Pessotto: „Mindent meg kell tegyünk, hogy EL-döntőig meneteljünk”

pessotto_gianluca_el_mikrofonnal.jpgGianluca Pessotto, a Juventus utánpótlás csapatának a sportigazgatója nyilatkozott a Sky Sport munkatársának az EL-sorsolás után, amelyen kiderült, hogy a Freiburg ellen harcolhatja ki a továbbjutást a Juve.

„Jó meccsre számítunk, egy példa nélküli meccs egy erős csapat ellen, amelyik jól teljesít a bajnokságban. Veretlenül érkeztek ebbe a szakaszba, kétszer megverték a Nantes csapatát. Érdemes kellő komolysággal kezelni ezt az összecsapást, de készen állunk.

Ángel Di María? A jelenléte és a formája előny mindenkinek. Nagyban számítunk rá, valamint Paul Pogba és Federico Chiesa felépülésére is. Vele a csapat többet nyújt tartás és minőség tekintetében. Akarjuk-e, hogy maradjon? Persze, reménykedünk benne, s egy jó szezonzárás ebben segíthet. Ángel Di María bizonyosan mindent bele fog adni az év végéig, és reméljük, hogy jövőre is itt lesz.

A fiatalokkal elégedettek vagyunk, most aratjuk le az elmúlt években végzett munka gyümölcseit. A fiatalok bizonyították, hogy képesek elviselni a Juventus mezének a terhét bonyolult pillanatokban is, ez plusz motivációt jelent a Next Gen és a primavera játékosok számára.

A Next Gen jövő csütörtökön játszik a Vicenza ellen az Olasz Kupában, de a primavera csapatban is vannak játékosok, akik közel állnak ahhoz, hogy a Next Gen kerethez csatlakozzanak. Vannak tehetséges futballistáink, akik jó teljesítményre képesek. Kenan Yildiz egy U19-es játékos, de mások is vannak a Next Gen csapatban, akik megérdemlik, hogy a felnőtt kerethez csatlakozzanak. Reméljük, hogy mostantól a szezon végéig képesek lesznek bizonyítani, például Dean Huijsenre gondolok. Meg kellene szerezzük a Coppa Italia Serie C serleget, az történelmi tett lenne.

Igen, a legutóbbi európai diadal óta sok év telt el, velem a csapatban, de a győzelmekhez kapcsolódó érzéseket nem felejti el az ember. Ha valaki a Juventusnál futballozik, tudja, hogy mindent meg kell tennie, hogy az összes meccset megnyerje, és a sorozatok végéig versenyben legyünk. Idén a Juventusnak megvan a lehetősége, hogy meneteljen az EL-ben, és mindent meg kell tennie, hogy a végéig meneteljen, aztán következik az Olasz Kupa-elődöntő, és a bajnokságban is fel kell szívnunk magunkat, minden meccset úgy kell játsszuk, mintha a legfontosabb meccsek lennének.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1118057432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barza 2023.02.25. 10:06:30

De nagyon szerettem az ilyen típusú játékosokat, mint ő volt. Elkelne pár ilyen mentalitású játékos a mostani keretbe is.

2023.02.25. 12:04:31

A mai keretből minden hiányzik abból, ami az ő idejükben megvolt. Akkor számított a Juve, tényező volt, féltek tőle. Most meg...

venember83 2023.02.25. 15:12:58

Gól Yildiztől, akiről Pessotto beszélt: fb.watch/iVQcl8bDHd/

alexGicamo 2023.02.25. 16:52:23

@venember83: Nagyon tud a srác ! Jöhet !

venember83 2023.02.25. 18:58:35

@alexGicamo: 17 éves, nyilván fejlődnie kell izomzat és erőnlét tekintetében, de valószínűleg nagyon hamarosan meg kell adni neki a lehetőséget a legmagasabb szinten, különben ő fog lépni. Szerintem ő nem fog kölcsönszerződésekkel bohóckodni, sokadrangú Serie B és Serie A csapatoknál. A Bayernt is otthagyta a 'csába, mert nem kapta meg, amit szeretett volna, s a primaverában bizonyítja is sokadjára a benne rejlő potenciált. Csak egy megfelelő sportigazgató s edzői stáb kellene, amelyik nem kb. lejárt lemezeket pörget.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása