Nem érkezik Demiral helyére másik védő
Nem érkezik Demiral helyére másik védő

dragusin_radu_nyujt_edzesen.jpgMerih Demiral várhatóan ma elhagyja a Juventus keretét, Cristiano Ronaldo a tegnap meg is látogatta, hogy elköszönjön tőle, így megvalósul a török védő álma, és több játéklehetőséget kaphat az Atalantánál, ahol nem lesz előtte a rangsorban Giorgio Chiellini, Leonardo Bonucci és Matthijs de Ligt.

Az Atalanta egy másik juvés védő, a Spurshöz megközelítőleg 55 millió euróért távozó Cristiano Romero helyére kölcsönzi ki a Juventus hátvédjét.

A ...

Locatelli kész télig várni
Locatelli kész télig várni

pjanic_miralem_barcelona_1.jpgManuel Locatelli egyre rosszabbul tűri, hogy a Juventus és a Sassuolo nem jut megegyezésre az átigazolása ügyében, miközben a Juventusnál ismerős nevek merülnek fel alternatívaként az olasz játékos helyett.

A középpályás befejezte a nyaralását az EB-t követően, és remélte, hogy mire vissza kell térnie klubjának keretéhez, a feleknek sikerül nyélbe ütniük az ügyletet.

Azonban a Juventus kitartott legutóbbi ajánlata mellett, a játékos pedig továbbra is ...

Demiral már nem volt ott a Juventus mai edzésén
Demiral már nem volt ott a Juventus mai edzésén

demiral_merih_rabiotval.jpgHamarosan lezárulhat Merih Demiral ügye, a török védőjátékos már kihagyta a zebramezesek mai edzését, s előreláthatólag még a nap folyamán orvosi vizsgálatokra jelentkezhet leendő klubjánál, az Atalantánál.

A Calciomercato értesülései szerint az Atalanta megállapodásra jutott a Juventusszal, 3-4 millió eurót fizet majd a kölcsönért, majd 28 millió euro fejében végérvényesen is megszerezheti Demiral játékjogát.

A bergamóiak a napokban busás ...

Az AC Milan érdeklődik Ramsey iránt
Az AC Milan érdeklődik Ramsey iránt

ramsey_aaron_hatulnezet.jpgOlasz sajtóértesülések szerint az AC Milan szeretné egy támadó támadó középpályással megerősíteni keretét, miután Hakan Çalhanoğlu a városi rivális Intehez igazolt, s a lehetséges jelöltek között felmerült a Juventus walesi válogatott játékosának, Aaron Ramseynek a neve is.

A hagyományos gyakorisággal megsérülő Ramseynek nem sikerült maradandót alkotnia a zebracsíkos mezben, s a visszatérő Massimiliano Allegri a Monza elleni felkészülési ...

Nunziata: „Kaio Jorge előretolt játékszervező”
Nunziata: „Kaio Jorge előretolt játékszervező”

kaio_jorge_mez_nelkuli_golorom.jpgA Juventus eddig nem vitte túlzásba a felnőtt keretbe igazolásokat, ám sikerült Kaio Jorge megszerzése, aki nagy reménységként hagyja el a Santost, ám a világ számár már megmutatta magát például 2019-ben, amikor az U17-es  vb-n végső győzelemhez segítete csapatát például a Mexikó ellen szerzett döntőben, de a Franciaország elleni elődöntőben is eredményes volt.

Ugyan az Olaszország elleni meccsen nem talált be, az akkori olasz korosztályos szövetségi ...

Demiral szinte bizonyosan az Atalanta játékosa
Demiral szinte bizonyosan az Atalanta játékosa

demiral_merih_hagyomanyos_mezben_bl-meccsen.jpgMerih Demiral ebben a mercatóban elhagyja a Juventust, és az Atalantához szerződik, Gian Piero Gasperini klubja kölcsönveszi a török válogatott középhátvédet kivásárlási joggal.

A 23 éves török hátvéd két év után távozik az Öreg Hölgytől, jövőjét pedig a bergamói csodacsapat testesíti meg, ahol többb játéklehetőség és BL-szereplés várja.

Romeo Agresti beszámolója szerint a Juventus lényegében megegyezett a nerazzurro csapattal, ahol Lovato ...

A Santos elnöke beszámolt Kaio Jorge klubváltásának részleteiről
A Santos elnöke beszámolt Kaio Jorge klubváltásának részleteiről

kaio_jorge_santos_3.jpgA Santos elnöke, Andres Rueda elárulta, hogy visszautasíthatatlan ajánlattal próbálták a klubnál tartani Kaio Jorgét, aki azonban elutasította a lehetőséget, s inkább a Juventus mezében folytatja pályafutását. A fiatal támadó előreláthatóan szerdán vagy csütörtökön érkezhet meg Torinóba, s 2026-ig kötelezheti el magát a Juventusnál.

"Januárban új szerződést ajánlottunk neki. Neki 20%-ot, további 20%-ot pedig a családjának ajánlottam egy jövőbeli ...

Demiral távozása megkönnyíti Locatelli érkezését
Demiral távozása megkönnyíti Locatelli érkezését

demiral_merih_figyel_csikos_mezben.jpgA Juventus kész dominóhatást elindítani Merih Demiral elengedésével, mivel az Atalanta érdeklődik a török védő iránt, aki a Tottenham Hotspurhöz távozó Cristian Romerót pótolná, így pedig a Juventusnak meglenne a fedezete Manuel Locatelli leigazolásához.

A mercato egyeztetései zajlanak a háttérben, miután a Serie A küzdelmeinek megkezdésére már alig három hetet kell csak várni.

Az elmúlt 48 órában kulcsfontosságú fejlemény történt a háttérben, ...

Chiellini: „A pillanatnak élek”
Chiellini: „A pillanatnak élek”

chiellini_giorgio_szerzodeshosszabbitas_nedveddel.jpgA tegnap este hivatalossá vált, hogy a Juventus csapatkapitánya továbbra is a klub kötelekében marad, így az új kétéves szerződés lejártakor Giorgio Chiellini 19 éves torinói pályafutást tudhat majd magáénak.

„Jobb nem gondolni erre, csak idősebbnek érzem magam tőle.” - viccelődött Giorgio Chiellini a Juventus TV munkatársának.

„Nagyon boldog vagyok, még ha ez formalitásnak is tűnt, ezek fontos lépések az ember életében. Alig felnőttként igazoltam ...

HIVATALOS: Kaio Jorge a Juventusnál folytatja
HIVATALOS: Kaio Jorge a Juventusnál folytatja

kaio_jorge_santos.jpgEgy szappanopera a végéhez ért, ugyanis a Santos ifjú támadója, Kaio Jorge a Juventusnál folytatja pályafutását, jelentette be a brazil klub hivatalos honlapján.

"A Santos FC és a Juventus Olaszországból hétfőn megállapodásra jutott egymással a támadó, Kaio Jorge ügyében folytatott tárgyalások során. Az olasz klub elfogadta a Santos feltételeit, s a játékos így Európában folytathatja a játékot.

A Juventus megfelelt az általunk támasztott ...

HIVATALOS: Chiellini 2023-ig hosszabbított a Juventusszal
HIVATALOS: Chiellini 2023-ig hosszabbított a Juventusszal

chiellini_giorgio_mutogat_1.jpgA Juventus csapatkapitánya, Giorgio Chiellini meghosszabbította szerződését, s 2023-ig szolgálja majd az Öreg Hölgyet. A veterán védőjátékos szerződése ugyan június végén lejárt, de kétség sem fért hozzá, hogy marad imádott klubja szolgálatában, s minden bizonnyal részt vesz majd a 2022-es világbajnokságon is.

A formális bejelentésre ma este került sor, ennek nyomán hivatalossá vált, hogy Chiellini újabb két évre elkötelezte magát a Juventusnál, s az ...

Barzagli: "De Ligt a világ legjobbja lesz, Dybala fontos szezon előtt áll"
Barzagli: "De Ligt a világ legjobbja lesz, Dybala fontos szezon előtt áll"

barzagli_andrea_ingben_dazn_logo_elott.jpgA Juventus egykori védőprofesszora, Andrea Barzagli a Tuttosport munkatársának adott hosszabb interjúban mesélt rövid szerepvállalásáról a klubnál, a visszatérő Massimiliano Allegriről és a jelenlegi csapat játékosairól.

A játékkal felhagyó Barzagli Maurizio Sarri edzősködésének idején kapott kinevezést A Juventusnál, melyről meglehetősen hamar le is mondott.

"Egy ilyen szerepkör elfogadásához valaminek belül azonnal el kell pattannia, s az én ...

Tolisso elhagyja nyáron a Bayernt
Tolisso elhagyja nyáron a Bayernt

tolisso_corentin_piros_bayern_mezben.jpgA Juventus továbbra is figyelemmel követi a Bayern Münchentől távozni kívánó francia középpályást, Corentin Tolissót, aki akár meglepetésember is lehet az átigazolási időszak végső szakaszában.

Amint a Calciomercato jelenti, a Lyonnál a köztudatba berobbanó játékos abban az esetben jelent alternatívát, ha nem sikerül Manuel Locatelli szerződtetése.

A Juventus továbbra is versenyben van a 23 éves olaszért, azonban a két klubnak a vezetői által ...

Új hírek középpályásokról
Új hírek középpályásokról

pjanic_miralem_sarga_feliratos_zebra_mezben.jpgRomeo Agresti friss beszámolója szerint Miralem Pjanić képviselői ismét felvették a kapcsolatot a Juventusszal, és megpróbálták gyorsítani a bosnyák futballista klubváltását.

A labda most a bianconero vezetők térfelén pattog, akik azonban először Manuel Locatellit kívánják megszerezni, aztán foglalkozhatnak a bosnyák futballista torinói visszatérésének az intézésével. Az olasz újságíró kihangsúlyozta, hogy a két középpályás nem vagylagosan ...

Játékosok a Monza elleni győzelemről
Játékosok a Monza elleni győzelemről

ranocchia_filippo_golorom.jpgA Juventus a Monza elleni 2:1-es győzelemmel, s így a Berlusconi-kupa elhódításával folytatta a felkészülést, s a találkozó lefújását követően a zebramezesek két gólszerzője, Dejan Kuluševski és Filippo Ranocchia értékelték a látottakat.

"Győztünk, és ez fontos a kezdéshez, de az első mérkőzés soha sem könnyű. Élvezem a munkát Allegrivel. Rengeteget tanulok, s ez tetszik, különösképpen a védekezés terén. Olyan dolgokat tanulok, amiket korábban ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3653) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1036) elemzés (40) előzetes (916) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1722) játékosokról (10453) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2544) meccsek (4485) mercato (4341) nyilatkozat (7846) Olasz Kupa (338) összefoglaló (460) pletyka (4377) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (339) video (249) Címkefelhő
süti beállítások módosítása