FC Barcelona - Juventus 3:0

A Cesena és a Monza elleni győzelmeket követően a Juventus már egy nehezebb ellenféllel szemben, a katalánok klubalapítójának tiszteletére életre hívott Gamper-kupában folytathatta a felkészülődést az FC Barcelona vendégeként. A mérkőzés aligha indulhatott volna rosszabbul a zebramezesek számára, hiszen egy védelmi hibát követően a házigazda már az első percekben vezetéshez jutott a frissen igazolt Memphis Depay révén. A Juventusnak ugyan Álvaro Morata és Cristiano Ronaldo révén adódott volna lehetősége az egyenlítésre, a második félidőben Braithwaite, ezúttal is a torinói védelem asszisztálása mellett, növelte az FC Barcelona előnyét. A hosszabbítás perceiben aztán Riqui Puig szép lövéssel vette be a Juventus kapuját, kialakítva a 3:0-ás végeredményt.

A Juventus az alábbi csapattal lépett pályára:

Szczęsny (Perin 46'); De Sciglio (De Winter 79'), De Ligt (Chiellini 61'), Rugani (Bonucci '61), Alex Sandro (Pellegrini 46'); Cuadrado (Chiesa 46'), Bentancur (McKennie 46'), Ramsey (Danilo 46'), Bernardeschi (Ranocchia 61'); Morata (Marqués 61'), Ronaldo (Kuluševski 46')

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6016654692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GGábr81 2021.08.09. 11:45:05

Rugó elképesztő. Annyira rossz, hogy az már vicc. Ott bénázik már hosszú évek óta egy Juvéban és az égatta világon semmit nem tanult, fejlődött. Sőt inkább csak egyre rosszabb. Maximum Seria B szintű. Rossz nézni ilyen játékosokat.

juve28adam 2021.08.09. 12:44:01

@GGábr81: +1, Pellegrini detto amúgy.

Bodnar Daniel 2021.08.09. 12:57:36

Minden fos, de inkább szar. Attól függ honnan nézzük. Még okádék talán lehet. Remélem elküldik Del Nerit a vérvörös picsába!

MdewC 2021.08.09. 13:49:04

Ez a Rugani basszus.

Nagyon remélem, hogy vhova elküldjük, inkább bukjunk rajta.

Még az is jobb, ha hiányos a keret, mert az is többet ér.

m.martin91 2021.08.09. 14:57:12

Igazából a második és a harmadik gólhoz nagyban hozzájárult a kapus, úgyhogy ha ebből indulunk ki, akkor egy olyan gólt kaptunk, amit nem szabadott volna csapat szinten, vagy inkább Rugani szinten. Nem túl acélos az eredmény a hótgyenge Barcelona ellen, de nem vonnék le belőle messzemenő következtetéseket.

Bodnar Daniel 2021.08.09. 15:29:49

@m.martin91: De vonly mindenképp ez volt az év legfontosabb meccse. Még Mezzi sem jácott. Borzalmasan alajdékul néz ki ez a csapat. Eladtuk Sörensen-t is és látod hogy De Cegile-ről két golt is kabtunk. Pedig még Del Piero is aláírt még egy évre. Megyek felgyújtom Torontót, azért a lófasznak is van vége...

2021.08.09. 15:31:22

@m.martin91: Nem néztem a meccset, csak az összefoglalót. De amikor láttam a harmadik gólt, biztos voltam benne, hogy az Pinsoglio a kapuban, olyan lassított felvétel volt, ahogy vetődött. Utána mutatták, hogy az Perin. Valószínűleg nem ő fogja jobb teljesítményre sarkallni a lengyelt...

steven.h 2021.08.09. 15:55:20

@Pjanista: Rugani ő menthetetlen, de a többiek teljesítményéből én nem vonnék le következtetést. A kapusok is átestek ugyanúgy az alapozáson, az ő mozgásuk se hinném, hogy így fog kinézni a szezon közben.

Meccs közben azon gondolkodtam, hogy Alex Sandro botrány hogy milyen lassú lett, de utána rájöttem, hogy majd ha a szezonban is ezt látom tőle, akkor vonok le következtetés, mert most lehet csak nehezek voltak azok a lábak.

m.martin91 2021.08.09. 16:30:18

Elég borzasztó, hogy a meccs másnapján olyanokat olvas az ember, hogy Ruganit és De Scigliót megerősíti a Juventus a pozíciójukban. Pjanicot kifütyülték a Barcelona szurkolói, pedig pályára sem lépett. Minden bizonnyal visszatér kölcsönben hozzánk. A közösségi médiában pedig támadásokat indítottak Rugani, De Sciglio, és Pellegrini ellen a Juventus szurkolói, akik szerint ezeknek a játékosoknak semmi keresnivalójuk a csapatnál.

juve28adam 2021.08.09. 16:56:33

@m.martin91: Ennek a háromnak való igaz, hogy semmi keresnivalója nincs itt.

steven.h 2021.08.09. 18:47:48

@juve28adam: Pellegrini felett én azt mondom még ítélkezzünk. Kiegészítő embernek ilyen Veneziak meg stb ellen jól jöhet, hogy ne a 30 éves Sandro játsszon végig minden meccset. Utána majd elválik. Viszont Danilonak én nagyon remélem hogy De Winter lesz a cseréje és Sciglio végül mégiscsak távozik mert jön érte valami értelmezhető ajánlat

GGábr81 2021.08.09. 19:28:42

@Bodnar Daniel: Szeretem ám a poént, de nem értem.
Ha kritikát fogalmazok meg (ritkán teszem), akkor az nem azt jelenti, hogy minden szar. Vagyis, ha jobban meggondolom...
néhányan takarózhatnak na.

venember83 2021.08.09. 20:17:35

@m.martin91: Gigi pedig ma azt mondta, hogy a novemberben a szurkolók által gerjesztett negatív légkör is szerepet játszott a távozásában. Nehéz a profi futballisták élete, mást nem mondhatok.

Bodnar Daniel 2021.08.09. 21:07:57

@GGábr81: Csak próbáltam beilleni a közösségbe. Egyébként ebből a meccsből aztán az égatta világon semmit nem kell levonni. Személy szerint én elég rendezettnek láttam az elképzelést. De nyilvánvalóan még meg kell találni mindenkinek a helyét a csapatban. Ramsey egyébként jól mozgott és néha elég gyorsan hazározott támadásokat intéztünk. A Barcelona ezt játsza évek óta ugyanezzel a kerettel. Elég jó kombó lesz ez a Max féle szervezettség és Pirlo féle gyors letámadás/labdajáratás kombó.

Rocky80 2021.08.09. 22:09:34

@venember83: nehéz, de nem kibírhatatlan, ugye? :-)

venember83 2021.08.10. 06:01:35

@Rocky80: nem tudhatom. Biztos nehéz lehet heti 20-25 órát edzeni, szponzorok és klubok kívánságait kielégíteni, közben folyamatosan kellemetlenkedő újságíróknak válaszolgatni polkorrekt módon, hogy az senkinek ne fájjon, de azért valamit mégis mondani, közben a következő klubról és sikerről álmodozni stb. Szerencsére van módjuk pszichológushoz fordulni, ha mégis komoly egzisztenciális problémák és/vagy megválaszolhatatlan kérdések gyötörnék őket.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása