27. 21:43:54

Nehogy már megszabaduljunk sandrotol, hosszabitsunk vele inkább. Gratulálok!

2023.02.27. 22:00:22

Lehet marad hallegri, hosszabbítunk a koloncokkal. Szép kilátások. Nem hiszem el, hogy ez az új vezetőség is csak dilettánsokból áll.

Shaky79 2023.02.27. 22:57:24

Szánalmas! Allegri meg a fiatalítás, antifoci az lesz! Bravo! Nekik meg kellene köszönni az eddigi munkájukat és viszlát, Ruganival, De Sciglioval, Bonuccival együtt, sajnos már Cuadradot is idesorolom! Ehelyett jöhet a szokásos Allegri által vezényelt, tapasztalt játékosokkal szemetgyönyörködtető, semmit sem akaró bunker, antifocija!

Attilio79 2023.02.27. 23:21:35

A vélemény szép dolog, de nem szabad figyelmen kívül hagyni az összefüggéseket!
- Danilo és Sandro jó barátok egymás gyerekeinek a keresztapjai.
- Danilo jól teljesít és jelenleg csk.
- Bremer, a harmadik brazil számára milyen üzenet lenne, ha vasvillával küldenénk el a brazilokat?
- Az olasz foci rutinos védőkről szól, régóta.
Végül, a 3 brazil egy súlyosabb büntetésnél jó alapot nyújtana a csapatnak!
Mindent egybevetve, ninxs pénz jobb futballistákra, maximum jobb, hatékonyabb taktikára, amit nem Zidane fog elhozni véleményem szerint!

Dzsákkeríni 2023.02.28. 00:11:32

@Pjanista: Szerintem van ügyetlenebb Bremernél labdával és az Danilo. Esküszöm hozzá képest Sturaro labdazsonglőr volt!

MdewC 2023.02.28. 02:09:59

@Attilio79: teljesen egyet értek. Nem rosszak a brazilok.

Kapuba kellene Perin, illetve még egy normális stabil CB és rendben is vagyunk. Vmi csere ifi jöhet a brazilok mögé és szevasz, jelenleg ennyire telik.

Il Principino 2023.02.28. 07:15:23

@MdewC:
@Attilio79:
Egyetértek!Attól még hogy marad Sandro korán sem biztos hogy jövőre kezdő lesz!!!Jelenleg anyagilag qrva szarul állunk és nem tudjuk mi lesz a büntetés(ek) vége.Még mindig a kp lesz a prio sztem,hiszen sokan távozhatnak és egy stabil kp-val ez a brazil fal sem lenne rossz.

NCSMCS628 2023.02.28. 07:22:32

@rockitbaby: Akkor pletykák szerint minek 40x pályára léptetni?

venember83 2023.02.28. 07:46:40

@Lanzafame: a megolvadt kutyaszart elég kellemetlen feladat eltávolítani. Még ha megkeményedett volna, de megolvadtan… Persze, hogy senkinek sincs gusztusa hozzá. Inkább hagyják, hogy az idő megoldja a kérdést. Egy Öreg Hölgynél az idő úgyis megold szinte mindent. Csak türelem kell.

@Il Principino: igen, a klub rosszul áll anyagilag, de nézzük csak meg. Alex Sandro szerződésbontása 1,5-2 millió euró. Cambiaso jövőre visszatér, mennyi a különbség Alex Sandro és az olasz bére között? Szerintem jelentős, így pénzügyileg is megérné elengedni Alex Sandrót. De persze a stabil egygólos győzelmekhez egy sótlan, lassú brazil balhátvéd bőven megfelelő, sőt! A lényeg, hogy ne hibázzon (nagyokat) védekezésben.

venember83 2023.02.28. 07:51:31

@Rocky80: de hamarosan lesz mit ünnepelni, már csak párat kell aludni a legutóbbi BL-győzelem 30. évfordulójáig.

GGábr81 2023.02.28. 08:22:50

@Attilio79: Dániel lovával semmi bajom. Na jó azért nem a valaha volt legjobbak között van, de legalább szívvel csinálja. Dupla Sándor lehet keresztapu portugáliából is. Ezért már nehogy szerződjünk. Bremer nemzeti érzelme miatt neeee hívjuk vissz szArthúrót?

Attilio79 2023.02.28. 09:21:31

@GGábr81: Arra céloztam (szerintem sikeresen), hogy a Juve jelenlegi helyzete sem anyagilag, sem pedig egy komolyabb büntetést tekintve nem engedheti meg magának a teljes nullázódást a hátsó alakzatban.
DS vergődése biztosan kielégítő látványt nyújt itt sokak számára, de a 3 stabil brazil jobb, mint a nulla, mert azt borítékolhatjuk, hogy Bremer sem maradna. Tehát Bonu, Rugani és DS vergődése lehetne jövőre, talán Cambiaso és De Winter epizód szerepével.
Valóban veretes védősor lenne!
A hosszabbítással viszont benne van az esély, hogy csak 2 szélső védő vásárlásával a védelem egy újabb évre használható marad.

Il Principino 2023.02.28. 09:29:18

@venember83: Gyanítom olcsóbb megoldás itt tartani még 1 évet és nyögni a fizetését,mint több 10milliót kifizetni egy másik balbekkért,aki egyáltalán játszott már 3 védős felállásban..Nem biztos hogy Cambiaso éppen erre alkalmas és ugye ki tudja hol kezdi a következő szezont.Rabiot,Cuadrado bére elvileg felszabadul,de Zak,Mariska,Arthur se biztos hogy itt folytatja.Én sem ugrálok örömömben,mert az ő ideje is lejárt már,de 1 év még belefér ha szükség úgy kívánja.
Egyébként a Juventusnál semmi nem biztos,tehát ne vegyük készpénznek Sandro maradását se :)

venember83 2023.02.28. 09:43:57

@Il Principino: ezeknek a kiöregedett, senki számára nem vonzó játékosoknak a maradása azért viszonylag biztos, állandó, mint a nyomorúság.

rockitbaby 2023.02.28. 10:20:23

@Attilio79: Egy tőzsdén jegyzett klub keretének kialakítása során a lőtéri döglött kutyát nem érdekli, ki kinek a keresztapja. Ez egyetlen profi klubnál sem lehet érv megtartásra. A brazil triónk pont annyira jó, hogy a Napoli, az Atalanta és a teljes VB alatt láthattuk, hogy szépen beárazták őket. A három brazil jó alap? Mire? Maximum ketten, de Sandro sose. Nincs pénz igazolni helyette? Még csak költeni sem kellene. Belső védőnek tekintjük, akkor Huijsen, Rugani és még Gatti is értelmesebb opció lenne. Ha szélső védőnek, akkor Cambiaso köröket ver rá. Pénzt sem kellene költeni ahhoz, hogy ezerszer jobb opciókkal gazdálkodjunk. Csak ehhez ésszel kellene gondolkoznia Allegrinek.

Il Principino 2023.02.28. 10:43:35

@venember83: ezen most felnevettem :D :D :D
Valóban így van!Ez a Juventus stílus.

venember83 2023.02.28. 10:48:51

@rockitbaby: Ceferint sem érdekelte a keresztapai státusz Agnelli kapcsán. A hadjárat attól függetlenül folyik. Vagy talán még inkább.

Wizzurah 2023.02.28. 10:58:58

Okos döntés, brand építés töretlen, annyit kérdeznék csupán, hogy miért csak +1 év? Jövőre megint lehet izgulni, hogy elviszi egy Fluminense vagy egy Vasco da Gama vagy egy ilyesmi :(

babo0410 2023.02.28. 13:15:26

Sandroval hosszabbítani akarunk? Értem én, hogy az FFP miatt így egy évre kevesebbe kerülne, de inkább nem lehetne elzavarni? Bezzeg Vlaho mehet mi? Így nem leszünk újra nagyok.

Attilio79 2023.02.28. 13:38:49

@rockitbaby: Ha -15 ponthoz érkezik még, akkor a lőtéri kutyát sem fogja érdekelni a klub, csak mert egy J betű van a Serie B-ben a mezünkön a címer helyén és most nincs Del Pieronk!
Bárki-bármit mond, ezek a hosszabbítások szükségesek az adott helyzetben, mert 1,5 hónap múlva lehet, hogy még ők sem írnának alá!
Az olasz fociban általában az idős, rutinos védőket szeretik, elég régóta, de ha csak Bastoni szintet elérné a Rugani, DS, Gatti hármas már jó lenne, de sajnos fényévekre...

venember83 2023.02.28. 14:16:56

@Attilio79: szerintem a Juve nem esne ki további mínuszok esetén sem, elég gyenge a bajnokság a bennmaradáshoz. Másrészt viszont valamiért azt érzem, hogy ez a -15 sem fog megmaradni, szóval fene tudja, hogy a szezon végén mennyi lesz az annyi.

spaolo1981 2023.02.28. 14:21:00

Sandro marad még egy évig, hogy felvegye a fizetését, utána Kosticot átképezzük balbekknek, a lá Cuadrado. Ha pedig a kolumbiai sem lesz, akkor ott van DS. Ez így teljesen jó, semmi kivetnivalót nem látok.

rockitbaby 2023.02.28. 15:56:27

@Attilio79: És szerinted, ha már Serie B, akkor bele fog férni Sandro évi 7 milliós bére? Nagyon nem. Pont most lenne itt az idő, akár másod liga, akár BL lemaradás, hogy a hozzá hasonló ballaszttól megszabaduljunk végre valahára. Nem hosszabbítani vele. Az meg közröhej, hogy azért maradjon, mert a jelenlegi kapitány gyerekének a keresztapja. Sandro hosszabbítása nem szükséges, hanem ostobaság lenne. Évek óta nem tud kiemelkedőt alkotni, de mi még mindig marasztalnánk. De ha Te már Serie B-re készülsz, oda pont elegendő Gatti és Rugani, töredék bér mellett.

Ha pedig továbbra is ragaszkodunk a sztereotípiákhoz, akkor soha a büdös életben nem fogunk tudni a fejlődés útjára lépni. Engedjük már el ezeket, ez nem érv arra, hogy 30+ éves játékosokat igazoljunk/ hosszabbítsunk velük több évre, magas bérrel. Ugyanazokat a hibákat követnénk el, amiket 2018 óta folyamatosan. Ideje lenne tanulni belőlük végre és nem újból elkövetni őket.

Attilio79 2023.02.28. 16:16:22

@rockitbaby: Alapból röhej, azonban Sandro miatt érkezett Danilo és ki tudja, hogy Bremert mivel győzték meg...
Elsőre is írtam, az összefüggéseket nem látjuk, de még azt sem, hogy mi lesz 2 hónap múlva.
A Juventusnál focizni lehet, hogy nem lesz akkora élmény a közeljövőben és még egy dL nem hiányzik...

rockitbaby 2023.02.28. 16:49:02

@Attilio79: Danilo nem Sandro miatt érkezett, hanem mert Sarri nem tartott igényt Cancelo-ra a pocsék védekezése miatt, nem mellesleg így sikerült egy ki plusvalenzát is elkönyvelni a cserén. Az összefüggés annyi, hogy Allegri annyit játszatja indokolatlanul, hogy már 27 pályára lépésnél tart és ismerve mennyi mérkőzés van még hátra, valószínűleg el fogja érni azt a bizonyos rémálom határt, hogy automatikusan +1 év legyen belőle. Így pedig mindegy, hogy a vezetőség hosszabbít rajta, vagy automatikusan történik meg, ha már a kedves edző nem látja a fától az erdőt.

A Juventusnál focizni most sem feltétlen élmény, de akinek nem tetszik, lehet eltakarodni Torinóból. Inkább nézem a Next Gen csapatot, akik legalább hajtanak, mint a túlfizetett, idős és motiválatlan zsoldosokat, akiknek csak annyi számít, hogy hó elején csippanjon a pénz a számlán. Ne maradjon azért Sandro, mert kényelmes megoldás egy évre.

Ezért kellene egy ( értelmes ) sportigazgató, mert annak ilyen sületlenség, mint a brazil szerződésének meghosszabbítása, az eszébe se jutna.

steven.h 2023.02.28. 17:01:34

@rockitbaby: Egyetértek, főleg az utolsó mondattal, de a többivel is.

Attilio79 2023.02.28. 17:46:18

@rockitbaby: :D
Inkább nézed a Next Gen csapatot? Ha így lenne kb. befonnám a nem létező hajam!
A Serie C 11. helyén állnak, a két osztály, a tudás- és fizikai hátrányuk még egy Cremonese ellen is szembetűnőek lennének.
Kb. 5 meccset nem bírnál végigszenvedni, ha a két csapatot kicserélnénk!
Rabiot is játszatja a mester, vélhetően nem marad, az úgy jó?
Danilo Sandro miatt érkezett, ahogyan Paredes is di Maria miatt kenődött ránk. Ha nem lett volna személyes kapcsolódás, vélhetően egyik se "választotta" volna a Juventust. Majdnem minden külföldi játékos kapcsolódik valakihez, azért ez elég érdekes...

rockitbaby 2023.02.28. 18:08:05

@Attilio79: Kezdheted fonni, holland fonást kérek, köszi. Nem a tudást emeltem ki, és nem a fizikumot, hanem az akarást. A csapat tökéletesen átvette az edzője stílusát, színtelen, szagtalan, ötlettelen. Egy ilyen helyzetben a saját nevelések váratlan megoldásai - ebből többet is láthattunk pl Fagiolitól -, és küzdeni akarása üdítően hat.

A meccseinket most is szenvedés nézni, még ha így is lenne, nem hatna az újdonság erejével. Bár amikor még ha csereként is, de pályára küldi a saját neveléseket, Iling-Junior és Soulé is olyan színt tud vinni a játékba, hogy csak leshetünk.

Rabiot ne keverd ide, Sandro hosszabbításának hasznosságáról beszélünk, nem arról, hogy érdemes-e azokat játszatni, akiknek lejár a szerződésük. Teljesen más téma.

Attilio79 2023.02.28. 18:33:33

@rockitbaby: Mivel a semmit nem lehet befonni, ahogyan írtam is...
Pontosan a fától nem látod az erdőt. Ha nincs energia és tudás, lehetsz agilis kb. 15 percig, ráadással együtt a fennmaradó 80 percet nézhetnéd életed végéig. Demagógia amit leírtál, másrészt átgondolatlan.
Már hogyan jönne ide Rabiot! Neki is lejár a szerződése, ha megkapja a 8-10 körülit, akkor örülni fogsz?

rockitbaby 2023.02.28. 19:00:11

@Attilio79: Már most se örülök neki, nem hogy ha megkapná. A tökéletes zsoldos prototípusa. Az utóbbi fél évben teljesít jól, hogy ezzel csikarjon ki jobb szerződést - akár itt vagy máshol. Négy évre jutott eddig kb fél szezonnyi valós tudásnak megfelelő teljesítmény.

