HIVATALOS: Pjaca a Rijekánál folytatja
HIVATALOS: Pjaca a Rijekánál folytatja

pjaca_marko_rijeka.jpgA mai nappal végérvényesen lezárult Marko Pjaca torinói kalandja, a horvát támadó hét évvel ezelőtt nagy reményekkel érkezett a Juventushoz, ahol aztán nem tudta megcsillantani tehetségét, s pályafutását súlyos sérülés is hátráltatta.

Pjaca később kölcsönszerződések keretében próbált szerencsét, megjárta a Schalke 04, a Fiorentina, az Anderlecht, a Genoa, a Torino, majd az Empoli csapatait is, most pedig visszatér hazájába, hogy a HNK Rijeka színeiben ...

Kostić távozhat, Chiesa, Szczęsny és Rugani pedig hosszabbíthat
Kostić távozhat, Chiesa, Szczęsny és Rugani pedig hosszabbíthat

kostic_filip_portre.jpgA Juventus számára Leonardo Bonucci távozásával véget ért a mercato, állítja Giovanni Albanese , ám ennek ellenére még lesznek bizonyos változások, legalábbis a pletykák ezt jövendölik.

Mirko Di Natale  a West Ham érdeklődéséről írt Filip Kostić kapcsán, és fejlemények várhatók a következő órákban. A Calciomercato írása szerint a szerb játékos szívesen elhagyná a Juventust, és a West Ham konkrét opciót jelent, azonban ehhez 15 millió eurós ...

HIVATALOS: Bonucci az Unionhoz csatlakozik
HIVATALOS: Bonucci az Unionhoz csatlakozik

bonucci_leonardo_union.jpgA Juventus és Leonardo Bonucci kapcsolata véget ért. Az ünnepekkel teli, számos siker és győzelem által övezett út során közösen írt történelem született. A védőjátékos karrierje mostantól az Union Berlinnél, Németországban folytatódik.

„A Juventus Football Club S.p.A. bejelenti, hogy megegyezésre jutott az 1. FC Union Berlin egyesületével Leonardo Bonucci játékjogának az ingyenes és végleges átadása tekintetében.

A művelet megközelítőleg 5,6 ...

Weah: „Osimhen és Vlahović közül utóbbit választom”
Weah: „Osimhen és Vlahović közül utóbbit választom”

weah_timothy_23-24-es_mezben_labdaval.jpgTimothy Weah egy JD Store megnyitóján beszélt a napokban, ahol a New Balance képviselőjeként jelent meg, miután 2021 óta az amerikai márkát képviseli.

„Az egyedüli érkező vagyok? Örülök ennek, őszintén mondhatom, mivel ez azt jelenti, hogy a klub igazán hitt a képességeimben.

A futballt úgy élem meg, hogy mindig 100%-ig hiszek a bajnoki címben, természetesen. Mindannyian a legjobbunkat fogjuk adni, hogy sikeresek legyünk, de a legfontosabb dolog az, hogy ...

Bonucci: „Nem én döntöttem a távozás mellett”
Bonucci: „Nem én döntöttem a távozás mellett”

bonucci_leonardo_repteren_tavozas_kozben.jpgTegnap délután a Juventus legendás védőhármasának utolsó tagja is elhagyta Torinót, Leonardo Bonucci végül az Union Berlin csapatához csatlakozik, miután hírbe hozták őt a Lazióval és a Sampdoriával is.

„Nagyszerű lehetőségként élem meg ezt a váltást, örömmel csatlakozok egy felfutó ágban lévő klubhoz, és meggyőzött a lelkesedés, amit éreztem a velem való kommunikáció során.” - mondta a védő a Sky Sport Italia munkatársának a repülőtéren ...

Allegri: „Pontos programot kell megvalósítanom a Juventusnál”
Allegri: „Pontos programot kell megvalósítanom a Juventusnál”

allegri_massimiliano_mosolyog_feher_ingben_usa.JPGMassimiliano Allegri a DAZN munkatársának adott interjút, s ebben számos témáról beszélt, először is a visszatérésének okait és céljait részletezte, de a játékosok helyzete is felmerült, illetve a Juventus mercatója is.

„Egy pontos programmal tértem vissza, ezért is kaptam négyéves szerződést Andrea Agnellitől. Tagadhatatlan, hogy a Juventus semmit sem nyert az elmúlt két évben, az első évben könnyebb menetelésre számítottam, és talán ez hiba volt. De ...

HIVATALOS: Yildiz 2027-ig hosszabbított a Juventusszal
HIVATALOS: Yildiz 2027-ig hosszabbított a Juventusszal

yildiz_kenan_hosszabbitas.jpgAhogyan az a tegnap esti pletyka alapján várható volt, a Juventus meghosszabbította Kenan Yildiz szerződését, s a fiatal támadó 2027-ig kötelezte el magát a zebramezeseknél.

"Kenan Yildiz 2027-ig megújította szerződését a Juventusszal. A török támadó, aki 2022 júliusában csatlakozott a Juventushoz, meghosszabbítja szerződését egy ígéretes szezonkezdet után.

A 18 esztendős játékos tagja volt a felnőtt keretnek, amely az előszezonban az Egyesült ...

Yildiz megegyezett a hosszabbításról a Juventusszal
Yildiz megegyezett a hosszabbításról a Juventusszal

yildiz_kenan_csikosban.jpgA Juventus arra készül, hogy hosszabb távon is Torinóban tartja egyik legnagyobb ifjú tehetségét, Kenan Yildizt, aki hamarosan új szerződést írhat alá a klubbal Fabrizio Romano beszámolója szerint.

A fiatal játékos jelenlegi szerződése még két évig, 2025 júniusáig érvényes, de annak érdekében, hogy elejét vegye az érdeklődésnek, Romano szerint a klub most 2027-ig érvényes szerződést készít elő Yildiz számára.

A 18 esztendős Yildiz az Udinese ...

Di Livio: "Lukaku tökéletes lett volna Allegri számára"
Di Livio: "Lukaku tökéletes lett volna Allegri számára"

di_livio_angelo_szakert.jpgA nyár egyik legnagyobb kérdése az volt, hogy létrejön-e a  Vlahović-Lukaku csere, s a La Gazzetta dello Sport korábban megkérdezte a Juventus több korábbi játékosát , akik akkor egybehangzóan ellenezték az üzletet, amely végül nem is valósult meg.

Most megszólalt Angelo Di Livio is, aki a Calcio Totale vendégeként adott hangot ellenvéleményének.

"Jól tette-e a Juventus, hogy Vlahovićra összpontosított? Nem, véleményem szerint Lukaku tökéletes volt ...

HIVATALOS: Kaio Jorge a Frosinone csapatánál folytatja
HIVATALOS: Kaio Jorge a Frosinone csapatánál folytatja

kaio_jorge_frosinone.jpgAz átigazolási időszak vége felé közeledve a Juventus egy újabb fiatal játékost küldött tapasztalatot  gyűjteni, a klub hivatalosan is bejelentette, hogy Kaio Jorge egy szezonra szóló kölcsönszerződés keretében a Frosinone együttesénél szerepel majd.

"Kaio Jorge egy évre szóló kölcsönszerződést írt alá a Frosinonéval a 2023/24-es szezonra.

A lábadozással töltött hosszú időszakot követően, a brazil támadó teljesen felépült, s edzésbe állt az ...

Allegri: "Sajnálom, hogy így végződött Bonuccival"
Allegri: "Sajnálom, hogy így végződött Bonuccival"

allegri_massimiliano_bologna_ellen_1.jpgA Juventus mestere, Massimiliano Allegri a DAZN munkatársának beszélt az új olasz szövetségi kapitány, Luciano Spalletti kinevezéséről, Leonardo Bonucci egyre kínosabb helyzetéről, valamint Federico Chiesa visszatéréséről.

"Úgy hiszem, hogy Luciano a legjobbak egyike Olaszországban. Ezt bizonyítja a pályafutása, ahogyan a csapatai játszanak, s az eredmények, amelyeket elért. Mancini után helyes döntés volt Spalletti kinevezése, ami a megnyert scudetto és a ...

HIVATALOS: A Frosinone kölcsönvette Soulét
HIVATALOS: A Frosinone kölcsönvette Soulét

soule_matias_frosinone.jpgMindkét fél hivatalosan bejelentette, hogy a Frosinone egy szezonra kölcsönvette a Juventus argentin tehetségét, Matías Soulét.

"Matías Soulé ebben a szezonban a Frosinone színeiben fog szerepelni, s egyéves kölcsönszerződést írt alá a Ciocarival.

Miután 2020 januárjában Olaszországba és a Juventushoz érkezett, egyenesen Argentínából, Mati azonnal tündökölt a Bianconeri ifjúsági szektorában, s megmutatta tehetségét, mielőtt 17 esztendősen az U19-es ...

Pogba: "Meg akarom adni a szurkolóknak a győzelem örömét"
Pogba: "Meg akarom adni a szurkolóknak a győzelem örömét"

pogba_paul_bologna_ellen.jpgA tavalyi szezont lényegében teljesen kihagyó Paul Pogba csereként lépett pályára a Bologna elleni hazai bajnoki mérkőzésen, s szerepet vállalt a a Juventus egyenlítő találatával záruló támadásban.

"Nagyon boldog vagyok, hogy visszatértem a pályára, s azt tehetem, amit szeretek. Segíteni akarom a csapatot, de csalódott vagyok az eredmény miatt. Úgy gondolom, hogy győzhettünk volna." - értékelte a találkozót Pogba.

"Jó, hogy nem veszítettünk. Tudjuk, ...

Landucci: "Nem kommentáljuk a játékvezetői döntéseket"
Landucci: "Nem kommentáljuk a játékvezetői döntéseket"

landucci_marco_juventus.jpgA Bologna elleni hazai döntetlent követően a Juventus segédedzője, Marco Landucci értékelte a csapat teljesítményét, mert Massimiliano Allegri nem érezte jól magát.

"Megfázott, s nem érezte jól magát, de semmi komoly. Két eltérő félidőből állt a meccs. Elmondtuk a csapatnak, hogy nagyon jó második félidejük volt, de talán túlságosan is jó benyomást akartunk tenni hazai pályán, és túlzásba estünk. Kár, hogy  Dušan első gólját ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1867) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1689) játékosokról (10144) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2488) meccsek (4232) mercato (4251) nyilatkozat (7572) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása