Chiesa: „Segíteni akarok, de a sérülések meggátolnak benne”

chiesa_federico_golorom_fagioli_es_soule_tarsasagaban.jpgFederico Chiesa csereként állt be a második félidő utolsó szakaszában, s a Freiburg hibáját jól kihasználó csapattársaknak köszönhetően a hosszabbításban nagyszerű gólhelyzetbe került, ami értékesített is, ám a találat után a támadó nem megszokott gólörömöt mutatott, hanem mintha bocsánatot kért volna a szurkolóktól..

„Itt akarok lenni, segíteni akarom a csapatot és a klubot azok után, amit tettek értem.” - mondta a mérkőzés után a játékos a Sky Sport Italia számára.

„Sajnos az elmúlt időszakban nem tudtam ezt megvalósítani, a sérülés után nem hozom a legjobbamat. Sajnálom, hogy nem tudok a csapattal lenni a pályán, és hogy nem tudom a legjobbamat nyújtani minden meccsen. Bocsánatot kértem, mert játszani akarok, és örömöt akarok okozni a szurkolóknak.

Számomra az a prioritás, hogy a mester számára elérhető legyek. Sajnos nem volt lehetséges az utóbbi pár meccsen, és bár keményen dolgozok, hogy minél többször bevethető legyek, továbbra sem érzem magam a legjobban. Sajnos az apám pályafutása során is jelentkeztek hasonló sérülések. Számos akadály áll előttem, de a felépülés után is folytatom az utam.

A gólom előtt volt egy kapura lövésem, de azt erővel küldtem meg, s nem lett belőle gól, ezért azt gondoltam, hogy ezúttal megpróbálom alacsonyan helyezni, s meglátjuk, mi lesz belőle.

Dušan Vlahovićban minden adott, hogy top futballista váljon belőle. Nehéz időszakot él meg a kapu előtt, de ma már a tizenegyes előtt is betalált. A lövés nem volt a legtökéletesebb, de betalált a büntetőből, míg a Samp ellen tökéletesen találta el a labdát, de kihagyta a helyzetet.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6918073676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pilsnerurquell 2023.03.17. 06:25:18

Csak lazán Fede... Csak lazán. Nagyon rátekeredsz a zsugára sokszor.

alexGicamo 2023.03.17. 08:22:29

Én nagyon szurkolok neki ! Nagyon kedvelem a mentalitását és a játékát !

Rodri13 2023.03.17. 10:16:28

Nagyon önző chiesa egyébként. Szurkolok neki hogy vissszanyerje a formáját. Jó lesz ez így ott elől a vlaho dimaria chiesa trió. Persze ha nem lesznek sérültek

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása