Kovačević: „Kostić a bal szél mindenese”

kostic_filip_el-aranyeremmel.JPGA Juventus egykori csatára, Darko Kovačević szerint honfitársa, Filip Kostić kiváló igazolás lenne, és nagyszerűen illeszkedne a felállásba, legyen szó 4-4-2-ről, 3-5-2-ről vagy 4-3-3-ról.

„Filip soha nem bújkál, és erős testfelépítéssel rendelkezik. Véleményem szerint nagy segítségére lehetne a Juventusnak.” - mondta a Juventus egykori játékosa a La Gazzetta dello Sport munkatársának.

„Filip Kostić bármilyen feladatot képes ellátni a bal szélen. Lehet bal oldali középpályás 4-4-2-ben, balhátvéd 3-5-2-ben, vagy akár szélső vagy támadó háromtagú csatársorban.

Az Olaszországban ismert játékosok közül kicsit Darko Lazovićhoz tudnám hasonlítani, aki a Veronánál futballozott idén, egy másik szerb futballista, aki kiemelkedőt nyújt a Serie A-ban.

Filip Kostić jól ad be, tudja, hogyan kell gólpasszt adni, azt teszi, amire az edző kéri. Ezt bizonyította az Európa Ligában.

Ő egyszerű ember, aki nem sokat beszél, s nem bonyolítja túl a dolgokat. Szerintem a német mentalitás hatással volt rá kicsit, és ez segítségére lehet Olaszországban.

Szerintem ő és Dušan Vlahović jól tudna együttműködni a pályán. Filip Kostić nem gondolja túl a dolgokat, egyszerűen csak beadásokkal szolgál. Egy kilencesnek pedig ez mindig jó hír.”

A milánói napilap friss hírei szerint a Juventus igényt tart a szerb játékosra, és nyílt a tárgyalás az Eintracht Frankfurttal, az olasz klub próbál áttörést elérni, és képviselői 15-20 millió eurós átigazolási díj mellett érvelnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4117848487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2022.06.04. 22:04:41

"Filip Kostić nem gondolja túl a dolgokat, egyszerűen csak beadásokkal szolgál."

Hát igen, ez a mi minden kreativitást nélkülöző játékunkba tökéletesen illeszkedne is. Szerintem amúgy be is vállna nálunk, és ha a másik oldalra jönne Molina, akkor adná magát, hogy szárnyvédőkkel játsszunk. Allegrit ismerve egy 4-3-3 / 3-5-2 hibridet is el tudnék képzelni velük.

Rocky80 2022.06.04. 23:37:02

Kéne mint egy falat kenyér egy ilyen típus. Vlahónak kiszolgálás kell!

west30 2022.06.05. 03:08:51

Egyaltalan nem,ami nekunk kell az minoseg.Szimpatikus srac a szerb,de ideje lenne nem mindig a legegyszerubb megoldast megcelozni es elkezdeni vegre csapatot epiteni.

Kukszi 2022.06.05. 07:48:58

Nekem az álom egy új Cuadrado lenne csak fiatalabb kiadásban, van most ilyen kaliberű játékos ?
De ha Max zongoracipelőt akar, Kostic lesz az embere, igaz ő is jobb mint Sanyi…
Szóval vegyes érzelmek, de lehet bevállna

Juvino 2022.06.05. 13:58:23

A bal oldalra nagyon kene egy beadni tudo jatekos szegeny Sandro helyett

alexGicamo 2022.06.06. 10:37:00

Tőlem jöhet ! Nem ismerem , nem láttam játszani , de beválhat .

venember83 2022.06.06. 14:52:42

Elvileg hosszabbítani akar vele az Eintracht Frankfurt.

MDaniel98 2022.06.08. 20:11:18

Valaki mindenképpen kell a szélre, de én nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez a játékos Kostic.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása