Bonucci: „Karszalag nélkül is tudom, mi a dolgom”

bonucci_leonardo_edzesen_labdaval.jpgLeonardo Bonucci lehet Massimiliano Allegri visszatérésének első áldozata, mivel a mester egyértelműen fogalmazott a csapatkapitányi hierarchia tekintetében, és mivel Leonardo Bonucci elhagyta a Juventust, majd visszatért, nulláról kezdte az éveinek a számát az Öreg Hölgynél, így pedig Giorgio Chiellini után Paulo Dybala viselheti a karszalagot.

A mester viccelődött is kicsit a témában, elmondva, hogy amennyiben ismét csapatkapitány akar lenni Leo Bonucci, vennie kell egy szalagot a boltból, s a téren futballozhat karszalaggal.

„A mester gyakran viccel, én pedig csak nevetek.” - reagált Leonardo Bonucci a Sky Sport Italia mikrofonja előtt.

„Karszalaggal vagy anélkül, tudom, hogy mit kell tennem a pályán és azon kívül. Massimiliano Allegri feltüzelve érkezett vissza a csapathoz, mi pedig készek vagyunk visszavenni azt, amit tavaly elveszítettünk. Megfelelő állapotban vagyunk ahhoz, hogy nagyszerű szezont fussunk.”

A tavaly az Inter nyerte a bajnokságot, de azóta a nerazzurro csapat elveszítette edzőjét és két meghatározó futballistáját is.

„Az Inter a csapat, amelyet le kell győzni, de a Roma, a Milan és a Lazio is problémákat tud okozni. A címért zajló versenyben az apró részletek jelenthetik a különbséget.

Szeretnénk visszaszerezni a scudettót, és a lehető legtovább jutni a BL-ben. Cristiano velünk marad, és segíteni fog céljaink elérésében.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5716655526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bodnar Daniel 2021.08.10. 08:51:33

És mivan ha az Atalantát kell legyőzni? Szerencsétlenek évek óta péppé verik a mezőnyt és Európában is kb a legjobb Olasz klub. Dehát ha nem cseng jól a nevük...

Rocky80 2021.08.10. 09:44:54

@Bodnar Daniel: méltatlanul elfeledve.

Egyébként nem hiszem hogy ennyire kajálja Allegri humorát... :D Így jár az, aki hűtlen.

MdewC 2021.08.10. 09:47:03

Sztem viszont nagyon is jól reagált Bonu.

Így kell.

Juve!

alexGicamo 2021.08.12. 04:52:35

@Rocky80: Nekem is az a benyomásom , hogy az a feszkó vagy nézeteltérés - nem is tudom, minek nevezzem - , ami köztük volt, nem tűnt el . Úgy érzem , hogy Maxi kicsit visszavág azzal, hogy a csk helyettesi titulust elvette tőle . Az ezzel kapcsolatos viccelődése meg szerintem, nem kicsit megalázó Bonuccira nézve . Önmagában véve vicces, de akkor is megalázó .
Tény , hogy már én sem tudok úgy tekinteni Bonuccira , mint azelőtt, mielőtt elment . Akkoriban imádtam , most meg már inkább ellenszenves a számomra , még az Eb címe ellenére is . Nem tehetek róla , így érzek !
Csak remélni merem , hogy Dybcsi mocskosul összekapja magát és méltó lesz Chiello hwlyettesítésére !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3372) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9897) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7423) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása