Ranocchiát is beáldozná Locatelliért a Juventus
Ranocchiát is beáldozná Locatelliért a Juventus

ranocchia_filippo_loves_monza_ellen.jpgFolytatódnak a tárgyalások Manuel Locatelli ügyében, s az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus fontolóra veszi annak lehetőségét, hogy Filippo Ranocchia bevonásával győzze meg a Sassuolo vezetőségét.

A héten döntő egyeztetések várhatóak az ügyben, hiszen a feleknek mindeddig nem sikerült megállapodásra jutniuk az Európa-bajnokságot győzelemmel záró középpályás jövőjét illetően. A 23 esztendős játékos a Juventusnál tervezi jövőjét, ennek ...

A Sassuolo leigazolta Locatelli utódját
A Sassuolo leigazolta Locatelli utódját

henrique_matheus_gremio_mezeben_meccsen.jpegA Juventus számára jó hír lehet, hogy a Sassuolónak a pletykák szerint sikerült igazolnia egy védekező középpályást Manuel Locatelli helyére, így a neroverde klubbal talán sikerül végre megegyezésre jutni az olasz válogatott ügyében.

A nyár eleje óta elhúzódó szappanoperában a Sassuolo többször megerősítette, hogy tudnak a játékos távozási szándékáról és a Juventust illető exkluzív preferenciáról, azonban mindeddig nem sikerült a bianconero ...

Bonucci: „Karszalag nélkül is tudom, mi a dolgom”
Bonucci: „Karszalag nélkül is tudom, mi a dolgom”

bonucci_leonardo_edzesen_labdaval.jpgLeonardo Bonucci lehet Massimiliano Allegri visszatérésének első áldozata, mivel a mester egyértelműen fogalmazott a csapatkapitányi hierarchia tekintetében, és mivel Leonardo Bonucci elhagyta a Juventust, majd visszatért, nulláról kezdte az éveinek a számát az Öreg Hölgynél, így pedig Giorgio Chiellini után Paulo Dybala viselheti a karszalagot.

A mester viccelődött is kicsit a témában, elmondva, hogy amennyiben ismét csapatkapitány akar lenni Leo Bonucci, vennie ...

Kaio Jorge edzésbe áll a Juventusnál
Kaio Jorge edzésbe áll a Juventusnál

kaio_jorge_orvosin.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint visszatért Torinóba a Juventus nyári igazolása, Kaio Jorge, s ugyan az előírások szerint 10 nap karantén vár rá, holnap edzésbe áll új csapatánál.

A brazil fiatal múlt héten sikerrel teljesítette a klubváltást megelőző orvosi vizsgálatokat, s a Santos hivatalosan is bejelentette, hogy a játékos a zebramezeseknél folytatja pályafutását.

A hírek szerint az új igazolás mintegy 4 millió euróba kerül majd, melyből 1.5 ...

Pjanić egy lépésre a Juventustól
Pjanić egy lépésre a Juventustól

pjanic_miralem_barcelona_2.jpgAz FC Barcelona bosnyák középpályása, Miralem Pjanić egy lépésre került attól, hogy visszatérjen korábbi klubjához, a Juventushoz, s még fizetésének csökkentését is elfogadja annak érdekében, hogy megvalósuljon a megállapodás a felek között.

A katalán klub nyomasztó anyagi helyzetbe kormányozta magát, olyannyira, hogy a napokban kénytelen volt megválni legfényesebb csillagától, Lionel Messitől, akinek távozása sokkolta a barcelonai szurkolókat. A ...

FC Barcelona - Juventus 3:0
FC Barcelona - Juventus 3:0

A Cesena és a Monza elleni győzelmeket követően a Juventus már egy nehezebb ellenféllel szemben, a katalánok klubalapítójának tiszteletére életre hívott Gamper-kupában folytathatta a felkészülődést az FC Barcelona vendégeként. A mérkőzés aligha indulhatott volna rosszabbul a zebramezesek számára, hiszen egy védelmi hibát követően a házigazda már az első percekben vezetéshez jutott a frissen igazolt Memphis Depay révén. A Juventusnak ugyan Álvaro Morata ...

Allegri: „Jó meccs volt, kár az eredményért”
Allegri: „Jó meccs volt, kár az eredményért”

allegri_massimiliano_feher_ingben_palya_mellett.jpgA Juventus 3-0-ra kikapott a Barcelona elleni felkészülési meccsen, amelyen új szerepkörben próbált ki a mester több játékost, a vereség után pedig a Sky Sport  számára nyilatkozott.

„Sajnálom az eredményt, de a csapat jó meccset játszott, különösen az első félidőben.  Aztán volt több csere, és még csak hat napja állt össze a keret, dolgoznunk kell, meg kell találnunk a megfelelő feltételeket.

Egy jobb állapotban lévő csapattal, a Barcelonával ...

Gamper-kupa: Az FC Barcelona elleni mérkőzés
Gamper-kupa: Az FC Barcelona elleni mérkőzés

barcelona-juventus.jpgA Juventus folytatja a készülődést a hamarosan rajtoló új szezonra, s a Cesena, majd a Monza elleni felkészülési mérkőzések után most a Lionel Messi elvesztését gyászoló FC Barcelona otthonába látogat, hogy a házigazda ellenében pályára lépjen a katalánok alapító elnökének emlékére alapított Joan Gamper-kupán.

A zebramezesek 2005 után második alkalommal kaptak meghívást a rangos összecsapásra, s a két csapat akkor katalán részről  Andrés Iniesta ...

Di Marzio: „A Juventus újabb ajánlatot tesz Locatelliért”
Di Marzio: „A Juventus újabb ajánlatot tesz Locatelliért”

locatelli_manuel_olasz_valogatott.jpgA Juventus továbbra is a középpálya megerősítésén dolgozik, bár jó ideje zajlik az egyeztetés a Sassuolo képviselőivel Manuel Locatelli ügyében, most pedig újabb torinói ajánlat körvonalazódik.

A Juventus új középpályással akarja Massimiliano Allegri keretét bővíteni, s a kívánt középpályás jellemzői pontosan megfelelnek Manuel Locatelli profiljának. A Sassuolóval hetek óta egyeztet a Juventus, a neroverde klub eddig minden ajánlatot visszautasított, ...

Allegri: „Azt várom, hogy csapatként játsszunk”
Allegri: „Azt várom, hogy csapatként játsszunk”

allegri_massimiliano_edzest_vezet_sippal.jpegMassimiliano Allegri a Barcelona elleni meccset megelőzően elmondta, hogy Paulo Dybala nem tart a csapattal a katalán fővárosba, ahol a Barcelona alapítójának és elnökének, Hans Gampernek az emlékére rendezik ma este a Barcelona - Juventus találkozót Gamper Kupa néven.

„Paulo Dybala nem lesz ott, inkább adok neki még pár nap edzéslehetőséget, mivel csak nemrég csatlakozott a kerethez, és az ő bevetése kockázatot jelentene.” - mondta a mester a Sky Sport Italia ...

Terítéken Dybala szerződéshosszabbítása - FRISSÍTVE
Terítéken Dybala szerződéshosszabbítása - FRISSÍTVE

dybala_paulo_edzesben_feher_allianz_felsoben.JPGA mai napra időzítette a Juventus és Paulo Dybala ügynöke, Jorge Antun a csatár szerződéshosszabbítását illető tárgyalást.

Rendkívül friss pletykák szerint, amelyek Gianluca Di Marzio révén viszonylag megbízhatónak is tekinthetők, a klub kész négyéves szerződést kötni a csatárral, így 2025 június 30-ig hosszabbítaná meg a két fél a kontraktust. Emellett opció a szerződés egyéves meghosszabbítása.

A Juventus kész megemelni a játékos bérét, ám ...

Pjanić és Locatelli is nehezen mozdítható jelenleg
Pjanić és Locatelli is nehezen mozdítható jelenleg

locatelli_manuel_sassuolo_3.jpgA La Gazzetta dello Sport beszámolt a Juventus középpályás-célpontjainak a helyzetéről, és sajnos a napilapnak nem állt módjában túl pozitív hírekkel szolgálni.

A Juventus és a Sassuolo közötti feszült kapcsolat már a múlt, továbbra is viszonylag hideg, tényszerű a kommunikáció a klubok között. A Locatelli transzfer kapcsán a klubok álláspontja nem változott: a neroverde klub tartja magát a 40 millió eurós árhoz, a felkínált 32 millió helyett, és ...

Ruganit szerződtetné a Fiorentina?
Ruganit szerződtetné a Fiorentina?

rugani_daniele_edzesen_kuzd_labdaert.jpgOlasz források szerint a Fiorentinánál felmerült Daniele Rugani leszerződtetése Nikola Milenković helyetteseként.

A szerb védő az olasz bajnokság egyik legjobbjának bizonyult az elmúlt években, és a múltban a Juventust is hírbe hozták a 23 éves játékossal.

Azonban Daniele Rugani visszatérése a kölcsönből azt jelenti, hogy a bianconero keret bőven elég középhátvéddel rendelkezik, és Nikola Milenković is másik klubhoz kerül.

A Calciomercato ...

Demiral: „Mindörökké emlékezni fogok rátok”
Demiral: „Mindörökké emlékezni fogok rátok”

demiral_merih_feher-narancs_mezben_okollel.jpegA mai napon kölcsönszerződés keretén belül az Atalantához igazolt Merih Demiral egy potenciálisan 28-30 millió eurós ügylet révén.

A játékos a közösségi médiában a következőképpen búcsúzott:

„Miután két évig a bianconero csapat tagja voltam, most ideje búcsúzni Torinótól.

Két éve mindannyian testvérként üdvözöltetek engem. Az első pillanattól otthon éreztem magam.

A stáb és a játékosok minősége, akikkel futballozhattam, csodálatos ...

HIVATALOS: Demiral az Atalantánál folytatja
HIVATALOS: Demiral az Atalantánál folytatja

demiral_merih_edzes.jpgA két klub ma hivatalosan bejelentette, hogy a Juventus török válogatott védője, Merih Demiral kölcsönben az Atalanta együttesénél folytatja pályafutását, s a bergamói klub opciós vételi jogot is szerzett a játékosra.

A hírek szerint az Atalanta mintegy 2.5 millió eurót fizet a Juventusnak a kölcsönért, s a szezon végén 25 millió euro, valamint bónuszok fejében véglegesítheti a védőt.

"A Juventusnál töltött két szezont követően Merih Demiral ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3653) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1037) elemzés (40) előzetes (916) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1722) játékosokról (10456) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2544) meccsek (4486) mercato (4341) nyilatkozat (7849) Olasz Kupa (338) összefoglaló (460) pletyka (4377) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (339) video (249) Címkefelhő
süti beállítások módosítása