Allegri: "Csodálatos este volt két nagyon jó kerettel"

allegri_massimiliano_kispadon_amerika.jpgA Juventus az FC Barcelona elleni felkészülési mérkőzéssel kezdte a hangolódást a következő szezonra, s a csapat ugyan 2:1-es vereséget szenvedett, Massimiliano Allegri úgy véli, a lehetőségekhez mérten jó teljesítményt nyújtott a zebracsíkos együttes.

"Tekintettel arra, hogy ez volt az első alkalom, amikor a keret ismét együtt volt, úgy gondolom, hogy a csapat jól játszott. Mindig nehéz összejönni, s azonnal mérkőzést játszani, de úgy gondolom, hogy a csapat jól játszott, s holnap további edzés vár ránk." - nyilatkozta Allegri, utalva arra, hogy több játékos, köztük Paulo Dybala és Gonzalo Higuaín is csupán péntek este csatlakozott a csapathoz New Yorkban.

"Ez volt az első esténk együtt. Holnap elkezdjük a hivatalos felkészülést tizenharmadikai Szuperkupa-döntő felé Rómában. Vagyis rengeteg előkészület vár még ránk."

A két csapat ugyan nem játszott emlékezetes mérkőzést egymással, de 82.104 néző tekintette meg a helyszínen, s a találkozó így New Jersey történetének legtöbb nézőt vonzó labdarúgó mérkőzéseként vonult be a történelembe.

"Csodálatos este volt két nagyon jó kerettel, amelyek a következő szezonra készülnek. Tekintettel arra, hogy még csak egyetlen edzésünk sem volt együtt csapatként, s ez volt az első alkalom, fontos mérkőzés volt, hogy elindítsa a készülődést a szezonra."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6312681955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Glivenko 2017.07.23. 10:31:50

"Csodálatos este volt két nagyon jó kerettel"
:D
Ja, csak a mienk sajnos járókeret volt.
Máris beindult a kifogásgenerátor. Úgy tűnik, erre már edzett Allegri. :D
A tegnapi kezdőből max 2 ember volt kezdő szintű. Sőt, max 2 volt Juve-szintű...

2017.07.23. 10:45:52

@Glivenko: Nincs itt semmi kifogás generálás. :D
1. hivatalos edzőmeccsünk, Allegri pályára dobta azokat, akik kevesebben játszottak eddig, vagy el kell adni vhogy h tudnak focizni és vegyék meg őket. :D

Dante01 2017.07.23. 10:57:23

@hellan: Szerintem is ez volt a lényeg. Minél előbb el kell tudni adni őket. Más kérdés, hogy nem úgy játszanak, hogy annyira kapkodjanak értük.

babo0410 2017.07.23. 11:00:01

Nekem az a furcsa, h egy ilyen kupára elindultunk edzés nélkül. Ezek szerint az amerikai túra nekünk nem fontos?

2017.07.23. 11:06:50

@babo0410: Gondolom eddig főleg erőnléti edzések mentek és kevesebb taktikai felkészülés volt, videózás meg haverjai meg abszolút sztornó.
Meg aztán az állandó kezdők közül emlékeim szerint kb Khedira, Marci és Benatia volt ott a felkészülés kezdete óta.
Nem kell itt izgulni, Costa és Berna úgyis sok idő lesz mire felveszi a tempót, inkább a védelem jobb oldala miatt aggódjatok.

RuidaRobert 2017.07.23. 11:19:25

@hellan: Én bízok De Sciglioban, viszont a svájci már két éve kilóg a csapatból.

Quentin_KR 2017.07.23. 12:13:12

"Két nagyon jó kerettel" Itt nyilvánvalóan a barca "A" és barca "B" keretre gondolt..... tudom hogy minden jónak vége szakad egyszer, de jóü lett volna a hat bajnoki mellé a Bl.-t is behúzni. Most leszálló ágat várok, bár a vezetőség lépésein kívül ezt a világon semmi nem indokolná, de ez van. Azért Zidan, Nedved, Pirlo után, csak hogy párat említsek, elég fájó látni a Lemina, Khedira, Sturaro szintű játékosokat... :-(

Rikoo 2017.07.23. 12:15:26

@babo0410: Mert kinek fontos?
Ez csak egy hakni. Bulimeccsek.

FeriGjuve 2017.07.23. 12:15:43

@Glivenko: Na de most komolyan,azèrt ugy nem gondolod,hogy így fogunk jàtszani,ahogyan tegnap este!Tènyleg ne induljunk màr ki ebből.Egyèbkènt ia a marketingen kìvül semmi jelentősège nincs ezeknek a tornàknak.Règebben mèg a tv sem közvetìtette ezeket...

2017.07.23. 12:36:58

@Quentin_KR: Ha már BL perpill top8-at mondanék max a részünkről, amit mindenképpen el kell érni.

steven.h 2017.07.23. 12:49:33

@Quentin_KR: Miért a régi Juve kezdő játékosait, sztárjait hasonlítod a mostani Juve egyértelmű cserejátékosaihoz?! Elég meredek...

Grinta 2017.07.23. 12:52:46

@steven.h: Meg azért voltak ott is gyíkok rendesen!

Glivenko 2017.07.23. 13:05:07

@FeriGjuve: Nem gondolok még semmit, az viszont tiszta, hogy a meccs kezdője elég rémes volt. A Barca kb. "felezett", mi meg kiállunk a tartalékokkal. :D

Ámok 2017.07.23. 13:46:03

@hellan: Szerintem inkább a nyolcad-döntő a reális ill. a dobogó valamelyik alsó foka a bajnokságban.

Rikoo 2017.07.23. 13:52:26

@Ámok: www.oddschecker.com/football/italy/serie-a/winner
Tedd meg neten, hogy ki lesz a bajnok, ha nem a Juventus. Elég nagyot tudnál vele kaszálni.

jeneiPALI 2017.07.23. 13:59:56

Khedira, Lemina, sturáro, rincon , öket kéne eladni és minöséggel pótolni, ök nem ajuvéba valók ezt tegnap is bebizonyitották edzö mecs ide vagy oda kb enyi, persze ha igyis kellenének valakinek ,Pumukli is csak esett kelt végig.:D már nevetséges volt tavasszal megtanult esni kelni öszön nem igy csinálta!

Quentin_KR 2017.07.23. 14:46:07

Gondolom a válaszodat arra alapoztad miszerint a felsoroltak helyett Marchisio (sérülése óta már nem az igazi,bár igazi juventino, de a játéka nem megfelelő), Rincon vagy Asamoah már valóban jobbak....

steven.h 2017.07.23. 14:48:39

@Quentin_KR: ők is mind cserék, Marchisiot kivéve, arra alapoztam, hogy mondjuk van azért egy Pjanic, Dybala, Alex Sandro, Douglas Costa négyes is, nem beszélve Higuainról és Mandzukicról

Patricco 2017.07.23. 18:00:55

Ennek a Douglas Costanak volt egyaltalan pontos passza? Igazatok volt eddig ve kapcsolatban....elfogult voltam picit!

Drughi Di Bianconeri 2017.07.23. 18:03:37

@Patricco:
Én nem is láttam a tegnapi meccset, és pont én kifogásoltam a leginkább Douglas Costát, de még én is azt mondom,hogy 1 meccsből, pláne egy nyári hakni-meccsből nem szabad semmit levonni, sem pozitív, sem negatív tekintetben.

D.Costa egy nagy flop lesz, egy nagy 47 Milliós flop :)

Patricco 2017.07.23. 18:17:50

@Drughi Di Bianconeri: Ne haragudj az előző gyokérségemért mostmár hallgatni fogok rád! Én YouTubon néztem meg mit alkotott....hát semmi maradandót.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.23. 18:25:04

@Patricco:
Semmi baj :D
De szerintem Bernardeschi sokkal nagyobbat fog "robbanni",mint a brazil,aki nem illik a csapatunkba, sem a bajnokságba.

Igazából reménykedjünk benne,hogy gyorsan felveszi a ritmust és beilleszkedik

Grinta 2017.07.23. 18:28:47

@Drughi Di Bianconeri: Más típusú játékosok,de mindkettőre szükségünk van!Abban van valami,hogy nem annyira tűnik Serie A/Juve kompatibilisnek,de Én bízok abban hogy Allegriék tudják mit csinálnak.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.23. 19:15:03

@Grinta:
Szerintem csak Allegri tudja igazán mit csinál... :D

Grinta 2017.07.23. 19:21:49

@Drughi Di Bianconeri: Én azt gondolom nem hülyék dolgoznak mögötte.De a legkörültekintőbb igazolás is besülhet.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása