Criscitiello: „Allegri tudja, hogy vége, de önként nem távozik”

allegri_massimiliano_el_sky_mikrofonja_elott_ertekel.JPGMassimiliano Allegri és a Juventus helyzete a bajnokság lezárultával is kiemelten érdekli a klub szurkolóit, s az újságírók mindent meg is tesznek, hogy kellő mennyiségű információval bombázzák az érdeklődőket.

A klubhoz közelinek tekinthető Romeo Agresti szerint a fogaskerekek a klubnál már beindultak: „Egyértelműek az ellentétek és ütközések Francesco Calvo és Massimiliano Allegri között. Igencsak elgondolkodtató, amikor egy edző megjegyzéseket intéz felettese irányába, akit a tulajdonosok neveztek ki. Nem természetes, hogy Massimiliano Allegri szurkálódik Francesco Calvóval szemben, aki a felettese, s ezért valami reakcióra számítok a klubnál. Valami már elkezdődött. Massimiliano Allegri legutóbbi nyilatkozatai nem felelnek meg a Juventus hitvallásának, ezek kemény nyilatkozatok, és helytelennek is nevezném ezeket. Most eljött a döntések és a szemtől szemben való kiértékelések ideje.”

Michele Criscitiello, a Sport Italia vezető munkatársa szerint Massimiliano Allegri célja egyértelműen a kirúgás. A mester nem kívánja folytatni a Juventusszal, és nagyon jól tudja, hogy a történetnek az Öreg Hölggyel vége.

A Sport Italia munkatársa szerint ugyanakkor a következő tíz napban sor kerül Cristiano Giuntoli kinevezésére.

Giovanni Albanese a másik pólust képviseli: „Jelenleg, az értesüléseim alapján úgy tűnik, hogy a Juventus a Massimiliano Allegrivel való folytatás felé hajlik.”

A figyeleméhes Luca Momblano nem egyszer írt az edzőhelyzetről, és az újságíró szerint Antonio Conte neve komolyan felmerült: „Közvetlen egyeztetés történt a közelmúltban Antonio Conte és a Juventus között. Antonio Conte megértette, hogy jelenleg még nem jött el az ideje. A klub és az edző is tudja, hogy nem ez az a pillanat, amikor visszatérésről lehetne beszélni.”

Gianluca Di Marzio hétfő esti beszámolója szerint Massimiliano Allegri marad a Juventus mestere, ezzel kapcsolatban semmi kétsége sincs az újságírónak, Giovanni Manna lesz az új sportigazgató, amíg a klub vár Cristiano Giuntoli érkezésére. A klub nem akarja eladni Dušan Vlahovićot, cserébe próbálja megújítani Adrien Rabiot szerződését, ha ez nem sikerül, Davide Frattesi érkezhet. A klub Juan Cuadrado szerződéshosszabbítását fontolgatja, míg Alex Sandrótól a Juventus megválhat, az automatikus szerződéshosszabbítás ellenére.

Alfredo Pedullà úgy értesült, hogy november óta megvan már a megegyezés SMS ügynökével, de a klubnak jelenleg egyéb prioritásai/feladatai vannak.

A TuttoJuve munkatársa, Mirko Di Natale szerint az elmúlt hetekben külföldi klubok érdeklődtek Federico Chiesa kapcsán a játékos képviselőinél, hogy megértsék a játékos helyzetét. Egyelőre csak a beszélgetés volt a cél, semmi konkrétumról nem lehet beszélni. A játékos szerződése 2025 nyaráig érvényes, jelenleg pedig a Juventus őt a mozdíthatatlan kategóriába sorolja.

Nicolò Schira arról számolt be, hogy a Bayern München a Juventushoz továbbítandó első ajánlaton dolgozik, a cél pedig Dušan Vlahović szerződtetése, aki nyáron távozhat, mivel nemigen tudja megtalálni az összhangot Massimiliano Allegrivel.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1618139790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikster 2023.06.05. 22:28:02

Albanese egyet fúj, mint a pereces, de szerintem inkább a másik oldal fele hajlik a vezetőség.
Allegri csak azt várja maximum, hogy a szerződésben foglalt max összeget kiperkálják a zsebébe, aztán egye fene elmegy pihenni.

Leram7 2023.06.05. 22:49:54

Szerintem Allegri maradni fog, nincs értelme kirakni.
Az elküldése drága és jövőre nem lesz kupa, valószínű lesz kizárás is...
Conte visszahozatala nem jó ötlet. Nagy motívátor, de mégnagyobb balhékirály.
Egy fiatal titánt hozni pedig kockázatos.

Vlahovic pedig besült. Ha a chelsea, bayern, real, mu közül kell valakinek komolyan támadó még szép összeget is kaphatunk érte.

Rovella, Cambiaso visszatérnek, remélhetőleg sikerül igazolni egy értelmes támadó kpt.
Vannak ígéretes fiatalok, talán egy jó sportigazgatóval össze tudunk hozni egy ütőképes keretet.

Thuglife! 2023.06.05. 23:43:39

@Leram7:
"jövőre nem lesz kupa"
"Egy fiatal titánt hozni pedig kockázatos"
Szerinted mikor lesz a legalkalmasabb hozni egy fiatal edzőt?ha majd a BL-ben indulunk?
Akkor már lesz veszítenivaló.minden győzelem milliókat ér.
Az anyagi részében pedig megint indokolt egy fiatal edző alacsonyabb bérrel,mint egy "sztáredzőt" is meg a nyaraló Allegrit fizetni egyszerre.
Mindegy,15-ig eldől azt mondták.addig naponta jelennek meg az Allegris cikkek.
Ami nem baj tisztelt szerkesztő urak,csak addig még 10x kell megnéznem a fotóját ennek a palinak.Most pont olyan fejét vág mint mikor már mindenki a szomszédok a munkatársak a barátok is tudják hogy Józsit csalja a felesége,csak ő nem tudja,és senki nem szól neki.

JeetTrader 2023.06.06. 00:49:58

Az én álláspontom szerint sokkal többet veszithetünk azzal ha itt marad Allegri. Ha folytatódik ez a játék akkor a játékosok értéke is csökkenni fog és további feszültség alakul ki így nagyobb lesz a bukta mint 40 milla. Arról nem is beszélve h kiürül a stadion és a mutatott játék miatt senki nem akar majd ide jönni.

Nem látom jövőre mitől lenne jobb a csapatnak ha marad. Számomra az derült ki h nem tudott jól építkezni Allegri az meg h 2 ponttal többet szereztünk mint tavaly nem mondanám fejlődésnek főleg h azért voltak érkezők akiket ha jól betudott vna építeni akkor nem akarnának tiplizni és messzebbre is jutottunk vna... vna...a pályán kívüli események és a sérülés hullám bárki számára megterhelő de az h egyszerre több, másutt kiemelkedő játékos szemmel láthatóan szenved és formán kívül játszik nagyon is aggasztó.

Nagy levegő, Allegri C vagány, Italiano vagy Motta in, Guntoli in, fiatalokkal egy fronton játék kidolgoz, cél a BL hely, aztán meglátjuk. Egy biztos format_c: (akik ismerik még a Dos-os parancsokat) és fenntartható jövő felepit.

venember83 2023.06.06. 04:34:47

@Thuglife!: "Ami nem baj tisztelt szerkesztő urak,csak addig még 10x kell megnéznem a fotóját ennek a palinak"

Egész sok feltöltött képünk van a mester arcképével, majd megpróbáljuk ezeket változatosan használni.

Pilsnerurquell 2023.06.06. 06:14:26

@JeetTrader: Egyetértek. Bár én pont Conte-nak örülnék a legjobban :P
Ugyanakkor úgy vagyok vele már h mind1, csak ez a bohóc legyen eltávolítva. Nincs az az Isten h köv. szezonban is ennek a majomnak a bicskanyitogató nyilatkozatait kelljen olvasni...

2023.06.06. 07:15:20

@JeetTrader: Így van. Allegri maradásávak mindenki veszít. A csapat, a szurkolók és a kassza. Ha marad, azzal magunk alatt vágkuk a fát.

delpi0823 2023.06.06. 08:54:56

@Pilsnerurquell: Conteval valoszinu bajnokok lennenk a kovetkezo szezonban,ugy hogy nem lesz europai kupa,es csak egy fronton kell majd harcolni o ezt siman megoldana.Viszont vele meg az a problema hogy nem lehet hosszutavra tervezni.O olyan szemelyiseg aki egyik pillanatrol a masikra kepes osszeveszni barkivel.

Leram7 2023.06.06. 10:15:46

@Thuglife!: Lehet igazad van és most kell váltani. Viszont akkor már most kéne elküldeni, mert fogy az idő.

Nálam Conte nem opció.

De Zerbi vagy Tudor esetleg jó lehet, de még egyikük se bizonyított.
Ennyiből anno Pirlo is kaphatott volna több esélyt.

Pedro32 2023.06.06. 10:22:15

@Leram7: De Zerbi extrajó,de szerintem nem vásároljuk ki.

Juvino 2023.06.06. 10:28:36

Annyian cikkeznek az elkuldeserol,h nem letezik, h maradjon.
Egyebkent mentsegere legyen mondva,h joval tobb pontot is szerezhettunk volna, ha nincs ez a rancigalas, m sztem akkor nincs Empoli 1-4, Atalanta 3-3, de meg a Monza elleni vereseg sem. Na meg a var -2 pont. Ez minimum 6-8 pont, tuti 2 hely es a -10pont utan is bl indulas.

Juvino 2023.06.06. 10:33:14

@Leram7: Pirlo nullkilometeres volt, De Zerbi es Tudor azert bizonyitott mar. De felek tole,h De Zerbit mar nem tudjuk-akarjuk megfizetni. Ezert nem lesz Conte sem. A mester penzevel egxutt ez mar sok lenne

Csak Csucsu 2023.06.06. 10:35:07

Valaki mondja már meg őszintén mostmár mi lessz mert hogy mit ír a tuttosport már nem bírom idegekkel :D

Type-R 2023.06.06. 10:51:10

@Csak Csucsu: Én úgy tudom Pintér Pinyő Attilát akarjuk a kispadra.

xXPeiperXx 2023.06.06. 11:30:50

@Type-R:
Èm Vèber Györgyről hallottam, màr hallom, ahogy üvölti, hogy Szèriá À-s futballistàk, a f.szomat màr.

babo0410 2023.06.06. 11:36:15

@Leram7: Ha marad Allegri, valóban felesleges Vlahot erőltetni, és valószínű ő se fog akarni itt maradni. Ellenben, ha Allegri megy, nem engedném el. Egy gyorsabb játékot játszató edzőnél jó lehet. Szerintem, ha lenne értelmes támadójáték, és nem hagynánk az ellenfeleket visszazárni, Vlaho nálunk is kivirágozhatna. Nehogy már megint elengedjünk valakit, aki aztán klasszis közeli teljesítményt hoz majd máshol. Mert én hiszem azt, hogy a Bayernben Vlaho minimum évi 20-25 gólt simán termelne, hisz az ő játékuk eléggé gyors, és a támadok kiszolgálásáról szól.

babo0410 2023.06.06. 12:00:36

@JeetTrader: És annak örüljünk, hogy 70 helyett sikerült 72 pontot szerezni? Meg sikerült 56 gólt lőni? Hurrá! Ez egy élcsapat statisztikája? VICC! Tavaly 72 ponttal éppen csak 4. helyen végeztünk volna, tavaly előtt meg a 6. helyre lett volna csak elég. Tehát Allegri 2 év alatt 0 fejlődést tudott felmutatni, sőt még visszafelé fejlődtünk. Pirlot szidhatjuk, de vele 77 gólt lőttünk, és "csak" 6 vereségünk volt. Egyébként azzal a 78 ponttal, amit Pirlo szerzett, toronymagasan 2. helyen végeztünk volna idén. Ennyit Allegriről. Pirlot se kell jónak tartani, de ha Pirlo rossz volt, akkor Allegri? Ha nem teszik ki, akkor felmerülhet a kérdés, hogy Sarri vagy Pirlo miért kellett ennél jobb szezonok után távozzanak? ÉS a játékosok most is elégedetlenek.

Leram7 2023.06.06. 12:22:05

@Pedro32: @Juvino: Elvileg De Zerbit a spurs is akarja. Szerintem nincsen rá reális esély.

@babo0410: Támadó kp kell és mellé egy olyan középpályás, aki erős és sokat fut.
2 szélső és Vlahovic nem fogja megoldani a támadásokat.

venember83 2023.06.06. 12:35:36

@babo0410: "És annak örüljünk, hogy 70 helyett sikerült 72 pontot szerezni?"

Hogy egyeseknek a kézzel fogható, papíron kimutatható fejlődés sem elég. Hihetetlen. :)

steven.h 2023.06.06. 12:41:18

@Leram7: Tottenhamnél elvileg megvan hivatalosan az új edző.

Wizzurah 2023.06.06. 12:58:08

Mar kedd van... Meg mindig ez a bohoc az edzo?

Rikster 2023.06.06. 12:59:44

@Wizzurah: Lehet további egy évig kérdezheted még ezt naponta...bár ne így lenne.

Leram7 2023.06.06. 13:07:58

@steven.h: Tényleg, érdekes döntés.

Akkor elvileg De Zerbinek nincsen kérője tudtommal.

Wizzurah 2023.06.06. 13:08:32

@Rikster: Meg akar kettoig is ;) Ha ez elosegitene a mielobbi tavozasat, akkor orankent is megkerdeznem. Nekem az is jo, ha megtaltosodik, es alkalmazkodik a mai modern focihoz es minden jo lesz, de erre nem latok eselyt.

Del Pybala 2023.06.06. 13:09:21

Erdemes megnezni milyen tizit kapott a roma :D

Attilio79 2023.06.06. 13:14:55

Allegri 2 év alatt nem tudta maga mögé állítani a játékosait, miből gondolják, hogy jövőre sikerül? (A kérdés költői)

venember83 2023.06.06. 13:31:46

@Attilio79: hányszor, hányan írták meg, hogy nem megfelelő a keret? Lényegében te is ezt húzod alá, bizonyos szempontból.

delpi0823 2023.06.06. 13:41:46

@Leram7: De Zerbi nem is volt opcio soha.12 millio a kivasarlasi ara plusz meg akkor a fizeteset nem is szamoltuk.O nekunk akkkor volt elerheto opcio mikor alairtunk Allegrivel 4evre.........

delpi0823 2023.06.06. 13:44:02

@Leram7: Itt ha edzocsere lesz kb egy ember jon szoba,es az Tudor.De sajnos a pletykak alapjan hajlok arra hogy nem lesz itt semmilyen valtozas.

Attilio79 2023.06.06. 13:59:56

@venember83: Ha nem megy a kupi, nem a bútorokat kell cserélni... :)
A keret Allegri által kért játékosokból állt idén. Bizonyára ezt sokan elfelejtik.
A mutatott játék és az eredmények alapján Allegri beállt a túlfizetett karakterek közé, azaz, ezt az eredményt a null kilométeres Pirlo is hozta úgy, hogy a keretet nem tudta alakítani a saját íze szerint.
Allegrinek fel kellene fognia, hogy nincs tovább neki.

venember83 2023.06.06. 14:00:34

Ugyancsak Criscitiello: "Cristiano Giuntoli lesz a Juventus sportigazgatója, és ő fogja kiválasztani a NextGen vezetőjét, a tehetségkutató részleg vezetőjét, illetve az utánpótlás részleg vezetőjét... Két napja megölelte Aurelio De Laurentiist, és egyértelműen leolvashatók voltak a szavak az ajkáról: "Köszönök mindent.". A felek elválnak, de ezt szép körülmények között teszik. 8 év alatt fontos történetet hoztak össze. Az egyetlen dolog, ami maradt, az Aurelio De Laurentiis bejelentése a döntésről: a Juventusnak már most szüksége van Cristiano Giuntolira."

babo0410 2023.06.06. 15:28:26

@venember83: Ja! Hát milyen igaz! Mecsoda fejlődés! Én hülye meg még mindig elégetlenkedek! Húzak már én a jó büdös p-be!

babo0410 2023.06.06. 15:30:56

A nevetős smile lemaradt.

babo0410 2023.06.06. 15:39:17

@venember83: Ha ez igaz, az csoda hír, de rengeteg olyan hír is előkerült, hogy De Laurentiis nem hajlandó elengedni, mert nem akarja, hogy a legnagyobb bajban hozzánk jöjjön, mert tudja, ő nagy segítség lenne. Remélem Criscitiellonak lesz igaza.

steven.h 2023.06.06. 16:10:10

@Type-R: Én már Di Marzioban nem annyira bízok, remélem most sem lesz igaza. Utóbbi időben inkább Agresti volt aki a Juvéval kapcsolatos dolgokat el tudta találni.

insieme 2023.06.06. 16:40:17

@venember83: közben szabad lett a Maldini-Massara duó.........

Pedro32 2023.06.06. 16:50:59

Amíg nem lesz sportigazgató ,szerintem nem lesz edző.Legalábbis én a nagy semmibe nem tennék be egy új edzőt.A klubbszékházban legyen rend,fektessünk le irányelveket,legyenek meg a célok és így lehet választani edzőt.
Érdekes mennyire megoszlanak a még a transzferekben értesültek informacioi is.

Thuglife! 2023.06.06. 16:54:29

@Type-R: ugyanitt lejjebb olvastam a lehetséges ellenfeleket a konfettiben...
Hát inkább zárjanak ki komolyan!
De most inkább arra gondolok hogy itt tartják Allegrit hogy behúzza ezt a trófeát és majd úgy ünnepeljék mint a BL-t,csak hogy ezzel a nyomorult sorozattal ami kb az olasz kupa megnyerésével egyenrangú(kb csak az Aston villa,osasuna az ellenfél) az a vak retardált aki őt visszahozta és 4 éves szerződést kötött vele,ezt a döntést ennek az intertotónak a megnyerésével akarja igazolni csak hogy ne kelljen beismerni a tévedését.
Nefcsi baku,hearts,larnaca...Úristen inkább játszanánk a serie B-ben.

xXPeiperXx 2023.06.06. 17:13:25

Sajnos, tényleg úgy fest a dolog, hogy Allegri marad.

Közben Maurizio Scanavino levelet küldött a Barcelona és Real Madrid vezetőségének, melyben az áll, hogy az UEFA 5 éves nemzetközi kizárással "fenyegette" meg a klubbot. - AS

xXPeiperXx 2023.06.06. 17:19:37

@xXPeiperXx: Ennek hozományaként kilépünk a Szuperligából.

venember83 2023.06.06. 17:21:56

@xXPeiperXx: jó hírek napja lehet a mai. Most olvastam én is, s elkapott a hányinger Ceferin önelégült mosolyától, ami beugrott.

Gaben Smith 2023.06.06. 17:27:35

Amugy elmennek a picsaba ezek a firkaszok gyakorlatilag minden nap mast irnak az edzokerdest illetoen. Mondanam hogy nincs e jobb dolguk dehat pont ez a dolguk hogy kattintasvadasszanak.
Ha nem lesz uj sportig valazeg marad az oreg ha lesz akkor valtas. De ameddig ez nem dol el szerintem az edzo kerdesrol sincs mit beszelni addig nem lesz dontes ezugyben sem. Tehat keszuljetek holnap tuti azt irjak hogy megy Allegri aztan masnap pedig h nem es ez igy fog menni meg oar hetig

Type-R 2023.06.06. 17:33:45

@xXPeiperXx: mire fel zárnák ki, ha jogerősen elmarasztalták az UEFA-t?

Juvebest 2023.06.06. 17:34:24

Most olvasom, hogy mivel Hazardnsk lejárt a szerződése szabadon igazolható. Jó lenne lecsapni rá

xXPeiperXx 2023.06.06. 17:42:03

@Type-R: A bérmanőverek miatt és ez az alku. 5 év a bünti vagy kilépsz a Szuperligából és nincs bünti.

@Juvebest: Röhögni fogsz de valahol olvastam ezt az opciót.

Type-R 2023.06.06. 17:49:27

@xXPeiperXx: Ja értem, kösz.
Még mindig nem értem mi köze van a bérmanővernek az UEFA tornákhoz, de biztosan meg lehet ideologizálni valahogy.

Juventina7 2023.06.06. 18:11:25

@Type-R: Di Marzio azóta nem megbízható a klub aktuális híreivel kapcsolatban, mióta korábbi bennfentes haverja, a kobra átigazolt Mordorba.
Szóval sokkal inkább Agresti vagy Schira, ha hiteles infót akarsz.
Másokat nagyon nem is követek, mert a szakma nagy része hatás- és likevadász bohócokból áll.

Juventina7 2023.06.06. 18:17:22

@Wizzurah: ezen jót nevettem :D de végül is igaz, minden egyes nappal csak rosszabbodik a helyzet, valszeg Elkann épp számolgatja az eurómillióit, hogy invesztáljon-e további pénzt a cimbije elküldésébe, akit lényegében ő hozott vissza…ezen fog múlni az egész

Juventina7 2023.06.06. 18:29:23

@xXPeiperXx:
@venember83:

Akkor ez összességében előrevetíti, hogy Elkann eladja a klubot.
Már a vádalkunál is azt mondtam, hogy Gianni és Umberto tuti nem fogadta volna el, és forognak a sírjukban, hogy ilyenbe belemennek…de ha ez az ESL-ből kilépés igaz, akkor egyenes út vezet az eladáshoz….a nagy történelmi múlt nem fog méltó folytatást kapni az Agnelli család kötelékében.

Szégyen!

venember83 2023.06.06. 18:34:04

@Juventina7: előfordulhat, igen. Az alkukon nem lepődök meg, jogászoktól egyebet kár is várni. Minimalizálják a kárt és a kockázatokat, ez a dolguk.

Attilio79 2023.06.06. 19:38:57

Ha Szuperligában tényleg annyi pénz van és az úniónál pert indítottunk, miért is merülne fel a klub eladása, ezt honnan veszitek?

insieme 2023.06.06. 19:49:14

@Attilio79: alakul az arab-szaudi
Superlega, vmi P I S nevű vállalkozás/ergo az állam/
kb hasonló az indítás mint anno az MLS volt
Nagy sztárokkal indítanak
CR MESSI BENZEMA....pénz van számolatlanul

insieme 2023.06.06. 20:32:37

@Juventina7: itt keresd meg az összefüggést :::
M.City, Psg, /Ceferin/Infantino
VB helyszínek---
Juventus Superlega kilépés

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása