A Napoli okosabban csinálta?

palmieri_manzi_liguori_napoli_csereugylet.JPGPéntek este megrázó hírt kaptak a Juventus munkatársai és szurkolói, mivel a Prisma vizsgálat keretében a bíróság újranyitotta a tőkenyereségek ügyét, amelyben a Juventus is érintett (volt).

Az ügyész az Öreg Hölgy munkatársainak lehallgatását is tartalmazó fellebbezéssel állt a bíróság elé, hogy visszavonassa az olasz klubokat előzőleg felmentő ítéletet. A bíróság helyt adott a fellebbezésnek, és a Juventust komoly pontlevonásra ítélte, a klub igazgatóit pedig eltiltással sújtotta.

A Juventus kapcsán a legszembetűnőbb plusvalenzás átigazolás a Miralem Pjanić - Arthur Melo csereügylet volt, de tagadhatatlan, hogy a torinói klub számos esetben élt a tőkenyereségek elszámolásának a lehetőségével, főleg utánpótlásból érkező játékosoknál, és a klub feltehetően ezeknek a műveleteknek is köszönhetően tudott megfelelni a koronavírus által fémjelzett időszakban az FFP és a bajnokságba való nevezés előírásainak.

Pénteken a bíróság ítélete kizárólag a Juventust érintette, ám tagadhatatlan, hogy számos plusvalenzás ügylet zajlott Olaszországban kisebb-nagyobb klubok bevonásával, s az alábbiakban egy jelentősebb átigazolásról lesz szó, amiben Victor Osimhen a Napolihoz került a Lille csapatától még 2020 szeptemberében, pontosan ugyanakkor, amikor a híres/hírhedt csereügylet létrejött a Barcelona és a Juventus között.

Gianluca Di Marzio pontos információval szolgált az átigazolás összegei tekintetében. Az olasz újságíró szerint az [Osimhen] átigazolás díja 70 millió euró, plusz 10 millió euró bónuszokként, amelyek nehezen teljesíthetők. A francia média is hasonló összegekről számolt be. Gianluca Di Marzio arról is beszámolt, hogy a tapasztalt Orestis Karnezis és három fiatal, Claudio Manzi, Ciro Palmieri, valamint Luigi Liguori is a Lille keretéhez csatlakozik a Napolitól. Ugyan a játékosok összértéke nem éri el az 1 millió eurót, az átigazolás keretében 20 millió euró értékben számolják el őket a klubok.

A La Repubblica 2021 végén felkereste Luigi Liguorit, aki akkoriban az Eccelenza amatőr ligában futballozott, s megkérdezték, hogy mennyire volt reális az Osimhen átigazolásban szereplő becsült értéke.

„A Fermana csapatánál voltam kölcsönben a Serie C-ben. Júniusban a Napoli hívott, és két lehetőséget adott: egyéves hosszabbítás a klubbal, vagy kössünk hároméves szerződést a Lille csapatával az Osimhen átigazolás részeként. Önök melyik opciót választották volna?

Aláírtunk a Lille csapatához. Ugyanakkor soha nem voltam a Lille keretében, aláírtuk a szerződéseket, és kölcsönben Olaszországban maradtunk. Idén július 1-jén a Lille küldött egy üzenetet, miszerint mindannyian utazzunk Franciaországba, de mi nem akartunk, ezért inkább elfogadtuk a szerződés idő előtti felbontását. Sajnos nem tudtuk akkoriban, hogy mi zajlik a háttérben, csak pár héttel később derítettük ki az egészet.

Engem az ügylet keretében 4 millió euróra értékeltek. Ez keményen befolyásolta a karrierem, és igazán dühössé tett. Rájöttünk, hogy ez az átigazolás nem rólunk szólt, mindez másnak szólt.

Ma is tartom a kapcsolatot a másik két sráccal, akiknek a játékjoga az átigazolás részét képezte, mindannyian hároméves szerződéssel rendelkeztünk. A karrierünket tönkre tette a Napoli, mivel mi semmiről sem tudtunk.”

A Napoli esetét akkoriban vizsgálta az ügyészség, ám a klubot nem találták vétkesnek, és mivel új bizonyítékok vagy tényezők nem merültek fel, ennek a különálló ügynek a vonatkozásában az ügyészség nem fellebbezett.

A Napoli ügyvédjét, Mattia Grassanit is kérdezték erről a furcsaságról még decemberben, s a Calciomercato tanúsága szerint a jogász így nyilatkozott: „Véleményem szerint a Napoli az egyetlen olyan klub, amely nem volt érintett a tárgyalások első sorozatában, és ezért a szövetségi ügyészség fellebbezéséből is kimaradt. Ez egyértelműen megnyugtató tény, ami azt bizonyítja, hogy a Victor Osimhen átigazolás esetében, amely keretében a nigériai játékos a Lille-ből a Napolihoz szerződött nagyon komoly összegért és pár cserejátékosért, a Napolitól távozó cserejátékosok értéke nem volt rendkívüli hatással az érkező értékére, az ügyész szerint. A nigériai játékos 70 millió euróért vagy 50 millió euróért érkezett, ez nem nagy különbség az ügyész szerint, hiszen a futballista értéke ma meghaladja a 100 millió eurót, így a klub korrekten és intelligensen működött, hiszen valóban tőkenyereséget könyvelt el 70 millió euró fizetése esetén is (50 millió euró tőke és 20 millió euró cserejátékosok formájában), mivel a játékos értéke az eredeti árhoz képest 30-40%-kal nőtt.”

Victor Osimhen átigazolásakor Cristiano Giuntoli volt a Napoli sportigazgatója, akit azóta már többször a Juventusszal is hírbe hoztak, és a Prisma vizsgálat keretében a nevét senki nem sározta be.

Kiegészítés: A cikk közzétételét követően friss hír látott napvilágot, a La Repubblica szerint Giuseppe Chinè ügyész hamarosan be fogja kérni a vizsgálati dokumentumokat, amelyek Aurelio De Laurentiis hamis könyvelési és Victor Osimhen átigazolási ügyéhez kapcsolódnak. A nigériai játékos átigazolása mindkét klubnak tőkenyereséget eredményezett. A tőkenyereségeket illető vizsgálatokban a Roma és a Milan is veszélyben lehet, illetve a Sassuolo és az Atalanta is (a Milan a Caldara-Bonucci csere miatt, míg a Roma a Pellegrini-Spinazzola csere miatt). A napilap szerint a meghallgatás február 22-én lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1218031774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

delpi0823 2023.01.22. 12:57:48

Azert erdekes,hogy meg a koztudottan minket utalo Cassano is a mi oldalunkon van.Csak a hulye nem latja hogy az olasz klubbok 90%a csinalta,de megint csak mi lettunk eloveve.

2023.01.22. 15:00:30

...ahogy például az Inter is csinálta a Bastoni üzlettel. 31 millióért vették az Atalantától (1,5 milliót ért akkor a transfermarkt szerint). Cserében 2017-ben és 2018-ban 3 játékos ment 18 millióért az Atalantához, összesített értékük pedig 2 millió körül volt akkor.

És még rengeteg példát lehetne találni, ha valaki rászánna mondjuk 1 óránál többet arra, hogy végigmenjen egy-egy csapat átigazolásain.

sleepy8 2023.01.22. 15:23:28

Valaki világositson már fel, most akkor ezt nem is az adocsalas miatt kapjuk, hanem csak a jetkosok árával való bohockodas miatt?

Leram7 2023.01.22. 15:39:26

Rengeteg hasonló eset van, de azért a Pjanic Arthur csere már tényleg pofátlan volt.
Viszont máshol 0 büntetés meg aránytalan. Ráadásul az a favágó Arthur még évekig itt lesz, mert azt senki sem fogja elvinni.

Napoli, Inter, stb. Mind kaphatnának bőven pontlevonást.

insieme 2023.01.22. 15:46:23

@Leram7: akkor meg van a remény, hogy az összes klub ügyét kivizsgálják,,persze Juve a fő bűnös, de legalább lesz egy kis rend, ún.
Tabula Rasa

venember83 2023.01.22. 16:00:10

@sleepy8: majd lesz az is, de a bérekkel való csalfa elszámolósdit/tőzsdei manipulációt a tőzsdefelügyelet sérelmezi. Ez csak a plusvalenzás ügy, és a büntetés a szövetség részéről. De az UEFA is vizsgálja ezt a plusvalenzás ügyet, tőlük is érkezhet büntetés.

insieme 2023.01.22. 16:19:53

@venember83: vki tudja, hogy miként lehet megállapítani egy játékos valós értékét?
A piac általában úgy működik, hogy annyit ér az áru amennyit fizetnek érte.

sleepy8 2023.01.22. 16:21:51

@venember83: És azt esetleg tudjuk, hogy pontosan mi alapjan marasztaltak el? Hogy mi alapján határozza meg a bíróság egy adott játékos, több évvel ezelőtti értékét?

venember83 2023.01.22. 16:31:20

@sleepy8: még a klub is várja az indoklást.

Wizzurah 2023.01.22. 16:37:15

Tőkenyereség, mert jó formában volt és felment az értéke. Ha Arthus is jól játszott volna, akkor neki is felment volna az értéke és tőkenyereség van, akkor nincs gond? Ill. Ha Osimhen szar formában tolta volna, netán lesérül 1 évre, lemegy az értéke, akkor meg veszteséges és büntetés jár? Ez mekkora baromság már. A játékosok értéke állandóan változik, igen széles skálán. Egy kockázatos befektetés, ami megtérülhet, vagy nem. Rohadtul sántít és k*rva nagy csalást érzek a háttérben, remélem nagyon nagy balhé lesz ebből.

Juvino 2023.01.22. 17:28:30

@Wizzurah: egyetertek! Ertem a csalas tenyet es a lenyeget is, de akkor gyakorlatilag azert szivtuk meg,m Arthur szar. Ha jol focizott volna, es most 100millat erne akkor minden rendben? Hany ilyen volt mar? Mellesleg Pjanic is szar volt es ő sem eri a penzet, a Barcanal megis minden ok...

Juvino 2023.01.22. 17:30:46

@Juvino: jatszatni kellett volna azt a faszt(mint most Mekit) es az erteke is magasabb lenne

2023.01.22. 17:50:25

@sleepy8: Nem lehet meghatározni, emiatt egyszer már felmentettek minket. Csak azóta előkerültek lehallgatott telefonbeszélgetések, ami alapján bizonyítható (állítólag), hogy szándékosan értékeltük őket túl. Tehát hiába csinálja a többi csapat is ugyanezt, ha őket nem hallgatta le senki, akkor őket nem lehet büntetni. Illetve továbbra is lehet ugyanígy ügyeskedni, csak a telefonban óvatosabban kell fogalmazani.

sleepy8 2023.01.22. 17:54:02

@Pjanista: Már meg se lepődök hogy csak a Juventus embereit hallgatják le. :D

venember83 2023.01.22. 18:13:04

@Pjanista: "ami alapján bizonyítható (állítólag), hogy szándékosan értékeltük őket túl"

Mert mi a másik opció? Hogy véletlenül értékelték őket túl? Nyilván szándékosan, hisz ezt kívánta meg az üzleti érdek, s így az egyszerű logika is. Vicc az egész.

peti78 2023.01.22. 18:19:50

Calma calma
Sztem a végén nem lesz semmi pontlevonás...
A fellebbezéssel új ügy indúl új platformon és a új vezetőség ügyesebb és nem agnelli egója vezérli őket...

sleepy8 2023.01.22. 18:21:26

@venember83: Egyébként az, mert még ha így is történt, melyik része bűncselekmény? Mert még ha csak a könyvelésben lenne X misi egy jatekos, a valóságban pedig X/3, az már más kérdés. De amíg ki is fizeted a vicc összeget, abban hol a bűncselekmény?

DelPiero2 2023.01.22. 19:11:54

A Napoli igazgatója azt is elintézte hogy újrajátszassák a Juve meccset, és ne vonjanak le 3 pontot. Csak ki kéne egy kicsit állnia az igazáért és nem hallgatni mint például a bírók szemét működéséért.

babo0410 2023.01.22. 20:25:58

@Pjanista: De őket valamiért megint nem vizsgálják.

alexGicamo 2023.01.23. 03:57:55

Épp ideje, hogy más klubokat is elővegyenek ! Ahol ilyen nagy pénzek forognak, ott mindig nagy valószínűséggel benne van az " ügyeskedés " ! Persze ettől nekünk nem lesz jobb ténylegesen , legfeljebb az igazságérzetünk billen egy kicsit helyre .

Zsltrk977 2023.01.23. 07:12:07

"Nincs tudományos képlet, ami meghatározná egy játékos értékét az átigazolási piac területén, ami teljesen szubjektív."
Nos ezt követve egy játékos árát (ami nem egyenlő az értékével)a klub határozza meg. Más nem is tudná, mivel az ő „alkalmozottuk”. Tehát a klub mondhatja azt akár, hogy adott játékos ára szerinte 5 millió euró, miközben az hozzávetőleges pillanatnyi értéke mondjuk csak 500 ezer euró. Ebben nincs semmi csalás. Minden klub érdeke hogy egy játékost minél többért adjon el vagy számítsák bele egy csereüzletbe.
Jól írta @Wizzurah hogy a játékosok értéke állandóan változik a szerint is hogy mennyit játszik, jól vagy rosszul játszik, sérült vagy nem sérült, de még az is befolyásolja az adott versenysorozatokban mit ért el a csapata, meddig jutott a kupában pl. Az hogy évekkel ezelőtt mennyi volt az értéke azt meg nem lehet megállapítani.
Szóval ez a plusvalenzás ügy kész röhej. Egy vicc. Mintha azért büntetne meg a NAV mert elcseréltem az autóm valakivel és én mondjuk 10 millióért veszem, az enyém ér mondjuk 3mat, de a másik tulajnak azt mondom hogy ez 10 milliós kocsi, ő meg belemegy ebbe az üzletbe így cserélünk autót. Aztán meg reklamál hogy àtvertem. Ö volt olyan hülye hogy belement. Mint anno a Barca a Pjanics Arthur cserébe.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10262) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7677) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása