Di Marzio: „A Juve Allegri bevonása nélkül tervezi a nyarat”

allegri_massimiliano_padon_j_logos_fekete_poloban.JPGGianluca Di Marzio, a Sky Sport szakértője nemrégiben a Juventus edzőhelyzetéről beszélt, és megerősítette az elmúlt hónapok pletykáit, miszerint a Juventusnál nyáron váltás várható.

„Az utód tekintetében azt tudom mondani, hogy Thiago Motta a kiválasztott szakember, de arról nem tudok nyilatkozni, hogy ő meggondolhatja-e magát, vagy hogy miképpen kommunikál a Bologna vezetőivel, nem látok a fejébe.

Értesüléseim szerint Massimiliano Allegri maradásának nincs esélye, de ezzel ő is tisztában van. Nagyon jól tudja, hogy a klub kiértékeli a piaci helyzeteket az ő bevonása nélkül, például Riccardo Calafiori, Michele Di Gregorio és Joshua Zirkzee kapcsán. A felek nem közösen tervezik a jövőt. Ha egy klub az aktuális edzővel való egyeztetés nélkül beszélget játékosokról, akkor nyilvánvaló, hogy egy másik edzővel is egyeztet, aki elérhető számukra, és ez jogukban áll. Aztán ezen kívül, hogy milyen hivatalos megoldást találnak majd a felek a helyzet megoldására… Ne feledjük, Massimiliano Allegri egy további évig érvényes szerződéssel rendelkezik, és ki kell fizetni őt, ha otthon a kanapén is tölti az idejét. Hogy talál-e másik padot, az más gazdasági kérdés.

Thiago Motta még nem tájékoztatta a Bologna vezetőségét a nyári távozásáról. Azt tudom, hogy Thiago Motta nyitottságáról tájékoztatta a Juventust, de még nincs hivatalos megállapodás, mert még nem jött el ennek az ideje, hiszen a Bologna is történelmi szezont fut, cél pedig a BL-szereplés.

Alternatíva Thiago Motta helyett? Nem gondolnám, hogy a Juve jelenleg alternatívákban gondolkodik, mivel úgy gondolják, hogy végső soron Thiago Mottával sikerül megegyezni. Hogy aztán ezen kívül van-e alternatíva, arról én nem tudok.

Másik pad Massimiliano Allegrinek, ha elhagyja a Juventust? Első körben nem hiszem, hogy valószínű lenne a visszatérése az olasz porondra, mivel a Napoli jelöltjeinek a listáján nem szerepel, a Milannál sem gondolkodnak róla, legalábbis eddig nem merült fel. Külföld tekintetében is változások lesznek, mert például nem gondolom, hogy Erik Ten Hag a United padján maradna, de Massimiliano Allegri mindig vonakodott a külföldre szerződéstől családi okok miatt is. Előfordulhat, hogy nem mostanában fog visszatérni a padra valamelyik csapatnál.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4318391881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gomorra21 2024.04.28. 11:53:07

Érdekes lenne, ha Zirkzee érkezne. Vajon Dusan helyett jönne? Mindkettő kezdő szint, de vajon tudnának ők egyszerre a pályán lenni? Alapból kérdéses, hogy Dusan beilleszthető-e Motta elképzeléseibe.

venember83 2024.04.28. 13:22:41

@gomorra21: szerintem helyette érkezhet. Ha DV9 marad, nem Zirkzee fog érkezni.

JeetTrader 2024.04.28. 13:47:05

@gomorra21: lassan ott tartunk H azonos kvalitasuak. Zirkzee mondjuk sokkal technikásabb. Nem gondolom h együtt lennének a pályán. Egymast jól cserélhetik.

Pedro32 2024.04.28. 13:54:20

Érdekes.Mostanság pedig nemhallottam pletykákat,hogy Vlaho távozna

Victory7 2024.04.28. 14:24:12

@Pedro32: Ne is menjen,mert még ha nem is tökéletes a helyzetkihasználása ,de kb. szabadot csak ő tud rugni az egész csapatból

gomorra21 2024.04.28. 14:28:18

@JeetTrader: szerintem nem vagyunk azon a szinten, hogy két ilyen drága játékos cserélje egymást.

Juvebest 2024.04.28. 15:12:56

Érdekes mercato elé nézünk.Minden csapatrésznél sok a kérdőjel. A kapusoknál érthető Perin höbörgése mert Szczesny bakizott jópárat mégsem került ki a kapuból. Gondolom a jelenlegi fizetése mellett sok kérője nincs tehát valószínű marad, Perin megy hacsak az új edző meggyőzi küzdjön meg a helyért. Ha Calafiori jön kérdés ki megy? Gatti szerintem marad, Rugani is, ( szerintem ő is többet játsszhatott volna ahogy Perin is). Danilo, Sandro De sciglio( kedvencek) távoznak. Bremert marasztalnám de lehet az ő eladása kell Calafiorihoz.A középsö védőkhöz is kell legalább 2ember.Ebben csapatrészben talán kár volt elherdálni Dragusint akit jobban tapasztaltabbnak gondolok mint Huijsent.Kpálya szerintem ez a csapatrészünk a legszarabb. Ott talán Fagioli visszatérése adhat stabilitást, egy pici kreativitást. Mirettinek adnék még egy évet . Locatellit, Kosticot elengedném Rabiot Alcarazt nem marasztalnám. Iling ugyanaz mint Miretti még egy év. Nicolussit kölcsönadnám. Középpályára koopmainers, Ederson páros nem lenne rossz.Csatársor Yildiz Vlaovics Chiesa, Zikzeevel neki lehetne ugrani

JeetTrader 2024.04.28. 17:04:37

@gomorra21: pontosan! Sokkal egetobb lenne ilyen értékben egy irányító kp beszerzése vagy két olcsóbb de hasznos/hajtós játékos...nem hiszem h Zirkzee komoly célpont emiatt. Ha igen akkor Bremer, Sule és Huijsen is eladásra kerül...vagy épp Vlaho és akkor aztán fullon új Juve épül a nulláról.

gomorra21 2024.04.28. 17:28:15

@JeetTrader: az mondjuk benne lehet a pakliban, hogy Motta nem akar Vlahoviccsal dolgozni, mert nem elég jó mezőnyben. Eléggé eltér, amit Allegri kér egy centertől, meg amit Motta. Én mondjuk örülnék, ha megpróbálkoznánk a szerbbel jövőre, őt a Juve kompatibilis játékosok közé sorolom.
A középpálya erősítésén túl nagyon jó lenne cserélni a kiöregedett, bérletes szélső hátvéd sort. Sokkal jobban variálható lenne a keret.

IAmBalii 2024.04.28. 18:15:31

Köszönünk mindent, Mister! Aki 6x Serie-a címet nyer, az nem lehet rossz edző. A második szakaszában nem tudta az elképzeléseit megvalósítani, de ehhez kellett ez a zs kategóriás keret is. Remélem, a mercato és az új edző meghozza a hatását. Forza Juve!

Pedro32 2024.04.28. 18:44:36

Ebben a válsághelyzetben Allegri jó választás volt abból a szempontból,hogy nem hisztizett,jól kezelte a botrányokat a sajtó felé.
De ha a csapat előre szeretne lépni,Ő erre a feladatra nem megfelelő.Bárkit igazoltunk le,legyen az a Europaliga legjobba vagy egy 80millios csatár,vagy a legjobb olasz tehetség(mielőtt ide igazolt)senki nemtudja a legjobbját nyújtani és a távozók is jobbak az új klubbjuknál.Legyen az kölcsönben vagy véglegesen eladott játékos.Másrészt 3év alatt egy keretnek jobban összekellene érni ,ki kellett volna rajzolódnia,hogy ki az aki alkalmas erre a stratégiára.De az derült ,ki hogy aki ide beteszi a lábát senki sem alkalmas a játékra.Allegri ennek ellenére sem változtat .Az utolsó 13mérkőzésből mennyit nyertünk? 2-t 3at?
Kapott időt.A szezon eleje jó volt,de a számok azt mutatták befog ez zuhanni.Be is zuhant.
És ami fontos nem dominánsként veszítünk pontokat.Mint pl a Bayern ,aki uralja általában a meccset,de rontanak a helyzetkihasználásban vagy a támadás utolsó fázisában hiányzik a megoldás.
Általában mi vagyunk a roaazabbul játszó csapat és nem csak olasz topcsapatok ellen.
Emelett nincs nemzetközi kupa sem.
Egyátán nem elhamarkodott váltás lenne.

alexGicamo 2024.04.28. 21:37:34

@Pedro32: Jó összefoglaló és helytálló is, szerintem .

Shyr Kahn 2024.04.28. 21:57:42

@gomorra21: "Mindkettő kezdő szint, de vajon tudnának ők egyszerre a pályán lenni? " - Zirkzee inkabb egy hatravont csatar (meg ha papiron nem is az), aki kepes megtartani a labdat es kivaloan passzolni. Vlaho eppen nem a labdatartasban es a passzolasban jeleskedik. Szoval teljesen kompatibilisek es ketten is kepesek lehetnek egymas mellett jatszani.

"Alapból kérdéses, hogy Dusan beilleszthető-e Motta elképzeléseibe." - inkabb ez a kerdes valoban, mert a Bologna egy Vlaho fele csatar nelkul jatszotta vegig a szezont.

Leram7 2024.04.29. 01:32:27

@Shyr Kahn: Igen itt ez a nagy kérdés, mert anno Sarrival is ez volt, hogy mindenki azt gondolta, hogy jön a szép focit játszó edző és itt márpedig foci lesz. Aztán kiderült, hogy nincsen kémia a keret és az edző között.

Vajon Motta tud csapatot építeni, megvan a rutinja? Egy dologban biztosak lehetünk: minden posztra és minden hiányposzta sem fog tudni érkezni játékos.

Én félek, hogy nagy falat lesz Mottának.

Shyr Kahn 2024.04.29. 01:46:09

@Leram7: Van minden edzoben riziko, de valamiert en szuper biztos vagyok abban, hogy Motta jol kezelne a keretet (akarmi is lesz a keret). Hogy miert? Az elmult honapokban vegigneztem az osszes Bologna merkozest es latom a munkajat + a bizalmat, amit kiepitett a csapataval.

Meg ha a Juvenal nagyobb is a nyomas, sztem jatekoskent eleget nezett mar szembe ezzel a fajta nyomassal es edzokent is eleg tapasztalt, hogy ne legyen ez szamara nagy falat.

Persze a puding probaja az eves... de ha neki nem sikerul, sztem mas fiatalabb edzonek sem lenne nagyon sansza osszerantani a sracokat.

Mindent egybevetve sztem nem lesz nagy falat szamara. Sot! En ugy gondolom O az idealis edzo a csapatunk szamara.

Shyr Kahn 2024.04.29. 01:50:22

@Leram7: Egyebkent a Bologna focija szebb, de nem az egyeni megmozdulasok miatt, hanem a begyakorolt csapatjatek miatt. Ha abbol a keretbol ezt ki lehetett hozni, akkor a mi keretunkbol is kihozhato hasonlo, mert akarki akarmit mond is, a Bologna kerete joval gyengebb a mienknel... meg akkor is ha Motta az elkepzelesei szerint tudott igazolni: erosen limitalt volt, hogy ki veheto meg a Bologna szamara. Nalunk hiaba vannak megkongatva a veszharangok, azert joval tobb jatekost tudunk elerni meg igy is a piacon (felteve ha az eladasokbol folyik be nemi osszeg, de mivel sok jatekos szerzodese nem lesz meghosszabbitva, lesz felszabadulo osszeg).

Calafiori, Zirkzee es Di Gregorio nem veletlenul vannak mar bedobva a Juve kapcsan honapok ota.

Attilio79 2024.04.29. 06:49:39

Nem számoltam utána, de igaz, hogy ha a Roma ellen nyernénk már kvalifikáljuk magunkat a BL-re?

Rikster91 2024.04.29. 07:58:52

@Attilio79: Ez így van. Aztán hogy vasárnap mennyire lesz fáradt a Roma a hétközi meccs után arra kíváncsi leszek.

venember83 2024.04.29. 08:39:11

Giovanni Galeone: "Massimiliano Allegri nyugodt volt legutóbb, az összes célkitűzései megvalósulni látszanak, miért távozna? A jövőben viszont szerintem leülhet egy padra anélkül, hogy kihagyna egy évet. Ha nem a Juventusnál, akkor a Napolinál, ahol De Laurentiis már a múltban is le akart csapni rá, vagy akár Angliában.

Thiago Motta jó munkát végez, de teljesen más dolog egy Juventusnál dolgozni, mint egy Bolognánál. Aleksandar Pavlović, Luka Modrić, Teun Koopmeiners és Joshua Zirkzee leigazolásával a Juventus közelebb kerülhet az Interhez…”

Giovanni Galeone olyan klubokat edzett, mint a Pescara, Udinese, Ancona, de megfordult a Napolinál is, igaz, a klub egyik legborzasztóbb évében, amikor 34 meccsen mindössze 14 pontot gyűjtöttek a déliek, négy edző is megfordult az év során a padon, és a következő, 1998-99-es szezont már a másodosztályban kezdték. Szóval bizonyosan vannak tapasztalatai arról, milyen egy hullámvölgyben lévő nagycsapatot edzeni.

Shyr Kahn 2024.04.29. 20:37:09

@venember83: Ez erdekes adalek, koszi szepen!

Galeone statjabol kiderul, hogy nem feltetlenul O a leghitelesebb forras, bar ettol meg persze lehet sok igazsag abban, amit mondd. Ennek ellenere nyilvan nem osztom a velemenyet, amit persze senki sem gondolt volna.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3387) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (917) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9921) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4161) mercato (4144) nyilatkozat (7443) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4174) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása