A Juventus a Bologna elleni döntetlen után a Lazio ellen is csak egy pontot szerzett, mivel a Laziónak sikerült a hosszabbítás perceiben kiegyenlítenie.
„Nagyszerű meccs volt, sajnálom, hogy pont a végén hullajtottunk el két pontot, de megyünk tovább. Két mérkőzés van hátra, a srácok mindent beleadtak a hiányzó játékosok miatt kialakult körülmények között, ezért gratuláltam nekik az öltözőben, és bizakodva megyünk tovább.” - értékelt a mester a DAZN számára.
„Szomorú ez a helyzet, hiszen már a második meccsen esik meg, hogy hosszú időre tíz emberre fogyatkozunk, ami a szezon ezen szakaszában hihetetlen. Nem tudom, hogy valójában milyen kontakt volt, de naiv cselekedet volt. Nem szabad ilyet tenni, Pierre Kalulu jó srác, elfogadjuk ezt a piros lapot.
Csalódott volt, de meg is lepődött, ő jó srác, aki igazán figyel a többiekre. Meglátjuk, mi lesz, reméljük, hogy csak egymeccses eltiltás lesz ebből a kiállításból.
Federico Gatti egy törésből jött vissza, nem edzett a csapat többi tagjával, még mindig sántított, és úgy hoztuk magunkkal, hogy ha nagyon kell, akkor öt percet játszhat.
Lehoztam a két srácot a meccsen, akiket előzőleg cseréltem be, azonnal bocsánatot is kértem tőlük az öltözőben. Ritkán fordul elő, és nem szívesen tettem, de muszáj volt, mert tapasztalatra és magasságra volt szükségünk azokban az utolsó percekben, hogy segítsük a csapatot. Elismerem, hogy furcsa döntés volt, de újra megtenném.
Nico González cseréje? Úgy láttam, mintha kicsit fáradt lett volna, szenvedett, míg Francisco Conceição a legjobb teljesítményét nyújtotta, amióta itt vagyok. Keményen küzdött és mozgott, tetszett a teljesítménye.
A csapat potenciálja a sérülések nélkül? Ez jó kérdés. Ezek olyan pillanatok, amelyek sokat változnak egy szezon során. Nem tudnék nyilatkozni, mivel a vége felé érkeztem anélkül, hogy tudnám, hogyan zajlott az erőnléti felkészülés. Ez egy minőségi csapat, szerintem két-három új játékossal nagyon magas szintű csapat lehetne belőle, de már most is magasa szintet képvisel.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.