Én nem látom azt, hogy annyira rossz lenne az Next Genből felkerültek energia szintje vagy tudása. Tapasztalat híján vannak, azt nem vitatom, de sokkal inkább ők, vagy Rovella, mint Paredes féle 007-es ügynökök ( 0 teljesítmény, 0 hozzáadott érték, 7 milliós fizetésért ). Nem ismersz, részemről nem demagóg a Next Gen. Én valóban inkább nézném őket, mert azt el tudom fogadni, ha kikap a csapat, de azt nem, ha lélektelenül játszik.

alexGicamo 2023.02.28. 19:01:33

Danilo még csak - csak , de Alex Sandro már réges rég kiégett, mint a villanykörte ! Ő már csak arra jó, ha utolsónak hagyja el az öltözőt, akkor lekapcsolja a pilácsot ...

Attilio79 2023.02.28. 19:17:12

@rockitbaby: Teljesen egyetértek ezzel az utolsóval! Rovella, Fagioli, Miretti kell nekünk! Rabiot haza kell küldeni anyuka szoknyája mellé.
Azonban hidd el, a Next Gen jó alap, de a szint nem azonos, sajnos. 15-20 percekre működhetnek, Yildizt és Mancinit is megnézném a nagy keretben, de 90 percig ezek a játékosok nem érettek.
Sandro játékában is egyetértek, 2-3 éve nem tud (akar) azon a szinten teljesíteni, mint előtte, mégis most olyan a szituáció, hogy a csapatnak lehet rosszabb. Inkább Bonuccitól váljunk meg és Sandro üljön a padon akár. Tudom magas a fizuja, mégis úgy érzem, hogy más szempontokat tekintve szükség van rá. Pogbánál nem rosszabb a fizu/teljesítmény mutatója. :)

rockitbaby 2023.02.28. 20:24:31

@Attilio79: Yildiz ugye még az U19-ben játszik, az ő esetében valósnak érzem azt, amit írsz. Neki lehet, hogy hirtelen lenne, ettől függetlenül igen könnyen előfordulhat, hogy ő lesz a következő, aki megkapja a lehetőséget. Most tekintsünk el attól, hogy Barrenechea kezd ma Paredes helyett ( !!! ).

Sandróval nekem az a bajom, hogy most hosszabbítani vele, pont olyan rossz befektetés lenne, mint Dybalával tavaly minimum 10 milliós éves bér mellett. 7 milliót keres, ha hoznánk valakit a helyére - azt most ne nyissuk meg, hogy középső védőnek vagy szélsőnek, hanem maradjunk az eredeti posztjánál -, akiért még ha fizetni is kellene, de fiatalabb lenne, kevesebb a bére és meg lenne az esély arra, hogy úgy szálljunk ki a bizniszből, hogy kerestünk rajta. Pont azért tart ott a klub, ahol tart, mert folyamatosan ilyen rossz döntéseket hoztak. Évekre visszamenően. Lásd Khedira hosszabbítása annó. Mondok egy példát. Fresneda kb 20 millióba fájna, keresne max 2 milliót, de az már most tudható, hogy az értéke rohamléptékben nőni fog. Jobb befektetés még a mostani anyagi lehetőségek mellett is, mint újabb egy évvel elodázni a dolgot. A ragtapasz is hirtelen letépve okozza a legkisebb fájdalmat, nem úgy, ha lassan húzod le.

venember83 2023.02.28. 20:39:44

@rockitbaby: "Mondok egy példát. Fresneda kb 20 millióba fájna, keresne max 2 milliót, de az már most tudható, hogy az értéke rohamléptékben nőni fog."

Fogalmazzunk úgy, hogy ez nagyban függne attól, milyen edzői felfogás érvényesülne, milyen futballt mutatna a csapat stb. Szerintem egyértelmű, hogy a borzasztóan visszafogott, nagyban a védekezésre és az egyéni villanásokra koncentráló játék miatt veszít a Juve tízmilliókat. Mert ebben a rendszerben egyszerűen a játékosok nem tudják megmutatni, mi rejlik bennük, főleg ha nem minden tekintetben kiteljesedett, legjobb korban lévő játékosokról van szó, hanem fiatalokról, akiket még csiszolni kellene, és akiknek sokat kellene tanulni a futballból csapatjáték tekintetében. De ugye utóbbi a Juventusnál csak nagyon visszafogott módon létezik, kiépített támadójáték, sablonok, begyakorolt figurák tekintetében kb. semennyire.

venember83 2023.02.28. 20:41:43

@rockitbaby: ja, valamit még elfelejtettem Yildiz kapcsán. A srác a Bayernt otthagyta, szóval valószínűleg az ő ügyében is sürgősen lépni kellene, minél hamarabb Next Genbe vinni, majd max. 1 év után a felnőtt keretbe, ha a Juve szeretne valamit tőle, mert nem tűnik annak a türelmes fajtának, akinél éveket lehet várni, s aki elfogadja a kölcsönadogatásokat, amiket a Juventus olyan gyakran alkalmaz fiatalok esetében (Fagioli, Rovella, Cambiaso így hirtelen).

Attilio79 2023.02.28. 21:12:43

@rockitbaby: Máshonnan közelítem meg, 5 cserelehetőség van, ebbe simán beleférne akár Yildiz is (pl. Kean helyett).
Az edzői felfogás sokat számítana. A kérdés, a játék felfogása, a hosszútávú tervekben rejlene, azonban azt látom, hogy a koncepcióval senki sem foglalkozik, szép a Next. Gen. elnevezés is, de a mögöttes tartalomnak működnie kellett volna az utóbbi 10 évben is.
A ragtapaszt gyorsan kell letépni, azonban a Juventus egy elit klub, megtehetné, hogy felkészüljön arra, hogy nem Leukoplastot használ közvetlenül a sebre, hanem sebpárnával ellátott Hansaplastot...

@venember83: +1

Shaky79 2023.02.28. 21:27:26

@rockitbaby: szerintem ne erőltesd! Ha valakinek Danilo meg Alex Sandro kell illetve a többi kivénhedt alibi focista, akkor ugyan azt az elvet vallja amit Allegri! Nem lehet meggyőzni. A foci az nem az amit most a Juve a pályán csinál, attól mi nagyon messze vagyunk! Szerintem ezzel a teljesítménnyel vallatni lehet a szurkolókat és a régi drukkereket is elüldözik! Fiatalítani kellene, főleg hátul, és nem támadókból hátvédet csinálni, mert az nem jött be, és igazából 3-4 jó igazolással illetve egy focizni akaró edzővel a Juve szinteket léphetne felfrlé.

Attilio79 2023.02.28. 21:41:13

@Shaky79: A sokat fikázott Cuadrado és Danilo nélkül 2re égnénk ma a Toro ellen...
A bónusz kérdés, Chiellini óta hány fiatal védő tudta beverekedni magát stabilan a kezdőbe?
Az olasz foci nem a fiatal védőkről szól(t sohasem), aki azt akarja látni, nézze a PL.-t.

venember83 2023.02.28. 21:55:36

@Attilio79: bizony, ebben a rendkívül magas szintű olasz bajnokságban de Ligt is könnyűnek találtatott, talán egy év kivételével. Szerencsére a Juve átigazolási politikája ehhez igazodik, mindig kellően tapasztalt erősítések merülnek fel az eltékozlandó fiatal tehetségek mellett. Az Öreg Hölgy ezt szereti.

Attilio79 2023.02.28. 22:03:00

@venember83: Nem csak ő! Demiral, Romero, Cancelo egyszerűen nem maradt olyan, aki tényleg tehetséges és el lehetne képzelni a védelemben.
Gatti, Rugani, DS felejtős minden tekintetben.
Bastoni talán Calabria, de holvan már Nesta, Cannavaro, előtte Ferrara, Baresi, Bergomi, Vierchowod képességű védő Itáliában?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása