Barátja szerint Allegri nyáron Londonba szerződik
Barátja szerint Allegri nyáron Londonba szerződik

allegri_massimiliano_olasz_kupa.jpgMax Allegri szeretne minden lehetséges címet megnyerni csapatával ebben az idényben, hogy aztán az Arsenal irányítását vegye át a következő szezontól, állítja legalábbis a tréner egyik jó barátja.

A pletyka a mester szülővárosából, Livornóból indult útnak, és a szóbeszéd szerint Allegri egy barátaival elfogyasztott vacsora közben kotyogta ki jövőbeli terveit.

A közelmúltban több konfrontáció is kibontakozott a csapat háza táján, legutóbb Bonucci ...

Az Inter megegyezett Berardi ügyében?
Az Inter megegyezett Berardi ügyében?

berardi_domenico_labdaert_repul.jpgOlasz források szerint az Inter sikeresen megegyezett a Sassuolo csapatával Domenico Berardi ügyében, így várhatóan jövő nyáron klubot vált a fiatal támadó.

Az U21-es válogatott játékjogát pár éve még együtt birtokolta a Juventus és a neroverde együttes, de aztán a Sassuolo vezetői úgy döntöttek, hogy megvásárolják a Juventustól az Öreg Hölgy által birtokolt részt.

Ennek nyomán született egy szóbeli megegyezés a két klub között, amely ...

Gómez: „Engem is vihetett volna a Juve Caldarával!”
Gómez: „Engem is vihetett volna a Juve Caldarával!”

gomez_alejandro_labdaval_atalanta.jpgAz Atalanta kiválósága, Alejandro „Papu” Gómez nemrégiben arról beszélt, hogy közel állt ahhoz, hogy aláírjon az AS Roma csapatához, illetve viccesen megjegyezte, hogy szívesen kísérné el Mattia Caldarát a Juventushoz.

A Sky Sport  számára adott interjúban a támadó középpályás megerősítette, hogy valóban keresték a fővárosi farkasok.

„Ez igaz. Nem beszéltünk az ügyről közvetlenül, de valami történt. Nagyon közel voltam az ...

Raiola: "Kean ma a Juventusnál van"
Raiola: "Kean ma a Juventusnál van"

kean_moise_bemutatkozas.jpgA Juventus csatártehetsége, Moise Kean holnap tölti be tizenhetedik életévét, így abba a korba lép, mikor aláírhatja első professzionális szerződését a torinói klubbal. A játékos ügynöke, Mino Raiola némileg rejtélyesen válaszolt az ügyfele jövőjét firtató újságírói kérdésekre.

"Egyértelmű, hogy boldog lennék, ha játszana." - nyilatkozta Raiola a Sky Sport Italia munkatárásnak a Juventus Primavera-csapatának Torino elleni hétfői rangadója ...

Allegri: "Szeretnénk azonnal gólt szerezni a Napoli ellen"
Allegri: "Szeretnénk azonnal gólt szerezni a Napoli ellen"

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_8.jpgNehéz hét áll a Juventus mögött, de nincs idő pihenőre, hiszen a zebramezes csapat kedd este már az Olasz Kupa elődöntőjében lép pályára, mikor a Napoli látogat a Juventus Stadiumba. A bajnoki versenyfutásban az AS Roma egyelőre tartja a hét pontos távolságot, hiszen a fővárosiak tegnap este győzelmet arattak az Inter fölött.

"Ami a tegnap esti mérkőzést illeti, nem az eredmény a fontos, mert el kell érnünk egy bizonyos számú győzelmet." - nyilatkozta a ...

Caldara: „Az Inter, a Lazio és a Milan előtt kell maradnunk”
Caldara: „Az Inter, a Lazio és a Milan előtt kell maradnunk”

caldara_mattia_atalanta_1.jpgAz Atalanta csapatánál játszó Mattia Caldara legutóbbi nyilatkozatában beszélt arról, ki a példaképe, miután nemrégiben többen hasonlították a Juventus legendás védőjéhez, Gaetano Scireához.

„A mentalitás hasonló: az alapötlet az, hogy védők is indíthatnak támadást. Aztán szükség van mindenből egy kicsire: éleslátás, ösztön és képzelőerő. Az ember kipróbálja, aztán hajrá.”

A Napoli elleni találkozón Mattia Caldara nem csak szögletből ...

A Juve Bernardeschivel erősítene
A Juve Bernardeschivel erősítene

bernardeschi_federico_buffonnal.jpgA Juventus szívesen megszerezné Federico Bernardeschi játékjogát idén nyáron a Fiorentina csapatától, számolnak be róla olasz források.

A bianconero együttest nem egyszer összehozták a Sassuolónál futballozó Domenico Berardival, azonban ma reggel a La Stampa  arról számolt be, hogy most már inkább a Fiorentina szélsőjét, Federico Bernardeschit látná szívesen Torinóban a Juventus vezetősége, a fiatal olasz játékos első számú célponttá lépett elő.

...

Chiellini: "A Juve egy család"
Chiellini: "A Juve egy család"

chiellini_giorgio_adidas_mez_labdaval.jpgJuventus védője, Giorgio Chiellini is lezártnak tekinti Leonardo Bonucci körül kibontakozó esetet.

A középhátvéd a Palermo elleni mérkőzésen került szóváltásba edzőjével, melynek köszönhetően kimaradt az Öreg Hölgy Porto ellen készülő keretéből, azonban a hétvégi Empoli elleni bajnoki mérkőzésen már kezdőként kapott szerepet.

A Tuttojuve.com nak nyilatkozva a 32 éves Chiellini elmondta, hogy egy személy sem nagyobb mint a csapat, s a Juventus ...

Alex Sandro ünnepi szambája
Alex Sandro ünnepi szambája

alex_sandro_csikosban_1.jpgA tegnapi mérkőzés egyik gólszerzője, Alex Sandro csapata meccsen mutatott türelmét dícsérte, egyben szót ejtett találata után lejtett táncáról is.

"Természetesen örülök a gólomnak, azonban ami még fontosabb, az a győzelem." - idézi a Sky Sport Italia a védő szavait.

"Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű találkozó, hiszen az Empoli egy jól szervezett és szilárd csapat, azonban mi türelmesek maradtunk és a megfelelő pillanatban betaláltunk."

A ...

Rugani: "Egy győzelemmel közelebb célunkhoz"
Rugani: "Egy győzelemmel közelebb célunkhoz"

rugani_daniele_vastagcsikos_mez.jpgDaniele Rugani az Empoli ellen aratott 2-0-ás győzelmet követően elégedettségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy csapata újabb diadallal került közelebb a bajnoki címhez.

"Jó teljesítményt nyújtottunk ma este." - nyilatkozott a játékos a sajtó képviselőinek a lefújást követően.

"Ez a győzelem egy lépéssel közelebb visz minket célunkhoz, ami még így is nagyon messze van. Számos mérkőzést kell még lejátszanunk és a szezonban bármikor ...

Az Empoli elleni keret
Az Empoli elleni keret

Serie A logo.jpgA szerdai BL-siker után más kaliberű ellenfél vár a Juventus játékosaira szombat este, amikor hazai pályán az Empoli lesz az ellenfél, illetve nem árt gondolni a következő, keddi mérkőzésre sem, amelyen a Coppa Italia elődöntőjének első meccsén a Juventus a Napolit fogadja. 

Giovanni Martusciello csapata vészesen közel tartózkodik a kiesőzónához, ám szerencséjükre a mezőnyből hárman is toronymagas esélyesei a másodosztályba kerülésnek, és az Empoli ...

Zanetti a Juventusról, a Derby d’Italiáról és a visszavonulásról
Zanetti a Juventusról, a Derby d’Italiáról és a visszavonulásról

Javier_Zanetti_Inter.jpgJavier Zanetti legutóbbi, hosszabb nyilatkozatában arról beszélt, hogy az Inter nem használhatja a Juventus esetét inspirációként, valamint a Derby d’Italiáról is szót ejtett.

A Nerrazzurri Olaszország Derbyjén 1-0-ra kapott ki Torinóban, s a meccsen történtek miatt Mauro Icardi két meccses eltiltást kapott.

"Szolgálhat-e a Juve referenciapontként?" - elmélkedett Zanetti az Il Giornaté nak nyilatkozva.

"Nem, hiszen a két csapatnak teljesen eltérő ...

A Juve nem tett le Donnarummáról
A Juve nem tett le Donnarummáról

donnarumma_gianluigi.jpgGigio Donnarumma betöltötte a tizennyolcadik életévét, azonban a jövője továbbra sem tűnik egyértelműnek, mivel többen versengenek érte, és az AC Milan első számú kapusa még nem tudott megállapodni a szerződéséről a milánói rossonero klubvezetéssel.

A '99-es születésű futballista tulajdonképpen ma lett nagykorúvá, így aláírhatja első profi szerződését az AC Milan együttesénél. A klub és a játékos elkötelezett a folytatás mellett, azonban egyes ...

Higuaín: „Egyáltalán nem bántam meg a váltást”
Higuaín: „Egyáltalán nem bántam meg a váltást”

higuain_gonzalo_golorom_terden.jpgGonzalo Higuaín egyáltalán nem bánta meg, hogy elhagyta a Napoli együttesét a Juventusért, és a csatár arról is beszélt, hogy jobban kedvére van a torinói környezet nyugalma.

A Sky Sport Italia  munkatársának pénteken interjút adó Gonzalo Higuaín egyúttal beszélt arról is, hogyan került a Real Madrid együtteséhez tinédzserként, illetve hálásan emlékezett meg a Napolinál eltöltött, gólokban igencsak gazdag három évről.

„A csatlakozás a Real ...

Allegri a Barcelona vezetőinek a figyelmét is felkeltette
Allegri a Barcelona vezetőinek a figyelmét is felkeltette

allegri_massimiliano_palya_szelen.jpgA Barcelona vezetősége a hírek szerint Massimiliano Allegri eredményeit mérlegeli, és az olasz szakember neve felmerült Luis Enrique utódjai között.

A Calciomercato.com beszámolója szerint az Öreg Hölgy aktuális mestere továbbra is első számú opciót jelent az Arsenal vonatkozásában, amennyiben Arsène Wenger a nyáron távozna az ágyúsok padjáról, azonban az olasz mester neve egyre nagyobb magasságokba emelkedik a Barça vezetői szemében.

Továbbá a katalán ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1919) bajnokság (3651) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1024) elemzés (40) előzetes (915) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1715) játékosokról (10431) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2532) meccsek (4480) mercato (4329) nyilatkozat (7832) Olasz Kupa (338) összefoglaló (459) pletyka (4359) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (328) video (249) Címkefelhő
süti beállítások módosítása