Allegri: „A semminél egy ponttal több”
Allegri: „A semminél egy ponttal több”

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_8.jpgMassimiliano Allegri az Udinese elleni 1-1-es döntetlen után próbálta pozitívan nézni a helyzetet, illetve természetesen elmondta, hogy a bajnoki címig még számos győzelmet kell aratni.

A Dacia Arena gyepén Duvan Zapata törte meg a gólcsendet, de ezt követően Leonardo Bonuccinak sikerült gólt szereznie fejesből, amely végül egy pontot ért a Juventusnak.

„Növeltük az előnyünk az AS Romával szemben egy ponttal, és most már nyolc pontra vagyunk tőlük.” - ...

Az Udinese elleni keret
Az Udinese elleni keret

Serie A logo.jpgA Napoli elleni keddi sikeres és egyben számos vitát generáló mérkőzést követően a Juventus vasárnap kora délután Luigi Delneri együttesével hivatott felvenni a versenyt idegenben.

A két csapat szezonja rendkívül különböző, hiszen az Udinese a nehézkes kezdés után stabilizálódni látszik, és lényegében a szezon további részében várhatóan kevés téttel bíró mérkőzést fog játszani, hiszen bennmaradása nemigen lehet kérdéses, míg a Juventus ...

Rummenigge: "A Bayern szeretné elkerülni a Juventust"
Rummenigge: "A Bayern szeretné elkerülni a Juventust"

Rummenigge Karl-Heinz.jpgA Bayern München elnöke, Karl-Heinz Rummenigge elárulta, csapata szeretné elkerülni a Juventust a Bajnokok Ligája küzdelmeiben. Az elöljáró nyilatkozatában továbbá Kingsley Coman és Medhi Benatia helyzetéről is szót ejtett.

"A Bajnokok Ligájában mindig csak egy lépést szabad megtenned." - kezdte Rummenigge a Tuttosport nak nyilatkozva.

"A legnagyobb klubok a lehető legkésőbb szeretnének összefutni egymással, így hát mi is reméljük, hogy egy darabig még nem ...

Pjanić: „Mindent meg akarunk nyerni”
Pjanić: „Mindent meg akarunk nyerni”

pjanic_miralem_golorom_uvoltessel.jpgA Juventus középpályása, Miralem Pjanić nemrégiben adott interjúiban beszélt a Napoli elleni, számos vitát kavart mérkőzésről, illetve a Juventust jellemző győztes és maximalista szemléletről.

A dél-olaszországi csapat elleni hétközi mérkőzésen Raúl Albiol a tizenhatoson belül összeesett, amikor a bosnyák válogatott szerelte, azonban ezért a játékvezető nem jutalmazta a nápolyi csapatot büntetővel.

Az ellentámadás során azonban Juan Cuadrado és ...

A Galata vinné Mandžukićot
A Galata vinné Mandžukićot

mandzukic_mario_golorom_1.jpgA Galatasaray vezetősége és a csapat új edzője, Igor Tudor szívesen tudná keretében Mario Mandžukićot.

Török források szerint a középcsatár kiváló erősítésként szolgálna az isztambuli csapatnak a következő szezonra.

A játékos mindazonáltal csak abban az esetben kerülne reálisan szóba, ha a török csapatnak sikerül kivívni idén a BL-szereplés jogát, amihez az első két hely valamelyikén kellene zárni a bajnokságban, jelenleg pedig a Galatasaray ...

A Juventus már ajánlatot is tett Sánchezért
A Juventus már ajánlatot is tett Sánchezért

sanchez_alexis_csipore_tett_kezzel.jpgA Juventus állítólag már továbbított egy harmincmillió eurós ajánlatot az Arsenalnak a londoni csapat sikerre vágyódó támadója ügyében, számolt be a Corriere dello Sport .

A bianconero klub érdeklődése egyáltalán nem új keletű, hiszen már az Udinesétől is meg akarta szerezni a torinói klub a futballistát, azonban ez akkor sem sikerült, ahogy a Barcelonától sem.

A játékos szerződése azonban 2018 júniusában lejár, és egyre valószínűtlenebb a ...

Bonucci: „Tiszteletben akarom tartani a szerződésem”
Bonucci: „Tiszteletben akarom tartani a szerződésem”

bonucci_leonardo_dijatado_dybalaval_es_pipitaval.jpegLeonardo Bonucci csütörtökön tiszteletét tette egy jótékonysági estélyen, amelyen riporterek kérdésére válaszolva azt mondta, hogy szemtől szemben tisztázták a dolgokat Massimiliano Allegrivel, majd azt mondta, hogy jövőjéről a klub dönt, miután őt szerződés köti a klubhoz.

Ugyanezen az estélyen Fabio Paratici is megszólalt, aki kissé más álláspontot képviselt az ügy kapcsán, és a döntést áthárította a játékosra.

„Tisztáztuk a dolgokat, ...

Paratici: „Bonucci akarata dönt”
Paratici: „Bonucci akarata dönt”

marotta_agnelli_paratici_palya_mellett.jpgA Juventus igazgatója, Fabio Paratici ritkán nyilatkozik, ám nemrégiben beszélt Leonardo Bonucci jövőjéről, illetve a Premier League irányából érkező ajánlatokról, a klub álláspontját pedig annyiban foglalta össze, hogy a játékos akarata dönt igazán.

A védő májusban betölti harmincadik életévét, és a nyáron komolyan felmerült a távozása Angliába, ahol a Manchester City és a Chelsea egyaránt tárt karokkal fogadta volna.

A játékos maradt, új ...

Cuadrado: „Reina leterített engem”
Cuadrado: „Reina leterített engem”

cuadrado_juan_cagliari_ellen.jpgA Juventus szélsője, Juan Cuadrado szerint az esetében megítélt büntető jogos volt, mivel Pepe Reina megakadályozta őt a továbbhaladásban.

„Kicsit tovább juthattam volna.” - magyarázta a játékos a Sky számára.  „De aztán azt éreztem, hogy Pepe Reina leterít engem, és semmit sem tehetek ez ellen. Azonban ilyesmi megtörténik a futballban.

A fontos az volt, hogy jó mérkőzést játszottunk, és talán többet is érdemeltünk volna, mivel mi voltunk a jobb ...

Dybala: "Közel a hosszabbítás"
Dybala: "Közel a hosszabbítás"

dybala_paulo_gol_utani_uvoltes.jpgPaulo Dybala határozott bizonyossággal állítja, hogy a szerződéshosszabbítása a Juventusszal rendkívül előrehaladott állapotban van. 

A fiatal támadó megközelítőleg november óta tárgyal a klubbal új kontraktusáról, de a hivatalos bejelentés egyelőre még csak nem akar megérkezni. 

"Ezekben a napokban a Juventus és az ügynököm folyamatos kapcsolatban álltak egymással."  - mondta az argentin válogatott csatára a Gazzetta Dello Sport nak.

"Nagyon ...

Buffon dühös Juventust akar
Buffon dühös Juventust akar

buffon_gigi_bajusszal.jpgCsapatunk kapusa szerint a Juventusnak szüksége van egy egészséges dühre, hogy elérje a szezon elején kitűzött célokat.

Az Öreg Hölgy sorozatban hatodik Scudettójára készül, és végre az európai porondon is szeretne maradandót alkotni.

"A Napoli elleni győzelem megmutatta, milyen amikor rálépünk a gázpedálra és kifejezésre jut a hihetetlen erő." - kezdte Buffon a JTV -nek nyilatkozva.

"Büszke vagyok, hogy egy ilyen csapatban játszom, hiszen jól ...

Moggi: „A vesztesek ismét alibit látnak a Juventusban”
Moggi: „A vesztesek ismét alibit látnak a Juventusban”

moggi_luciano_szekbol_magyaraz.jpgLuciano Moggi véleménye szerint a Napoli a Juventust alibiként használja a vereségre, ahogyan történt ez 2006-ban a calciopoli idején.

Kedd este a Juventus hazai pályán 3-1-es győzelmet aratott a Napoli felett az Olasz Kupa elődöntőjének első mérkőzésén, azonban a bíró ténykedése komoly felháborodást keltett a vendégekben.

A számos nápolyi megjegyzés mellett nemrégiben a Mediaset társaság kötelékébe tartozó, hírcsatornaként működő ...

Alescano: „Zaza marad a Valenciánál”
Alescano: „Zaza marad a Valenciánál”

zaza_simone_valencia_mezben_fut.jpgA Valencia új sportigazgatója, José Ramón Alesanco megerősítette, hogy klubja véglegesen meg fogja szerezni Simone Zaza játékjogát.

A mai napon bejelentésre került, hogy a hatvanéves szakember váltja Jesus Garcia Pitarchot, aki még januárban lemondott tisztségéről.

Miután a West Hamnél elég reménytelen teljesítménnyel szolgált Simone Zaza a szezon első felében, a spanyol csapat élt a lehetőséggel, és kétmillió euróért kölcsönvette a játékost, akit ...

Paratici: „A semmit boncolgatjuk”
Paratici: „A semmit boncolgatjuk”

paratici_fabio_komolyan_nez.jpgA Juventus sportigazgatója is megszólalt a Napoli hangos bírózását követően, és egyszerűen nem létező ügyről beszélt.

A Napoli tegnap este az első félidőben megszerezte a vezetést, ám végül két büntetőt is megítéltek a vendégek ellen, és a mérkőzés 3-1-es eredménnyel zárult.

A dél-olaszországi együttes rendkívül elégedetlen volt a bíráskodást illetően, sőt, friss információk szerint a Napoli elnöke, Aurelio De Laurentiis azt is felvetette, ...

Nyáron komoly ajánlatok várhatók Bonucciért
Nyáron komoly ajánlatok várhatók Bonucciért

bonucci_leonardo_hatulrolo.jpgA Real Madrid és a Chelsea egyaránt komolyan próbára kívánja tenni Leonardo Bonuccit és a Juventus vezetőit óriási ajánlatokkal.

A hátvéd kapcsán nem először merül fel egy esetleges átigazolás, eddig angol napilapok a Chelsea és a Manchester City érdeklődéséről írtak, és megközelítőleges 50 millió eurós ajánlatot említettek.

Leonardo Bonucci egyértelmű összetűzése Massimiliano Allegrivel, amely nyomán az általában kezdőjátékosnak számító ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3651) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1027) elemzés (40) előzetes (915) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1715) játékosokról (10431) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2536) meccsek (4480) mercato (4329) nyilatkozat (7834) Olasz Kupa (338) összefoglaló (459) pletyka (4361) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (329) video (249) Címkefelhő
süti beállítások módosítása